Van Hyfte Zsóka Kata: A felhő súlya

•

Egy nyári gomolyfelhő súlya hozzávetőlegesen 500 tonna. Egy átlagos kis cumulus a meteorológusok megfigyelései szerint 1 millió köbméter térfogatú és a 2 km hosszú x 2,5 km széles felülettel, valamint a 0,2 km magassággal 100 afrikai elefánt súlyának felel meg.

David Mitchell Felhőatlaszában a lelkek úgy vándorolnak át az időn, mint az égen úszó felhők. Útja során a felhő átváltozik – más formát ölt, más színben ragyog, másként terül el, de lényege nem vész el, felhő marad, és így van ez a lélekkel is. Ki az, aki meg tudná mondani, honnan jött a szél, mely a felhőt hozta, vagy ki lesz az, akiben a lélek újjászületik?

Jon Khalid Manuel pont ezerszer volt kevesebb, mint egy kis nyári gomolyfelhő, pontosan 0, 5 tonnát tett ki.

39 évesen már 7 éven át élt az ágyában. A Mandragóra utca 7. szám alatt lévő ház ablakából a végtelen égbolt tárult fel Jon Khalid Manuel előtt nap mint nap. Rendszerint világoskék ég a nap fényében úszó pufók, vattacukor bárányokkal és más lidércnyomás szerű felhőalakzatokkal. Táncoltak, olykor őrjöngésig fajulva, míg masszívan össze nem álltak. Túlsúlyos létükben, néha, különösen június környékén, rendszeresen sötétebb árnyalatot öltve, zord arcukat is megmutatva, félelmetes, már-már éjsötét fekete, sűrű, hatalmas idomtalan szörnyetegekké változva, elérve akár a 200 ezer afrikai elefánt súlyát, trópusi ciklonként szabdalták szét a környéket. Viszont ott és akkor, azon a május végi napon, még lomhán, ráérősen, nem siettetve az élet adta fordulatokat, lassan kúsztak az égen a tikkasztó forróságban a bolyhos gomolyfelhők.

J. K. M. néha úgy érezte ő is egy a számtalan apró vízcseppből álló vízgyűjtő monstrumok közül. Izzadt, perzselő kánikula volt, moccanni sem tudott. Csatakosan várta, hogy ő is a nap nyújtotta melegben, a testét ellepő vízzel telítődve, és túl nehézzé válva, végre eső formájában lehulló cseppé váljon. Olvadt és a gyomra kordult. Közeledett a dél és a napmeleg tetőfoka. Várta Juanitát, aki megint késett az ebéddel. Szerette ahogy Juanita csípőjét riszálva, óriási melleivel sürgött-forgott körülötte, mint egy függőleges tengelyű légörvény. Egy rendkívül összetett trópusi képződmény női megtestesítője. Beszippantotta, magával ragadta, egyszerűen súlytalannak érezte magát abban a röpke pár percben, amíg a lány ciklonként sertepertélve elrendezett körülötte mindent. Gyors volt, fiatal, gondtalan és az illata… ezer hibiszkusz és frangipáni keveréke. Elvarázsolta a lány, a nap fénypontja volt, jelenlétével egy újabb nap értelmét hordozta és adta a férfinak. Juanita volt J. K. M. életében a fényes kudarc. A lányból szinte már nő, akit férfiként sosem érhetett el. Elmúlt már egy óra is és Juanita még sehol sem volt. A hőség kezdett már-már elviselhetetlenné fokozódni. Valahol megdördült az ég.

Jorge Ignacio komisz kölykei már megint rajta gúnyolódnak. Mocskos kis képüket bedugva, a nyitott ablakon át évődnek és csúfolódnak. …és Juanita sehol, hogy legalább, ahogy szokta, az ebédre kapott csirkehús csontmaradványaival jól megdobálja a csibész suhancokat.

Valamerre a távolban a vihar dühödtebbre váltva, erősödő szélben, villámokban és mennydörgésekben éli ki pusztító erejét. Az égiháború szellője még nem ért J. K. M.-hez, csak a nyomasztó fülledtség telepedik egyre jobban a településre és rá, az éhség egyre mardosóbb elhatalmasodásával egyidejűleg. Már nem is számolja, hányszor korgott a gyomra.

A szomszédban az özvegy Martínezné lefőzött egy adag Juan Valdez kávét a kotyogóson. A kávé illata betöltötte a nap sugarában fürdőző szobát, melyet csak az olykor-olykor az égen bohókásan fel- és tovatűnő felhőpamacs okozta árnyék tesz egy-egy röpke pillanatra fénytelenné.

A késő délutáni szellővel kapja a hírt, a ciklon ciklont gyilkolt. Mondták a helyi parasztok, hogy előbb jött, meglepetésszerűen csapott le, felkészülni se volt idejük, ez most más volt, alattomosabb, kiszámíthatatlan, a viharzóna széle suhintotta őket, de így is szétverte a szomszédos falu házait, kiáradt a folyó, egy emberi lelket is magával sodorva. Juanita az, az édes trópusi ciklon, a remény, élete mélypontjaiban a csúcspont, aki útban hozzá, odaveszett.

J.K.M. üresen nézett ki az ablakon. Öklét felemelve kitakart egy részt a körülbelül 1000 méteren lévő lapos felhőből, mely így nagyjából 250×200 méter és 20 méter magasságú, 1. 000. 000 köbméter térfogatúnak felelt meg.

1 m3 gomolyfelhő megközelítőleg 0, 5 gramm, így az öklével elfedett rész súlya pontosan az övével egyenlő, pont mintha ő, saját maga, saját túlterhelt teste lebegne ott fent: 500. 000 gramm, azaz 500 kilogramm, 0, 5 tonna.

Mire a gondolataiban ideáig jutott, a szíve megállt. Van az a lelki teher, ami már a szívnek is sok. A lélek terhelhetősége limitált.

A felhajtóerő magasra sodorva és fixen tartva testét, J. K. M. meleg, felszálló légáramlatban keletkezett felhővé vált. Hatalmas teste mindössze 10 mikrométer átmérőjű aprócska vízcseppek gyűjtőjévé változott, melyből 40 milliárdnyi picinyke vízcsepp eső formájában kivált és visszahullt a földre.

Azt mondják a lélek elhagyja az emberi testet a halál pillanatában, mely test 21 grammot veszít a súlyából, ennyivel lesz könnyebb. 40 milliárd vízcsepp 21 gramm, pont, mint egy emberi lélek súlya.

Ahogy senki sem fogja tudni megmondani, hogy honnan fújta ide a szél a felhőt, úgy senki sem fogja tudni megválaszolni azt sem, hogy kiben születik újra J.K.M. lelke.

Délnyugat felől érkezett a ciklon, de a naplemente utolsó pillanatai még káprázatosak voltak.

Van Hyfte Zsóka Kata a 2025-ös Cédrus-pályázat közlésre kiemelt szerzője

Illusztráció: Jacek Malczewski