Bordás Sándor: Történelmi traumáink lélektani megközelítései
Egy kutatást valósítottunk meg 2012–2015 között a Kodolányi János Főiskolán azzal a céllal, hogy feldolgoztuk-e a történelemben elszenvedett nagyobb traumáinkat, vagy sem, és ha nem, akkor milyen kezelési módokat lehetne alkalmazni a fennmaradt traumák kezelésére. Hat történelmi trauma kutatását tartottuk fontosnak a tervezés kapcsán, nevezetesen: a tatárjárást, a török hódoltságot, az 1848-as forradalmat, az 1920-as trianoni döntést, a második világháború utáni kommunista diktatúra létrejöttét, valamint az 1956-os forradalmat. A holokauszt kutatását nem terveztük, egyrészt számtalan korábbi kutatás szólt már erről a magyarságot is érintő történelmi traumáról, másrészt jelentősen átszövi a mai aktuálpolitikát, mellyel nem kívántunk foglalkozni.
Felvetődött, hogy az 1989-es rendszerváltást traumaként kezeljük-e, hiszen vannak társadalmi rétegek, melyeknek 1989 traumát, lecsúszást, elszegényedést jelentett. Tekintettel a célcsoportra, amely kifejezetten véleményformálókból állt, valószínűleg nem lett volna objektív a kapott eredmény, hiszen ők 1989-re feltehetően nem traumaként tekintenek. Nyilván más lett volna a helyzet például egy rétegezett mintavételű célcsoport esetében.
A kérdőíves felmérést interjúk felvétele is követte, amelyekben a történelmi traumáinkra vonatkozó válaszok nagymértékben megegyeznek a kérdőív eredményeinek válaszaival.
A kérdőívek kiértékelésénél szembetűnő az egyes meg nem válaszolt kérdések viszonylag magas arányszáma, annak ellenére, hogy kérdőívünk anonim jellegű volt. Ez az arány a válaszadó által „kényesnek” vélt kérdéseknél az egyharmad fölé is emelkedett, például a politikai beállítottság kérdése esetében. De több mint 20%-a a válaszadóknak nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy vallásos-e, melyik felekezethez tartozik, és hisz-e Istenben. Ez az eredmény nagyfokú bizalmatlanságról árulkodik, amely a második világháború után létrejött diktatúrára és az 1956-os forradalmat követő sötét időszakra vezethető vissza, melyekben a másként gondolkodók komoly üldöztetésnek voltak kitéve. A történelmi emlékezet – a szocializációs folyamatoknak köszönhetően – a kommunikációs rendszereken és narratívákon keresztül, a kultúra történelmi eseményeit, traumáit generációkon keresztül továbbviszi, és megjeleníti a jelenben (Halbwachs, 2000). Ez a bizalmatlanság Fukuyama felfogásában a társadalmi tőke hiányát jelenti, mivel, véleménye szerint, egy társadalomban a társadalmi tőke nagysága egyenlő a társadalomban kialakult bizalom nagyságával (Fukuyama, 2007). Ez a magas bizalmatlanság azért is hordoz komoly veszélyt, mert a magyar társadalom véleményformálóira jellemző. A határon túli magyar véleményformálók 30%-a nem válaszolt a politikai hovatartozás kérdésére, ami többnyire megegyezik a magyarországi minta válaszaival, ugyanakkor a többi kérdésben jóval nyitottabbak, tehát nagyobb bizalommal rendelkeznek a helyzettel kapcsolatban. A határon túli magyarok válaszaiból nagyobb bizalmatlansági tényezőre számított a kutató, főleg a történelmi hányattatásaik miatt, különösen a trianoni döntés óta. Szerencsére nem ezt az eredményt kaptuk, ami mögött komoly pozitív elvárások lehetnek a magyar nemzet jövőjére vonatkozóan.
Hofstede (2008) dimenziókra vonatkozó indexei sok információt hordoznak a magyar kultúrára vonatkozóan. Első helyen a bizonytalanság kerülésének indexe áll (UAI). A magyarországi mintából látjuk, hogy a kultúra tagjai komoly fenyegetettséget éreznek a bizonytalan, az ismeretlen, az új helyzetek létrejöttekor, melyekre komoly stresszel reagálnak.
Sajnos ezt erősítik meg a pszichoszomatikus megbetegedések következtében kialakult halálokok, hiszen régen vezet Magyarország a szív és érrendszer megbetegedése, valamint a daganatos megbetegedések következtében kialakult halálokok miatt (Kopp–Kovács, 2006). A határon túli magyar mintát érintően ez az index a második helyen van, ami a fenti állítások esetén, főleg a szlovákiai magyarok esetében, teljes mértékben bizonyított (Bordás–Lisznyai, 2007). Itt megint egy olyan jelenséggel találkozunk, ami a kommunista diktatúra és az 1956 utáni sötét időszaknak tudható be, nevezetesen azzal az elvvel, ami akkor érvényesült (és ezt a széles néprétegre kiterjesztették), mely szerint az a jó, ha nem változtatsz semmin, ha nem vagy önálló, de mi adunk neked munkát, lakást, kenyeret, ennek fejében pedig azt teszed, amit mi mondunk. 1989 után a fenti szólamnak a fordítottja jött, amihez nagyon sokan nem voltak képesek alkalmazkodni.
A dimenziókat érintően második helyen az individualizmus–kollektivizmus (IDV) áll. Ennek mérése alapján kijelenthető, hogy a magyar társadalom jelentős mértékben individualista. A dimenzió jelentőségét a Történelmi traumáink (2014) című kötetben[1] bővebben kifejtettük, itt csak azt állapítjuk meg, hogy 1989 után a magyar kultúra mindjobban kezdi visszaszerezni azt az egészséges individualizmusát, ami a dualizmus korától a második világháborút követő kommunista diktatúra létrejöttéig tartott, majd az erőszakos kollektivizálódás visszakényszerítette egy alacsonyabb fejlettségi szintre. Ennek negatív eredményeit láttuk a magas öngyilkossági mutatókban is, melyek mára már visszaszorulóban vannak, és Magyarország a 9. helyre került. Az eredményt az alábbi linken jól látjuk: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_suicide_rate, 2014-03-30.
A harmadik helyre a Hofstede-dimenzióknál a férfiasság kontra nőiesség (MAS) dimenzió került, amely alapján kifejezetten maszkulin a magyarországi társadalom. A Hofstede Központ Magyarországot a maszkulinitás területén első vagy második helyen méri általában. Az eltérést a mi eredményeinktől valószínű a mi célcsoportunk adja, mivel véleményformálókkal dolgoztunk, ők pedig rétegezett mintavételnek számítanak. Ahogy fentebb fogalmaztunk, a maszkulin társadalmakban a konfliktuskezelési programokat kell forszírozni, így Magyarországon is oktatási programként kell beépíteni a középiskolák, az egyetemek tananyagába a konfliktuselméleteket, konfliktuskezelési technikákat. Fontosnak tartanánk a politikai életben több nő jelenlétét, hiszen a feminin társadalmakban a konfliktuskezelési stratégiáknál a győztes-győztes helyzet kerül preferálásra, nem pedig a győztes-vesztes helyzet, amely újratermeli a konfliktust.
A történelmi traumák megítélésében kiemelkedő helyet kap szinte mind a nyolc esetben a trianoni békeszerződés, sok tekintetben ezt követi a második világháború után kialakult kommunista diktatúra, majd az 1956-os forradalom leverése. Ezekben az esetekben az a gondolatmenet, hogy a régebben történt dolgokra kevésbé emlékezünk, mint a később történtekre, nem igazolódott be, hiszen a magyar kultúrában, határoktól függetlenül, Trianon traumája erősen jelen van az emberek gondolatvilágában, annak ellenére, hogy időben korábban történt, mint a kommunista diktatúra létrejötte vagy az 1956-os forradalom. A kommunista diktatúra súlyossági megítélése is hasonló helyzetben van, mint Trianoné, hiszen időben korábban történt, mint az 1956-os forradalom, mégis súlyossági szintben megelőzi 1956-ot.
A régebbi három, magyar kultúrára vonatkozó történelmi trauma megfelel a fenti elvárásnak, nevezetesen annak, hogy az időben régebben történtek inkább feledésbe merülnek a később történtekhez viszonyítva, súlyossági szempontból is. Tehát a tatárjárást, a török hódoltságot és az 1848-as szabadságharcot kevésbé súlyosnak ítélik meg az időben később létrejött történelmi traumákhoz viszonyítva.
Ez azt jelenti, hogy politikai, szociálpszichológiai, oktatási és pszichológiai szempontból többet kell foglalkozni: 1. a trianoni trauma, 2. a kommunista diktatúra, 3. az 1956-os forradalom traumájának feldolgozásával, ebben a súlyossági sorrendben. Át kell dolgozni a történelem tantárgy iskolai tankönyveit úgy, hogy az említett három történelmi trauma új, objektív megvilágításba kerüljön levéltári adatokra hivatkozva. Módszertani szempontból sikeres lenne, ha a tankönyvek a vizualitásra helyeznék a hangsúlyt, tehát képek, filmek, dokumentumfilmek egészítenék ki a tankönyvek hivatkozási alapjait, hiszen az xyz generációkat leginkább a vizualitáson lehet érdekeltté tenni a témák iránt. Fel kell tárni a történteket, nem pedig tabuként kezelni.
Az összesített magyarországi és határon túli magyar ábrákon a tendenciákban nagyon hasonló eredményeket kaptunk, mind Hofstede dimenzióinál, illetve a magyar kultúra történelmi traumáinak megítélésekor. Ez az eredmény igazolni látszik azon korábbi állításainkat, melyek szerint létezik felvidéki magyar és erdélyi magyar identitás, azzal, hogy a közös történelmi, kulturális, tudományos múltat felvállalja az ottani magyarság, ugyanakkor elhatárolódik egyes mai magyarországi értékektől, viselkedési sémáktól (Bordás at al, 1995, Csepeli–Örkény–Székelyi, 1998). Ezt az eredményt a mindenkori magyarországi politikai elitnek figyelemmel kellene kísérnie, és nem megkérdezésük nélkül dönteni a számukra fontos dolgokról.
Érdemes kiemelni azokat az eredményeket, melyek a magyar kultúra történelmi traumáinak feldolgozásáról szólnak, a minta különböző bontásában. Nehezen dolgozzák fel az említett traumákat az idősebbek, a jobboldali, valamint a konzervatív gazdasági beállítottságúak, és a vallásosak. A baloldali beállítottságúakat érzelmileg sem érintették meg a történelmi traumák olyan mértékben, mint ami a jobboldaliakra jellemző, sőt a vállalkozók a történelmi traumákra a legérzéketlenebbek, és véleményük szerint teljesen felesleges ezekre emlékezni. Korábbi kutatásaink is igazolták (Bordás et al., 1995), hogy a vállalkozókat a profit érdekli, a történelmi nemzeti háttér, a nemzeti identitás sokkal kevésbé.
A Bogardus-skála, mely a különböző nemzetek, etnikumok egymáshoz való viszonyulását méri, mind a magyarországi, mind pedig a határon túli magyar és nem magyar mintában nagyon komoly elhatárolódást mutat a roma etnikummal szemben. Ezt a problémát politikai, szociálpolitikai, oktatási és szociálpszichológiai szinten kellene kezelni. A romák integrációjának egyik legfontosabb feladata lenne az oktatás. Fontosak a toleranciára nevelő konfliktusmegoldó tréningek is (Bordás at al, 2004), de véleményünk szerint a roma véleményformáló réteg kiművelését kell célnak tekinteni, hiszen, ahogy fentebb már megfogalmaztuk, a modelleknek óriási szerepe van a személyiség, az identitás kialakulásában.
Fontosnak tarjuk a magyar kultúrára vonatkozó vezeklés és dicsőség napjainak megfogalmazását, esetleg újrafogalmazását. Történelmi traumáink elszenvedését hatékonyabban tudjuk feldolgozni, ha a magyar történelemre vonatkozó dátumokat megfelelően értelmezzük. Ha indokolt a történelmi esemény kapcsán a dicsőség, akkor ünnepeljünk, ha viszont veszteséget, traumát éltünk át, akkor vezekeljünk, ha kell, gyászoljunk. A pszichológus szemével az ünnepeink nem mindig egyértelműek, és az idő múlásával az évszámoknak lesz nagyobb jelentősége, nem mindig a dátumoknak, hiszen nem mindenki ismeri részletesen a magyar történelmet, különösen, ha a határon túli magyarok oktatási adottságaira gondolunk. Nem beszélve arról a lélektani jelenségről, melyet ambivalenciának nevezünk, és nagyon veszélyes lehet. Különösen egy történelmi dátum megítélése kapcsán, amikor nem tudni, hogy most vezekelni vagy örülni kellene.
Több magyar ember számára egyértelmű ünnepnap:
– augusztus 20-a, I. István magyar király szentté avatása. Tehát ez a nap számunkra a dicsőség napja, s ezért joggal ünnepnap.
– Hasonlóan egyértelmű kellene hogy legyen a nándorfehérvári csata, amely 1456. július 4-e és 21-e között zajlott, amikor a magyar seregek más keresztény seregekkel együtt megverték a törököket. Tehát július 22-ét nyilvánították a dicsőség napjának, ezért ünnepnap, és ezért a déli harangszó.
– 1848. március 15-e egyértelműen a dicsőség napja, ezért ünnep. A forradalmat viszont leverik, és itt van két dátumunk is, melyeken vezekelnünk kellene. 1849. augusztus 13-a, amikor Görgey leteszi a fegyvert, és 1849. október 6-a, az aradi vértanúk napja. Eléggé hangsúlyozott ez a két utóbbi dátum a vezeklés és a gyász feldolgozásának szempontjából? Tehát 1848 dicsőség és ünnep, majd 1849 trauma, ezért vezeklés kell hogy legyen.
– Trianoni békeszerződés, 1920. június 4-e, a legnagyobb traumánk a felmérés szerint is. Tehát június 4-e megint a vezeklés napja.
– A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja 1947. február 25. Tehát február 25-e a vezeklés napja, és nem ünnepnap. Ennél a dátumnál a magyar társadalom nyilván komoly megosztottságnak van és lesz kitéve. A felmérésekből is látni, hogy a magyar kultúra történelmi traumáit a magukat baloldalinak és liberálisnak valló véleményformálók teljesen másként ítélik meg, mint a jobboldaliak és konzervatívok. A jobboldaliak és konzervatívok válaszai szerint szignifikánsan magasabb értékeket kaptunk a trauma kultúrát ért mély hatására, a legnagyobb traumára, valamint a traumára történő gyakori emlékezésre, tehát mélyebben érinti meg őket, mint a baloldaliakat és liberálisokat. A baloldaliak mondják azt, hogy a felsorolt történelmi traumáknak pozitív hatása is volt a magyar kultúrára vonatkozóan, kivéve az 1956-os forradalmat.
– 1956. október 23-a a dicsőség napja, ünnepnap, mert elindult a forradalom, egy új és szabad Magyarország reményében, de 1956. november 4-e már a vezeklés napja, mert az orosz csapatok ekkor verték le a forradalmat, annak ellenére, hogy harcok még november közepéig folytak. Lélektani szempontból erősen ellentmondásos év, különösen október, november, majd az azt követő megtorlások, ezért 1956-ot összességében traumaként kellene értelmeznünk, és vezekléssel kellene feloldanunk a trauma következtében kialakult gyászt.
– 1989. október 23. A Magyar Köztársaság kikiáltásának napja – a dicsőség napja, ezért ünnepnap. A magyar kultúrának, világnézeti, politikai és felekezeti hovatartozást nem számítva, meg kellene egyeznie abban, hogy 1989. október 23-a a dicsőség napja, ezért ünnepelni kell.
Fenti eredményeink többnyire megegyeznek Gereben Ferenc (Gereben,1999) kutatási eredményeivel, amikor pozitív és negatív történelmi események, valamint pozitív és negatív történelmi személyiségek meghatározása szempontjából folytatott kutatásokat 1992–1995 között, hét ország nemzetiségének véleménye alapján. A hangsúly a dátumokhoz köthető trauma feldolgozásán van, vezeklés formájában, illetve az ünneplésen, amennyiben győzelemhez köthető dátumokról beszélhetünk. Nagyon fontos lenne a magyar történelemből több olyan dátum megkeresése a történészek részéről, melyek a magyar kultúra dicsőségéről szólnak, és ezek ünnepnapjaival erősíteni a kultúra önbizalmát. Ennek a területnek pontos feltárása a tudomány oldaláról is elvárt, hiszen bővelkedünk kiemelkedő eredményeket elért kutatókban, tudósokban. A fentiek értelmében az alábbi területekre fókuszálunk a konfliktuskezelési, feltárási programjainkon:
1. A véleményformálók közötti bizalomerősítés – az empátia, az Érzelmi Intelligencia (EQ) kérdése.
2. A váratlan helyzetek kezelési lehetőségei, a stressz mint állandó konfliktusforrás. Stresszkezelési technikák megtanítása, alkalmazása különböző csoportoknak.
3. A konfliktuskezelés lehetséges útjai – konfliktuselméletek. Javaslat: középiskolák, gimnáziumok harmadik és negyedik osztályába tantárgyként bevezetni a konfliktuselméleteket és konfliktuskezelési technikákat. Történelemtankönyvek tervezőinek, készítőinek bevonása különböző vitafórumokba.
4. Történelmi traumáink feltárási lehetőségei kiscsoportos foglalkozásokon – Trianon, a kommunista diktatúra és az 1956-os forradalom okozta traumákra fókuszálva.
5. A vezeklés és dicsőség napjainak pontosabb meghatározása.
6. Az intolerancia lehetséges okai más kultúrákkal szemben. Hatékony programok kidolgozását, alkalmazását javasoljuk a roma etnikummal szembeni intolerancia csökkentésére.
1. A tréningek eredményei. A tréningprogram egy általunk meghatározott keret volt, a kutatási eredmények alapján, melynek fő mondanivalója a projekt fő koncepciójához, a történelmi traumáink mában történő jelenlétéhez kapcsolódott. De a tréning kivitelezésénél a trénerek, korábbi egyeztetések alapján alkalmazkodtak bizonyos mértékig a csoport elvárásaihoz. Így alakultak olyan csoportok, ahol a hangsúly az önismereten, a kommunikáción, a konfliktuskezelésen, vagy éppen a történelmi traumákon volt. Az világosan kirajzolódott, hogy a fiatalabb generációk inkább az önismeretre, a kommunikációra és a konfliktuskezelésre fókuszáltak, az idősebb generációt (főleg az 50-60 év körüli véleményformálók) a történelmi traumák mára gyakorolt hatása és annak kezelési lehetőségei érdekelték, és ebből kifolyólag komoly viták bontakoztak ki egyes csoportokban. A pályázat 40 tréning tartását írta elő, amit teljesítettünk, úgy, hogy pár foglalkozás Szlovákiában is megvalósult, főleg véleményformálók, de egyetemisták számára is. A pályázati keretek között lévő 40 tréningből 4 valósult meg a középiskolások célcsoportját érintően, de mivel trénerként a megadott témában több középiskolában vezettünk csoportokat, ezért a leírt információk több középiskolai csoporttal történő foglalkozásról szóltak. A fennmaradt 36 foglalkozás többnyire fele-fele arányban oszlott meg az egyetemisták/főiskolások és a véleményformálók célcsoportjai között. Korábban a tapasztalatokból kiindulva a tréningek módszertanát illetően a saját élményű csoportokat részesítettük előnyben, ahol a szerepjátékoknak volt komolyabb súlya, most viszont a tréningek időtartamát figyelembe véve, valamint a témák megismerését szem előtt tartva, inkább kognitív megközelítési módokat alkalmaztunk a projektív technikák mellett. Bármennyire is törekedtünk viszonylag egységes módszertanra, a csoportfolyamatoknak köszönhetően gyakran előfordult, hogy más technikát kellett alkalmazni, és a végeredményekhez való eljutás nehezen vagy egyáltalán nem volt ismételhető. Ez összefügg azzal a gondolatmenettel, melyet már Hérakleitosz megfogalmazott, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem lehet belelépni, nem beszélve arról, hogy a tréner személyisége is meghatároz csoportfolyamatokat, bármennyire is non-direktív szeretne maradni. Ennek ellenére a tréningek eredményeit nagyon fontosnak tartjuk, és a kiscsoportos foglalkozásokat tartjuk egyik megoldási formának az általunk meghatározott témákban, különösen a konfliktuskezelési technikák elsajátítása esetén.
a. A középiskolások célcsoportjai.
– Önismeret. A középiskolások 11–12. osztálya az identitáskeresés szempontjából legfogékonyabb az önismeret témakörre. A Johary-ablak komoly érdeklődést váltott ki, ahol a tudattalan területe indította el a legnagyobb vitát, főleg a családi tudattalan értelmezése. Több csoportban vita tárgya volt a média, az internet szerepe az értékek kialakulásában. Megfigyelhető volt, hogy a csoportban is magára maradt diák a befelé fordulásának köszönhetően gyakran az internet világába menekül, ott keresve egyensúlyát. A kognitív intelligencia (IQ) és az érzelmi intelligencia (EQ) közötti különbségek megdöbbentették ezt a korosztályt, főleg akkor, amikor a Deutsch–Madle-empátiateszttel (in: Buda, 2012) mértük az empátia szintjét, ami az érzelmi intelligenciának egyik fontos komponense. Mivel az empátia képessége fejleszthető, ezért a teszt szerepe az empátia szintjének a tudatosítása volt, azzal a céllal, hogy melyik irányba kell fejleszteni. Ha túl alacsony, akkor növelni kell, ha túl magas, akkor csökkenteni a hatékony kommunikáció érdekében. Az optimális empátiaszint nemcsak a segítő foglalkozású emberek számára fontos, hanem minden helyzetben, amikor kommunikálunk a másikkal, vagy konfliktushelyzetbe kerülünk.
– Kommunikáció és asszertivitás. A középiskolai csoportok többnyire a verbális és non-verbális kommunikáció sajátosságaira kérdeztek rá megkülönböztetett érdeklődéssel. A kongruencia és inkongruencia gyakorlati megjelenése, annak felismerése volt fontos a számukra, hiszen a hiteltelenség leleplezése, az igazság keresése ebben a korcsoportban kifejezetten jelen van. Több csoportban kitöltésre került az Eric Berne (Berne, 1984) elméletén alapuló kommunikációs teszt, melynek jelentősége az én-állapotok tudatosításán van. A kommunikációs és a konfliktushelyzetek szempontjából fontos annak az én-állapotnak a tudatosítása, melyben pillanatnyilag a személy benne van, ugyanis a helyzet kimenetele sok esetben függvénye ennek a tudatos folyamatnak. Az asszertív emberi jogok váltottak ki egyes csoportokban vitát, de azok a gyakorlatok, melyek esetében a jogérvényesítés, szimpátiakeltés, kapcsolatmenedzselés vagy a manipulatív viselkedés helyzeteinek gyakorlása történt, komoly dinamikát indított el a csoportfolyamatokban. Az asszertív közlések, az ÉN és a TE típusú közlések begyakorlása esetén az eddig megszokott és rögzült közlési formák okoztak nehézséget az új kifejezési, konstruktív forma megtanulásában. Erre a hosszabb ideig tartó tréningek alkalmasak.
– Konfliktus. A középiskolás csoportok nagy százalékban negatív jelenségnek ítélték meg magát a konfliktust, és inkább az elkerülő magatartást tartották fontosnak egy konfliktushelyzetben. Az volt a véleményük, hogy a konfliktusoknak többnyire negatív kimenetele van, ami mindenki számára kudarcot jelenthet. Ez a vélemény a Thomas–Kilmann konfliktuskezelési teszt felvételével (in: Bordás 2015), majd az eredmények megbeszélésével, szinte valamennyi csoportban módosult. A teszt felvételének egyik fontos célja volt, főleg ebben a korcsoportban, a tudatos döntésre való figyelemfelhívás. A teszt öt konfliktusmegoldás lehetőségét kínálja, ahogy fentebb már említettük, nevezetesen a versengést, az együttműködést, a kompromisszumot, az elkerülést és az alkalmazkodást. A legmagasabb pontszám határozza meg a konfliktusmegoldás egyénre szabott alkalmazási módszerét, mely tudatosításával ésszerű döntést lehet hozni a helyzetnek megfelelően. A csoportok erre a visszajelzésre általában pozitívan reagáltak, és fontosnak tartották a teszt által hozott eredményeket. Meglepetést váltott ki a konfliktusok tárgyalása esetén a tudatosan választott ülési pozíciók fontossága. A szemtől szembeni ülés többnyire versengésre hív fel, még a barátságos sarok-pozíció az együttműködésre szólít fel, ezért konfliktusok kezelésénél ennek preferálása indokoltabb.
– A legkevésbé feldolgozott történelmi traumáink. Bizalmatlanság a társadalomban. A középiskolások gondolatvilágában ez a témakör kevésbé van jelen. A történelmi traumáinkról többnyire a történelemórán tanultak információi voltak jelen. Elvétve a csoportok egy-egy tagjánál találkoztunk mélyebb, a történelmi múltunkkal kapcsolatos háttérrel, ahol a családi kapcsolati rendszer meghatározta a magyarsággal való foglalkozás fontosságát. A tréningen történt kutatási eredmények ismertetésére általában nyitottak voltak, sőt néhol a tanult vagy a családból hozott elemekkel ki is egészítették, de összességében a tréner benyomása az volt, hogy ezt a korosztályt a téma érzelmileg nem nagyon kötötte le. Ennek a helyzetnek az oka szerteágazó lehet, de valószínűnek tartjuk, hogy a magyar kultúra történelemoktatására nagyobb hangsúlyt kell fektetni, amihez kellően előkészített tankönyvekre is szükség van.
b. Főiskolások/egyetemisták célcsoportjai.
– Önismeret. Ez a csoport az első témát nagyon nyitottan kezelte, és a Johary-ablak sok vonatkozásban új információkkal szolgált önmaguk megismeréséhez. Ezekben a csoportokban már alkalmaztuk azt a technikát, amikor egy körben kell arányosan meghatározni érzelmeiket, tulajdonságaikat. A párkapcsolatok, a szülői és baráti kapcsolatok érzelmi motiváltságánál fogva, ez a technika szinte minden csoportban az érdeklődés középpontjában volt. Fontos információkra volt igény a szorongás és a félelem leküzdésének stratégiáiról, a teljesítményszorongásról, amely főleg vizsgaidőszakban érinti a hallgatókat. Ezekben a csoportokban is hangsúlyt kapott a Deutsch–Madle-féle empátiateszt alkalmazása, különösen a tudatosított eredmények váltottak ki komoly érdeklődést, azzal az információs igénnyel, hogy milyen formában lehet növelni, illetve csökkenteni az empátiás képességet.
– Kommunikáció és asszertivitás. Kiemelt figyelmet kapott a csoportokban a hitelesség, illetve hiteltelenség kérdése a kommunikációban, a hazugságok leleplezésének igénye. Többnyire felszínre jött a tudatos, illetve a nem tudatos hazugságok közötti különbség, melyet leginkább a kommunikációs csatornák tartalmi köreinek, ellentmondó reakcióinak megfigyeléséből vonhatunk le. Figyelmet kapott az öltözködés mint kommunikáció, valamint az idetartozó jegyek: tetoválás, hajviselet, ékszerek, testékszerek stb. kerültek megbeszélésre. Érintettük Eric Berne iskoláját, ahol az én-állapotok jelenre történő meghatározását tartották a csoportok nagyon lényegesnek. Ezzel kapcsolatban szinte minden csoportban kitöltésre került a Berne-féle kommunikációs teszt, ahol az én-állapotok és a kommunikáció közötti összefüggések kerültek a beszélgetések középpontjába. Az asszertív viselkedéseknél inkább a párhuzamok érdekelték a csoportokat az asszertív–agresszív–passzív hármas relációban. Egy-két csoportban szerepjáték szintjén sor került mindhárom viselkedési forma eljátszására, az életből hozott helyzetekre összpontosítva. Ezekben a helyzetekben saját élményű visszajelzéseket kaptunk, melyek a memorizálás szempontjából hatékonyabbak, mint a kognitív módszerek.
– Konfliktus. A hallgatók csoportjai nagyon pozitívan fogadták a konfliktuselméletek és konfliktuskezelési technikák témáját, hiszen gyakorta találkoznak konfliktusokkal a mindennapi életük során. Az a koncepció, hogy egy konfliktus kapcsán a másik felet is nyerő pozícióba hozzuk, teljesen újszerű volt a csoporttagok számára, hiszen többnyire a versengő vagy egyéb konfliktusmegoldási módokat részesítettek előnyben. Ehhez a magatartáshoz a konfliktusban álló felek együttműködése szükséges, együttműködés hiányában a győztes-vesztes vagy a vesztes-vesztes helyzet alakulhat ki, ami önmagában újratermeli a konfliktust. A hallgatóknak az említett koncepcionális hozzáállása is indokolja azt a törekvést, hogy már középiskolai szint 11–12. osztályába be kell vezetni tantárgyként a konfliktuselméletek és konfliktuskezelési technikák oktatását. A Thomas–Kilmann-teszt sok pozitív visszajelzést adott a csoporttagoknak, és főleg a tudatosítást értékelték pozitívan, ami a teszt végeredményéből adódik. A különböző tárgyalási pozíciók, valamint tárgyalás közben a másikon megfigyelt metakommunikatív jelek, azok értelmezése keltett fel nagy érdeklődést a hallgatókban, mivel a helyes megfigyeléssel a másik motivációs rendszere feltérképezhető, ami megkönnyíti a kialakult konfliktus megoldását. Érdeklődés középpontjába került több csoport esetében a mediáció, a közvetítéses technika a konfliktusban álló felek között, de ennek a technikának az alapja a tárgyalás elsajátításának a folyamata, melynek megfelelő keretek között kell zajlania ahhoz, hogy eredményes legyen. Ezekkel a témákkal kapcsolatban több szakirodalom megemlítésre került, melyek nélkülözhetetlenek a sikeres tárgyaláshoz.
– A legkevésbé feldolgozott történelmi traumáink. Bizalmatlanság a társadalomban. Ez a téma a hallgatók csoportjaiban nagyon vegyesen alakult. Voltak olyan csoportok, amelyekben komoly érzelmi kitörések jellemezték a tréning folyamatait, főleg az otthonról hozott szocializációs folyamatoknak köszönhetően. Azok a hallgatók kerültek mély érzelmi állapotba, kiknek családjában előfordultak a kommunista diktatúra alatt vagyonelkobzások, kitelepítések (Fehérvár környéki svábok kitelepítése), meghurcolások a másként gondolkodás miatt. Egyes csoportokban erős megosztottság alakult ki, mivel voltak olyan visszajelzések is a szülők, nagyszülők részéről, hogy a kommunista időszakban jó volt, volt munka, nem volt hajléktalan, és őket nem hurcolták meg. Ez a helyzet láthatóan komoly feszültségeket okozott a csoport tagjaiban. Voltak olyan csoportok, ahol a foglalkozások során jött felszínre a többi csoporttag előtt, hogy páran határon túli magyarok. Ezek a helyzetek érdekes beszélgetéseket, vitákat indítottak el a csoporttagok között. A nagyobb dinamika jellemző volt azokban a csoportokban, ahol történelem szakos hallgatók is voltak, mivel nagyon gyakran a személyes érintettség is meghatározta a szak választását. A hallgatók nagyobb része a csoportokban egyetértett a legnagyobb magyar traumának, a trianoni döntésnek a kiemelkedő jelentőségével, ami a kutatási eredményeinkből jött felszínre. De a kommunista diktatúra második helyen való szereplése már vita tárgyát képezte, mivel az otthonról hozott információk inkább pozitív színben tüntették fel ezt az időszakot. Az 1956-os forradalom megítélése a hallgatók körében többnyire egyértelmű volt, mert nagyon sok hallgató családjában előfordultak a forradalom kapcsán kialakult üldöztetések. Érzékelhető volt a hallgatók körében bizonytalanság a meghatározott történelmi traumáinkkal szemben, ami véleményünk szerint a nem kellő tájékozottságból is fakad. Ezért nagyon fontosnak tartjuk a megfelelő, objektivitáson alapuló történelemtankönyvek kiadását. Egyetemi, főiskolai szinten is több olyan fórum szervezését szorgalmazzuk, ahol lehet beszélni, vitát folytatni a trianoni döntésről, a második világháború előtti időszakról, a kommunista diktatúra kialakulásról, annak hatásairól, valamint az 1956-os forradalomról.
c. A véleményformálók csoportjai.
– Önismeret. Sok tekintetben, a csoportok férfi véleményformáló tagjai kétkedve fogadták a Johary-ablak önismeretünkre vonatkozó hatását, viszont a női csoporttagok nagy érdeklődést mutattak, különösen a családi és kollektív tudattalan iránt. Az empátia-tesztet kitöltötték, a visszajelzésekkel egyetértettek, és főleg a konfliktuskezelésnél tulajdonítottak neki nagyobb súlyt, mivel több egybehangzó vélemény szerint a konfliktusban lévő fél érzelmi állapotának átérzése segíthet a konfliktus kezelésében. Megfigyelhető volt, hogy voltak olyan csoportok, ahol csak a véleményformálók férfi tagjai vettek részt a tréningen, de a többi tréningcsoportban is nagyon rapszodikusan alakult a férfi–nő összetétel, mivel más csoportokra pedig az volt jellemző, hogy főleg női csoporttagok voltak. Ez a férfi–nő polarizáció komoly problémát jelent a magyar kultúrára vonatkozóan, hiszen a Hofstede-féle dimenziók is arról szóltak, hogy a magyar kultúra erősen maszkulin jellegű, ami főleg a konfliktuskezelési területeken jelent gondot.
– Kommunikáció és asszertivitás. A véleményformálók vállalkozói és polgármesteri csoportjainak ez a terület nem hozott sok új információt, hiszen gyakran előfordult, hogy önismereti, kommunikációs tréningeken már részt vettek, a partner metanyelvi olvasásának különböző szintjeit már elsajátították, és a kongruencia, inkongruencia helyzeteivel is tisztában voltak. Ilyen képzéseken egyes pedagógusok is részt vettek korábban, de a Berne-féle kommunikációs teszt ismeretlen volt számukra, hiszen ennek a tesztnek az alkalmazására Magyarországon még nem került sor. Ez a teszt sok információt hozott az új helyzetek kezelésére vonatkozóan, mivel az aktuális én-állapot tudatosításával könnyebben kezelhetővé válnak a nehezebb, konfliktusos helyzetek.
– Konfliktus. A csoportok többségi tagjai előtt az együttműködő konfliktusmegoldó koncepció kevésbé volt ismert, és meglepően magas eredmények jöttek ki a versengő konfliktusmegoldó helyzetek kapcsán. A Thomas–Kilmann-tesztből kapott eredmények hatékony visszajelzést adtak a csoportok tagjainak saját, spontán konfliktuskezelési technikájukról. A csoportok többnyire tudatosították a győztes-vesztes és a győztes-győztes helyzetek közötti különbségeket, különösen abból kiindulva, hogy amíg az egyik módszer újratermeli a konfliktust, addig a másik teljesen megszünteti. Több csoportban a valódi vélemények, beállítódások, esetleges politikai meggyőződések, nézetkülönbségek nem kerültek felszínre. Ennek oka valószínűleg a témák érzékenysége, melyeket érintettünk, és a kutatási eredményekből felszínre jött egymással szembeni bizalmatlanság, ami elég nagy mértékben jellemzi a magyar társadalmat (ez a bizalmatlanság a mi kutatásainkban, a megkérdezett véleményformálók esetében 30% körül mozgott). Ennek oka a kommunista diktatúrára vezethető vissza, különösen az 1956-os forradalom után kialakult üldöztetéses időszakra. A bizalom erősödése több generáción keresztül valósulhat meg, de erősödhet, ha hasonló tréningprogram szervezésére kerül sor, melyhez hosszabb időkeret áll rendelkezésre.
– A legkevésbé feldolgozott történelmi traumáink. Bizalmatlanság a társadalomban. A kutatási eredményeink ismertetésével egyes csoportok komoly hárításba kezdtek a témák megítélését illetően. Több esetben megfigyelhető volt, hogy Trianon említése komoly belső vívódásokat indított el a csoporttagokban, az addig nyitott, kommunikatív csoporttag a történelmi traumáink feldolgozatlanságát hallva bezárkózott, és a foglalkozás hátralévő részében keveset kommunikált. Egy tréningen hevesebb kitörésre is sor került, amikor a liberális gondolkodású tanár a konzervatív beállítottságú vállalkozóval került vitába. Ebből a vitából is felszínre jött, hogy a magyarországi közgondolkodásban a más véleményen lévők ellenségekként vannak kezelve, nem pedig ellenfelekként, ami nagy különbség, különösen a közügyek szférájában jelent ez óriási gondot. A kommunista diktatúra megítélését illetően a fiatalabb véleményformálók gyakran pozitív múltról beszéltek: biztonságról, munkáról, a hajléktalanság elkerülhetőségéről, s arról, hogy Magyarországon nem volt jellemző a drogfogyasztás. Ezek a vélemények elhangzottak, de a csoport tagjai közül nem vették a lapot, hogy vitába szálljanak egymással. Az ilyen csoportokban lévőket a kognitív dolgok érdekelték főleg, például az, amit egy ilyen foglalkozáson meg lehet tanulni (konfliktuskezelés, hatékony kommunikáció, az önismeret gazdagodása stb.), de nem voltak hajlandók elvi vitába szállni egymással.
Kutatási és gyakorlati eredményeink alapján azt a következtetést szűrtük le, hogy a téma a magyar kultúrán, de a vizsgált kultúrákon belül sincs feldolgozva, ezért további kutatásokra és tréningekre van szükség.
[1] Vö.: Bordás Sándor (szerk.) – Glavanovics Andrea (szerk.), Történelmi traumáink kezelési lehetőségei lélektani megközelítésben, KJF, Székesfehérvár, 2015 – interneten: http://mek.oszk.hu/14400/14464/14464.pdf
Felhasznált irodalom
1) Berne, Eric (1984) Emberi játszmák, Budapest, Gondolat.
2) Bordás Sándor – Lisznyai Sándor (2007) Az egészséges felsőoktatásért határon innen és túl, Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola.
3) Bordás Sándor [et al.] (2014) Történelmi traumáink, adatok mai vélemények tükrében, in: Ujváry Gábor szerk., Történelmi traumáink. Közös sebek és a gyógyításukra tett kísérletek a Kárpát-medencében, Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola.
4) Bordás Sándor [et al.] (1995) Ellenpróbák. A szlovák–magyar viszony vizsgálata szociológiai és etnopszichológiai módszerekkel Szlovákiában, Dunaszerdahely, Nap Kiadó.
5) Bordás Sándor [et al.] (2004) Együttlét. Egy interetnikus tréning tapasztalatai, Budapest, Balassi – Magyar Pax Romana.
6) Bordás Sándor (2015) Konfliktusok kezelésére használandó eszközök a korábbi kutatásainkkal összefüggő rendszerben, in: Dr. Bordás Sándor, Glavanovics Andrea (szerk.), Történelmi traumáink kezelési lehetőségei lélektani megközelítésben, Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola.
7) Buda Béla (2012) Az empátia. A beleélés lélektana, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan.
8) Csepeli György [et al.] (1998) Jelentés a Tündérkertből. Romániai magyarok és románok nemzeti identitásmintái Erdélyben, in: Kolosi Tamás [et al.] szerk., Társadalmi riport 1998, Budapest, TÁRKI.
9) Fukuyama, Francis (2007) Bizalom, Budapest, Európa.
10) Gereben Ferenc (1999) Identitás, kultúra, kisebbség, Budapest, Osiris – MTA Kisebbségkutató Műhely.
11) Halbwachs, Maurice (2000) A kollektív emlékezet és az idő, in: Szociológiai irányzatok a XX. század elején, Budapest.
12) Hofstede, Geert – Hofstede, Gert Jan (2008) Kultúrák és szervezetek. Az elme szoftvere, Pécs, VHE Kft.
13) Kopp Mária – Kovács Mónika (2006) A magyar népesség életminősége az ezredfordulón, Budapest, Semmelweis.
(Mj.: A tanulmány átdolgozott változata a következő kötetben jelent meg: Fenyvesi Ottó (szerkesztő), Történettudomány – művészet – pedagógia, kiadta: MTA VEAB, Veszprém, 2019.)
Illusztráció: EQ
Ezek is érdekelhetik!
Kiss Etele: A magyar korona kettős arculata →
Kész Barnabás: Magyarok vagy türkök? →
Pelyach István: A kézcsók →
