Nagy Mari-Vidák István: A magyarok nemezhajlékáról
Mándoki Kongur István emlékére
(a jurta magyar elnevezéséről: nemezház, nemezhajlék, nemezsátor?)
Erszári türkmen család pusztai szállása Afganisztánban, az észak-keleti határ közelében. A felvétel azért érdekes, mert részben bemutatja a család életmódját is, illetve nemzházait (ak öj). Roland és Sabina Michaud fényképfelvétele (1977) nyomán Burka Beáta rajza.
A magyar nyelvben a mozgatható, szállítható hajlékot sátornak nevezzük. A ház kifejezésen földbe süllyesztett, vagy a talajra ráépített állandó épületet értünk. Pontosan mióta, azt nem tudjuk. A Közép-Ázsiában ma is használatban levő és több ezer éves múltra visszatekintő nemezzel borított hajlékot, a helybeliek többnyire nemezháznak mondják.
Mi magunk szívesen használjuk a nemezzel borított hajlék kifejezést, ami a magyar nyelv sokszínűségére és leleményességére utal. Kerüljük a török jurt (=szállás) szónak az orosz változatát, a jurta kifejezést. A török jurt szó azt a helyet jelöli, ahol a sátor, azaz a ház áll. A kifejezés hasonlít a tűzhely szó kialakulásához, az a hely, ahol a tűz ég, jelen esetben az a hely, ahol a ház áll.
Mielőtt részletesebben foglalkoznánk a nemezhajlék honfoglaláskori képével, fordítsuk a figyelmünket a mozgatható épületek, sátrak felé.
Természetesen lehetett őseinknek más jellegű sátra is, így például kecskeszőrből szövött, rudakkal kitámasztott, kötelekkel megfeszített sátra. Ilyenek ma is megtalálhatók Kis-Ázsiában. Emellett rendelkezhettünk olyan sátrakkal is, melyek bőrrel, náddal, vagy gyékénnyel voltak beborítva.
Nádkunyhók Szisztánban (Kelet-Irán)
Szerkezetüket mindig fából faragták. Használatuk függött attól, hogy milyen évszakban volt rá szükség, és attól, hogy rövid ideig lettek felállítva a harcosok számára, vagy hosszabb időre, amikor családok éltek benne.
A mozgatható hajlék előnyei
A mozgatható hajlék nagyon megfelelt a legeltetéssel foglalkozó pásztornépeknek, egy olyan műveltségnek, mely igen nagy múltú, és széles elterjedésű. A sátor, vagy lakóépület szétszedett állapotában lovak, vagy tevék hátára málházható, így kisebb és nagyobb távolságokra egyaránt gyorsan átköltöztethető. Természetesen annak is kialakult módja van, milyen sorrendben és hogyan kell a hajlék részeit összecsomagolni, illetve állat, vagy állatok hátára felerősíteni. Erről részletsebben később szólunk.
Fordítsuk figyelmünket most arra, milyen lehetett honfoglaló őseink nemezsátra!
Korabeli feljegyzések: „Vonultak a magyarok, Kijev alatt, és megállottak egy hegy lábánál, melyet Ugornak hívnak, itt ütötték fel sátraikat.” Ez a Nesztor krónikabeli feljegyzés bizonyíték arra, hogy nemezzel borított, mozgatható épületekkel érkeztünk a Kárpát-medence szélére, majd a Kárpátokon átkelve azokkal telepedtünk le. Ez a feljegyzés fontos bizonyíték. A nemezsátrak, nemezzel borított hajlékok nagy számuk ellenére nem maradhattak fenn alapanyaguk romlékony volta miatt. Szent István királyunk, és az őt követő királyok arra törekedtek, hogy minél több alattvalójuk épített házakban éljen, mert ez elősegítette ellenőrzésüket, az adók beszedését. Ez egyben megfelelt a kor elvárásainak is. Ezzel együtt több évszázad telt el úgy, hogy nemez hajlékaink, sátraink mindennapos használatban voltak.
A használatot elősegítette az állattartásnak az a változata, amikor télen a mélyebben fekvő, védett legelőkre terelték az állatokat, nyáron pedig felhajtották őket a magas hegyekbe. Megemlékezésünkben nem szólunk a nemezzel borított hajlékok továbbéléséről. Ugyanígy a magyar királyság területére betelepedő más népek hajlékairól. Csak példaképp említjük meg ezzel kapcsolatban a besenyőket, az úzokat, és a kunokat. Elképzelhető az is, hogy a magyar törzsek nemezzel borított házai, sátrai részben eltértek egymástól.
A magyar honfoglalással kapcsolatban Bölcs Leó, a magyarok hajlékát türk sátornak nevezi. Ezzel a megnevezéssel besorolja azokat más, török népek hajlékai közé. Ibn Ruszta 930-ban így ír: a magyarok sátrakkal rendelkeznek, és együtt vonulnak az állatok eleségével, valamint a zöldellő legelővel. Ibn Haján történet író feljegyzi azt, hogy az állataikat legeltető magyarok nemezházakban szétszórva élnek. Bölcs Leó egy másik megjegyzése szerint: „A magyarok lovaikat béklyóba verve, sátraik mellett tartják.” Jakubi történetíró 892-ben azt írja, hogy a magyarok sátra törökös jellegű, faszerkezete hajlított, ló és ökör bőrből hasított szíjak (szerintünk bőrszegek) fogják össze, és nemezzel fedettek”. Később Al-Bakri a XI. században a magyarok sátrairól és házairól így emlékezik meg: „A magyar olyan nép, melynek nemezházaik vannak, …. Sok lovuk, lábas jószáguk és jó szántóföldjeik vannak”. Gardézi tudósításában őseink hajléka kapcsán szőnyeget, prémet és brokátot említ. A kalandozó magyarokról 958 és 962 között írt munkájában Liundbrand, kremónai püspök így ír: „A Brenta folyó mellett felütötték kis sátraikat, melyet nemez lapok fedtek.”
Az eddig felsorolt források több apró ponton megvilágítják a magyar sátor felépítését. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mából való visszavetítések gyakran hibákhoz vezetnek, de nem mindig. Vannak olyan megfigyelések, melyek gazdagabbá teszik a nemez sátorról eddig megszerzett ismereteinket, és valószínűleg érvényesek a honfoglalás korára. A ma élő közép-ázsiai pásztornépek életformájának tanulmányozása ebben hathatós segítséget nyújt.
Igyekeztünk elolvasni ezzel kapcsolatban azokat a magyar és idegen nyelvű útleírásokat, dolgozatokat, melyeket az előttünk járó utazók és tudósok jegyeztek fel. Ezt igyekszünk kiegészíteni azzal a néhány fontos, és kevésbé fontos megfigyeléssel, tapasztalattal, amire mi magunk tettünk szert.
Jellegzetes nemez sátrak Kis- és Közép-Ázsiában az elmúlt száz évben
Lecövekelt oldalú, tetőkarikájával a talajhoz rögzített, kerek nemez ház. Sah Seván (shahseven) népcsoport Észak-Kelet Irán. Burka Beáta rajza. Ilyen jellegű házat használnak az Iránban élő türkmenek is, de a tetőkarika nincs a sátor közepére lekötve és megfeszítve.
A ma létező, kerek alaprajzú sátorfajtákat áttekintve, most csak a nemezzel borítottakra gondolunk. Három lehetséges változattal kell számolnunk.
Az egyik az a hajlékcsalád, aminek szerkezetét földbe vert apró cövekekhez rögzítik, és középen, a tetőkarikából kiinduló kötéllel megfeszítve a talajhoz rögzítik. Az ilyen sátor megnevezése a türkmeneknél: gotikme.
Egy másik hajlékcsalád olyan, hogy az építmény közepén egy, vagy két oszlopra támaszkodik. Az egy oszloposra jó példa az anatóliai jörükök sátra.
Áttűnéses kép, iszlám művészetek múzeuma, Isztambul, 2005., P. Andrews rajza
A két rúddal alátámasztottra pedig a jól ismert, és napjainkban is gyakran használt, mongol változat.
A harmadik sátorcsalád az, amelyiknél a tetőkarika nincs alátámasztva, és az oldala több, egymásba illesztett rácselemből áll. Természetesen mindegyik nemezlapokkal borított.
Türkmen nemezház esküvői díszben. Az építmény 1901-ben készült és jelenleg Glomdal Múzeum tulajdona, elverum, Norvégia, Burka Beáta rajza. Oldalrácsos, faszerkezet erősen görbített tetőrudakkal. A türkmen nemezház egyik feltűnő jellegzetessége a sátor külsejére rögzített nádfüggöny.
Elgondolkodhatunk azon, hogy honfoglaló őseink melyiket használhatták. A kérdésre úgy tudunk választ adni, ha áttekintjük a nemezsátor vagy nemezház fejlődéstörténetét. Ebből annyi leszűrhető, hogy már a honfoglalást megelőző időszakban mindhárom szerkezetű hajlék használatban volt, ezért alkalmazhatták elődeink. A középen alátámasztott sátrak kisebb méretűek, amennyiben az elmúlt 100 évbeli használatukat nézzük a pásztornépek körében.
Feltétlenül számolnunk kell egy még egyszerűbb, egyszemélyes változattal, amit a lovon harcoló férfiak alkalmazhattak. Ez legegyszerűbben egy nagyméretű nemez köpönyeg, vagy egy lótakaró lehetett. Nagyjából mindegyik sátorszerkezet lovakra és tevékre felkötözve könnyen szállítható. Ne feledkezzünk meg a szekérre állított nemezsátor változatokról sem, melyet lassabban mozgó állatok, például ökrök vontattak. Feltételeznünk kell olyan harci szekereket is, melyeket lovak, ökrök, vagy tevék húztak. Kisebb méretűek voltak, és a hadsereg felvonulását segítették.
Emellett nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy nemezsátorral, másként nemezházzal, a törzsfők, vagy akár egy nép legfelsőbb vezetői is rendelkezhettek, amikor hadakoztak, és táborhelyüket változtatni kellett. Így beszélhetünk nagyméretű fejedelmi sátorról, házról, vagy kánok és más uralkodók nyári előkelő palotáiról. Ezek szerkezete, és borítása hasonló lehetett, mint a náluknál kisebb változatoké. A ház és sátor elnevezés közti vitát talán a nemezhajlék szó használatával lehetne áthidalni.
Egy kissé részletesebben a nemezsátor faszerkezetéről
Akár a középen alátámasztott, akár az alátámasztás nélküli, kerek nemezházakat szemléljük, mindenképpen közel azonos szerkezeti elemekkel találkozunk. Minden sátornak rendelkeznie kell egy ajtóval, illetve valamilyen tetőkarikával, és a kettő között található oldalráccsal, illetve tetőrudakkal.
A már említett gotikme nevű sátorfajtánál, nincs külön tetőrúd és oldalrács, hanem a tetőrudak párhuzamosan lefutnak egészen a talajig. Ez a szerkezet bizonyos szempontból egyszerűbb, viszont rögzítése a talajban hosszabb időt vesz igénybe, illetve a hosszú hajlított rudak felmálházása az állatokra bonyolultabb. Úgyis lehetne mondani, összecsomagolása nem annyira szellemes.
Amennyiben alátámasztása van középen, egy, vagy kettő, ebben az esetben a tetőrudak lehetnek egyenesek, vagy görbék, az oldalrács pedig ívesen hajlított. A magyar sátorral kapcsolatos feljegyzések az úgynevezett ’török’ jelleg, a nemezborítás és a bőrszegek megemlítése leginkább arra a sátorfajtára jellemző, ami kerek, oldalrácsos, tetőrúdja hajlított, tetőkarikája nagyméretű. Nevezhetjük ezt közepes méretű sátorfajtának. Ezek a ma élő közép-ázsiai pásztornépek között jól tanulmányozhatók. Gondolunk itt, most az özbeg, a türkmen, a törökországi jörük, a kazak, a kirgiz, a karakalpak, az újgur, a tuva nemezsátorra, anélkül, hogy a felsorolásban teljességre törekednénk.
Sátorkészítő falu, Mari (Merv) város közelében. A türkemen nemezhajlék tetőkarikája egyedi. Nagy Mari felvétele 1990 táján. A vásárban felállított tetőkarika mindig azt jelenti, hogy itt egy teljes hajlék faváza eladó. Mellette egy sűrű, erős oldalrács látható, mögötte tetőrudak. Burka Beáta rajza.
Meglátásunk szerint, a tudományos kutatásoknak azon a téren kellene tovább lépniük, hogy a magyar nyelvben, zenében, népművészetben… megmaradt ősi, keleti jellemzők a török nyelvű népek mely csoportjával tartanak szorosabb kapcsolatot, rokonságot. Úgyis megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy a honfoglaló magyar nép sátra mennyire rokonítható az oguz illetve, a kipcsak törökséggel? A honfoglaló magyar törzsek kapcsán milyen különbség lehetett e téren? A történeti feljegyzések kupolás szerkezetet említenek, ez úgy értelmezhető, hogy a tetőrudak görbítettek voltak. A ma létező nemezsátrakat áttekintve a leginkább görbülő tetőszerkezete a türkmen és az özbeg sátraknak van.
A nemezház alakja, mérete, száma
Természetesen a sátor favázának erőssége és a tető dőlésszöge erősen függ az éghajlati körülményektől. Minél csapadékosabb egy terület, vagy minél gyakrabban hegyeken állítják fel a sátrakat, a tető dőlésszöge annál meredekebb, tehát magasabb a tető. Ne gondoljuk azt, hogy ez az éghajlati tényező gyorsan befolyásolta az őseink által használt sátrakat. Ezen a téren a változások évszázadokban mérhetők.
Arról még nem ejtettünk szót, hogy azok a népek, melyek ma is nemez házakban élnek, gyakran nem egy sátorral rendelkeznek. A sátor mérete és száma mindenkor a család gazdagságával függ össze. Ismerünk olyan sátrakat, melyek természetesen nemezzel borítottak, de csak akkor állítják fel őket, amikor az esküvő után gyermekek születnek. A gyermekeket ugyan a nagyszülők nevelik, de a fiatal pár számára külön sátrat biztosítanak. Feltételeznünk kell azt is, hogy egy honfoglaláskori család 3-4 azonos szerkezetű, de eltérő méretű sátorral rendelkezett, melyet különböző célra használt. Néhány olyan példáról is tudunk, a ma élő pásztornépek köréből, ahol 2-3 sátrat egybe építettek, és az egyikből át lehetett jutni a másikba. Ennek is lehetett korai változata.
Az alátámasztás nélküli, nemezzel borított hajlék fő építőelemei
Az ajtóról
Egy Kirgiz nemez ház (Boz üj) festett ajtaja fölötte felcsavart nemezajtóval. …..falu, Észak-nyugat Kirgizisztán, Iszik-köl tó vidéke. Vidák István felvétele 2013.
Az eddigi kutatások szerint, a nemezzel borított ajtókeret a legrégebbi. Ezt válthatta fel a kívülről nemezzel borított, alatta pedig két ajtószárnnyal ellátott változat. Az ajtószárnnyal ellátott változatnál a fafaragás igen kimódolt, aprólékos, mert az ajtó és a fölötte levő rész a ház kapuja, a legfontosabb felület arra, hogy a család, a nagycsalád, a törzs és a nép jele megjelenjen rajta. Elmondja azt, hogy a család kivel rokon, és kikhez tartozik. Sajnos 200 évnél idősebb faajtót nem ismerünk, mert nem maradt fenn. A nemezből készült ajtó mindig mintás. Az ajtó különösen télen, amikor kívül hideg van, mindenképpen jól zárható kell, hogy legyen. Bár külső felülete, azaz nemeze rugalmas, ezáltal felsodorható, hátoldalát mégis nád, vagy ahhoz hasonló anyagú függöny merevíti, erősíti. Ezáltal az ajtókeretre szorosabban rásimul, és télen kevesebb hideget enged be.
Az oldalrácsról
A szerkezeti elemek, így jelen esetben az oldalrács különböző, török nyelveken való megnevezésétől most eltekintünk. Ez egy olyan szerkezet, ami széthúzható, és összetolható. Fából készült, és gondosan kifaragott elemeit nyersbőr szegek fogják össze. Erre utal a már említett honfoglalás korabeli feljegyzés. Ezek a szegek gyorsan, és könnyen előállíthatók. Alapanyaguk, a pásztoroknak mindig a keze ügyében van. Nemcsak a bőrszegeket, hanem a rövidebb és hosszabb faelemeket is könnyen ki tudják cserélni.
Tetőrúd és tetőkarika
Ugyanez vonatkozik a tetőrudakra is. A tetőkarika talán a legbonyolultabb szerkezet a sátoron belül. Ezt olyan erősre kell megépíteni, hogy akár több nemzedéket is kiszolgáljon. Alakjában vannak apróbb eltérések, talán olyan jelleg is, ami inkább az oguz, vagy inkább a kipcsak törökségre jellemző. A tetőkarika, mint szent tárgy sokféle tiltással rendelkezik a kazakok körében. Erre főleg sátor állításkor figyelmeztettek bennünket. Ezek közül csak egyet említünk meg, azt, hogy a tetőkarikát tilos a földön görgetni, gurítani. A tetőrudakat mindig tízesével kötözik össze a kazakok.
A sátorhoz tartozó szalagokat és köteleket, amennyiben a sátrat csak nyáron használják, akkor ősszel egy külön zsákban gyűjtik, majd tavasszal felállítás előtt újra felvarrják a nemezlapokra.
A nemezház, alapvetően két dologból áll: egyrészt a faszerkezetből, és a hozzátartozó szalagokból, kötelekből, másrészt a faszerkezetet borító nádfüggönyökből, és nemezlapokból, beleértve az azokat rögzítő szalagokat és köteleket.
A faszerkezet védelme
Említést szeretnénk tenni arról, mi az, ami leginkább tönkre teheti a nemezsátor favázát? Ez adódhat abból, hogy a fában szú fészkel, és az egyre nagyobb területeket rág át anélkül, hogy ez túlzottan észrevehető lenne. A szúvas fadarabokat savas-ecetes lével bekenik, ez az egyik védekezési mód. A másik védekezési módot szintén Kirgíziában tapasztaltuk. Itt a sátor oldalrácsai és tetőrúdjai kötelezően vörös színűek. Ezt néhány évtizede olajfestékkel érik el. Vajon milyen régi a vörös színre való festés? – tettük fel egyszer a kérdést Szápár Izmailovnak, a sátorkészítés egyik leghíresebb kirgiz mesterének. Azt válaszolta, hogy emberemlékezet óta vörös színű az oldalrács és a tetőrúd. Miután az oldalrácsok és a tetőrudak elkészültek, vörös színű, agyagos földdel kenik be. Ebben a földben természetesen víz is van, és a bekenéshez egy rongyot használnak. Ezek után lóvérrel kenik be, ez színtelen, átlátszó felületet ad, amin az agyag vörös színe áttűnik. Első gondolatunk az volt, honnan vesznek ehhez annyi lóvért? Erre házigazdánk úgy válaszolt, hogy nézzünk körül, mert mindenfelé lovak legelnek, és ez bőven elég. Amúgy is a lóhús a kedvenc húsfajtánk – toldotta meg szavait. A lóvér, Európában az ökör vér, miután bevonja a fa felületét, ellenállóvá teszi, és a bogarak nem támadják meg. Apró, gyakorlati fogások ezek, melyek nemcsak a honfoglalásunkig nyúlnak vissza, de annál régebbi időkre is, és valaha használatuk mindennapos volt. Vajon miért piros a kirgiz nemezház rácsa és tetőrúdja, és miért kék a tetőkarika színe? A kék és a vörös szín a sátor, fából készült ajtószárnyain is megjelenik napjainkban. Sokfelé utazgatva Kirgízia különböző tájain, mindig olyan vályogházakat láttunk a nemezsátrak mellett, melyek fehérre voltak meszelve, az ablakuk és az ajtójuk viszont kék volt. A magyarázatot is többször hallottuk. „Számunkra a vörös és a kék szín a két legfontosabb szín. A vörös az életet jelképezi, a kék szín pedig egy változatában a halált, illetve az eget és az égieket.” Vajon vörösre festettük-e mi magyarok sátraink fa részeit, illetve kékre, más részeit ezer évvel ezelőtt? Nemcsak a mintáknak, a színeknek is fontos jelentése volt. Talán van is, még ha ezt csak tudat alatt érezzük.
Sátorkészítő műhely
Miután röviden szóltunk arról, hogy milyen lehetett a honfoglalás korában egy nemezzel borított kerek hajlék, szóljunk arról is egy pár szót, az eddigi megfigyelések, és a saját véleményünk szerint, milyen lehetett egy magyar sátorkészítő műhely a honfoglalás korában.
Talán kezdjük a történetet azzal, hogy ki készítette a sátrat. Szápár Izmailov kirgiz sátorkészítő mestertől ezt így hallottuk: „Száz évvel ezelőtt minden nagycsaládban, ez alatt 30-40 ember értendő, a fiatalabbaktól a legidősebbekig, volt egy ügyes kezű férfi. Azt is mondhatnánk, hogy egy fafaragó. Három dologhoz kellett értenie: a bölcső, a fanyereg, és a sátorváz elkészítéshez.” Természetesen az egész család segített a munkában. A férfiak főként a faanyag begyűjtésében, faragásában, az asszonyok a favázat beborító nemezlapok, és nádfüggönyök elkészítésében. Asszonyok dolga volt a farácshoz szükséges szalagok és kötelek előállítása, valamint a nemezekhez kapcsolódó szalagok és kötelek elkészítése. A nádfüggöny hímelése is az ő feladatuk volt. A nemez lapok előállítása mellett azok kiszabása, összevarrása, szélének zsinórokkal való megerősítése, úgyszintén. Természetesen a családi munkamegosztásban mindenki kivette a maga részét. Úgyis mondhatnánk, hogy nem létezett nemezház készítő műhely, hanem minden család maga készítette, illetve folyamatosan javítgatta a saját hajlékát. Ezzel együtt kötelező volt az esküvői sátor elkészítése, ezzel segítették az új pár önálló életét. Ez azt jelenti, hogy a nagycsaládon belül mindig voltak idősebbek, akik nagyobb tapasztalattal rendelkeztek, és fiatalabbak, akik ezt átvették.
Ali Pang, sátorváz készítő mester, Számisár falu, Észak-Kelet Irán, Golesztán megye, 2014., Vidák István felvétele
Munkaeszközök, fém szerszámok
A faszerkezet elkészítéséhez kevés szerszámra van, és volt szükség. Ezeket a kovács állította elő. Ehhez a nagycsaládon belül volt-e valaki, aki értett, erre nem tudunk válaszolni? Természetesen a kovács fegyverek előállításáról is gondoskodott. A férfiak által használt késen, illetve a tűzcsiholáshoz használt acélon kívül más fém szerszámok is voltak. Elképzelésünk szerint például az olyan gallyvágó eszköz, ami a faanyag begyűjtéséhez kellett, illetve egy keskeny kapára (szalukapa) emlékeztető szerszám is használatban volt, amivel a fát el lehetett vékonyítani, mindenképpen használatban volt. Ugyanígy szükség volt egy fa állvány, amiben a megpuhított botokat meg lehetett hajlítani, illetve ki lehetett egyenesíteni. Használtak egy földbe ásott egyszerű szerkezetet, melyet kötéllel hoztak mozgásba. A mozgatott rúd végében egy fémfúró volt (szív fúró) amivel a lukakat lehetett készíteni. Emellett a tetőkarikához szükség volt egy olyan vasra, amivel lukakat lehetett égetni, illetve azokat nagyobbra tágítani, azokat négyzetes alakúvá égetni. Ne feledkezzünk meg arról a szerszámról, amit napjainkban vonókésnek nevezünk. Ez egy, két kézzel megfogható penge, aminek egyik oldala egyenes, másik oldala hullámos, fogazott. Mind a két oldal a rudak vékonyítását szolgálta. A fogas oldal finom hornyokat vágott a rúdba, ezáltal az szebb, illetve könnyebben hajlítható lett. Ezt az elképzelésünket múlt század eleji rajzok, és fényképfelvételek alapján vetítettük vissza a honfoglalás korába.
Fa részek hajlítása
Kirgíziában a bothajlításnak a magyar pásztorbotokhoz hasonló változatát figyelhettük meg. Kizil-tú faluban nem tehén, vagy lótrágyában puhították és edzették a botokat, hanem juh-ganéba tették. Ebből a dombból a rudaknak csak a vége látszódott ki. A ganét meglocsolták, az melegedni kezdett, és néhány nap után a rudak, botok könnyen hajlíthatóvá váltak. Ez a régi módszer, mondták az ottani mesterek. Hogy mennyire régi, azt nem tudták megmondani. Apáink, nagyapáink is így tettek, tőlük hallottuk és tanultuk mindezt. Összegezve elmondható, hogy 5-6 kézi szerszám, néhány fából készült állvány, vagy szerkezet elegendő volt ahhoz, hogy a nagycsalád férfi tagjai egymással összefogva el tudjanak készíteni egy új nemezsátrat. A szerszámokat egy nemezből, vagy bőrből készült zsákban, vagy táskában, bármikor magukkal vihették.
A sátor nemezlapjainak elkészítése
Fordítsuk most figyelmünket a nemezkészítésre, a lehetőségek szerint annak nagyon régi változatára. A nemezlapok előállításához feltétlenül szükség van egy gyékényszőnyegre, vagy nádfüggönyre. Ennek alapanyaga sokféle lehet, és lehetett. Maga a gyékény és káka szavunk ótörök eredetű. Véleményünk szerint ezt használták őseink a nagyméretű nemezlapok előállításakor. Szóba jöhet az a változat is, ami Mongóliában maradt fenn, itt a gyapjút félkész nemezre helyezték, és mire a félkész nemezből erős, tömör, rugalmas alapanyag született, addigra a gyapjú elérte a félkész állapotot. A mongolok ezt a két anyagot leány, illetve anya nemeznek mondják. Amennyiben a görgetést lóval oldották meg, de ez természetesen lehetett szamár, teve, bivaly, ökör is, akkor ehhez kellett még néhány farúd, és kötél. A súlya miatt, a lovas hengerlés férfiak dolga volt. A munka a gyapjú felverése, fellazítása asszonyok dolga volt. Ehhez két rugalmas pálcát használtak, a gyapjút pedig egy aluról gyengén kitömött nagyméretű állat bőrére fektették. A fellazított gyapjút ráterítették a gyékény, vagy nádfüggönyre. A nádfüggöny elkészítéséhez egyszerű rögtönzött faállvány használnak, és valószínűleg használtak. A nemezkészítésben főleg lányok és asszonyok vesznek részt. A keményre gyúrt nemezlapokra vonalakat húznak, majd éles késsel elvágják. Szükségük van ollóra, tűre, és egy sajátos tányéros gyűszűre, amivel a nemezlapokat összevarrják. Minden asszony rendelkezik néhány orsóval, amivel a fellazított szőrszálakból fonalat fonnak.
Kirgiz asszony gyalogorsóval egysodratú fonalat fon. Mazar Ata, nyári szállás, Kocskor megye, Kirgízia. A testtartás, a mozdulat és az orsó feltételezésünk szerint a honfoglalás korában is ilyen volt. Vidák István felvétele, 2013.
Ez után az egysodratú ágakat kétsodratúvá változtatják, hogy erősebbek legyenek. Erős sodratú, vékonyabb és vastagabb szőrfonalra van szükségük ahhoz, hogy a sátor faszerkezetét, és a nemezeit rögzítő szőtt szalagokat elkészíthessék, valamint varrni tudjanak.
A kötelek sodrásához elég az alapanyag mellett a két tenyerük. Ezt a munkát egy nemezen ülve a földön végzik úgy, hogy a kötél kezdetét a lábfejükhöz rögzítik. Így láttuk ezt mi éveken át Kirgíziában és úgy gondoljuk, hogy ez a munkafolyamat így lehetett honfoglaló őseinknél is.
A kötélkészítés jellegzetes testhelyzete és mozdulata
A vastagabb, erősebb kötelek sodrásához egy horgas fára volt szükség, és négy emberre. A horgas fa (gamó, kampó) közismert napjainkban is. A magyarországi falumúzeumokban gyakran láthatók, ezen lógott és füstölődött a kéményben a szalonna és a sonka. A vastag kötelek elkészítése férfimunka volt.
A szövéshez szükség van három rúdra, ez lehet a sátor tetőrúdja is. Emellett nyüstre, egy fakardra, és egy falapra valamint néhány földbe vert facövekre. Ez elegendő ahhoz, hogy az asszonyok a sátor szalagjait el tudják készíteni. Ezek a szerszámok és eszközök is összecsomagolhatók, zsákba tehetők, és a család magával viheti.
Összességében tehát elmondható, hogy nagyon kevés, kisméretű szerszámmal és eszközzel, természetesen nagy szellemi tudással, és gyakorlattal, elkészíthető egy nemezsátor úgy, hogy az bonyolult műhelyt nem igényel. A módszer már létezett a honfoglalás idején, amiről most gondolatainkat közöltük. Azért is így lehetett ez, mert a felhasznált szerszámok, eszközök már évszázadokkal, akár 1000 évvel korábban is léteztek, tehát a honfoglalás korában már nem számítottak újdonságnak. Ugyanezt mondhatjuk el a kerek nemezsátor építéséről, és használatáról.
Ebben az összefoglalóban idő és hely hiányában, nem térünk ki részletesen a sátorállítás menetére, mert ezt már sokan leírták és bemutatták. Véleményünk szerint ezer vagy kétezer évvel ezelőtt is hasonlóan történt, úgy ahogy ma.
A honfoglaláskori magyar nemezház berendezéséről
Már megemlítettük, Gardizi történetíró tudósítását. Rövid mondatában szőnyeget, prémet és brokátot említ. Természetesen tudnunk kellene azt, hogy ez a leírás vajon előkelő törzsfők hajlékáról tudósít, vagy pedig más, alacsonyabb rangúakéról? Saját tapasztalataink szerint, és ennek legtöbbjét Kirgíziában gyűjtöttük össze, ahol 10 éven keresztül, évente egy-egy hónapot töltöttünk. A sátoron belül, a járófelület többrétegű. Miután felverték a sátrat, és ezt mindig száraz időben végzik és körülárkolják. A sátor aljára valamilyen száraz növényt helyeznek. Ez egy vékony réteget képez, mégis fontos azért, mert a talajból nedvesség párolog ki. Ez alól kivétel a kerek ház közepén található enyhén földbe mélyesztett, vagy kisebb sárból készült, peremmel körülhatárolt tűzhely Erre a széna, vagy szalma rétegre belehengerelt mintás, másnéven mondva, gyorsan előállítható, nagyméretű, vékony nemeztakaró kerül. Ennek neve: tarka nemez, kirgizül ala kijiz, illetve a kazakoknál: tekemet. A több ilyen darab teljesen beborítja a sátor alját. Szögletes volta miatt, legfeljebb néhány helyen a sarkánál vissza van hajtva. A tűzhely nemez (gocsak kecse) követi a sátor és a tűzhely alakját, a kettő között található.. Az ilyen egy nemezből álló takarót gondoljuk a régebbinek. A következő réteg, szabott-varrt nemeztakarókból áll, aminek előállítása több időt igényel, élettartama viszont hosszabb, akár 30-40 év is lehet. Ez is több darabból van és teljesen beborítja a sátrat alul. Erre kerül a gyapjúval kitömött derékalj, kirgiz nevén: tösök. Ebből csak néhányat terítenek szükség esetén evéskor, és alváskor a meglévő kelmékre. Ezt még leteríthetik egy szőrmés bőrből összevarrt takaróval, aminek kirgiz neve: köldölön. Amennyiben a család ügyes vadászokkal rendelkezik, vagy a szokásosnál jobb módú, akkor az eddig ismertetett kelméket még néhol kiegészítik szőrmékkel, prémekkel. Az előkelők sátraiban csomózott szőnyegek is lehetnek a szabott-varrt nemezek felett. Ilyenre is láttunk példát Kirgíziában, ahol ez a szőnyegféle lassan elfelejtődik. A kérdés az, hogy ezek előállítása mennyire lehetett általános a honfoglaláskor a magyar családoknál. Emellett ismerünk gyapjúból szőtt szőnyegeket is (festékes: kilim). Ezek használata is jellemző lehetett ránk. Az ilyen szőnyegeket keskeny szövőállványon készítik ma is a kirgízek. Az elkészült hosszú csíkot elvágják, majd egymás mellé varrják. A Gardizi által emlegetett brokátok nem tartozhattak a házilag előállított kelmék közé.
Összegezve az leírtakat, mindenki, aki belép egy honfoglaláskori nemezházba, vegye le a cipőjét, pontosabban a csizmáját, és lépjen rá arra sokrétegű, puha, finom és meleg, szőrmerétegekből álló kincsre, ami barátságossá és meleggé teszi ezt az ősi hajlékot. Nem fog fázni, kiválóan tud majd aludni, és a szeme soha nem fog betelni azzal a sok szép mintával, amit a tarkára felöltöztetett sátoron belül meglát.
Ne csodálkozzon, ha a hajlékba belépve a férfi oldalon balra az ajtó mellett egy zsombékon, egy apró, de ékkővel ellátott sapkával lefedett sasmadárra, vagy sólyomra esik a tekintete. Azon se csodálkozzon, hogyha megkérdezi a háziasszonyt, vagy a család bármelyik nő tagját, hogy hol a tű komám asszony, meg az olló?-, akkor a háziasszony akár becsukott szemmel is az ajtó mellett, a női oldalon levő, második tetőrúd mellé nyúl, előhúzza onnan a nemezbe beleszúrt tűt. Ez a helye. Néhány apró dolgot mondtunk el végezetül, ami sejtésünk szerint a honfoglalás korában is így lehetett.
Hosszúra nyúlna a történet, ha minden kis apró részletét fel akarnánk eleveníteni a nemezsátorbeli életnek. Idő hiányában nem beszélünk arról, hogy a sátorba belépve a baloldal a férfiaké, a jobboldal az asszonyoké. Nem írjuk le az itt felsorakoztatott kevés, de hasznos tárgyat. Nem szólunk arról részletesen, amit legutóbb Maxumkizi Ongaisa, kedves kazak ismerősünk mesélt el arról, miért és hogyan állítanak nemezsátrat arra az időszakra, amikor az asszony gyermeket szül, és a bákánt fogja, vagy egy kifeszített kötélre könyököl, és megszüli gyermekét.
Egy sátorbeli rúd, a bákán használata
Ruhatartó rúd, kirgizül: bákán. Az Iparművészeti Múzeum időszaki néprajzi kiállításán a tükörrel ellátott farúdon, fém horgok láthatók, amin jelen esetben teáscsészetartó nyersbőr edények lógnak. Biskek, Kirgízia 2005. Vidák István felvétele
A nemezsátor használata kapcsán egy apró, de fontos tárgyról említést szeretnénk tenni azért is, mert erről Európában kevesen tudnak.
Ez az eszköz szintén egy rúd, melynek neve kirgizül: bákán. Egyszerű változatát használják a sátor állításakor, ezzel emelik fel a tetőkarikát a magasba. Ugyanennek egy másik, cifrább változatát használják ruha és egyéb tárgyak felakasztására, a nemezhajlékon belül.
Feltételezésünk szerint ennek a fontos és régi sátorbeli rúdnak szerepe lehetett őseinknél is. Kirgíziában, Kocskor városában, a helyi múzeumban, de máshol is sokan elmondták, hogy a férfi oldalon levő rúdra farkasbőr bundát akasztanak. A farkasbőrbunda jelképezi a férfit. A női oldalon levő rúdra pedig rókaprém bundát akasztanak, mert ez jelképezi az asszonyokat. A rudakon az akasztók fémből vannak, akár több sorban is, mondhatnánk emeletenként. Némelyike újabban festett, és beépített apró tükör is látható rajta. Vajon a tükör óvó-védő jellegű, szemmel verés elleni, vagy csak arra szolgált, hogy belenézzenek az emberek? A tükör egy nagy múltú tárgy, üvegből készült változata a legfiatalabb. A bákán felső vége „u” alakú, ezáltal beleszorítható egy tetőrúdba. Más, a férfi, vagy női oldalon levő fontos tárgyak is helyet kaphatnak rajta. A visszaemlékezések szerint ez a rúd olyan egyszerű is lehet, mint az ágasfa, vagy köcsögfa, amire még sokan emlékeznek a falun élő emberek.
Eltérő színű sátrak
Sátor alatt most arra a kerek, kupolás, faszerkezetes, nemezborítású hajlékra gondolunk, amit korábban leírtunk. Akik ma is használják, ezt az épületet gyakran nevezik fehér, fekete, szürke, homoksárga háznak. Ezek közül a fehér ház (ak öj) a leginkább megbecsült. Talán régen, ezer évvel ezelőtt is így volt ez. Aki megteheti, az válogat a juhok szőrének színében. Amennyiben fehérre nem telik, ez a fehér valójában csontszínt, vagy homok sárgát jelent, akkor megfelelő a szürke is, ami nem olyan szép. Természetesen a sátorban tűz ég, a csontszínű nemez is idővel belülről megszürkül, füstös lesz, kiviről pedig, idők múltán az eső hatására töredezettebb, rugalmatlanabb lesz. Úgy mondják, akinek se fehérre, se szürkére nem telik, annak van fekete sátra. Ez a kifejezés se pontos, valójában sötétbarnát kell ezen értenünk. Sötétbarna színű juhok szőréből készült nemezzel borítják be. Érdekes módon egy sátor, vagy maguk a sátrak úgy sorakoznak egymás mellett, és úgy néznek ki, mint a kisebb dombok. Színükkel belesimulnak a tájba, és külső képük ünnepek kivételével nagyon visszafogott. Néha, ünnepen, egymás mellett sorakoznak úgy, mint egy falu utcájában a házak. Külső, visszafogott képének ellentétje a hajlék belső világa. Izzó, élénk, tobzódó színek, nagyon sok egymással összefüggő minta és mintakép sorakozik egymás mellet.
Különbséget kell, tegyünk a téli és a nyári sátor között. Bár a faszerkezete megegyezik, de a téli ház többszörös borítású. Így elérhető az, hogy a mínusz 20-30 fokban is lakható. Ezt sem írjuk le részletesen.
A nemezsátrat így lehet lovakon, vagy tevéken szállítani
Talán Sabina és R. Michaud fényképfelvétele nyomán készült rajz. Burka Beáta munkája. A kép két tevét mutat, amire egy erszári türkmen család nemezházának fa részei, és nádfüggönye lett felkötözve. Észak-nyugat Afganisztán, 1977.
Legalulra kerül, az állat hátára egy belehengerelt mintás nemeztakaró, egyszeresen, vagy többszörösen összehajtva. Ezután kerül az állat jobb és bal oldalára több összecsukott oldalrács. Erre megint egy nemez takaró kerül, majd következnek a tetőrudak. További nemeztakarók, nádfüggönyök és zsákok elhelyezése után, mindezek tetejébe kerül a tetőkarika. A család teljes cók-mókját természetesen nem lehet néhány állat hátára feltenni, de maga a sátor, jó esetben, egy, vagy két tevén, kettő, vagy három lovon elszállítható, attól függően, hogy mekkora a mérete. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ez csak olyan lovakkal vagy tevékkel valósítható meg, melyek ezt már megszokták. Arról sem, hogy az állat két oldalára közel azonos súly kerüljön. Maga a málházás sok kötelet, és ügyességet igényel. A hosszú úton legfeljebb meghúzni kell a köteleket, de az állatról semmi sem eshet le. Rendje van annak is, hogy ki ül állatokon, és ki sétál mellettük, amikor az egész menetsor, a sok megterhelt állat egymás után felsorakozik és elindul. Azért, hogy ez a kis tanulmány szemléletesebb legyen, néhány általunk, vagy mások által készített fényképet mellékelünk hozzá.
Viharszalag, forgószél a pusztán
Szalagszövő pásztorasszony, a nyári szálláson. Mazar Ata völgy, Kocskor megye, Kirgízia. Vidák István felvétele, 2006. A felvételen egy körül-belül 20 méter hosszú, közepesen széles sátorszalag készül. Jól látható a szövő eszköz több fontos alkotóeleme, a három láb, a nyüst, a fakard és a váltólap.
Mi az, ami a nemezhajlékot tönkreteheti? Itt most a természeti csapásokra gondolunk, és ezen belül legfőképpen a szabad, a pusztán átnyargaló szélre. Nem az átlagos erősségűre, hanem az orkánként, forgószélként tombolóra. A tetőkarikához két, különlegesen szép szalag rögzül. Ennek a magyarra fordított neve: viharszalag. Általában 8-12 cm széles, gazdagon, gyakran két oldalán mintázott, igen értékes szőtt szalag ez. Hossza a sátor mérete szerint négy és tíz méter között változik. Szerepe két alkalommal van: Egyrészt, amikor a bákán nevű rúddal férfiak felemelik a tetőkarikát. A két viharszalag rá van tekerve az emelő rúdra, ez tartja vízszintesen a tetőkarikát. Miután a tetőkarikát hat-nyolc tetőrúddal rögzítették, a két szalag balra, illetve jobbra haladva ráhurkolódik a sátor oldalrácsára. Közelgő vihar esetén ezt a két szalagot kioldják, összekötik, és valamilyen nagyobb súlyt helyeznek rá. Ezáltal a tetőkarika lejjebb kerül, a sátorszerkezetben nagyobb feszítőerő keletkezik. Olyan változatot is láttunk, hogy vihar esetén kereszt alakban két kötelet vetettek át a sátron, és ahhoz nagyobb köveket kötöttek, és ez húzta lefelé és feszítette meg. Baj akkor van, ha a sátorba, hajlékba bele tud kapni a szél. Erre kevés esélye van, a gömb alakja miatt. A veszélyt az jelenti, ha az ajtó kinyílik, és azon befúj a szél. A védekezésnek az is egy módja, hogy a bákán nevű rúddal az ajtó felöli oldalon, ferdén alátámasztják a tetőkarikát. Egy forgószél kapcsán több családnál is láttuk az előkészületeket, a védekezést. Mi magunk is átéltük a sátorban ülve, és a magunk erejével a tetőkarikát lefelé húzva, a vihar tombolását.
A forgószél vályogházak tetejéről leszakította a bádoglapokat, és 50 méterrel messzebb tette le. Ez az eset Türkmenisztánban történt velünk 1992-ben. A vályogházakból mindenki a nemezhajlékba menekült, mikor meglátták a közeledő nagy szürke tölcsért. „Itt biztonságosabb” – mondták. Baj esetén a tetőkarika elcsavarodik, és a tetőrudak egy része eltörik. Rossz esetben lezuhan a tetőkarika. Több családot meglátogattunk a vihar elülte után. Most már tudtuk, hogy mire figyeljünk. A nemezsátorban ülve felnéztünk annak tetejére, és figyeltük azt, hogy látunk –e benne törött tetőrudakat. Volt miről beszélgetni, mikor ilyen hajlékra találtunk. Pontosan elmondták hány évvel ezelőtt tépte, rázta meg sátrukat a vihar. Volt, aki a tetőrudakat újakra cserélte, volt, aki csak kisebb rudat kötözött mellé, és így toldotta ki, illetve erősítette meg azokat.
Egy asszony életében csak egyszer, esküvőjekor kap új, szépen berendezett nemezhajlékot. Ilyen alkalomkor ünnepi pompába öltöztetik. Máshogyan néz ki, mint hétköznapokon. Ennek is több módja van, amire most nem térünk ki. Ezután egész életén át családjával, és rokonaival együtt óvja, javítja, szépíti. Együtt öregszenek.
Teke törzsbeli pásztorasszony nemezháza előtt, a fővárostól Asgabattól 10 kiló méterre. A homoksivatagban. Nagy Mari felvétele, 1995.
Mit jelképez a nemezház a kirgizeknek?
Hallgassuk meg erről kedves ismerősünk, Kendzsekán Toktoszunova népművész asszony szívet-lelket melegítő szavait, amit évek során gyűjtöttük össze, amikor nála jártunk.
Kérdésünkre mondandóját mindig kiegészítette valamivel, és a történet bizonyosan folytatható még.
„A nemezház a mi otthonunk. 150 évvel ezelőtt minden család ilyenben élt, és mindenki nagyon sokat tudott róla. Ekkor még nem létezett letelepült falu. Néha ünnepeinken száz, vagy akár ezer sátor falvakat alkotott. A nemezház, vagy hajlék méretét az oldalrácsok száma adja meg. Így beszélgetünk egymással: A te hajlékod hány szárnyas (kánátos)? A legkevesebb hat szárnyból, a legtöbb tizenkettő szárnyból áll. A legnagyobb sátornál, ilyen lehetett Manasz sátra, négy lovas tartotta a tetőkarikát, és csak igen erős férfi tudta a tetőrudat megtartani, és hozzákötni az oldalrácshoz. Azt is hallottam, hogy egy nagyméretű nemezházban télen 40 kiscsikót tartottak, hogy a csikók ne fagyjanak meg a hegyek között.
Ez a mi házunk. Megőrzi egészségünket. A mi hajlékunk kerek, mint a világ. Kerek a Nap is, az a mi védelmezőnk, biztonságunk alapja. Nincs olyan eleme, amelyiknek ne lenne jelképes mondanivalója, értelme. Ez a mi népünkké, a sajátunk. Amikor az ajtaján belépünk, meg kell, hajtsuk a fejünket, így köszöntjük. Az asszonyok a nemezajtó jobb oldalát fogják meg, a férfiak az ajtó bal oldalát. A férfiak a jobb kezükkel, a nők a bal kezünkkel nyitják. Így megyünk be. Mi a jobb kezünket a szívünkre tesszük, ezzel a mozdulattal a lélek is bemegy velünk otthonunkba.
A tetőkarika az eget jelképezi. Felülről nézve olyan, mint egy kereszt. Benne van a négy égtáj. Mi emberek a világot nem tudjuk összetartani. Ehhez egy nálunknál nagyobb erő kell. A tetőkarika ezt a nagyobb erőt jelképezi. Van egy feljebbvaló a világon. Az emberi lélek e felé mozdulhat el. A tetőkarikáról lefutó két szalag és a bojtsor az éggel kapcsolatos gondolatainkról szól. Kívülről egy félgömbnek néz ki. A világ is ilyennek látszódik. A világnak csak a felét látjuk, ugyanúgy, mint a fáknak. Ezzel együtt az emberi lélek az egészet, a teljességet érzékeli.
A tetőkarika neve tündük. Az alsó fakarika neve alkak. A karikát régen nyersbőrrel erősítették össze. A tetőkarika jelkép, 1990 óta megtalálható a nemzeti lobogónkon. A tetőkarika olyan fontos, mint az embernek a feje.
A tetőrúd a férfiakat jelképezi. A férfiak világa feljebbvaló. Mi tiszteljük őket, ők ránk támaszkodnak, mi pedig az anyaföldre. Egy ezzel kapcsolatos szólásunk erről így szól:
„Tetőrúd, veled beszélek, fiam, hallgass rám!”
Ezt gyakran mondjuk este lefekvés előtt, amikor tervezzük a másnapi munkát.
A sátor oldalrácsa olyan, mint az ember két karja, amikor valamit körülölel, magába zárja azt. Amikor a két kezem ujjait összeforgatom, benne egy rács keletkezik. Közöttük sok az apró szem, ez a nők jele. Egy közmondásunk szerint: Az erős rácsra a férfiak erősebben tudnak támaszkodni. Ők a mi vállunkra támaszkodnak, mert a tetőrúd a férfiakat jelképezi.
Az összecsukott rács alakja, íve olyan, mint egy férjhez menő fiatal lány dereka.
Van egy ehhez hasonló mondásuk, ami az oldalráccsal kapcsolatos: „Keregem szaga ájtám, kelinim, szenok.” Ez magyarul annyit tesz: Oldalrács hozzád beszélek, menyem, hallgass rám!
Az oldalrácsban kereszt alakban mennek a rudak. Az oldalrács belső fele a növekedő kislányt jelenti. A rács külső oldala az édesanyát, aki védi lányát. A két oldalt nyersbőrszegek (kök) kötik össze, ez a köldök. Az édesanya odaadó szeretettel neveli lányát. Egész életében beszélget vele, örökös kapcsolatban maradnak a köldökzsinóron át. A kerege alja az asszony két lába. A világ valójában az ősök és az ég közötti kapcsolat. Az asszonyok a férfiakon át kapcsolódnak az éghez. A család e három dolog együttese. (Kerege, úk, tündük). A tetőrúdból alul kiálló zsinór neve nálunk „szüjü”, a férfi és a nő közötti érzelmi kapcsolatot, a szeretet és a szerelmet jelképezi. Amikor a sátor felállításakor valaki a sátor rúdját hozzáköti az oldalrácshoz, így gondolkodik: Amennyiben erősen és szorosan kötöm azt meg, akkor párkapcsolatunk erős marad.
A keregén körülfutó szalag az asszonyok közötti kapcsolatot jelenti. A tetőrúd kötöző szalagja a beszélgető férfiakat, a férfi társadalombeli érzelmi kapcsolatot. A rács és a tetőrúd egyaránt vörös színű. Úgy is mondhatnánk, hogy egyszínű. Így az emberek közötti kapcsolat könnyebb és egyszerűbb, mintha az többszínű lenne.
Aki belép a sátorba, az nyugalmat, rendet és biztonságot kap, és ezt rögtön megérzi. Az ajtó mindig egy átjáró az egyik világból a másik világba. Maga a születés és a halál is egy átjárás az egyik világból a másikba.
Látni nem elég, megérteni azt, amit látunk, az már jóval több. Ezzel kapcsolatban két kirgiz közmondás is van. Az egyik így szól: Ha száz évig élek, akkor száz évig tanulok. A másik így szól: Sokat tudunk, de ha utazunk, akkor annál is többet.
A nemezház ajtajának midig volt fakerete. Benne az ajtószárny újabb keletű.
Az ajtóküszöbre nem szabad rálépni. Aki rálép, abban rossz, gonosz szándék van. Minden kirgiz férfi jobb lábbal lép be a sátorba, és bal lábbal lép ki onnan. Az ajtófélfa neve nálunk: boszoko tajak.
Ezzel kapcsolatban van egy jól ismert közmondásunk: „Boszoko tajak, gelim isengicse eri boszoko isen.” Ez azt jelenti: az ajtófélfa segít neked abban, hogy oda menj, ahova a férjed mondja.
Az előbbi mondást így is értelmezzük: Ne higgy a férjednek, hanem higgy az oldaladon álló ajtófélfának. Az asszony mindig otthon van. A férfi pedig jön és megy, úton van. Az ajtófélfa egy figyelmeztetés, ugyan már, ne veszekedj a férjeddel. Nem tudhatod, mit tesz, más asszonnyal sétál, vagy éppen a család érdekében küzd. Ne félj, úgyis hazajön. Erről szól az általam elmondott közmondás.”
Minden beszélgetés végén felteszek egy újabb kérdést. Így volt ez 2008 nyarán is. Kendzse már elmondtad a sátor farészeinek a jelentését. Mit mondanál az azt borító nemezről, a hozzátartozó kötelekről és szalagokról? „Tudod István, a sátrat borító nemez pontosan olyan, mint a bőrünk. Kötelei az alatta futó erek, szalagjai az izmainkat mozgató inak.
Kendzsekán Toktoszunova nemezkészítő asszony családja 1974-ben. Vidák István felvétele 2004 nyarán Tamcsi faluban.
Cimkék: tanulmány, voltjelen
