Csáji László Koppány: A fanatikus
A “fanatikus” alakja végigkíséri a világtörténelmet. Hol ilyen, hol olyan álarcát veszi fel, duruzsol, hőbörög vagy uszít, mikor milyen hatalmi pozícióban érzi magát.
A fanatikus bármelyik politikai ideológia köntösében feltűnhet, hiszen az neki csak egy álarc, ami elrejtheti a tömegek hiszterizálása és ezáltal irányítása iránti olthatatlan vágyát. Ugyanúgy láttam melldöngető, begyöpösödött maradit, mint ultraliberálist vagy újabban épp klímafanatikusokat.
Persze csak a történelmen visszatekintve könnyű felismerni őket: a jakobinust, a kommunista agitátort, a nárcisztikusan felsőbbrendű nácit. A baj ugyanis az, hogy az inkvizítor, a szemforgató farizeus, a mozgalmár valahonnan belőlünk hívódik elő, ott ébreszt fel valamit, ami aztán vakká tesz, ökölbe görcsösíti kezünket és józan belátásunkat elhomályosítva szabad akaratunk egyre inkább indulatvezérelt gravitációjának foglya lesz.
A fanatikus ellenzéki mindent lefitymál, a fanyalgás fáradt olajával mérgezné a legnagyszerűbb kezdeményezések szárba szökkenését is, szélsőséges jelzőket halmoz és gáncsoskodik. Gondolnánk, hogy ezzel önmagát hitelteleníti, de sajnos nem könnyű felismerni kilétét a különböző álarcok alatt. A fanatikus hatalmaskodó pedig arrogáns és basáskodó-atyáskodó, akár Mussolini állammaffiája volt.
A lelepleződéstől tartva könnyen válik paranoiddá és szégyentelenné. A fanatikus a bennünk lakozó áteredő gonosz. Adja a Gondviselő, hogy egymásért felelősséget vállaló és empatikus emberségünk bölcsen és józanul ellen tudjon állni a bennünk lakó fanatikusok ébredésének!
Illusztráció: Pofaprés (Csáji László Koppány fotója)
Ezek is érdekelhetik!
Pécsi Sándor: SZABADSÁG, HARC →
Diószeghy László: 325 éve történt az utolsó tatárbetörés Székelyföldre →
Issekutz Sarolta: Magyarörmény értékmentés →
