Hegedűs Gyöngyi: a névtelen angyal

sokan dolgoznak a faluban tiszteletes úr, hogy leverjék magáról a patinát. attól csak elevenebb leszek, a patina temetősár a paláston. hát, akkor nem is bánja, hogy nem lesz egész alakos szobra a parókia előtt, mert leszavazta a presbitérium? eltérő testben eltérő vélemények. no de épp a tiszteletes asszony gyászévében? ők így örökítették meg maguk. hév nélkül szavaztak. a keresztelővíz sem forrázásra van. hogy szép-e? akarás. a második szentélyből hiányzik az isteni sorsvetés. urim-tumim csak együtt tud hiányozni. és meglenni is. fordíthatatlanul. ha csak igen és nem: az nem választás. világosság és tökéletesség. de még ez is csak közelítés. a szavak mind csak közelítés. nem a jelentés a szavak helyiértéke. és az emberé sem a jelentőség. egész életemben egyetlen emlékművet szemléltem mindig megrendüléssel: Isten emlékművét, az időt. de biz’ tényleg, melyik alakjában is lenne szobor tiszteletes úr! én úgy őriztem meg, ahogy megérkezett a faluba. az úgy méjjedett belém, mint mikor először mozdul be egy kép. akkor kevesebb anyag kellene a szoborba, mint későbbi formáimba. gótikus testalkat voltam még akkor. de mári néni még itt sem változik, most is azt kuncogja a szemével, hogy aztán a székelyek közt is elrományosodtam. vastagodott tiszteletes úr, de nem, mint a falak, hanem mint a fák. meglehet, van, akihez soha nem érkeztem meg. semmilyen formában. hiába is kereszteltem, konfirmáltam, eskettem. egészalakos felejtés vagyok neki. végtére, az is átlényegülés. amúgy is a régi, félreeső templomot szerettem. félreeső szobor még tán lehetnék is. tudja, ott, ahol a petőfi utca szájadzik a vörösmartyba. úgy futnak egymásba, mint két folyó. a vörösmartyn ingott krisztus a virágzó fák árbóckosarában, a petőfin poros állathát csónakként ringatta, a házak meg mintha csak a folyók hordalékai volnának. az összefolyásnál meg a legnagyobb hordaléksziget, a régi templom. pedig kicsi templom volt. akár egy hódvár. ha minden út nem is, de két út is ide vezetett. mellékutcák: világosság és tökéletesség. miért is csak az alsóbbrendű utak mellett vannak keresztek? kieső helyeken. Isten ezeket szereti. ezeket figyeli. majd oda küldöm a lányom. aki óvodai alvásidőben is inkább kiszökött mohát gyűjteni a falut kerengővé tevő patakból. illesszen egymáshoz két követ. maroknyi legyen mindkettő. illessze tenyerébe, aztán üsse őket össze. úgy, hogy a fájás szöget üssön belé. nézze, ahogy szétporladnak. hagyja, kezéből kihulljon. akárha a végső megadásban mindent elengedne. elég ez emlékműnek. nem akarás, de szép. elég, hogy az emlékezés üres kezű angyala felmagasodjon. a névtelen angyal, aki kiverte ábrahám kezéből a kést. a legtisztább emlékezés az irgalom. ezért ugyanaz az angyala emlékezésnek és irgalomnak. úgysem tudhatnák egy egész alakos szoborral sem eltalálni, milyen test virradt ránk az örökkévalóságban, tiszteletes úr!
miért is nem lehetett mári néni, már a földi test így isteni sorsvetés: irgalom és emlékezés?

Hidas lelkipásztora… (szerzői fotómelléklet)