Domokos Johanna: CSEND, FÉNY, EMELKEDÉS: Dukay Barnabás költői univerzuma

Dukay Barnabás: homályló szelek, fénylő szélcsendek (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025)

Dukay Barnabás (1950. július 25-én született Szőnyben) meditatív, spirituálisan áthatott zeneműveiről ismert, melyek a bölcsesség hagyományokkal (dzsnyána jógákkal) és az avantgárd érzékenységgel egyaránt rezonálnak. De elgondolkodtak-e Önök azon, hogy Barnabás vajon milyen festményeket festene? Ő, tudom, hogy ezen elgondolkodott. Vagy milyen színdarabokat írna, milyen szobrokat formázna, milyen filmeket készítene? Vajon milyen verseket írna? Míg a korábbi kérdéseket igen, a legutóbbit nem kell találgatnunk, hisz már 20 éve rendszeresen közöl néhány kedvelt folyóiratában. Közben 2023-ban észrevétlenül fellépett egy fél kötettel, melynek Az imádott a címe[1]. Ez egy hosszú monológ benső és még bensőbb hangokon, szanszkrit betéttel az Atharva védából, számokkal, szavakkal, kottával, melyeket rövid kórusszövegek ritmizálnak. A kötet mottója egy középkori spanyol tudós misztikustól, Ramon Llull-tól származik.

2025 júliusában megjelent Barnabás első önálló verseskötete a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában homályló szelek, fénylő szélcsendek címmel[2], amelyben a költő érzékeny hangvételű képeken és finom hangulati árnyalatokon keresztül szólal meg. E teljesen rendhagyó kötet hasonló szemlélődő atmoszférát és szimbolikus minimalizmust hordoz, amely Barnabás zenei világát is jellemzi – költői csendet és fénylő rezonanciát kínálva az olvasónak.

„Örök öröm az örökötök!” – mondja egy helyen az Angyal egy másik fehér könyvben, és erre az Öröm-, azaz Örök Fényességre tekintve hangzanak fel a homályló szelek, fénylő szélcsendek darabjai. Nem a ma ’régi Isteneire’ tekintenek, akikre pillantva hasznlhatóvá de örömtelenné válik minden, megérintve őket pedig kővé, kőbálvánnyá hidegülünk. Amire a kötet címének első része is utal, a mája fátyla ha fellibben az aranyló homályló szelek segítsége által, akkor a fénylő szélcsendek örök- és örömtisztásain kötünk ki. Erre hív minket a fehér borítóba finoman préselt és kitapintható darumadár kecses mozdulata. Mint minket repülésre ösztökélő karmester, aki az égi zene megszólalására jelt ad, úgy áll a Lélek Magányos Madara. Az olvasó mély lélegzete vesz, és amint kinyitja a könyvet egy hétszeresen tagolt finom szárnyalásba kezd.

A San Juan de la Cruz / Keresztes Szent János Dichos de luz y amor / Beszédek a fényről és szeretetről c. elmélkedésének 120. egysége megadja e magányos madárnak az öt alap jellemvonását. Ezek a jellemvonások spanyolul, aranysárga betűvel szedva jelennek meg a kötetben, majd a versek után magyar fordításban összegződnek négy oldalon át, mielőtt a középkori karmelita szerzetesünk Barnabás által megzenésített szövegének kottája beemelődne a Magány és csend címmel. Ez adja a kötet zárótételét.

Ismerkedjünk meg a kötettel az összegző kijelentés és az öt leírás által, azaz emeljük ki őket a költői narrációból elemző kategóriákként. Kezdjük az alaptétellel, azaz a kötet első fejezetével.

Las condiciones del pájaro solitario son cinco.

Öt jellemvonása van a magányos madárnak. (I tétel, 5-26. old)

Nézzük meg kívülről miről ismerszik meg a kötetet: oldalszáma: 108 (mint az a keleti imafüzér gyöngyszemeinek száma, a mindenség egyetemes aranyszáma, az asztrológiában a 12 ház és a 9 bolygó számának szorzata, és még sorolhatnánk. Verseinek száma: 7×7, azaz 49. Előforduló színek: a lelki átalakulás alkémikus színei: rubedo, albedo, negredo, azaz piros, fehér, fekete, de a citrinitász, azaz az aranysárga is, és velük együtt a sötét és világos királyi kék is. Alfabétumok közül: latin, japán és görög írásjelek, mellettük egyszer a bagoly rajza, kis kotta és az Om jele. Írástípusok szerint: vízszintes, diagonális és horizontális nyomtatott kis és nagybetűk mellett Barnabás kalligrafikus kézírásának három változata lelhető fel olykor négyzetrácsos vagy franciakockás háttérrel. Lapjai szerint: álló és fekvő oldalak, valamint kihajthatóak: mintha ezek lennének a kötet szárnyai (majd számolják meg Önök, hogy ebből hány van, és elmélkedjenek el azon, hogy annyi szárnnyal, hogyan lehet szárnyalni.)

A keleti bölcseletet idéző daruhoz, a spanyolul idézett keresztény misztikus, majd japán valamint magyar nyelven megjelenő haikuk és tankák kalligrafikus és nyomtatott soraihoz Barnabás legközelebbjeinek írt versei társulnak, és alkotják a kötet kompozíciójában az első tételt. Ennek 21 oldala után található a magányos madár első jellemvonásának a leírása:

La primera, que se va a lo más alto;

Az első, hogy elmegy a legmagasabbra. (II. tétel, 27-30. old.)

Igen, ezek a versek nemcsak kalligrafikus formájuk révén íródnak a szemlélődés egyhegyűségének csúcsán, hanem gondolati mélységükben is ezt az emelkedettséget tükrözik. E szellemi erőtér egyik címben a következőképpen neveztetik meg: A 9. angyali rend. E verset Barnabás az Assen av Boqr névvel illetett középkeleti bölcsnőjének ajánlja. A két oldalnyi vers annak bűvöletétől árad, amikor – amint a költő fogalmaz – „egy angyali kéz emberként, tenyerébe veszi arcodat”, vagy ahogy a záró sorok tükrözik:

a bölcsesség szeretetében halált halva
elveszted, amire nincs semmi szükség
és feltámadva poraid közül, tudod, kérdés és válasz nélkül,
érted, hogy egy állat miért sóvárog az emberi létforma után.

a Szív szeméből könnycseppek gurulnak végig az angyali arcon
útjukat folytatva arcodon,
titokzatos, megfejthetetlen mosoly kíséretében
és csak csend, csend, vég nélkül, örökké (29. old.)

Mi a második jellemvonása a magányos madárnak?

La segunda, que no sufre compañía, aunque sea de su naturaleza;

A második, hogy nem szenvedheti a társaságot, még ha az ő fajtájából való is. (III. tétel, 31-60. old.)

Kik az ő fajtái? E kötetben ókori görög filozófusok (Pitagorasz), taoista mesterek (Lao-ce), védikus utalások (Atman, Om), szufi és keresztény misztikusok (al-Halládzs, Rabia, Keresztes Szent János), haikai, haiku és tanka mesterek (Inoue Sadako), költői nagyok (Lord Byron, Babits, Tandori, Bari Károly, Jász Attila), barátok (Mesterházy Sándor, Szegedi Szabó Béla), tanítványok (Félegyházi Károly), nagyon kedves közeliek (Vanessza, Assen av Boqr, sőt még Tódika, az unoka is) jelennek meg ima-magányukkal, egymás nemes társaságában.

Mi is történik e magányos magasban és miként reagál erre a világ? A kötet 41. oldalán található vérszínű kéziratos vers soraiból, és benne levő Husszein (Manszour) al-Halládzs középkori szúfi misztikus történetéből megtudhatjuk.

Tavasz,
*******márciusi délelőtt.
Szívek csöndje, szavak csöndja, lélek csöndja.
És akkor Husszein… al-Halládzs látva Őt, így szólt HOZZÁ:
*******Ki vagy TE?
S Ő ezt válaszolta:
*******TE!
Halálra kövezték.
Esik (mint Andrejnél)
*******hajnalban,
*******nappal,
*******alkonyatkor,
*******éjszaka.
„fúj a szél, az utat fújja,”

E vers Barnabás költészetének egyik központi – mondhatni: magversének – is tekinthető, nemcsak gondolati mélysége, hanem a művet átszövő, sajátos stiláris jegy, a kettős személyragok használata miatt is. Számos versben előfordul az első és harmadik személyű névmások és határozószók egymásba olvadása, cseréje, melyeket e vers hátterével jobban értjük, mint a tőlem és tőled határozószavak esetében– melyekből tőlemd formálódik –, vagy a magam és magad összeolvadását magamd-dá, illetve a hozzám és hozzád egyesítését hozzámd-ként. Ezek a nyelvi alakzatok nem csupán formai játékok: olyan belső pillanatokra utalnak vissza, mint amilyen al-Halládzs felismerése volt. S hogy e felismerés mennyire idegen a dogmatikus hétköznapok világától, azt tragikus sorsa mutatja.

Milyen még ez a magányos madár?

La tercera, que pone el pico al aire;

A harmadik, hogy a csőrét az égre helyezi. (IV. tétel, 61-71. old.)

Milyen szépen mondja ki Keresztes Szent János, hogy az odaadás, szárnyalás hevületében a fókuszt hogyan kell tartani! A kötet negyedik tételének tekinthető részében így fogalmazza meg Barnabás az Égre vetett tekintetet és ennek varázsát: „(röviden) Ha a Tudás Napja felkel a Szív Egén / s Fénye beragyogja Lényedet / a színlátó szemnek nem sokat mutat / de a közeledben mindenki érzi Lényeged.” (62. old.)

Barnabásnak nincs egyetlen olyan verse sem, melyben nem éreznénk egyértelműen, hogy a költő a tekintetét az Önvalóra, az ÖRÖK Öröm Egyetlen Forrására helyezi. Nincs más perspektíválás, csak az Egyetlen Egy által, ami Barnabás misztikus matematikájának is a legnagyobb száma, azaz mindennek összessége: Egy.

Mi a magányos madár negyedik vonása?

La cuarta quo no tiene determinado color;

A negyedik, hogy nincs meghatározott színe. (V. tétel, 72-87. old.)

Ahogy az előbb idézett versében is írja Barnabás, a magányos madár „a színlátó szemnek nem sokat mutat”. Költészetével is a kritikusok nem tudnak mit kezdeni, ha mai menő lírai irányzatok bármelyikébe igyekeznének besorolni. Üteme túl meghitt, hangja túl finom, megvilágítása legyen bár gyertyaláng vagy napkitörés, benne „a láthatlan mennyei szövétnek ragyog” (74. old).

Hogyan is fejti ezt ki zeneköltőnk bővebben szeretett költőbarátjának, Jász Attilának ajánlott verse záró egységében?

/lassan és halkan/
Az emlékezés gyertyáinak hajladozó lángja,
******a napkitörések tűzfelhőinek lobogása
******és a szívek dobbanása mögött
******a láthatlan mennyei szövétnek ragyog,
******mely mozgat mindent,
******ad meleget s hideg sötétet,
******hideg s meleg fényt,
******az örökkévalóság kiismerhetetlen,
******önmagába rejtett sajátlanságát követve.
Látva és felismerve Urunkat megtörténik,
******hogy önmagunk porát szemünkbe fújja a szél. (74. old)

Utolsóként a magányos madár mely jellemvonását adja meg a spanyol misztikus?

La quinta, que canta suavemente.

Az ötödik, hogy lágyan énekel. (VI. tétel, 88-94. old)

Minél régebbre, és minél bennebbre megyünk, annál inkább látjuk, hogy a költő a szent szó szívhírnöke, tudáson túli hírt, hitet hoz, Embernek való Költészetet. A költő nem dogmatikusan fejezi ki mondanivalóját, hanem az ő és olvasója teljes szabadságával. Néhány találó kép, pár sor oly nagy csendet nyit, hogy nem is tudunk, nem is akarunk megszólalni. Nem lehet Barnabás kötetével emiatt gyorsan haladni. Szívmelengetően énekel, csendesen figyelünk rá. Nem fogunk tőle kimenni az utcára, kiabálni, beverni ablakokat. Csak egy picit méltóságteljesebben önmagunkba mélyedni, szerelemteljesebben egymáshoz viszonyulni. Észrevesszük vészes szakadékainkat, sőt a legnagyobbat is, és elkezdünk készülődni rá.

Hogyan is fogalmazza meg mindezt Barnabás utolsó versoldala középre szedett soraiban a 94. oldalon?

Az idő szakadékához minden nap eljutunk belül,
át is kelünk rajta magunkban
s nem emlékszünk semmire.

Lassan az idő szakadékához érünk kívül is.
Felkészülten átkelünk rajta s emlékezni fogunk mindenre.
(Ha a szakadékba zuhannánk, akkor csak képzelődtünk a
felkészültségről.)

A Teremtés: „Istenfélelem” és Irgalom.
Az Örökkévalóság: Szeretet jóban és rosszban.
A Megértés csak azért van, hogy rajta is túllegyünk.

Miénk a semmi és a minden,
a virágzó hársak és olajfák illata,
a füge íze,
a rózsák színe,
szerelmünk szíve,
és (h)a …
csend

A kötet nem véletlenül levő utolsó költői szava anagogikus szinten az istenivel való kapcsolatra, az örökkévalóval való egyesülés helyére utal. A vers utolsó sorának különös megszakítása: „és (h)a … / csend” mintha egy kihagyás, egy isteni titok megnevezhetetlensége lenne. A „(h)a” akár az „ha” (feltételes mód) és az „a” (névelőként) többértelmű és nyitott. A csend itt egyszerre a misztikus semmi és a mindenség: „Miénk a semmi és a minden…” Ez a csend a Teremtés, az Örökkévalóság és a Megértés síkján értelmezhető – misztikus módon utal arra, hogy csak a csend által, annak elfogadásával és megélésével léphetünk be akár e költői mű világába is.

[1] Domokos Johanna, Dukay Barnabás. Az imádott. Colorit. Helsinki. 2023.

[2] Dukay Barnabás. homályló szelek, fénylő szélcsendek. Cédrus Művészeti Alapítvány. 2025. Felelős kiadó: Szondi György. Tördelőszerkesztő Szondi Bence. Szerk. Σωφρονία Αγγέλου (Szofronía Angélou).