Mezey László Miklós: Derűvel a rossz sors ellen
Arató Antal interjúregénye*
A könyvtáros foglalkozásához az a sztereotip képzet társul, hogy amolyan tudósforma, szemüveges alak ül egy könyvekkel zsúfolt teremben, és elmélyülten olvas, esetleg nagy figyelemmel katalóguscédulákat rendezget.
A könyvtáros Arató Antal élete és pályája eleven cáfolata ennek a tévképzetnek; talán öröklött génjeiből, de mindenképpen a XX. század történelmi fordulataiból következően igencsak mozgalmas életút adatott neki. Minden azzal kezdődött, hogy „rossz családba” született; nagyapja Horthy Miklós alatt igen magas rangban szolgált a Monarchia haditengerészeténél, édesapja pedig a Magyar Királyi Honvéd Folyamőrség kapitánya volt. Így aztán szinte előrelátható fordulat volt a nyolcéves kisfiú életében, hogy családját Óbudáról kitelepítették a Jászságba. A tábornoki rangját – a helyi körülmények között komikusnak ható – méltósággal viselő nagyapa, a mindenféle alkalmi és segédmunkát elvállaló édesapa, az egyre súlyosbodó neurózissal küszködő édesanya, valamint a két fiú, Pisti és Anti nyomorúságos körülmények közé kerültek. A kisfiú hamar megtanulta, hogy az életben alapvetően kétféle módon lehet boldogulni: egyrészt okosan kell kihasználni az élet adta, gyakran kiskapuk formájában megnyíló lehetőségeket, másrészt derűs lélekkel, vidám természettel sok nehézség leküzdhető, esetleg megkerülhető. Az ’50-es évek elején eszmélkedő, a jég hátán is megélő generációja megtanulta a túlélés számos trükkjét. Ahogy ő is, aki ministránsként időnként megdézsmálta a perselypénzt a plébános elnéző szemhunyása mellett, később, már könyvtárosként a be nem könyvelt késedelmi díjak fillérjeiből vásárolt magának reggelire kiflit. A kitelepítés szörnyű korszakában, még gyermekként megtanult túlélni, hiszen az erdőben gyűjtött rőzse tüzén főtt cukorrépafőzeléken élve járta ki az élet iskoláját.
Gyermekkorában egy baleset folytán elveszítette bal szeme világát, ez sok tekintetben meghatározta életútját. Mégis véletlenül lett könyvtáros, előbb Pesterzsébeten, aztán Jászberényben, majd Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, valamint az Országos Széchényi Könyvtárban, utóbb, 1994-től a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatójaként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Szintén véletlenül ismerkedett meg az egyik legizgalmasabb kisgrafikai műfajjal, az ex librisszel, amelynek idővel országos hírű gyűjtője, értője és szakírója lett. A könyvtárosság úgy tartja számon Arató Antalt, mint a könyvállomány-gyarapítás szakértőjét, az életinterjú számos epizódjából azonban olyan kép rajzolódik ki róla, hogy legfőbb törekvése mindenütt az volt, hogy a könyvtárat a közművelődés pezsgő életű színterévé tegye. Író-olvasó találkozók sokaságát szervezte, olvasótáborok kiscsoportvezetője volt, rendszeresen rendezett képzőművészeti tárlatokat, vetélkedőket, szavalóversenyeket, színielőadásokat. Sőt a jászberényi könyvtár mosdójában még tematikus könyvajánlókat is elhelyezett az emberi emésztés és anyagcsere szak- és szépirodalmából. Mindeközben kertet művelt, vadászott, cikkeket publikált a könyvtári és a képzőművészeti sajtóban. Ha kellett, kiravaszkodta a fenntartóknál a könyvtár büdzséjének növelését, vagy épp merész blöffel új státuszokat tudott szerezni.
Majer Tamás úgy állította össze az interjúkötetet, hogy az folyamatosan olvasható életvallomás, önéletrajzi regény legyen, anekdotikus epizódok időrendi füzére. És bár Arató Antal is tartja magát életútja kronológiájához, olykor csapongva, az élőbeszéd keresetlen stílusával beszéli el, hogy a Jászságból visszatérve hogyan lakták körbe Budapestet Csobánkától Dunaharasztiig; kiskamaszként miképp építettek igazi kővárat a Kis-Duna partján, és miként tudott némi csibészséggel kikeveredni a reménytelen helyzetekből is. Ideálja volt a tartalmas, ám szabad élet, az élménygazdagság és a könnyedség összhangja. Ahogyan életében a közművelődés eltökélt szolgálata, a szívós, elmélyült kutató- és gyűjtőmunka párosult a szüreti mulatságokkal, horgászatokkal, és olyanféle kalandokkal, amelyek után a főnökei vagy az illetékes pártszervezetek vezetői meg-megdorgálták.
Szellemi értékekben és izgalmas eseményekben gazdag élete során a magyar kultúra számos – hozzá hasonlóan perifériára szorult – jelesével került közeli kapcsolatba, így emlékezéseiben emberközeli képet ad a ’60-as és ’70-es években mellőzött Tóbiás Áronról és Kunszabó Ferencről, a kiváló költőről és íróról, Ratkó Józsefről vagy a grafikus Perei Zoltánról, valamint a hazai könyvtárügy meghatározó személyiségeiről. Rendre olyan emberekről mesél, akiknek a sorsába éppen úgy beleszólt az 1945 utáni történelem, ahogyan az övébe. Minden helyzetből fölegyenesedő, nem csupán kultúraközvetítő, de alkotó értelmiségiként volna mivel büszkélkednie, de ő egy hanyag legyintéssel elhárít minden dicséretet, méltatást, ahogy az interjúkészítő Majer Tamás mondja: „Történeteinek éppen ez, a piedesztál könnyed elkerülése ad hitelt. Nem áll föl rá. Noha megtehetné”.
Arató Antal életregényének számos tanulsága lehet. Azon túl, hogy példázza, a forgandó és rendszerint rossz arcát mutató történelem hogyan avatkozik bele az egyén életébe, arra is minta, hogy a leghátrányosabb helyzetből is ki lehet evickélni egy kis ügyességgel, ravaszsággal, főképp pozitív életszemlélettel, humorérzékkel, némi bohém könnyedséggel. Sok évtizedes munkássága törekvéseit egyetlen esszenciális mondattal így foglalja össze jászberényi korszakát megidézve: „Próbáltam bekapcsolódni mindenbe, ami értelmiségi munka folyt Jászberényben”. De mindezt könnyeden, bohém tempóval tette, ahogyan a kötet címe is jelzi: úri passzióként.
A nyolcvanéves Arató Antal vallomása a lendületes mesélő elevenségével, a pontos emlékezet logikájával és természetes spontaneitásával meg az anekdotázó jóízű stílusával ad számot az elmúlt közel nyolc évtized történelméről, kultúrpolitikájáról, művelődési törekvéseiről, értelmiségi magatartásmódjairól. És persze arról, miként vált egy hátrányos származású, osztályidegen, a társadalom perifériájára lökött, látássérült fiatalemberből a magyar könyvtárosság országszerte ismert és becsült személyisége, egyben jeles értelmiségi, aki sokat tett azért, hogy mások is elinduljanak a mélyen gondolkodó entellektüellé válás útján.
*Majer Tamás: Úri passzió. Interjúregény Arató Antallal (Székesfehérvár, Vesszőparipa Kiadó, 2022)
Illusztráció: kötetborító felh.
Ezek is érdekelhetik!
Ábrahám Júlia: Öt nap varázslat, azaz MOST FESZT Tatabányán →
Vasi Szabó János: A csodák konvergálnak Cinnabarban →
Szaló Péter: Átmozduló léthatárok* →
