Miroslav Holub: Infarktus
Varga Imre
Régi lapokat tartalmazó irattartómban, Jiří Kolář „használati utasításai” és első könyvemből kihullott kéziratlapok közt másolópapíron találtam meg Miroslav Holub Infarktusának fordítását. A lapokon (ceruzával) a szerkesztő ajánlott javításai, szórendcserék, pontosítások. Ha jól emlékszem, Tőzsér Árpád próbálta közölhetővé csiszolni az eléggé nyers sorokat. S ha az emlékezetem nem csal, a kézirat végül is nem került olvasók elé. Annak idején, vagyis a hetvenes évek elején, Tőzsér modern cseh költőket ajánlott, könyveket adott, talán így fordítottam le Kolář verseit is. Egy szó, mint száz, érdekelni kezdett, hogy milyen volt Holub cseh eredetije. Rá is bukkantam a Takzvané srdce (Úgynevezett szív) című kötetben. S mindjárt az első sort: A röptér nem fogad, először a reptér nem fogad-ra, majd A repülőtér nem fogad-ra javítottam, noha így irodalmi áthallás is lett: Joszif Geraszimov prózakönyvének pontosan ez a címe. Sebaj! A cseh szöveget sorról sorra összevetettem a mintegy fél százados fordítással, s ahol szükségét éreztem, átírtam, javítottam. Szóval majdnem mindegyik sorát átírtam.
Miroslav Holub (1923. szeptember 13. Pilzen – 1998. július 14. Prága). A Károly Egyetem orvosi fakultására jár, de közben logikát, filozófiát és irodalomtörténetet is hallgat.
Kétlaki szerző. Tudományos kutató, immunológus és költő, író. Mintegy 150 tudományos munkája jelent meg. „A célom egyszerű, de két út vezet hozzá” – írta Holub valahol. Több verse született tudományos ismereteinek felhasználásával.
Orvosi és irodalmi Nobel-díjra is javasolták.
Az 1958-as Denní služba (Nappali szolgálat) óta kisebb-nagyobb szünetekkel publikált. A hatvanas években „félriportnak” nevezett könyveket is írt, legsikeresebb a magyarul Golyóscsapágyas angyalok címmel Tóth Tibor fordításában jelent meg. Ačkoli (Ámbár, 1969) című verseskötete az 1968-as eseményekre utaló versek is olvashatók. A liberalizációs törekvésekben való aktív részvétele, eszmei tévelygései miatt a 70-es években tiltott szerző lett, s csak a 80-as években publikálhatta újabb köteteit.
Verseit több mint 40 nyelvre lefordították.
Tisztelői róla nevezték el 1997-ben felfedezett 7496-os kisbolygót.
Miroslav Holub
Infarktus
A repülőtér nem fogad.
A gép rögeszmeként köröz
az eltorlaszolt város fölött,
a bejáratok és kutyák fölött,
vályúk fölött, kallódó kirakati dobozok fölött,
postások fölött, kakasok és tyúkok fölött,
malátagyárak fölött, források fölött.
A röptér nem fogad.
Kutam, kutam, adj vizet,
mert a kakas eleped,
hever kint a ligetben,
sarkantyúi az égen fenn,
félek, hogy elvesztem.
Csöpög a vízcsap,
leomlik a város.
A csillagszintézishez
nincs gyutacsunk.
Kháron evezőjét ellopták,
az átvitelt megtiltották,
az utolsó ítélet elhalasztva,
talán egy hét múlva,
s rózsaszín lesz a tavasz,
mint Afrodité feneke.
Csöpög a vízcsap.
Adj varrólány, keszkenőt a kútnak,
a kút majd vizet adhat
a szomjas kiskakasnak,
hever kint a ligetben,
sarkantyúi az égen fenn,
félek, hogy elvesztem.
A múzeum puffad.
Szertefutnak vízibolhaként a betűk,
s vakaróznak a fák.
Döglött szótárak
lappognak fel a mélyből.
Arany címzés rajtuk
———– Átok arra, aki a művészetet gyűlöli –
lent a megrepedt, vargafonállal összefércelt
múzeum puffad.
Varga, adj cipellőt a varrólánynak,
kendőt ad ő a kutacskának,
a kút majd vizet adhat
a szomjas kiskakasnak,
hever kint a ligetben,
sarkantyúi az égen fenn,
félek, hogy elvesztem.
Az utca tüdejében
a pernyék pille őrülete.
A vers fekete vére
a kövezet verőereiben.
A várostisztítás akadozik.
A járókelők közül valaki
térdre bukik;
na és, mondják,
na és, igazuk van.
A pernyék pille őrülete.
Koca, sörtét adj a vargának,
s ő cipellőt ad a varrólánynak,
a lány kendőt ad a kutacskának,
a kút majd vizet adhat
a szomjas kiskakasnak:
hever kint a ligetben,
sarkantyúi az égen fenn,
félek, hogy elvesztem.
Legalább az egy-sorsot elviselni, kedvesem.
Itt vagy, de közben
valahol a távolban zokogsz.
A haza: összegöngyölt fémvirág,
s halott szerelmeink
száraz ököllel verik a háztetőt.
Tizenharmadik bolygóként
egyetlen könnycsepp kering –
áttetsző, kihalt,
egészen hiábavaló.
Legalább az egy-sorsot elviselni.
Malátás melaszt adjál a kocának,
sörtét ad ő a vargának,
ő cipőt a varrólánynak,
s a lány kendőt a kutacskának,
a kút majd vizet adhat –
az ördögbe, már nem is tudom, minek.
Pont a fejünk fölött
az ég üres hordói konganak,
az éjszakán túl
a gyűszűk mélyén
oroszlánok bőgnek,
s a csigolyák ropogásában,
az erek üvöltésében
valaki dúdolgat
Kutacska, vizet adj,
a ligetben, a ligetben,
a ligetben, a ligetben
valaki vég nélkül
énekel –
Talán a kiskakas.
Fordította: Varga Imre
Illusztráció: J. A. Vasznyecov
Ezek is érdekelhetik!
Daniel Kehlmann: A nap alatt →
Fenyvesi Ottó: Kortárs horvát költők 2. rész →
Nicolas Bouvier: Világunk járása (részlet) →
