Jon Fosse-„morzsák”. Kovács katáng Ferenc visszaemlékezései (Levélfa, 71.)
•
2023. október 9.
Kedves Feri! Jon Fosse az idei év irodalmi Nobel-díjasa. Egy norvég! S eszemben, hogy a Hol a költészet… Levélfa-összeállításában Te már emlegetted. Milyen jó lenne, ha újabb anyaggal-anyagokkal tudnál előrukkolni. Örülnék, ha lenne róla legalább egy icike-picike – vagy több – történeted. Hisz fordítottad. (Talán személyesen is ismered – de ezt már remélni sem merem.) Válaszodig is üdv, barátság: Pali
2023. október 9.
Kedves Pali! Az alábbi anyaggal reagálok kedves felkérésedre.
Jon Fosse Nobel-díja kapcsán elővettem az általam magyarra fordított köteteit. Megkerestem a digitális csatornákon fellelhetőket is, sőt két videófelvételt is találtam, ahol Fossét kérdezik A gyermek című drámájáról, a másikon a rendező beszél a magyar színészekkel való együttműködésről, én pedig a fordításról és a darab menedzseléséről. Fossétól két drámafordításom jelent meg kötet alakjában. Másik kettő pedig folyóiratban. Verseivel több folyóiratban szerepelek. S a neki dedikált verseim egy önálló kötetemben találhatók.
Vannak emlékmorzsák, amik nem valók nyilvánosság elé, s vannak olyanok, amik nem állják meg helyüket irodalmi közegben. Utóbbiak az olyan elektronikus levelezésbe, mint a miénk is, talán beilleszthetők. Többségük apróság, ezek az adott helyzetben vagy pillanatban jelentéktelennek, de új megvilágításba kerülve lényegesebbnek tűnnek…
Például megosztok veled egy tegnap kapott levélrészletet. „Katáng! A Nobel-díj ügyben a mellemet dagasztó két magyar kitüntetett mellett nagyon örültem Jon Fosse elismerésének is, hiszen a Te szervezésedben jött először Magyarországra, és szerencsém volt ott lenni azon a rendezvényen, sőt vettem is tőle dedikált könyvet. Én az ő Nobel-díjában Téged is látlak!”
Idézett barátommal a Budapesti Műszaki Egyetem Villamoskarán végeztünk. S nehogy azt képzelje valaki, hogy humán érdeklődésünkkel fehér hollók voltunk a környezetünkben! Mint Vári kollégisták szinte egy igencsak programdús „művelődési otthonban” éltük. Minden napnak megvolt a profilja, lehetett válogatni. Az ország legfoglalkoztatottabb művészei léptek fel nálunk. Színészek, komoly- és jazz-zenészek, írók, költők, közéleti személyiségek. Örkény, Juhász Ferenc, Mensáros, Latinovits, Bánffy György, Bálint András, Sándor Gyuri, Cseh Tamás, Pernye András, Kolinda, Muzsikás… És a hétvégi bulikon az Illés zenekar… Filmklubunk (egy meglehetősen izgalmas éjszakán) az elsők között mutatta be a Tanú című, akkor még betiltott filmet. Nos, ilyesmiken nőttünk mi fel több százan, több ezren (a kollégium 1100 fős volt). S én pl. így jutottam el idáig, szakmai munkám mellett író, műfordító lettem, és igen, tényleg én fordítottam elsőként magyarra a ma már Nobel-díjas Jon Fossét. Oslóból én győztem meg a Dunaújvárosi Bemutató Színpad vezetőit arról, hogy ennek az akkor még hazájában is kevéssé ismert írónak a drámáját érdemes lenne bemutatni, s az én ötletem volt, hogy norvég rendezője és díszlettervezője legyen (norvég pályázati pénzből). Az igazsághoz tartozik, hogy segítőm, tanácsadóm, támogatóm a Norvég Színház akkori dramaturgja, Osztovits Cecília volt (aki Bálint Andrással járt egy évfolyamra a Színházművészetin, majd Stockholmban végzett dramaturgként, s aztán került Norvégiába. Jon Fosse díjának átadására meghívást kapott a Nobel-gála szervezőitől).
Ui.: Kedves Pali! Ha gondolod, hogy ez irányban haladva még több, Jon Fosséval kapcsolatos „morzsa” belefér a levelezésünkbe, csak jelezd bátran, szívesen folytatom.
2023. október 10.
Kedves Ferikém! Köszönöm a kóstolót – ugyancsak ínyemre való. Remélem, nem tartasz telhetetlennek, ha még többet is kívánok. Előre is köszönöm, várakozással és barátsággal: Pali
2023. október 12.
Kedves Pali! Jon Fosséról egy újabb elektronikus levél lendítette tovább a gondolataimat. Magyarország korábbi norvég nagykövete, Bjørn Frode Østern emlegette fel a minap azt a bizonyos 1997-es évet.
Bjørn Frode Østern a József Attila könyvtár stúdiójában (operatőr: Deák Sándor)
Bjørn hozzájárult ahhoz, hogy leveléből idézzek: „Feleségemmel együtt jól emlékszünk arra, hogy 1997-ben a te szervezésedben Dunaújvárosban mutatták be Jon Fosse darabját, s leutaztunk a bemutatóra. Délelőtt fogadott bennünket a polgármester (ahol jelen volt az idei Nobel-díjas Jon Fosse, a rendező Kai Johnsen, Olav Myrtvedt díszlettervező és a darab fordítója, Kovács Ferenc is. – a ford. megj.: https://mediatar.jakd.hu/index.php?p=video&v=pgrNBjqg)
Jon Fosse a József Attila könyvtár stúdiójában (operatőr: Deák Sándor)
A kamarateremben meleg volt és sötét. A darab nagy része egy elhagyatott buszmegállóban játszódik. Az eső elől két idegen húzódik alá. Nagy hallgatások, számomra amúgy is ismeretlen nyelv. Bizony elszundikáltam, de az utána rendezett állófogadáson – természetesen tolmáccsal – már élénk beszélgetéseket folytattam.”
Bjørn levelére feltörtek a közel harminc éves emlékeim. A fent említett fogadás, amilyet azóta sem láttam, a függöny mögötti nagyszínpadon volt svédasztallal, italbárral. Erre szinte minden vendég felkapta a fejét (voltunk vagy ötvenen, s ha gonoszkodni akarnék, közbeszúrnám, hogy többen, mint a bemutatón!). Adomáztunk a világot jelentő deszkáról, s lám, ott állhattunk mi is… Ekkor szóltam közbe, hamiskás mosollyal, kötekedőn. „Mi lesz, ha a szünet végén fölmegy a függöny?” Olyan dermedt csendet színházban én még nem tapasztaltam…
Fosse erre a nagy hallgatásra magyarázatot kért tőlem. Lefordítottam a helyzetet, s hozzá egy régi, sokat idézett színházi mondást is, ami az ihletett, drámai pillanatokról szól: „angyal szállt el a színpad felett.” (Fosse ezt azóta még a külföldön adott interjúiban is emlegeti).
Fosse Nobel-díja kapcsán szinte minden tudósításban megjelenik, hogy visszahúzódó, kerüli a tömeget, a könyvbemutatókat, a színházi premiereit, s ritkán ad interjút. A dunaújvárosi bemutatkozása – igaz, még kezdő drámaíró korában – rácáfolni látszik a róla kerengő mendemondákra. Hiszen kamera elé állt a helyi József Attila Könyvtár videó stúdiójában (https://mediatar.jakd.hu/index.php?p=video&v=ZgPDp7mg, https://mediatar.jakd.hu/index.php?p=video&v=ZgPDpevg).
Részt vett darabja bemutatóján. Dedikálta az akkor már magyar forgalomba került kötetét. Igaz, nem ült egy kisasztal mögé, hanem állt, ácsorgott, s ha valaki meg merte közelíteni, akkor aláfirkantotta a nevét (megjegyzem, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet ezen kötetében az én drámám is szerepelt, amiről újabb emlékeim tolakodtak elő. Nem tudom, elmeséljem-e?)
2023. október 13.
Ferikém! Nem is tudom, miért kérded. Hisz tudhatod: kíváncsian várom. (Várjuk.) Előre is köszönettel: Pali
Fosséval ha nem is barátságban, de beszélő, jó viszonyban voltunk. Oslói otthonunkba is ellátogatott. Értékelte igyekezetemet, hogy nem csak őt, de más kortárs, főleg fiatal, lehetőleg még első kötetes norvég írót fordítok minden honorárium nélkül, s alkotásaikhoz a szinte azonnali közlést is kieszközlöm valamelyik anyaországi vagy határon kívüli magyar folyóiratban. Kétségtelen, szinte minden publikáláshoz sikerült norvég pályázatokból anyagi támogatást szereznem.
2000-ben egy vékonyka kötetre való drámám épp szerkesztés alatt állt. A kiadó felvetette, legyen három nyelvű, s ezáltal vaskosabb. Az angolt biztosítja, én hozzam a norvég változatot. Egy oslói diákom nekilátott a fordításnak, Fosse pedig vállalta a polírozást. Kis idő után közölte, hogy nem kedveli a szappanoperát. Miután én sem, igen zokon vettem, hogy ebbe a kategóriába sorolt. Kapcsolatunk nem emiatt lazult. Drámafordításait, praktikus okokból egy színházi ember, Domsa Zsófia vette át. Regényeinek magyarra ültetését pedig Dobos László lánya, Éva kezdte el. Én leginkább Fosse verseit szeretem, így azokat örömmel fordítom manapság is. Némileg ettől is elment már a kedvem. Fosse ügynöksége, követve az üzleti szabályokat, nem velem, a fordítóval, hanem csak a szerkesztőségekkel tárgyal….
***
Jon Fosse első bemutatója után is járt Magyarországon. 2014-ben a Nemzeti Színház meghívására érkezett a MITEM-re, amelyen az Egy nyári nap című darabját mutatta be az oroszországi Galiaskar Kamal Kazányi Állami Tatár Színház. A MITEM vendége volt a francia rendezők doyenje, Claude Régy (1923–2019) is, aki több Fosse-darabot és regényt is színre vitt. Először Budapesten találkoztak egymással. Ehhez újabb kis „Fosse-morzsa” fűződik. Akkoriban Vidnyánszky Attilla kinyújtott norvég karja voltam. Vagyis közvetítettem közte és norvég színháziak között valamiféle együttműködés kialakításában. Nem volt hálás feladat, az oslói Nemzeti Színház társadalmi vezetőségének tagjaként sem értem el látványos eredményeket. Talán emlékszünk még, Alföldi Róbert és barátai telesírták az egész világot, hogy Vidnyánszky kifúrta őt a Nemzetiből.
A 2014-es MITEM előtt megkeresett Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja, hogy mint Fosse-fordító elvállalnám-e a norvég vendégük kalauzolását Budapesten. Említett egy kerekasztal-beszélgetést is. Régy és Fosse találkozóját egy franciással közösen kellett volna tolmácsolnunk. Azonnal Dávid fiamat ajánlottam, aki akkor már végzett matematikusként Budapesten élt, és a magyar, angol, német nyelv mellett anyanyelvi szinten beszél franciául és norvégul. Fosse ott adta Domsa Zsófiának a máig legterjedelmesebb, legtartalmasabb magyarországi interjúját, ami a Nemzeti Magazin, II. évfolyam, 2. számában jelenleg is olvasható: https://nemzetiszinhaz.hu/magazin/2014/10/8-26.
Illusztráció: Levélfa, 71.
Ezek is érdekelhetik!
Láncra vert eső* (Levélfa, 78.) →
Keresztúton (Levélfa, 77.)* →
Csokonai 250 (Levélfa, 76.) →
