SZONETTINTERJÚ (»Növendék holdjairól« szól: Halmai Tamás)
*
Miértek
Önfaggatás a Növendék holdak című kötet kapcsán – Szondi György felkérésére*
*
*
Miért a szonett?
Sosem szerettem a szonettet. Sem szerzőként, sem olvasóként. Mesterkéltnek, kimódoltnak, holtnak éreztem; és sem Petrarca, sem a francia szimbolisták nem győztek meg e műforma igazáról. A lírikus epilógját ma is Babits szürkébb versei közé sorolom, de Tandori költészetéből sem szonetteket idézek föl leghamarabb. 2019-ig megjelent köteteimből összesen egy szonettkísérletemre emlékszem (azaz szerencsére nem emlékszem). Ízlésemben a fordulatot Báthori Csaba szonettkönyvei (Elemi szonettek, 2013, Melankólia, 2017) hozták, ott ocsúdtam rá az alaktanból előbűvölhető létköltészeti érvényre. Majd – visszamenőleg – Rilke Orpheusz-szonettjei következtek. És kortárs szonettbeszédek. Végül saját verseim. Rímes bertóki, majd petrarcai, közben rímtelen shakespeare-i szonettek. Ma már ezer körül járhat a számuk. Poétikai ambícióm mindenesetre a tisztes együgyűséggel vetekszik; Szonett című haikum szavait idézem: „Tizennégy sorban / elmondani, amihez / három is kevés.”
*
Miért 15 szonettkoszorú?
2025 nyarán eltűnődtem, több ezer vers – és számos formasorozat – után merre lehetséges a tovább. A válasz kézen feküdt: szonettkoszorúk szonettkoszorúját terveztem el. Augusztus közepén-végén álltam neki, napi egy-két szövegre fegyelmeztem magam – hogy ezúttal ne a naplószerű locsogás, hanem az axiomatikus végérvény adjon poétikai gyámot. Négy hónappal kalkuláltam; karácsonyra el is készültem. Minthogy a metafizikus gondolati költészet eszményét a keresztény misztika motivikájával próbáltam övezni, az ünnepi megérkezés ész- és szívszerűnek tetszett. Simai Mihály atyai költő barátom észrevétele nyomán pedig a mesterkoszorúról a töviskoszorú is már mindig eszembe jut majd.
*
Miért Növendék holdak?
Volt már, hogy címötlettől ösztönözve írtam könyvet. (Csak egyetlen példa: bő évtizede, mikor épp intenzíven és átfogóan foglalkoztam Báthori Csaba költészetével, feltűnt, hány versében tér vissza az ezerjófű motívuma. Megszerettem a szót és képzetkörét, s úgy határoztam, kötetcímül veszem. Ha pedig Ezerjófű: legyen benne ezer – azonos formájú – vers. Lett, 2021-ben.) Mindenesetre könnyen szoktam feliratot találni köteteimhez. Ez esetben kiugrott ez a szókapcsolat az egyik, épp születő versből (mely a kavicsokat nevezi növendék holdaknak), eltettem, megtartottam. És megmaradt. Szeretem többértelmű asszociációs természetét, az asztrofizikát a krisztianizmussal egybevilágító egyszerűségét, mitológia és materialitás párbeszédét e jelzős antropomorfizációban. S mert azoknak is írok, akik nem olvassák, bízom abban, hogy enigmatikus szépsége szép enigma marad.
*
Részlet a műből
Szobrok
Őrangyalunk előhívatlan vendég.
Sétára kelnek éjente a szobrok.
Sötétség szabja a virradat rendjét.
Hosszadalmak széltében megszorongok.
A benső állat magába integrál.
A benső angyal ige alakú.
Egy vonósnégyes hangokból fellegvár.
Jazzből komponál misét a tanú.
Az élet tévút. Ha igazi lenne,
már megérkeztünk volna. Betlehembe
lát el a fény, ha néz szőlő szemébe.
Mintha életet is megoldana
a halni tanulás módszertana:
dadog a pokol, hogy az éden értse.
*
VIII/2
Felhők lassúdad röpte
Dadog a pokol, hogy az éden értse.
A fájdalom csak fájdalmat közöl.
De kiválaszt egy örömöt végtére
az artikulált félelmek közül.
Mivel takarjam el magam elől
gondolataimat? Mivel az érzést,
mely angyal iránt velem menekül,
és visszaér, mielőtt odaérnék?
Ősz búcsúzik, de nem tőlünk, a nyártól
vesz méretet a térhez, fényt palástol
múlás fénye, felhők lassúdad röpte.
Feledésre tanít kénytelen emlék
és álom, csillagjárást délkörökre.
Gyönyör pásztázza egy pont végtelenjét.
*
VIII/3
Tetthely
Gyönyör pásztázza egy pont végtelenjét.
A test beszéde lélek nyelvét tudja.
Orpheusz nem szorul labirintusra.
Korszakot vált a kor pillanatonként.
Egy nehéz után milyen könnyű lenni!
Az ugyanazon-kívüliség éppen
annyira más: mondhatom: egyik énem,
mi száll, vagy másik. Harmadik ereszti.
Földrész székhelye csak tenger lehet –
ahogy cédrusok gyökere megárad.
És elhagyja a tett a tetthelyet.
Kentaur kocog seregek elébe;
hírnököt hoz a hír, s metaforákat.
Elhangolt taps a koncert ékessége.
*
*
———–
*A bravúros alkotás műhelyünk gondozásában hamarosan megjelenik
*
*
*
Illusztráció: O Espírito da Lua Nova (A. Loureiro, 1888) – inspiratív előzményeit ld.: Os Lusíadas (Camões)
Ezek is érdekelhetik!
A RUSZTIKUM KATARZISA (Fabulya Andrea beszélgetése Szokolay Dongó Balázs népi hangszeres szólistával) →
Elérni az elérhetetlent (Beszélgetés Oláh Tamás költővel) →
Sose akartam lenni valami… (Saly Noémi város- és irodalomtörténészt Kovács katáng Ferenc interjúvolta) →
