Nagypál István: PERON
A peronon eltelt idő, mintha egy anomália
része lenne, miközben a mikrofonba kiabálnak:
vágány mellett vigyázzanak – csendül fel
óránként, mint egy rossz sláger refrénje.
A drótkötélen imbolyog a felkelő hold, fehér,
mint a lehullott friss hó és a jelzőlámpába
kapaszkodik egy eltévedt holló, fura szerzet
az, aki hajnalban, alulöltözötten vár.
Mert az idővel játszik, amit nagyapja manzárdjáról
tett el kabátja zsebébe, és amint játszik,
a sínek görbéjére teszi fejét, hogy kihallgassa
merre jár az önérdek, merre megy a kiégett rém.
Mert a közönnyel utazni olyan, mintha
csontokat dobálnánk a hitünkhöz és
elfordulunk, ha közben szembe mer nézni,
bárcsak letagadhatnánk az utat és az éveket.
Illusztráció: „PERON”
Ezek is érdekelhetik!
Dóczi Székely Gábor: Mohács még egyszer (versek) →
Hegedűs Gyöngyi: Mondat margóért →
Száva Csanád: mielőtt ténylegesen eljöhet valami (versek) →
