Kovács Kristóf: „Legyen a templom a magyarosítás eszköze?”
A magyar nyelvű prédikáció alakulása a szlovénok körében a 20. század elején
Hazánk területén az 1910-es népszámlálás szerint Zala- és Vas vármegyék területén, a Vendvidéken 72.325, szlovén, illetve a korabeli szóhasználatban vend élt. A dualizmuskori nemzetiségi politikai a szlovénok magyar nyelvtudását és a magyar államhoz tanúsított lojalitását az elsődleges célként kezelte, ahogy így volt ez más magyarországi nemzetiségek tekintetében is. A magyarországi szlovénok kétharmada katolikus, egyharmada evangélikus vallású volt.
A muraszombati elit nagy része tisztában volt azzal a ténnyel, hogy az iskolában bevezetett magyar nyelvű oktatásnak, a tanítók és a növendékek segélyezésének kevés hatása lesz a teljes szlovén lakosság magyar nyelvtudására. A vendvidéki szlovénség vallásos, templomba járó volt. A szószékről elhangzó szótól így nagy hatást vártak. A magyar nyelvű prédikáció bevezetésével a felnőtt lakosság is folyamatosan érintkezhetett volna a magyar nyelvvel, így az elemi oktatásból kikerülő gyermekek még akár szüleiktől is tanulhattak volna magyarul. Persze a szlovén anyanyelviség így sem tűnt volna teljesen el. A magyar nyelvű prédikáció bevezetésének gondolata a nyolcvanas évekre a született meg, de több évtizedes próbálkozás után sem tudott elterjedni, hiszen az egyház ezt autonómiája sértéseként értékelte, ráadásul magyarul értő szlovén hívőből sem volt sok.
Rudolf Cipot
A magyar nyelvű istentisztelet részleges bevezetése az evangélikus vallású szlovénoknál lényegesebben zökkenőmentesen zajlott. Rudolf Cipot,[1] evangélikus szlovén lelkész is markánsan képviselte a magyar egyházi énekek és prédikáció kérdését. Szerinte a lelkészeknek lassanként kellett volna „bevinni” a templomba a magyar nyelvet. Kiemelte, hogy a fiataloknak kellene először egyházi énekeket magyarul énekelni, akik tíz év elteltével már legalább a gyülekezet felét alkották volna. Így a magyar nyelvű éneklés képes lett volna meghonosodni, és ezek a fiatalabbak magyar istentiszteletet is hallgathattak volna.[2] Cipot egyébként már Battyándra érkeztekor, 1858-ban megindította a szlovén nyelvű istentisztelet mellett a magyart is, amelyet a helyi gyülekezet is támogatott.
„Így meg lőn állapítva a magyar Isteni szolgálat és magyar nyelvbeni gyónás, mely mind ez ideig a sátoros ünnepek másodnapján és néha vasárnapokon és gyakorlatban is van és ezzel, ha bár valami nagy lendületet nem is tettünk a magyarság terjesztésében, de mégis hazánk ügyét ezzel is némileg elősegítettük itt hazánk határszélénél!”[3]
Azonban az evangélikus gyülekezetekben sem vált a magyar nyelvű istentisztelet mindennapossá, sőt, mivel helyi szlovén lelkészekben hiány volt, ezért az ide kinevezett magyar nemzetiségű lelkészeket maga Rudolf Cipot tanította meg a helyi szlovén nyelvjárásra, akik a legkiválóbb „vend” lelkészekké váltak.[4]
A vendvidéki elit sajtója, a Muraszombat és Vidéke (MéV) szerint az első magyar nyelvű evangélikus istentiszteletre – hibásan – 1887 október 30-án került sor a battyándi (Puconci) templomban.[5] A híradásnak inkább politikai célja lehetett, mivel így képesek voltak a magyar nyelv templomokban betöltött szerepét újra tematizálni. Erre szükség is volt, mivel az 1880-as évek elején a betelepült magyar vagy magyarosodott elit azon törekvése elbukott, hogy minden vasárnap legyen magyar nyelvű prédikáció és éneklés a muraszombati katolikus templomban.[6]
A kérdés jelentőséget még sokáig nem kapott. 1892-től kezdve vált csak polémia tárgyává, amikor a szlovén egyházi ima- és énekeskönyvek lecseréléséről kezdtek cikkezni. Pusztai József mártonhelyi (Martjanci) tanító[7] kifejezetten e célból vend-magyar szövegű katolikus ének- és imakönyvet állított össze.[8] A könyv a Szent István Társulat nyomdájából került ki a szombathelyi püspök engedélyével. A Muraszombat és Vidéke (MéV) hasábjain a papság és kántortanítók figyelmét is felhívták rá.[9] A kötet bevezetőjében Pusztai harciasan védte a hazai szlovén (vend) irodalom hazafias irányzatát.[10] A magyar nyelv fokozatos megjelenését támogatta, és ő is azt, hogy először csak a fiatalok énekeljenek magyar énekeket a templomokban, így lehetne egy-két évtized alatt áttérni a magyar nyelvű prédikációra.
Pusztai József ének- s imakönyve
A katolikus szlovén papok közül először Mazaly Sándor,[11] szentbenedeki plébános prédikált először magyarul. Ehhez a MéV is gratulált.[12] Mazaly minden harmadik vasárnap tartott magyar szentbeszédet, de a muraszombati plébánia már egy évtizeddel korábban próbálkozott magyar nyelvű prédikációval, évi négy alkalommal, de ez, érdeklődés hiányában, kudarcba fulladt. Ekkora már a muraszombati evangélikusok már minden harmadik vasárnap magyarul tartották az istentiszteletet.
De azt a kijelentést kritikával kell kezelnünk, hogy a „[…] büszkén gondol végig a vend ajkú hallgató arra a magyar isteni tiszteletre, amelynek minden egyes szavát átérezte és megértette”, amellyel egy névtelen hozzászóló arra utalt, hogy az evangélikusok jobban tudnak magyarul, mivel az oktatási és nevelési rendszerük kevésbé volt olyan merev, mint a katolikusoké – tehát szerinte nyitottabb volt a magyar nyelvű oktatásra. Írásának intenciója az lehetett, hogy a katolikus egyház erőteljesebben képviselje a magyar nyelv elsajátításának gondolatát – „legyen a templom a magyarosítás eszköze” – legyen többször, ne csupán négyszer egy évben a muraszombati esperességben magyar nyelvű prédikáció; és emellett a helyi elitnek is politikai akaratot kellet volna kifejtenie ezügyben.[13]
Mazaly magyar nyelvű prédikációját mások is üdvözölték, azonban például egy másik szlovén többségű plébánia vezetőjét, a belatinci plébános hozzáállását károsnak tartották. Ennek oka az volt, hogy a plébániához több olyan magyar nemzetiségű gazda is tartozott, aki nem beszélte a szlovén nyelvet, azonban mégis szlovén prédikációt kellett hallgatnia,[14] természetesen ennek a leginkább praktikus okai voltak.
A belatinci plébános, Tóth László[15] nyílt levélben védte meg magát, szerinte a hazafiságot nem abban kell mérni, magyar nyelvű-e a prédikáció vagy sem. Nem is lett volna elegendő magyar a szentmisén, hiszen az alig ötven magyarul tudóból, jó, ha tízen ott lettek volna. A szlovén prédikációt mindig teli templom hallgatta. Az „[…] iskolában igaz magyarul tanítom a vallástant, de azt anyanyelvükön is meg kell magyaráznom s hogy azt meg is tudom tenni, mutatja az, hogy amit előadok, azt utánam el is mondják tanulóim: a közéletben pedig naponként érintkezem híveimmel és sem azoknak én velem, sem pedig énnekem ő velük nincs semmi fennakadásom. Mindez pedig nem volna lehetséges, ha a vend nyelvet még csak alapjában sem ismerném.” Tóth László öt évvel ezelőtt, a plébániára érkeztekor még nem beszélt szlovénül, de ezt tökéletesen elsajátította, szerinte pedig a belatinci gazdák is jól értettek szlovénül, amely igaz is lehetett, mivel a szlovén egyszerű földművesekkel más nyelven kevésbé tudtak hatékonyan kommunikálni. A magyar nyelvű prédikációt sem ellenezte, de szerinte ennek eléréséhez az oktatás terén kellett volna először előrelépni. A plébániájához tartozó 7.500 szlovén rovására nem akarta a 25-30 magyarnak hirdetni az igét,[16] tehát a plébános követte a katolikus egyház által kiadott rendelkezéseket.
Török Ernő, muraszombati körjegyző hazafiatlannak tartotta Tóth plébános levelét, mivel szerinte a hazai papoknak a magyar nyelv terjesztésének és a felnőttkorú szlovénok tanításának éllovasaiként kellett volna viselkedniük, ezért kötelességük lett volna a magyar prédikáció általánossá tétele. Török gondolatmenete teljesen kizárta azt, hogy egy papnak vagy tanítónak szüksége lett volna a szlovén nyelv elsajátítására, mivel a pánszlávizmus elleni küzdelem fontosabb volt ennél.[17]
A magyar nyelv terjesztésében az egyház szerepét ezután is fontosnak tartották. A MéV a hitoktatók figyelmébe ajánlotta Luttár Miklós[18] ganicsai állami népiskolai tanító hazai szlovén nyelvre fordított katekizmusát.[19] A kétnyelvű kiadvány a magyar szórendet követte, így a magyar nyelvi tanulását is megkönnyítette,[20] de a tankönyvet nyelvtani problémák miatt a hittanítók nem alkalmazták.
Luttár Miklós és katekizmusa
A Vastankerületi Tanítótestület Muraszombati Járáskörének gyűlésen a magyar nyelvű egyházi énekek is szóba kerültek. „Itt a kulcs – a dal – ez lesz az, mellyel vend népünk szívéhez férve, édes hazánk nyelvét abba belé oldhatjuk. Ép azért ne riadjunk vissza a fáradalmaktól, melyeket emez uj munkánk hoz, hisz ezzel édes kötelességet teljesítünk a magyarság érdekében.” Ezért úgy döntöttek, hogy „[…] egyházi énekek szövege a tanuló gyermekek részére, dallamaik pedig két hangra alkalmazottan a kartársak számára tanítás céljából kinyomatni rendeltetnek.”[21]
Az 1893-as évben a muraszombati elit tovább próbálkozott a gyakoribb magyar prédikáció bevezetésével, ezt a szombathelyi püspöktől is kérvényezték. A muraszombati katolikus templomban addig évi háromszor (újév napján, pünkösd másodnapján és Szent István napján) lehetett magyar nyelvű ének és prédikáció. A kérvényben arra hivatkoztak, hogy a muraszombati magyar tisztviselők száma oly mértékben megnövekedett, hogy szükséges volt a gyakoribb magyar nyelvű szentbeszéd, ami a helyi elit gondolkodásában ráadásul a szlovén ifjúság számára kiemelten fontos. A kérvényből az is kiderül, hogy a muraszombati katolikus templomban minden negyedik vasárnap kívánták a magyar nyelvű prédikáció bevezetését, 11 órától, a fél tízes szlovén mise után.[22] Azonban voltak olyan vélemények, hogy a fél tízes mise után már kevesen lennének a magyar nyelvű „ráadáson”, ezért a „magyarosítás” szempontjából csak a magyar nyelvű prédikációt kellett volna előnybe helyezni.[23]
Hidasy Kornél[24] szombathelyi püspök a muraszombatiak kérvényére adott, Gáspár Ferenc[25] muraszombati plébánosnak címzett válaszában, kifejtette, hogy bár morálisan egyetértett a kéréssel, kánonjogi okból mégsem tudta azt engedélyezni, hiszen a hívek zömének évszázados szokásokon alapuló érdekeit sértette volna. Az évi három ünnepi és havi egyszeri vasárnapi alkalommal a mise előtti magyar nyelvű beszédet jóváhagyta. Ez a helyi magyar katolikusok igényeit részben teljesítette ugyan, akik ezt el is fogadták,[26] de a magyar nyelv terjesztésének szorgalmazói aligha örülhettek ennek.[27]
A Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület (VMKE) elnöke, a muraszombati kerületi szolgabíró Pósfay Pongrácz[28] nyílt levélben kérte a járás papságát (az evangélikust és a katolikust egyaránt), hogy legyen több magyar nyelvű prédikáció és éneklés. Pósfay a Vendvidéket hazafias érzelmű szlovének által lakott, de a magyarságtól a vízválasztó miatt elzárt területnek tartotta, ahol a magyar szó felcsendülése a templomokban pozitív irányba hathatott volna a szlovének magyar nyelvi fejlődésében. Mivel egyre nagyobb veszélyt láttak a Vendvidékre beözönlő ausztriai szlovén sajtótermékekben és a stájerországi szlovén politika megjelenésében, ismét próbálkozni kezdtek a magyar nyelvű prédikáció meghonosításával. Ahogy Pósfay írta: „ezzel nem akarjuk népünket anyanyelvétől erőszakosan megfosztani, csak a lelkében szunnyadó érzésnek óhajtunk hangot adni édes hazánk nyelvén, mert hisz népünk fiai, hála Istennek, jó magyarok”. Szerinte a hazai szlovének közössége „kevés kivétellel már legalább is megérti a magyar szót”, ezért a járási papok „[…] a templomokban az édes hazai nyelvnek fokozatosan minél több teret engedjenek, legyenek kegyesek többször magyar nyelven istentiszteletet tartani, és elrendelni, hogy a nép minél többször énekeljen a templomban magyarul!”[29]
Az új muraszombati templom felszentelésén résztvevő Mikes János szombathelyi püspök és a muraszombati plébános szónoklatán kívül azonban nem volt több magyar nyelvű szertartási rész. Az „[…] imákat minden esetben vendül mondta el az előimádkozó pap, s egyetlenegyszer sem történt meg, hogy az Úr imája magyarul hangzott volna, pedig ez alkalommal ugyancsak szép számú magyar közönség is volt együtt. A legmagyarabb nevű és szívű főpap, magasztos egyházi funkciót végez egy városkában, amelyről dicsekedve s nem alap nélkül hirdetik, hogy a magyar kultúrát mily szépen bevette, amelynek népéről dagadó szónoklatok kürtölik világgá, hogy mennyire magyar – és ugyanekkor a szent szertartásnak az a része, amelyben a nép is részt vehet egy-egy imádság elmondásával, teljesen vend!” A templom belső tere magyar motívumokat is kapott, a plébánia magyar származású volt, a másik felének többsége valamilyen szinten jól megértette a magyar nyelvet, mégsem erőltették a magyar nyelvű szentbeszédet. Az „államnyelv terjesztése szempontjainak figyelmen kívül hagyása” igazán felháborította a MéV szerkesztőségét, illetve – legalábbis a cikk szerint –többeket is.[30]
A statisztikai évkönyv 1903-as évre vonatkozó adatai értelmében[31] a vendvidéki szlovén többségű plébániák nyelve a következőképpen alakult: kizárólag szlovén nyelvet 15 egyházközségben használtak (ebből 14 volt katolikus), magyarul–szlovénül két evangélikus egyházközségben, szlovén fő és magyar melléknyelven pedig hat egyházközségben, amelyből öt evangélikus gyülekezet volt.
Az adatok alapján kijelenthetjük, hogy a feltüntetett 22-ből csupán nyolc (ebből is hét evangélikus) egyházközség volt, ahol vagy második, vagy melléknyelvként alkalmazták a magyart. Mivel azonban a magyarországi szlovénok többsége katolikus volt, a nép kétharmadához nem jutott el magyar nyelvű prédikáció.
Elmondható, hogy a Vendvidéken, a hazai szlovénok körében kifejtett politikai akarat a magyar nyelv templomokban való bevezetésére elbukott. Ennek leginkább egyházjogi és gyakorlati okai voltak: ehhez még nem volt elegendő számú betelepült magyar hivatalnok, és a szlovénok kétharmada a korszakunk végére sem beszélte a magyar nyelvet. Azonban mind a katolikus egyház, mind a politikai elit részéről az országos ünnepek alkalmával a magyar nyelvű prédikáció minimális elvárás volt a szlovén anyanyelvű plébánosoktól. A gyakoribb magyar nyelvű prédikáció és éneklés az evangélikusok körében elterjedtebb volt, amelyet nem csupán a helyi közösségek, hanem az általánosabb evangélikus gondolkodás is magáénak tett. Ezen túl a VMKE tagsága között is több helyi, vendvidéki evangélikus lelkész tevékenykedett.
Vend legények, vend női típusok (Jankó János, Rétállás, 1894)
Jegyzetek
[1] Rudolf Cipot (magyarul gyakran Czipott Rudolf) (Őrihodos, 1825 – Battyánd, 1901): evangélikus szlovén lelkész. Középfokú tanulmányait a Soproni Evangélikus Líceumban végezte, majd beiratkozott a Bécsi Egyetem teológiai karára. Győrben, 1848-ban szentelték evangélikus pappá. A muraszombati és az alsómaróci evangélikus közösségek alapítója volt. A battyándi gyülekezet százéves évfordulója, és Cipot negyvenéves működése alkalmából prédikációnak gyűjteménye kiadásra került: Predga 1888-ga leta oktobra 28-ga dnéva na dén reformátzie: vu Battyándszkoj (Püczonszkoj) ev. czérkvi. V: Szoboti (Muraszombat): stampano z-piszkmi Grünbaum Márka, 1888.
[2] -r. -cz.: Értsük meg egymást! MéV, 1892. július 24. 2–3.
[3] Czipott Rudolf önéletrajza. Muravidéki életrajzi lexikon. https://www.ms.sik.si/fileadmin/user_upload/CzipottRudolf_%C3%B6n%C3%A9letrajza_1886.pdf (Utolsó letöltés: 2024.01.29. 19:20)
[4] Mohácsy Lajos: A mi vend testvéreinkről. Evangélikus Egyház és Iskola. 1904. december 15. 602.
[5] MéV, 1887. október 23. 3.
[6] Pál Ferenc: A katolikus egyház társadalmi tevékenysége és a politikai katolicizmus a szombathelyi egyházmegyében, 1867-1914. Budapest, 2017. Doktori disszertáció. 69–70.
[7] Pusztai József (Jožef Pustai) (Tiborfa, 1874 – Alsószölnök, 1930) tanító, kántor. Tanulmányait a csáktornyai állami tanítóképzőben végezte, tanító oklevelét 1883-ban Pécsett szerezte. Jártas volt a magyar, a német, a szlovén és a horvát irodalmi nyelvben. Írói álneve Andorhegyi Tibor volt. (Bálint Béla: A vend irodalom főirányai. Délvidéki Szemle, 1944, 3. évf., 108–118., Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 11. kötet. Budapest, 1906, 276.)
[8] Krcsánszko katholicsanszke cerkvene peszmi sz potrejbnimi molitvami i vnógimi vogrszkimi peszmami….Prvi natisz. Budapest, 1893. (Keresztény katholikus egyházi énekek a legszükségesebb imákkal és több magyar énekkel. Vend és magyar szöveg).
[9] Egyházi ima- és énekeskönyv. MéV, 1892. május 1., 3.
[10] Bálint Béla: A vend irodalom főirányai. Délvidéki Szemle, 1944. 3. évf. 115.
[11] Mazaly Sándor (1862, Magyarnádalja – 1908, Szentbenedek) katolikus plébános. 1887. július 14-én lett áldozópap, majd Felsőlendván Muraszombatban, Rohoncon, Cserencsócon, Belatincon segédlelkész volt. 1892-től haláláig szentbenedeki plébános. (Forrás: A Szombathelyi Püspöki Megye papságának névtára 1893. Szombathely, 1893. 202.; a halálozásáról beszámolt: Püspöki körlevelek. Szombathely, 1909. 2.
[12] Magyar predikátció. MéV, 1892. december 04. 2.
[13] Z: Levél a szerkesztőhöz. MéV, 1892. december 11. 1–2.
[14] Levél a szerkesztőhöz. MéV, 1892. december 18. 2.
[15] Tóth László (1849, Rába-Bogyoszló – 1899, Belatinc) katolikus szlovén plébános. 1875-ben áldozták, 1888-tól töltötte be a belatinci plébánosi pozíciót egészen haláláig, 1899-ig. Helyét Kollár Péter, szlovén pap vette át.
[16] Tóth László: Tisztelt szerkesztő ur! MéV, 1892. december 25. 2–3.
[17] Török Ernő: „Audiatur et altera pars.” “Lássuk az érem másik felét”. MéV, 1893. január 01. 2.
[18] Luttár Miklós (1851, Muraszombat – 1936, Budapest) szlovén pedagógus, író, fordító. Több iskolai, hazai szlovén nyelvű katekizmus szerzője.
[19] Máli katekizmus za katholicsánszke soule posztávleno od Luttar Miklos vucsitela v Gancsani. 1888. Stampano z-piszkmi Grünbaum Márka, v-Szoboti.
[20] Egy alkalmas magyarosító eszköz. MéV, 1893. március 08. 2.
[21] Jegyzőkönyv. MéV, 1893. október 22. 1.
[22] Magyar nyelvü isteni tiszteletünk. MéV, 1893. szeptember 03. 1.
[23] Adjuk meg Istennek ami az Istené, de a magyar nyelvnek is a magáét. MéV, 1893. szeptember 24. 1.
[24] Hidasy Kornél (1828, Komárom – 1900, Szombathely) magyar katolikus pap, 1882-től szombathelyi püspök. 1894-ben felállíttatta a szombathelyi Egyházmegyei Nyomdát és elindította a Szombathelyi Újságot.
[25] Gáspár Ferenc (1843, Rábatótfalu – 1906, Muraszombat) katolikus szlovén pap. 1871-től muraszombati káplán, majd 1877-től plébános.
[26] A muraszombati magyar isteni tiszteletre. MéV, 1894. január 08. 2.
[27] Magyar istentisztelet a muraszombati r. k. templomban. MéV, 1894. január 01. 1–2.; Az esetről a Pesti Napló is beszámolt: Magyar istentisztelet Muraszombaton. Pesti Napló, 1894. január 03. 5.
[28] Nagy és kisbarkóczi Pósfay Pongrácz (1852, Márkusháza – 1918, Muraszombat) született, mint Pollák Pongrácz, a magyarosodott szlovén értelmiség legmeghatározóbb alakja a dualizmus időszakában, 1885-től 1914-ig a muraszombati járás főbírója.
[29] A V.M.K.E. kérelme a járás lelkészi karához. MéV, 1909. november 28. 1–2.
[30] Ünnep után. MéV, 1912. augusztus 04. 2–3.
[31] Statisztikai évkönyv 1903. Budapest, 1904. 462–463.
Illusztráció: Pozdrav iz Puconcih (battyándi archív képeslap)
Ezek is érdekelhetik!
Julius Frömmel: Az Én Németségem, Misch Ádám emlékére (versek) →
Nemzetiségi kultúra és művészet Magyarországon. Kerekasztal-beszélgetés (2. rész) / Előadások →
Nemzetiségi kultúra és művészet Magyarországon. Kerekasztal-beszélgetés (1. rész) / Filmfelvétel →
