OPEN 37. – Hajnóczy Péter
MENYASSZONYA VOLT A HALÁL
Hajnóczy Péterről
Táv irat: énittvoltamstopnekemnereklamáljatokstop
What’sYourName?
Az 1942-ben született Hajnóczy Péter elátkozott életének külön rejtélye, hogy nem tudni, ki volt az édesapja. Csak annyi ismeretes, hogy Hasznos Anna, az édesanyja Ödön névre keresztelte, és lelencházba költözött vele. Innen került nevelőszülőkhöz, Hajnóczy Bélához és nejéhez (a nevelőapa egyébként Hajnerról magyarosította a nevét). Mivel az édesanya a hivatalos örökbefogadáshoz nem járult hozzá, Hajnóczy Béla egy pappal hamis keresztlevelet állíttatott ki Hajnóczy Béla Ödön névre. Hosszabb tanulmányt igényelne annak fölfejtése, hogy Hajnóczy miért találta ki és hagyta terjedni azt a legendát, amely szerint ő a jakobinus vezér, Hajnóczy József leszármazottja.[1]
What is yourprofession?
„Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedő inas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb. Jelenleg is fizikai munkából tartom fenn magam.” (1975)[2]
Ki volt Ő?
A Péterek egyike, szokás mondani.[3] Ha volt s marad „ködlovagja” a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiuk közül az élen fog maradni – mondta a temetésen Mészöly Miklós. – A mámornak – gondolhatunk itt a nietzschei görög értelemben vett dionysosinak egy kibernetizált világba való száműzetésére – olyan magát boncoló józanságával nézett farkasszemet, ami nélkül az apollói is halványabb, hiteltelenebb.
Rosszul tennénk – mi, a közös „játszma” időleges túlélői, kritikusok, mások –, ha valamilyen szabványosított „torzónak” akarnánk illedelmesíteni az alakját. Téves. A legesendőbben és tudatosan, pátosz és romantika nélkül volt bátor, a szó legegyszerűbb, s épp ezért a legkevésbé racionalizálható értelmében. (…) Példásan megvesztegethetetlen, és mások helyett is önkéntes áldozat.”[4]
Sötét éjszakák
A kopt nők című írása (a műfajáról később) az egyik „alapmű”, és ezért lehet alapélmény, amely elvezethet a Jézus menyasszonyához és A halál kilovagol Perzsiából című regényéhez. Nem több mint húsz mondat![5]
Hajnóczy ezenírása különleges helyet foglal el kisszövegei között – írja Szkárosi Endre. – A széppróza nyelvéhez a költői gondolkodás logikáját társítva a szövegszerkezet és a stíluseszközök (át)alakítása terén már más írásaiban is finom stilisztikai és jelentős szövegszerkezeti eredményeket ért el. A szöveg szerkezeti szintjeinek és az ezeknek megfelelő valóságszinteknek szöveg-vágástechnikájára, a montázs-elv alkalmazására már viszonylag korai írásai is (legalábbis az M-től kezdődően) autentikus példát adnak.
A kopt nők sajátossága a végletekig finomított líraiságnak és a radikális montázsnak, tehát a nyelvi, szerkezeti és valóságelem-szintek első hatásra irracionális és kaotikus váltogatásának együttesében rejlik: ennek a meghatározó kettősségnek a finom egyensúlya teszi lehetővé, hogy a nyers, olykor pedig szürreális közlések és a visszafojtott pátosz a tragikum érzetét és meghatározottságát kódolja a szövegbe.[6]
A kopt nők[7]
A kopt nők senkinek nem kegyelmeznek, és kegyelmet sem kérnek soha. A kopt nők.
Talán éppen ezért meglehetősen kevés adatunk van a koptokról. „Egyiptomi keresztény vallás: egyház. Valamint: nyelv: a kopt egyháznak az ókori Egyiptomból származó nyelve. A koptok: az ókori egyiptomiak utódainak (vallási) közössége: nk: lat arab kopt görög”
Mindez, tanúsíthatom: nem így van. A kopt nők szabadok voltak, mert azok óhajtottak lenni. A kopt férfiak obligát csürhéje menekülhetett, ha megtehette, tehát őfelőlük nem mondhatok semmi bizonyosat, mint a szájamban levő csíkos, gyilkos darazsakról.
Az ember csak találgathat, mint mindig, amikor – a napi politika szerint nem csak a koptokról s köztük a kopt nőkről esik szó. De hát ezekről a dolgokról igazat vagy annak ellenkezőjét mégsem lehet elbeszélni.
Persze, persze, ha térdig ezüstben kérdeznéd: létezhetnének egyáltalán koptok?
Magyarázkodnom kell. Annyi az egész, hogy a kopt nőkről álmodtam, és felriadtam, verejtékben úszva. Aztán sürgősen megittam három pohár vörösbort, amelyhez a koptok vére is hasonlít. Rágyújtottam egy cigarettára, amely csak ebben a kiherélt, ősi területeitől megfosztott országban neveztetik cigarettának.
Keserves szenvedések után – mivel a szenvedés mindig keserves! – csaknem elaludtam. Bárki jogosan feltehetné a kérdést: hol az ördögben tartózkodnak a kopt nők? Igen, erre a kérdésre milyen választ adhatok?
Talán annyit: a szívemben, mikor ágyamban felriadtam, és nyúltam a vörösbort tartalmazó üveg után.
*
E rövid szöveget értelmezte a már említett tanulmányában Szkárosi Endre: minden bekezdést külön elemzett nyelvileg, stilisztikailag, poétikailag. Rögtön az első bekezdésnél megállapítja, hogy az a két mondat egyértelműen költői beszédre utal. A legvégén pedig leszögezi, amire közben talán többen is gondoltak, hogy „elsősorban a motívumok szerkezeti elhelyezése és kibontakoztatása, továbbá a stílusjegyek, valamint a mondatvezetés határozott kettős logikája a prózára valló narrativitást jelzésszerűvé teszi, és a mű lezárásával az egész szöveget a prózavers értelmezési tartományába irányítja.” Vagyis ez a kis írás, amely stilisztikailag egy rendkívül csiszolt szerkezet, „alapvetően költői minőség.”
Intermezzo
A prózaköltemény; prózavers; poéme én prose (francia ‘költemény prózában’): olyan költői intenzitású prózaszöveg, amely tipográfiailag nem a vers, hanem a próza – lapszéltől lapszélig terjedő – tördelését követi.
Történetileg a műfajnak két fontosabb változata alakult ki: egy határozottan epikus jellegű, a hagyományos lírai kifejezőeszközöket (költői kép, ritmus stb.) mellőző, leginkább a példázathoz közel álló forma, és egy tömör nyelvezetű, a legváltozatosabb hang- és gondolatalakzatokat, trópusokat, képeket a metrizálás és a rímelés kényszerétől megszabadulva fokozott mértékben alkalmazó válfaj. Az előbbinek előzményei a Bibliáig nyúlnak vissza, az utóbbinak létrejöttében jelentős szerepet játszott a verses művek idegen nyelvű prózafordításainak elterjedése, valamint a klasszicista szabályok vagy alkalmasint minden formai megkötöttség ellen lázadó költőknek az a törekvése, hogy a megszokott verstani képletektől elfordulva ledöntsék a líra és az epika közötti korlátokat, s újszerű életérzésüket új formában fejezzék ki. Ez az igény a romantika korában különösen erőssé vált, s ekkor született meg – egyelőre műfaji megnevezés nélkül – tiszta formájában a prózaköltemény.[8]
Franciaországban a germán nyelvterülethez képest több évtizedes késéssel jelentkezett a romantika, s ennek megfelelően később alakult ki a prózaköltemény műfaja, ám itt nem egyszeri, hanem folyamatos, több művészgeneráció kezén csiszolódó jelenségként. Nevét is Franciaországban kapta, s francia példák nyomán vált népszerűvé a 19. sz. vége felé és a századforduló táján az európai irodalmakban.[9]
Én először Baudelaire-nél találkoztam a prózaverssel, aki 1855-től tette közzé „kis költeményeit prózában”, melyeknek első gyűjteménye A fájó Párizs (Spleen de Paris) címmel 1864-ben, teljes anyaga, a műfajt elkeresztelő Petits poémes én prose pedig 1869-ben jelent meg. Ebből idézem Az óra című kis költeményét prózában.
*
A kínaiak látják az időt a macskák szemében.
Egy nap egy hittérítő, Nanking környékén sétálva, észrevette, hogy otthon felejtette az óráját, és megkérdezte egy kisfiútól, hogy mennyi az idő.
A mennyei Birodalom csibésze eleinte tétovázott; aztán eszébe jutott valami, és így felelt: – Mindjárt megmondom. – Pár pillanat múlva visszatért, nagy macskát tartott a karjaiban, és belenézve, mint mondani szokás, a szeme fehérjébe, habozás nélkül kijelentette: – Még nincs egészen dél. – Ami úgy is volt.
Ami engem illet, ha én a szép Micikéhez hajlok, akinek olyan találó a neve, aki egyszerre nemének dísze és szellememnek illata, akkor, akár éjjel, akár nappal, akár teljes fényben, akár árnyas félhomályban, ezeknek az imádatra méltó szemeknek a mélyén mindig pontosan látom az időt, mindig ugyanazt a mérhetetlen, ünnepélyes órát, amely nagy, mint a tér, és nem oszlik se percekre, se másodpercekre – a mozdulatlan időt, melynek nincsenek jelei a számlapokon és amely mégis könnyű, mint egy sóhaj és gyors, mint egy szemrebbenés.
És ha valami alkalmatlan látogató megzavarna, mikor e gyönyörűséges számlapon pihen a tekintetem, ha egy udvariatlan és türelmetlen Géniusz, valami rosszkor jött Démon így szólna hozzám: – Mit nézel olyan odaadóan? Mit kutatsz a szemében ennek a teremtésnek? Az időt, az órát látod benne, te, tékozló és semmittevő halandó? – habozás nélkül felelném: – Igen, az órát látom; az örökkévalóságot mutatja!
Nem dicséretes madrigál ez, asszonyom, és nem éppoly fellengző, amilyen ön saját maga? Biztosíthatom, annyi örömöt okozott megmunkálnom ezt az igényteljes bókot, hogy semmit sem kérek érte viszonzásul.
A reménytelen valóságról és annak lenyomatáról
A Valóság című folyóiratban jelent meg Az elkülönítő című híres írása. A Szentgotthárd melletti Csiszta-pusztán működő zárt osztályról szóló riport az ottani kegyetlen állapotokat tárta fel, amelyből hatalmas botrány (és per) kerekedett Az okokról és a miértekről később röviden ezt mondta Nagy Tamás:
Semmi extra, mindennapi történetek, Az elkülönítő szereplői, de a kézirat, a botrány és a per esetében is, bármilyen szörnyű ezt kijelenteni. Hajnóczy maga is ekképp fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy a Szentgotthárdi Szociális Betegotthon éppen «hétköznapisága» és semmiképpen extremitásai révén tekinthető szociológiai értelemben reprezentatív mintának: egy sajátos célból működő üzem munkáját figyelhetjük meg itt – a többi közül egyet.” Ezt igazolták a személyes visszaemlékezések és a levéltári források is. Azaz: a Kádár-korszak szokásos gyakorlatai, a Fővárosi Tanács Szociálpolitikai Osztályának lakásüzelmeitől, a megvesztegetésektől és hamis papíroktól kezdve a középkáderek hatalmán és a megfélemlítéseken át az összes létező szégyenig, hallottunk mindről, reprintben bármikor látható, plusz az aczéli kultúrpolitika jellemző rítusai.
De hogy konkrétumot is mondjak, adalék: Az elkülönítő ügyében a kedélyek mára lecsillapodtak, állapítja meg közösen Hajnóczy és Kiss-Vámosi dr. 1977 kora tavaszán. Minek köszönhetően (túl immár peren és meghurcoltatáson)? Aczél bridzspartnere elintézte. Szólt, hogy szóljon a miniszternek, hagyják már az ügyet, engedjék el. És elengedték. S hogy mindez mennyire hétköznapi (s mennyire komolyan veendő Kaváfisz figyelmeztetése, miszerint: „És ne nyugtasson meg az a tény, hogy a te körülhatárolt,/ szabályozott és prózai életedben/ ilyen látványos borzalmak nincsenek.”)
Ugyanakkor és mindenek ellenére: Hajnóczynak sikerült elérnie azt, amit keveseknek. A botrányt követően új politikai döntések születtek, új irányelvek és szabályok, s ha nagyon lassan is, de megindult az a folyamat, amelynek során az elmeszociális otthonba történő beutalások rendszere ellenőrizhetőbbé vált, a hasonló intézményekről folytatott viták pedig nyilvánossá, és amelynek egyik – szimbolikus, bár korántsem vég – állomása, hogy 2004 óta a hálós ágyak alkalmazását, nemzetközi egyezmény alapján, jogszabály tiltja. Ha Az elkülönítő körüli politikai tettekről beszélünk, azt hiszem, ez érdemli a legtöbb szót.[10]
Amiről itt írt Hajnóczy Péter az bizony a mély magyar valóság volt. De a többi írása is valóságos, pontosabb a valóság lenyomata. De a valóságnak hányféle lenyomata van? Erre nem nehéz a felelet: számtalan. Hisz a mese is az! Ott a mesei valósággal találkozunk, ezért is hiszünk, hittünk benne. Az viszont már nehezebb kérdés, hogy mit is értünk valóságon? József Attilától tudjuk, hogy van valami, és ez az igazság, ami felülírja a valóságot. Hajnóczy Péter küzdött is ezzel: feladata volt, (az arányt és a mértéket ő szabta meg) hogy ezt a kettőt egyszerre mutassa meg. Erre hozok egy példát, aminél egyszerűbbet nehéz elképzelni: nézzünk ki az ablakon. De mégis, hogyan lesz ebből egy irodalmi alkotás? A pad című elbeszélése erről szól.
A pad
A művészek nagymarosi alkotóházában – ha szerencséd van – Dunára néző szobát kapsz.
Az ablakból a hóborította partsáv után szürke, lomhán hullámzó és mocskos vízszalag látszik: a Duna.
A part közelében látható egy piros, kopottas ülődeszkával és háttámlával rendelkező pad, amelyet az illetékes hatóságok elfeledtek leszereltetni, nehogy a helybeli parasztok hazavigyék tűzifának. Közelében levő társairól már eltűnt a faanyag: isten tudja, hivatalos rendelkezésből, vagy egyszerűen ellopták.
Ha éppen írnál, és nem jutna eszedbe semmi, kinézel az ablakon. Megszemléled a padot, valamint egy ostorlámpát, amely esténként egy jégvirággal borított fát világít meg – akasztófára hasonlít, amelyen lóg és fulladozik a köd.
Ha valami leírásra érdemes dolog véletlenül eszedbe jutna, kopognak. Mocskos, fűtőolajtól bűzlő, munkaruhát viselő öregember lép szobádba, és művész úrnak szólít, míg az olajkályha beöntő nyílása mellé locsolja az olajat. Azt elfelejtette, hogy a tank tele van: fél órával ezelőtt épp ő volt az, aki művész úrnak szólított, és feltöltötte a tankot. (Mivel öreg már, és reszket a keze, csak úgy találomra céloz a kanna csövével, s így mindig a tankba is jut valami.) Büdös van. Szólni azonban restellnél az öregnek, aki a nagyapád lehetne, és igyekszik, hogy állását megtartsa, cselédként viselkedni. Fél tőled, mert „művész úr” vagy, aki, úgy véli, bármikor, akármilyen szeszélyes indítékból árthatsz neki. Te szégyelled magad. Azonban ez mit sem számít: az öreg érzéseit félelmei tükrözik. Ez pedig művész mivoltodból ered, s ha véletlenül afféle is volnál: nem tehetsz ellene semmit.
Tehát: kinézel az ablakon, nézed a padot, majd este az ostorlámpát, amely megvilágítja a fát, amelyre felakasztották a ködöt, s talán holnap felakasztják barátodat, a padot, amely – meglehet – visszanéz reád, visszanéz reád.
*
Vajon mindenki úgy olvassa az alábbi prózaverset, mint én? Biztosan nem. Ezért rövid magyarázat szükségeltetik. Tudom, hogy hol volt Nagymaroson az alkotóház, és tudom, hogy valóban látszik a Duna, ha kinézel az ablakon. De ennél fontosabb az olajkályha. Közel egy évtizedig nekünk is volt, minden szobában azzal fűtöttünk. Reggel kannában hoztuk a hordóból kipumpált olajat, és tölcsérrel óvatosan próbáltuk a tartályt megtölteni. De majd’ mindig egy-egy csepp mellé hullott. És az nagyon büdös tudott lenni, sokat kellett szellőztetni és bosszankodni. És haragudni! Magunkra, az olajra, a kályhára? Mindenre. Szóval itt is kiloccsan egy kevés olaj, amelyet egy öregember próbált a tankba önteni. Ekkortól az öreg lesz az írás „alanya”,és nem az öregségről szól, hanem a kiszolgáltatottságról. A nagybetűs Korról és a kisbetűs korról, amelynek, lássuk be, mindannyian a foglyai vagyunk. „Nem tehetsz ellene semmit” mondja az író, mindegy lezárásként.
Befejezés helyett: utolsó és első mondatok
Hogyan is ért véget A kopt nők című írása: „Talán annyit: a szívemben, mikor ágyamban felriadtam, és nyúltam a vörösbort tartalmazó üveg után.”
A pad pedig ezzel a mondattal zárul: „nézed a padot, majd este az ostorlámpát, amely megvilágítja a fát, amelyre felakasztották a ködöt, s talán holnap felakasztják barátodat, a padot, amely – meglehet – visszanéz reád, visszanéz reád.”
És hogyan A halál kilovagol Perzsiából: „A fiú ott feküdt a strand gyepén, szemben a tűző nappal, Krisztina kezét fogva. Hunyt szeme előtt sárga karikák táncoltak, majd a karikákból egy sárga, halott, egykor perzsák lakta város bontakozott ki. A városon túl – tudta – édesvizű patak folyik, és zöld, ismeretlen nevű fák levelei remegnek a nyugati szélben.”
De hogyan is kezdődött? Emlékszem, amikor egy dolgozatíráskor csak ültem, és nem jutott eszembe semmi. Jött is a kérés: – Tanár Úr, nem tudom, hogyan kezdjem? A válasz ez volt: – Kezd úgy, hogy A…. Bármilyen különös, Hajnóczy Péter is majdnem így kezdi: „Íme, a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell, gondolta.” És ezután megírta a legjobb kisregényét. A kortársai és annak a korszaknak az egyik legjobb regényét.
De úgy tűnik, ez a kezdés máskor is eszébe jutott. A Da capoalfine című, négy részes írását idézem, mert olyan (valóságos!?) mint egy önéletrajz szomorúan, tragikusan szép befejezéssel.
*
A férfi ott ül az asztalnál, az asztalon fehér papírlap, a férfi golyóstollat forgat az ujjai között, nézi a papírlapot, lassan a papír fölé hajol.
Tisztelt Bíróság!
Kazánfűtő vagyok az Országos Hűtőgépgyárban, a fűtőknek az egészségre ártalmas gázok miatt mindennap jár fél liter tej mint védőital. A salakozásnál, mikor vízzel lelocsoljuk az izzó salakot, fuldoklik az ember a keletkező gázoktól. Három hónappal ezelőtt egy Főorvos úr ellenőrzést tartott a KÖJÁL-tól, és jelentést írt, hogy a mi munkánk nem ártalmas az egészségre, mert az ablakot ki lehet nyitni, amelyen kimegy a salakozásnál keletkező gáz, ezért a fél liter tej védőital a fűtőknek nem jár.
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy szíveskedjenek megvizsgálni az ügyet, mert hiába van az ablak, minden salakozásnál fuldoklunk a gázoktól.
A férfi aláírta, négyrét hajtotta és borítékba csúsztatta a levelet. Megcímezte, leragasztotta a borítékot.
Ujjai pattognak az asztalon, nézi a megcímzett borítékot. A konyhából edénycsörömpölés hallatszik. A férfi feláll, az ajtóhoz lép, lenyomja a kilincset.
Szőke kislány szalad a szobába, hajában világoskék szalag. A férfi mosolyog, fölkapja a kislányt, leül a székére, lovagoltatja a kislányt a térdén.
huszonkét év múlva
A férfi ott ül az asztalnál, az asztalon fehér papírlap, a férfi golyóstollat forgat az ujjai között, nézi a papírlapot. Lassan a papír fölé hajol, írni kezd.
T. Tanácselnök Úr!
A Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadványomra a mai napig válasz nem érkezett. A törvény szerint a T. Bíróság 30 napon belül köteles a panaszt megvizsgálni, és a döntést írásban közölni, beadványomat 47 nappal ezelőtt ajánlott levélként adtam fel, amit postai elismervénnyel tanúsíthatok.
Kérem T. Tanácselnök urat, hogy ügyemet érdemben megvizsgálni és a határozatot lakcímemre mielőbb elküldeni szíveskedjék.
A férfi aláírta, négyrét hajtotta és borítékba csúsztatta a levelet. Megcímezte, leragasztotta a borítékot.
Ujjai pattognak az asztalon, nézi a megcímzett borítékot. Feszülten figyel, az ajtóra pillant. Feláll, az ajtóhoz lép, lenyomja a kilincset.
Macska szalad a szobába. A férfi felemeli a macskát, leül a székére, simogatja a macskát.
zárt osztály
A férfi ott ül az asztalnál, az asztalon gyűrött újságpapír. A férfi az újságpapír fölé hajol, nézi az újságpapírt. Ujjai dobolnak az asztallapon. Gondosan kisimítja, négyrét hajtja az újságpapírt.
Feláll, egy fehér köpenyes ápoló kezébe nyomja az újságpapírt.
Az ápoló biccent, zsebébe csúsztatja az újságpapírt. A férfi leül a székére, jobb lábáról lelöki a papucsot, ölébe veszi a lábát, elmosolyodik, simogatja a lábát.
a rózsa
A férfi ott fekszik az ágyon, zihál, ujjai a paplanba markolnak, ajka cserepes. Az orvos ott ül az ágyon, a férfi csuklóját fogja, nézi a karóráját, int az ápolónak. Az ápoló az ágyhoz lép, kezében fél pohár tej, felülteti a férfit, a poharat a cserepes szájhoz emeli. Óvatosan visszafekteti a férfit, megigazgatja mellén a paplant.
Fekete rózsa nő ki a paplanból, szirmain villogó, sárga pettyek. A férfi felül az ágyban, elmosolyodik, megsimogatja a rózsát.
Az orvos elengedi a férfi csuklóját, feláll, int az ápolónak.
*
Szinte hihetetlen, hogy már 40 év múlt el Hajnóczy Péter temetése óta! Ott, ahogy az elején már említettem, a búcsúbeszédet Mészöly Miklós tartotta. Egy héttel később, amikor találkoztunk, elmesélte, hogy látta az ott lévők arcán, Hajnóczy Péter korosztályának, írótársainak, az akkor 40-50 éves (bőven fiatal) generáció tagjainak az arcán a döbbenetet: először tudatosult bennük: meg lehet halni, hogy „az élet csak ráadás”, és az élet sokszor rövid. „Mint ahogy egy kisebb testalkatú ember is teljes ember – írja Seneca–, éppúgy egy rövid élet is teljes lehet. Az évek száma puszta külsőség.” Hajnóczy Péter 39 évet élt. (Eggyel kevesebbet, mint Balassi Bálint.)
A hagyatékában mindössze két tucat könyv található. A hagyaték tartalmazza még az író személyes iratait (személyi igazolványát, melyben Hajnóczy Béla néven szerepel), munkakönyvét (három is volt neki), kazánfűtői képesítését és úszóérmeit (1957-ig versenyszerűen úszott az Óbudai Hajógyár egyesületében). Sajnos csak egy filmfelvétel van róla (Mátis Lilla Metró című kisfilmjében egy snitt), interjú is csak néhány készült vele: az egyik a Magyar Rádióban hangzott el, tehát a hangját megőrizte egy felvétel.[11] A többi, amit reánk hagyott, ott van azokon a „rettenetesen üres, fehér lapokon”, amelyekre írnia kellett valamit!
*
Ps. Hogy hol a helye a kortársak között? Én Csáth Géza és Lázár Ervin közé teszem: mert hol ehhez, hol ahhoz áll közelebb. Közel, de kellő távolságban is minkét írótól.
Móser Zoltán
[1]T. Sz. 2003.06.27. In http://valasz.hu/kultura/a-verado-7562
[2]Közölve: A fűtő c. műve fülszövegén (Bp. 1975.) Később pedig, 1976-tól szabadfoglalkozású íróként próbálta fenntartani magát, amely akkor nagyon nehéz volt. Fontos elmondani itt, mert egész életét meghatározta, hogy nagyon sokat ivott, többször volt sikertelen elvonókúrán, általában kényszer hatására. Nagyfán többször próbálták gyógyítani, sikertelenül. Halálát májzsugor okozta.
[3] Eszterházy, Nádas, Lengyel Péter
[4] In Mozgó Világ, 1981. 9. sz.
[5] Hajnóczy Péter a koptok történetével és művészeti emlékeivel a Szépművészeti Múzeum kiemelkedően gazdag 1980-as Kopt művészet című kiállításán találkozhatott. A berlini állami múzeum kopt anyagáról készült füzet bevezető tanulmányát az egyik legkitűnőbb európai koptológus, Aarne Effenberger írta. Hajnóczy e műve tehát nem pusztán szubjektív látomás: a szerzőnek is voltak ismeretei a kopt kultúrtörténetről.
[6] Szkárosi Endre: tartózkodási helye. Montázs és fluiditás Hajnóczy szövegében. Kézirat.
[7] Erről hosszabb elemzést írt még Szigeti Csaba: Hajnóczy Péter találós kérdése: hol léteznek a kopt nők? címmel. In http://acta.bibl.u-szeged.hu/17172/1/studia_poetica_007_119-127.pdf
[8]A prózavers jellegzetesebb, gyakoribb, lírai válfaját a jénai romantikusok vezető költőjének, Novalisnak Himnuszok az éjszakához c. ciklusa képviseli elsőként a világirodalomban.
[9] Világirodalmi Lexikon 11. Bp., 1989. 165.
[10] Hajnóczy egyébként szépirodalmi művet is szeretett volna írni az elmeszociális otthonok botrányos és elkeserítő témájáról, azzal a címmel: A szenvedés díszletei.
[11]T. Sz. 2003.06.27. In http://valasz.hu/kultura/a-verado-7562
Illusztráció: OPEN (Móser Zoltán rovata)
Ezek is érdekelhetik!
OPEN 51. – DRÁMÁK →
OPEN 50. – Shakespeare: Szonettek →
OPEN 49. – AKI ÉREZTE ISTEN IGÉJÉNEK ÉHSÉGÉT →
