Demeter Szilárd: Kéket kékért (8.)
Terike
Délben már a televízió is bemondta, hogy forradalom van, a városközpont megtelt emberekkel. Kagur bandája nagyjából kijózanodott az egy Kámpecet kivéve, Kagur szétosztotta őket, ketten vigyázták a vendéglő bejáratát, másik kettő a C.E.C. mögött strázsált, ketten a központi Gostat körül lébecoltak, ketten a líceum környékén sétálgattak, megint ketten a Milícia háta mögött őrködtek. A Néptanács előtt Bubi próbálta józanságra inteni az embereket, őrizzük meg a nyugalmunkat, mondta, Kagur erre az emeleti ablakból majdnem fejbe dobta a szeretett vezető félméteres arcképével. A tömeg megvadult. Törtek, zúztak, feldúlták az egész Néptanácsot, kommunista kiadványokból gyújtottak máglyát. Az emberek vért akartak látni, de egy szál szekust sem találtak az épületben, minden fejes elmenekült, kiabálta csalódottan Jézus, ő feszítette fel szerre az ajtókat.
Kagur otthagyta a randalírozó tömeget, leóvatoskodott a pincébe, mert ha valaki, akkor ő jól ismerte minden zegét-zugát. Egyenesen a hőközpont mögötti rejtett szobához ment, ahol őt péntekenként verni szokták. Udvariasan, de halkan bekopogott, én vagyok az, Kagur, mondta az ajtónak, segíteni akarok magának, mert maga volt az egyetlen, aki soha nem ütött hozzám. A kövér milicista remegve nyitott ajtót, látszott rajta a halálfélelem, próbált megszólalni, de egy hang se jött ki a torkán. Kicsempészem hátul, ajánlotta Kagur, ha nem veszik észre, akkor a mezőn keresztül el tud szaladni az országútig, onnan meg valahogy csak boldogul, csak az egyenruháját kéne lecserélni, van idebent valami civil ruhája, kérdezte, a milicista csak bólogatott, remegő kézzel mutatta, hogy fent valahol, de még mindig nem tudott megszólalni, jó, akkor zárja vissza az ajtót, megkeresem, senki másnak ne nyissa ki, három hosszú, három rövid, és három hosszú kopogással jelzem, ha visszajöttem. Kagur felment a pincéből, az előcsarnokban várta őt Egyszemjankó és Töpörtyű, a két szárnysegédjét üzenetekkel elküldte a bandatagokhoz, odaintette magához Jézust is, súgott valamit a fülébe, majd a személyzeti szobából előkereste a legnagyobb méretű civil gúnyát, és visszaballagott a pincébe. Az ajtó előtt várt egy keveset, amíg fel nem harsant a tömeg dühös ordítása, bólintott, Jézusban mindig meg lehetett bízni, alighanem most dobta ki az ablakon a főszekus szobájában talált fémkazettát, majd kopogott, három hosszú, három rövid, három hosszú. A milicista még mindig falfehéren nyitott ajtót, gyorsan, öltözzön át, nyomta a kezébe a ruhákat Kagur, egy darabig el lesznek foglalva kint az emberek, most dobattam ki a páncélkazettát Csürkeláb szobájából, amíg átrágják magukat a tartalmán, nem figyelnek másra. Ember olyan gyorsan nem öltözött át, mint a rémült rendőr, rohant volna, de nem bírták a lábai, Kagurnak úgy kellett eltámogatnia a hátsó ajtóig. A fiú kinyitotta az ajtót, kilesett, majd intett a rendőrnek, hogy tiszta a terep, indulhat. A milicista csak nézte Kagurt, eşti un om bun*, mondta neki könnyes szemmel, majd előbb kissé összecsukló lábakkal, a hátsó kerítésen átmászva viszont egyre biztosabban, egyre gyorsabban szaladni kezdett a mezőn, vissza se nézett, így nem láthatta, amikor Kagur intett az őröknek, az egyikük vágtában megkerülte az épületet, hé, Jézus, kiáltotta teli torokból, egy milic most szökött ki hátul, ott fut Rákos-pataka felé, Jézus az emeleti ablakból megismételte a kiáltást, és a tömeg nekiindult. Hátratódultak az udvarra, ahol a másik bandatag már a léckerítést bontogatta, arrafelé szaladt, mutatta, ez volt az, aki leverte a vesémet, tette hozzá látszólag dühösen, de most megkeserüli. A felbőszült emberek követték a példáját, ki lécet szakított magának a kerítésből, mások az udvaron heverő szerszámok közül ragadtak fel valamit, ami épp kézügybe esett, és elkezdődött az embervadászat. A rendőr aránylag messze járt, de a tizenéves sihederekkel szemben esélytelennek bizonyult, pár perc alatt utolérték.
Igazából az dühítette fel az embereket, hogy visszalőtt, mesélte este a garázsban Egyszemjankó, miközben Kagur a zsákmányt vette számba, szóval ahogy megegyeztünk, szóltam a vendéglősöknek meg a C.E.C.-eseknek, hogy mindjárt akció, oszt’ előreszaladtam a Rákos-patakáig, s hát, alig szusszantam meg, látom, hogy szalad ez a kövér milic, izzad, mint a ló, nemsokára futottak utána a népek. Én nem tudom, honnan szedte elő a pisztolyát, valahonnan a bokája környékéről, Kagur erre csak bólintott, arról megfeledkeztem, röstelkedett, pedig ezért vetettem le vele az egyenruhát, hát ez nála maradt, vonta meg a vállát Egyszemjankó, ilyen kicsi pisztoly, né, azzal lőtt az üldözők feje fölé, de ezt nem kellett volna, mert Izomanti, a judóedző ettől teljesen megbolondult, te ránk lősz, kiabálta, te oláh disznó, várj csak, me’ ha utolérlek, és utol is érte, olyant baszott egy kapával a milic fejire, hogy az annyit se mondott, félkalap, összerogyott, s annyi volt neki, egy télire elég lenne tüzelni, annyi deszkát törtek el rajta, csóválta a fejét. És még mindig élt, magánál is volt. A többit tudjátok, úgy véresen visszalökdösték a központba, ott Bubi megpróbálta kimenteni, a milic románul, Bubi és Csonti bá magyarul magyaráztak valamit, de Jézus akkor fejbe rúgta a milicistát, s annyi, reámentek az emberek, oszt’ agyonverték. Jézus csak bólogatott, mennyi piát osztottál szét, kérdezte tőle Kagur, mittudomén, amíg ezek üldözték a milicistát, én a néptanács ARO-jával odaálltam a vendéglő elé, seperc alatt feltörtük az ajtót, ami jó konyakot, rumot, mifenét találtunk, azt gyorsan felpakoltuk, meg néhány láda Hargita sört, a többit vihette a popor19, pedig Csonti bá nyivákolt, hogy őrizzék meg a józanságukat, jóemberek, utánozta Jézus a biológiatanárt, de annyit ért, mint szekus ellen a szenteltvíz, mindenki ivott, mint a gödény. Na, akkor, tápászkodott fel Kagur, ami pénzt elhoztunk a C.E.C.-ből, innen-onnan, azt egyenlően elosztjuk, jut eszembe, Kámpec, az iskola, minden papírt, naplót elhoztunk a tanáriból, mutatott a magas srác a kályhára, az jó, bólintott Kagur, látom, találtatok narancsot is, fordult Albinóhoz, a főnökasszony el akarta lopni, hogy rohadna ki a bele, nekünk darabszámra adták volna karácsony előtt, ők meg kilóslag zabálták, még jó, hogy szóltál, hogy hátulról menjünk, ott állt a férje autója, és pakolták a cuccot a Daciába, narancsot, banánt, még kalácsot is, bazmeg, a vénasszony elkezdett visítani, amikor meglátott, mintha a pöckit szorongatnák, hát akkora pofont adtam neki, hogy kiesett a protézise, a vén kurvája, Albinó ismét dühös lett, nyugi, emelte fel a kezét Kagur, héhé, emelte fel a hangját, mert a belső szobából visítozás hallatszott ki, győzött a forradalom, gyerekek, ma este béke legyen és szeretet, mi a faszom van. Ezek a majmok nem akarnak adni nekem egy színestévét, dugta ki a fejét Meli, évek óta odatartom a picsámat nekik, erre most sajnálnak tőlem egy tévét, Kagur felsóhajtott, hány tévét hoztatok el, Egyszemjankó megnézte a kimutatást, egyet Csürkelábéktól, az a legnagyobb, és bűnehéz, még ötöt a többi szekustól, illetve van még négy videó, hat magnó, három fényképezőgép, sílécek, bakancsok, korcsolyák, egy rakás úri szivar, a piát nem számoltam külön, azokat egybecsaptuk a vendéglői szerzeménnyel, és nem tudom, ki honnan hozta, de van még egy festmény is. Festmény, hökkent meg Kagur, azt én hoztam, kiabálta ki a belső szobából Kicsikámpec, azt írja rajta, hogy Munkácsy, jó sokat érhet, mire Félszemű Dzsó felröhögött a sarokban a gitár mögül, hogyne, vihogta, azt én másoltam a főmérnöknek egy képeslapról évekkel ezelőtt.
Kagur elnevette magát, aznap először, és nem is tudta abbahagyni, röhögőgörcsöt kapott, fetrengett a földön, a jókedve átragadt mindenkire, félóráig hahotázott az egész banda. Jaj, istenem, törölte ki a könnyet a szeméből Kagur, hát, barátaim, ezért megérte ma felkelni. Igyunk!
Hajnalban Kagur felállt, én most elbúcsúzom, mondta, mire a részeg mulatságot mintha késsel vágták volna el, ne csináld, nyögte Jézus. Jó volt veletek, barátaim, mosolyodott el Kagur, de itt az ideje, hogy leléceljek. Ez a forradalom vagy micsoda teljesen fel fogja forgatni a világot. Abból a pénzből, amit ma összeszedtünk, mindenki el tud indulni valamerre, és hát én nem akarom ebben a porfészekben leélni az életemet. Ti itt születtetek, de én nem, azt se tudom, hol születtem, mélázott el, akkor hová mész, ha nem haza, kérdezte Jézus, nem tudom, vonta meg a vállát Kagur. Találkozunk még, kérdezte Egyszemjankó, az is előfordulhat, mosolygott rá fáradtan Kagur, egyelőre kísérj ki, és csak Egyszemjankó kísérjen ki, fordult a többiekhez, ti igyatok az együtt töltött idők emlékére, integetett körbe, ne bőgjetek utánam, szevasztok.
A garázs mellett már össze volt készítve egy hátizsák, jut eszembe, vissza kellett volna hoznom a csöves hátizsákodat, csapott a homlokára Egyszemjankó, azt már neked hagyom, találtam jobbat a szekusoknál, majd a zsák mögül Kagur kiemelt egy pár síbakancsot, direkt neked hozattam el Csürkelábéktól, adta át Egyszemjankónak, a fiának akkora lába lehet, mint neked, lécet meg válassz hozzájuk bentről, bármelyiket viheted, ezek itt nem szeretnek sportolni. Kösz, vette át az ajándékot Egyszemjankó, de honnan tudtad, hogy nekem ez kéne, vonta fel a szemöldökét, tavaly fent szilvesztereztünk a Hargitán, vigyorgott Kagur, a menedékház gondnoka mesélt rólad és apádról, no meg láttunk is leszáguldani a gerincen, szóval gondoltam, hogy hiányozhat neked. Tényleg elmész, kérdezte Egyszemjankó, el, fordult feléje Kagur, emlékszel még, amikor meséltél nekem a félbevágott emberekről? A kisfiú meghökkent, ja, igen, persze, nahát, nézett el a távolba Kagur, én azóta azon rágódom. A nagyfiú elhallgatott, beharapta a szája szélét. Meg kell keresnem a másik felemet, bökte ki hirtelen. Tudod, kölyök, lehet, hogy röhejesen hangzik, de szeretnék, ha csak egy kis időre is, de szeretnék boldog lenni, baszod. Egyszemjankó óvatosan a másikra sandított, a nagyfiú zavartan elkapta a tekintetét. Némán álltak egy darabig. És itt nem tudsz boldog lenni, kérdezte félve a kisfiú. Kagur megrázta a fejét, mindenkit ismerek, az biztos, hogy nem itt él a másik felem.
Szóval akkor nem jössz vissza, sóhajtott Egyszemjankó, nem, rázta meg a fejét Kagur, szia. Kezet fogtak, Kagur vállára vette a zsákot, és elindult az éjszakába.
A kisfiú visszament a garázsba, odaállt a sílécek elé, válogatni kezdett. Jézus lépett mögéje, elment, kérdezte halkan, el, bólintott a gyermek, na, hadd el, veregette meg a vállát a nagyobb, csak a hegyek nem találkoznak. Csak azt nem értem, fordult felé elgondolkodva Egyszemjankó, hogy miből akar ez megélni, mert ami pénzt itt ma szétosztottatok, az pipepurc. Jézus elvigyorodott, kicsibarátom, mondta Egyszemjankónak, Kagur mindenhol az első, amikor a milícián feltörtem a főszekus irodáját, akkor ő ment bé egyedül, ő nyitotta ki a fémkazettát, amit később kidobatott velem az ablakon, s ha ebben a városban valahol volt pénz, akkor az ott lehetett. De akkor átvert titeket, hökkent meg Egyszemjankó, át, bólintott Jézus még mindig vigyorogva, de Kagur már csak ilyen, és mintegy elismerésképpen megemelte a kezében lévő konyakosüveget. Te nem lépsz le, kérdezte Egyszemjankó, végül is együtt csináltatok mindent, rád verhetik a balhékat, nem, Jézus mereven nézte az üveget, nem mindent, mondta kis késéssel, Kagur a kisebbik földből kinőtt fiúval intézte a rázósabb melókat, minket nem kevert bele. Miket, kapta fel a fejét a kisfiú, hát, embereket vertek meg, nőket erőszakoltak szerte a megyében, állítólag még férfiakat is seggbe basztak, hogy lefotózza a szeku, mikor mit parancsolt Csürkeláb, ez volt az ára, hogy minket nem zártak bé, de hát ha ekkora barátok voltak, akkor miért verte Csürkeláb, értetlenkedett Egyszemjankó, nem barátság volt ez, vont egyet a vállán Jézus, üzlet. A verés meg más tál tészta, az férfiügy.
Te mit csinálsz most, kérdezte Jézus a kisfiútól, nem tudom, Tóni bácsi azt mondta, hogy karácsonyra hazamehetek, addig valahol meghúzom magam, Jézus megveregette a vállát, aludj nálunk, kicsibarátom, én egy darabig innen nem megyek haza, megünnepeljük rendesen ezt a forradalmat, ahogy kell. Ekkor kinyílt a garázsajtó, és belépett Malacka bácsi, még soha senki nem látta ennyire gyámoltalannak, gyertek haza, öcskösök, sírta el magát az a nagydarab ember, meghalt édesanyánk.
Malacka bácsi Egyszemjankóval és öccsével, Félszemű Dzsóval, a Gitárkirállyal, akit a közönséges László névre kereszteltek valaha, fát kérni indultak. Malacka bácsi Egyszemjankó kíséretében az egyik, míg Félszemű Dzsó, a Gitárkirály a másik garázssoron ment végig, bekopogtak illedelmesen, aggyisten, mester úr, köszönt Malacka bácsi, ne haragudjon, hogy zavarom, de nem tudna-e adni nekünk pár deszkát, mert né, édesanyánk meghalt, koporsóra meg nincs pénzünk, miben temessük el a drága jó asszonyt, szipogott, adok hát, hogyne adnék, mondták a mesterek a Szabad Európa rádió mellől, mert hiába közvetítette a tévé egyenes adásban egész nap a forradalmat, jobbnak tűnt a garázsban tenni-venni, mint az asszony mondókáját hallgatni, csakhogy a deszkákból nem lesz csak úgy koporsó, ó, mondta Malacka bácsi, megbeszéltem Ványolós Marcival, fél liter pálinkáért megcsinálja még ma délelőtt, de az a helyzet, hogy deszkája az nincs, ezért, ha lenne olyan szíves, és adna egy-két lécet.
Malacka bácsiék nagyobb sikerrel jártak, mint Félszemű Dzsó, a Gitárkirály, bár fura anyag gyűlt össze, volt diófa deszka, fenyő, cserefa, mert mindenki a legjobból adott egy-egy cólost, szerették Terikét, nehezen húzták már a kisszekeret, fura egy koporsó lesz belőle, az szent, de hát a megboldogultat ez már aligha zavarja. Félszemű Dzsó, a Gitárkirály egy szál deszkát hozott, igaz, ő nem is nagyon erőltette meg magát, no, meg az igazság kedvéért azt is hozzá kell tennünk, hogy ő már a második garázsban leragadt, loboncos emberpalánták nyűtték ott a régi rádiókba bekötött gitárokat, nem akármilyeneket, hanem rendes elektromos gitárokat, tehát nem a dobozgitárba belógatott mikrofon torzított, hanem a torzító, próbáltak a gyerekek. Félszemű Dzsó, a Gitárkirály csak leült egy sarokba, és nézte a kölyköket, keze együtt mozdult a szólóséval, dünnyögte a dallamot, ismert ő mindenféle zenét, de legjobban a „Hey Joe”-t szerette hallani, no meg játszani is, a nóta végeztével most megengedték neki, hogy elpöngesse a kedvenc darabját, mert látták, hogy valami bántja, neki is állt, parar-pa-papa-pam, hé, Dzsó, sírta, kezedben a deszkával, mondd, hova mész, a kölykök ma nem röhögtek, hogy milyen hülyén fogja az akkordokat, magától tanult meg pötyörészni, mert füle, az volt, a rockkoncertekre is őt hívták meg, hogy behangolja a hangszereket, sírt-rítt Félszemű Dzsó, a Gitárkirály, sírtak-ríttak otthon is, a cigányszomszédság nagyon szerette Terikét, mert a három élhetetlen férfi mellett is volt ideje gyógyítani a betegeket, mindenféle gyógyfüveket gyűjtött, azokkal.
A mentára rátöltötték a tiszta szeszt, így készültek a torra, kalácsot Egyszemjankó hozott a garázsból, a gyerekeknek megengedték, hogy kissé beleáztassák a kalácsszeleteket a pálinkába, így hamarabb elmúlt az éhség, kevesebbet is lábatlankodtak, mert nagy lett a gond, ajjaj, a koporsó nem fért se be, se ki az ajtón, márpedig az hogy néz ki, hogy az udvaron ravatalozzák fel a megboldogultat, mindenki oda szart, és nem hullott annyi hó, hogy ezt elfedje, a földszinti lakásokba a nagy hideg ellenére már be se lehetett menni, annyira elhasználták erre a célra, szóval, akkor meg mi legyen, ültek, itták a mentára töltött tiszta szeszt, az ablakon esetleg beférne, mondta Jézus, a szakember szólt belőle, kötelem meg van, mondta a szomszéd Rumburák, hogyne lett volna, védett virágokat szedett a hegyekben, ebből élt.
Forradalomkor nem egyszerű temetést szervezni, a doki például nem volt hajlandó befogadni Terike porhüvelyét, véreres szemekkel nézett Félszemű Dzsóra, ide több hullát bé nem hoztok, kapaszkodott részegen az ajtófélfába, temessétek el anyátokat, majd jövő héten kiállítom a halotti bizonyítványt, Terikének már mindegy, meg amúgy se kell papír a halálhoz, hadarta az orvos, és most már ejszen a pap is ráér, hogy Csürkeláb pereputtyostól elmenekült, részvétem, csapta rá az ajtót a meghökkent Félszemű Dzsóra, aki még akkor is hüledezett, amikor a temetőbe ért, ahol Jézus Kámpecékkel ásta a sírt a fagyott földbe a temetőgondnok káromkodásai közepette, még egy gödör meg se kottyan, egyenesedett fel Jézus dühösen, mire a gondnok elhallgatott.
A temetés tisztességesre sikerült, a pap sem késett sokat, igaz, kissé hüledezett a sokszínű koporsón, de a lényeg az, hogy igen szép beszédet mondott, áldozatos kezeivel a szegények boldogulásán munkálkodott, mondta, amit igaznak kell elfogadnunk, tekintve, hogy családja igen szegény volt, meg a gombászó cigányok is a szomszédságban. Ők kísérték a kisszekeret a temető felé, a három fiú egyensúlyozta a fura deszkaalkotmányt, negyedikként Egyszemjankó tartotta, elől a rokonok húzták, hátul ballagott a gyászoló közösség, formáját tekintve így néz ki egy rendes temetési menet, mert a halál mindenkinek egyformán fájdalmat okoz, szegénynek, gazdagnak, mondta a pap, az eltávozottak meg egyformán ítéltetnek meg az Úr színe előtt, való igaz, mindenkit a nyüvek esznek meg a végin, bólogattak a gyászolók, aranyszájú ez a pap, mondták még később is, a lakásban, a maradék szeszt szopogatván, meg is érdemelte anyátok ezt a szép beszédet, ti anyaszomorítók, fordult Laci bácsi az elárvult fiúk felé, ha nem számítjuk Egyszemjankót, akkor a legkisebb is elrúgta már a tizennyolcat, de apelláta nem volt, Laci bácsi korábban a Néptanácsnál teljesített szolgálatot, éjjeliőrként, ő szokta így mondani, szolgálatot teljesítek.
Na, fiúk, mondta később Laci bácsi az üres üvegeket nézegetve, ki szalad be a vendéglőbe még itókáért, mi lenne, ha, kezdte bátortalanul Malacka bácsi, mindenki ránézett, szóval, mi lenne, ha lemennénk focizni, ha már ilyen szépen összegyűltünk, és ha már nálam maradt a tornaterem kulcsa. Fociznánk, válaszolta Laci bácsi, a pálinkát ott is meg lehet inni, kerekítette ki a javaslatot, csak egy cipőt adjatok, mer’ ez az egy van templomba járós, ebbe kell majd eltemessetek, szegény asszony, és senki sem tudta, hogy a megboldogultra gondolt-e, vagy a feleségére, aki Félszemű Dzsónak, a Gitárkirálynak volt a keresztanyja, és magatehetetlenül feküdt a kórházban, de ezen már senki sem gondolkodott, lecserélték a tiszta ingeket, félretaposott teniszcipőből Malacka bácsinak egy egész gyűjteménye volt.
A tornaterem minden hangot felerősített és megsokszorozott, hát még ha olyan nagytestű emberek zuhannak a földre, mint Malacka bácsi, aki hetest akart rúgni, henc, hetes, én rúgom, egyfolytában hencet látott, mert nagyon szeretett hetest rúgni, néha rá is hagyták, nagy testű ember volt, rálépett a labdára, akkorát esett, mint egy nagykabát, a döndülés jó sokáig visszhangzott, akkorát estél, mint egy nagykabát, segítette fel Laci bácsi, kissé ugyan imbolyogva, de mégiscsak józanabb volt, mint Malacka bácsi, aki nyögött egyet, láttátok-e, kiáltotta, olyan kapufát rúgtam, hogy a visszapattanó labda leütött a lábamról, csodák csodája, most ebbe sem kötött bele senki, békés egyetértésben rúgták tovább a labdát, Egyszemjankó felmászott a többméteres zászlórúdon az ablakokig, kívülről nézte a focit, a férfiak mozgása fura kis táncnak tűnt, értelmetlen koreográfiával. Nem haragudott rájuk azért, mert szelíden elküldték, nem állítom, hogy közöd lenne anyánk halálához, mondta Malacka bácsi a temetés után, azt se mondom, hogy az átok miatt van, de mindenkinek jobb lenne, ha elmennél, egy vérből vagyunk, te meg én, búcsúzott tőle Félszemű Dzsó, a Gitárkirály.
Félszemű Dzsó, a Gitárkirály, akit a közönséges László névre kereszteltek valaha, este a kocsmában verset alkotott, alkotott, és nem írt, mert írni nem tudott, mostan színes koporsókkal álmodom, mondta, meg azt is, hogy lelövöm az asszonyt, meg azt is, hogy kéne egy nő, de erre már senki sem figyelt, pedig ez volt az egyetlen blues, amit Félszemű Dzsó, a Gitárkirály talált ki, élete műve, mondhatni.
*Eşti un om bun (rom.): „jó ember vagy”
(Az előző részt ld. →http://www.naputonline.hu/2022/02/15/demeter-szilard-keket-kekert-7/ )
(Folyt. köv.)
Illusztráció: Kéket kékért (a könyvborító s a szerzői portré [forrás: kmtg.hu] felhasználásával)
Ezek is érdekelhetik!
G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (V./V) →
G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (IV./V) →
G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (III./V) →
