KISS ANNA: FELTALÁLNI A FAEKÉT (RÉSZLET)
SZÜNTELEN SZÉL
Szegény hülye
Galád Ferke nem került meg,
nincs hol keresni a
boldogtalant. „Legalább a
vénség elkerüli!” „Hogy minden
kihulljon az eszéből,
a neve is, úgy végezze!
Ha még Amál is…”
Ülnek a lócán, gyászban,
s bebotlik Hosszú Bernát
szélnek eredt, született mása
egy szál pelenkában.
A FELEJTÉS KEGYELME
Hol meglepett az álom,
eldőltem az avarban,
valami bánatoktól
horpadt a föld alattam,
mikor elért a vénség,
lyukas zsebembe varrtam,
világomat feledtem,
eldőltem az avarban,
mikor elért a vénség,
lyukas zsebembe varrtam,
hollótollakra leltem,
szárnyak közt kavarogtam.
*******(néhai ismeretlen)
VESZTEGLÉSEK
„Az Élet meglepi néha
erejével félelmesét, a Vén
Reménytelent. Ahogy Bóbiska tette.
Ahogy ’Három baj, két baj, egy baj,
semmi!’, folyton útjába állt,
s elég gyolcsot szőtt, hogy
sebekre eltépje.”
„Még egy rosszkedvű Baknyúlnak
lesz igaza, hogy boldogok a
lelki szegények, mert nem számolják,
hányan használják ki őket’!”
„Bóbiska, az Bóbiska, barátim,
a Baknyúl meg csak Szókratész, vagy ki,
hogy rádőlt a pajta! Beszél,
beszél! De ha az eszement világra
dől rá az ég, jó, ha valaki
kijut annyi atmoszféra alól,
feltalálni a faekét.”
„Ne már, atyám Fregoli!”
„Hagyjuk!”
DE ÉLÜNK!
„Néhány zacskó mákosguba
kanállal, tiszta helyzet”,
kapaszkodik
kinőtt göncű lükéivel a
bóbiskás dombra Fregoli.
Itt tartunk.
LEVÉLFÉLE AKÁRKINEK
Az idő sötét madarait
láttuk leszállni alkonyatkor,
leszállni, tollukat hullatni,
az újranőtt, talán füvet,
holt önkéntesek zubbonyán a
jelzést, nőket, keresni valakit,
hallottuk a föld szívét,
az idő sötét madarait
leszállni – és a feldobott pénzt!
*******(néhai ismeretlen)
De nyugalom!
Eszementebb
időkre is aludtunk már egyet.
MEGINT A SZÉL
Megint a szél suhog csak,
bolond, aki nem lenni fél,
kirágja zsebét az egér,
vadgesztenye hullik belőle,
de már nem ölti meg,
hagyja,
bolond, aki nem lenni fél,
hogy végül felkapja a szél,
nem teszi le sehol.
*******(néhai ismeretlen)
SZÁRNYAKRÓL
„Szárnyakról álmodik
minden. A tüskést átjáró
hideglelős szél is szárnyat
lebegtet”, írta volt
egy szakadt papírra
Süvöltő Lénárt.
Szárnyakról
álmodik minden!
VADMÁK A SZÉLBEN
Vadmák a szélben,
vérző alkonyat,
mindentől árva,
rászedett hadak –
a sólyom ólommal a
szívében is szabad,
tűnt időkből
hallom szárnyukat –
vadmák a szélben.
*
Ezek is érdekelhetik!
Molnár Gábor: Nem érte a földet, Tengerek, bús hegyek →
Végh Tamás: Előzmények, Utószó →
Turai Kamil: Vass Csaba balladája →
