és holnap [ Murányi Zita versei]

•

és holnap

vállamon kardigán a szél
egy tegnap óta függeszkedő
vízcsöpp a piros csipesz drótkötéltánca
mellett lesz libabőrös
a nap bolyhos
vörösével teniszezik a lét micsoda nyár
a fény antiteste tűzfalakon
a sors ruganyos fonákjaiban
gyönyörködöm és holnap utánad
utazik a bőröndöm.

csonthéj

az emlékezet ráncos memóriája
amit feltörtél,
a tanácstalanság csonthéja
vesz körbe,
a lét hangréseiben
ismerős csend keretez,
nem minden megrázkódtatás
vált ki turbulenciát,
csak megroppant a szád.

szatyor

rajtam a múlt melege
kabát amit kigombolok
alattam a kitérdepelt idő
zsibbad
anyu harántcsíkos feneke
egy félbetépett képen
hintázom vele
az üres parkba se fértünk bele
vállamon viseltes szatyor a jelen
amiből téged is kipakollak
felesleges terhét
a szívizomnak.

rózsaszín

apu milyen volt barnaságán
az ősz tincsek,
ritkuló évek ezüstfényén
a felejtés bálnazsírja,
az első falat alma, amiben
a bűnbeesés haragja,
egy szó és azt is közösen nyeltük le,
helyesbítek, egy rózsaszín telefonfülke.

kóda

a gyerekkor ártatlansága
lufivá dagadó rágó
megsétáltatom, ami kimaradt,
a szabad levegő
kipukkasztja a
szappanbuborékokat,
a szoba felnőttkor,
amikor anya nem figyel oda,
néma kóda.

kapucni

elnyílt tulipánok tavasza a hajam
a vázában már
könyékig ér a hó
egy félregombolt kapucni
őrlődünk a télben
géz simul az ablakokra
a csipke mögött bukfencező köd
fogalmaink hűlnek ki ahogy a szemközt.