SZFINX – Versértelmező pályázat | Eredményhirdetés

Az egy hónapja lezárult versértelmező pályázatunkra 33 elemzés érkezett.

A háromtagú zsűri
– Fodor Miklós, Halmai Tamás, Hegyi Botos Attila –
meghozta döntését:

I. díj

Szőnyi István

II. díj

P. Gulyás Márton

III. díj

Lukács-Udvardi Katalin

IV. díj

Búzás Huba

IV. díj

Füleki Gábor

Dicséret:

Boldogh Dezső, Nyőgér Róbert, P. Buzogány Árpád,
Papp Máté, Séra András, Simon Ferenc

Az anonim módon értékelt pályázat öt helyezett nyertese
a meghirdetéskor jelzett pénzjutalomban
az eredmény ismeretében a következőképpen részesül;
I. díj 200 ezer, II. díj 150 ezer, III. díj 100 ezer, IV. díj 70-70 ezer forint.

Ők és a dicséretre kiemeltek oklevelet és műhelyünk kiadványaiból összeállított
könyvcsomagot is kapnak.

Minden résztvevőnek köszönjük munkáját, a nyerteseknek gratulálunk!

(A szerkesztőség)

A versengés, a műértelmezés tárgya Babics Imre Szfinx című verse volt.

Az öt legjobb pályamunkát portálunk másnaponként közzéteszi.

Terveink szerint készül egy Babics Imre munkáit értékelő gyűjtőkötet, ezen írások ott is helyet kapnak.

Találkozzunk legközelebbi pályázatunknál!

*

PÁLYÁZATELBÍRÁLÓI UTÓHANGOK

[1. Fodor Miklós]

Az ideális értelmezői beállítódásról

Milyen irányok merülhetnek fel egy vers értelmezése során?

A vers, ha megszólítja befogadóját, irányíthatja a figyelmet a befogadóra magára. (Önismereti funkció.)

Minthogy a versnek van alkotója, irányulhat az érteni vágyó figyelem az alkotó ember illetve az ő életműve felé. (A költő lélektani vagy irodalomtörténeti vizsgálata.)

Mivel a vers egy komplex létező, irányulhat az értelmezői figyelem a vers világára, részletei és egysége felé. (Műközpontú megközelítés.)

Tekintettel arra, hogy a vers közöl valamit, irányulhat az érteni akarás azon „üzenet” felé, amit a vers közvetít. (A vers „üzenetének” értelmezése.)

Milyen nehézségek merülhetnek fel?

Ha a befogadó-értelmező önmagát értelmezi a vers mágikus tükrében, akkor egyrészt elszakad a műtől, másrészt magánüggyé teszi munkáját.

Ha a befogadó-értelmező lélekbúvárként az alkotó embert értelmezi, a műről a figyelem olyan tartalmak felé fordulhat, melyeket a költő nem feltétlen akarna nyilvánosság elé tárni. Ha pedig az életmű kerül fókuszba, elsikkadhat a kiemelt vers egyedisége.

Ha a befogadó-értelmező a műre koncentrál, annak részleteit bontja elemeire, majd értelmezi külön-külön és összefüggéseikben, akkor kérdés, nem lesz-e túl tudományos, túl száraz, nem vész-e el a részletekben.

Ha a befogadó-értelmező arról akar beszélni, amiről meglátása szerint a mű is beszél, akkor előállhat egy olyan állapot, melyben már inkább a saját nézeteit fejti ki a témában, és kérdéssé válik, hogy ennek mi köze a vers világához…

Minden megközelítésnek lehet létjogosultsága, haszna, ámde mindegyiknek vannak nehézségei is, melyekkel az értelmező az alkotói folyamat során megküzd. A versértelmezés során én elsődlegesnek a műközpontú és az „üzenet”-központú megközelítést tartom. E kettősnek kell úgy működnie, hogy egymást segítsék, kiegészítsék, kontrollálják. Mindazáltal halványan nem árt, ha a háttérben megmarad a tudat: a befogadó-értelmezőnek is és a költőnek is van sajátos világa, és ezek belejátszhatnak a mű értelmezésébe és megírásába. Tökéletes értelmezési módszer nincs, mindazáltal szerintem az a legígéretesebb, ha a mű- és „üzenet”-központú megközelítés kerül a versértelmező módszer fókuszába.

Melyek az objektivitásra törekvő értékelés fő kérdései?

Vajon a vers értelmezője

– ha kiemel valamit a versből és értelmezi, érvekkel támasztja-e alá állításait, jól érti-e a kiemelteket?
– a kiemelt elemek értelmezését az adott a szövegkörnyezet és a műegész alapján végzi-e?
– mennyire alapos az elemek számbavételében és megvizsgálásában?
– mennyire sikeres a lényegi elemek kiemelése és értése terén?
– hűen és részletekbe menően rekonstruálja-e a vers mondandóját?
– a vers mondandójától milyen létszemléletet befolyásoló szellemi, kulturális hatásokat vár?
– milyen stílusban, mennyire jól felépítetten közli mondandóját?

Költő és értelmező egymásrautaltságáról

Delphoi Püthia és profétész viszonyát érdemes átgondolni.
Egyik kapja az isteni érintést, torkából artikulálás nélkül jönnek a hangok.
Másik ritmikus emberi nyelvre lefordítja az élményt.
Művei által e kettősségben születik meg a Költő.
Médium ő: létről, lélekről szóló üzenet kódolt közvetítője.

A Szfinx költőjét ihletett médiumnak, közvetítőnek tekinthetjük. (Ez egy értelmezői döntés.) Minél jelentősebb művészi tehetség adatott valakinek, annál inkább képes kifejezni az ember drámai léthelyzetét a maga itt-és-mostjában, történetiségében, sejtett eredetében, remélt vagy szorongott végében. A költői kifejezés alkalmas a jótékony kultúrába avatkozásra is. Ugyanakkor a költő és műve – mint a delphoi püthia és profétész, mint az egyiptomi szfinx – értelmezésre és megértésre vár, hogy kultúraalakító hatását erőteljesebben kifejthesse. Sok költő és számos értelmező akad. Rátalál-e az ihletett értelmező az ihletett költőre, hogy kiemelje mondandóját a mindenre ráhullámzó szó-tengerből? Lényegi kérdés, mert nem mindegy, mely költők, mely művek hatása erősíttetik fel kultúránkban. E pályázat, úgy vélem, ebben a rátalálásban is próbált egy lépést tenni előre. Hogy e lépés mit ér? Részben rajtunk, részben rejtett, soha fel nem táruló hatásokon múlik.

[2. Halmai Tamás]

Utólag visszatekintve kedvesen merész ötlet volt Szondi Györgyé, amikor egy különleges mű különleges betétversének, a Gnózishoz pántolt Szfinxnek az elemzésére hívta fel betű- és magvetőinket. A kockázati tényező legalábbis kétrétegűnek rémlett.

Egyrészt a verselemzés irodalmárkörökben sem a legnépszerűbb műfaj. Kevesen művelik, kevesen olvassák, kevesen szeretik. Másrészt Babics Imre cizelláltan apokaliptikus nyelvművészete még efféle kisebb metszeteiben is nehezen megközelíthető, fáradságosan szóra bírható korpusz.

A beérkezett 33 pályamű változatos módszertani és látásmódbeli utakon-módokon váltotta be óvatos reményeinket. Volt, aki a személyes élettapasztalatok nyelvére fordította le a poétika beszédét. Más a filozófiai keretezést művelődéstörténeti vetületekkel egészítette és igazította már-már disszertációvá. Ki szórakoztató tárcanovellában érintette a vers egynémely gondolati vonatkozását, ki az interpretációs eszközrend mértéktartóan szakszerű, érzékenyen távlatos lehetőségeihez folyamodott. Az egyoldalastól a negyvenoldalasig, a személyestől az egyetemesig, a vallomásostól a bölcselkedőig, a szépíróitól a tudományosig terjedt a pályamunkák formális és módszertani skálája.

Néhány mű – vagy egyértelműen, vagy gyaníthatóan – mesterséges intelligencia közreműködésével készült. Ezen esetekben a pályázót dicséret illeti a kooperációs elhivatottságért, de a valódi elismerés gépi barátaink teljesítményének jár. Egyszer talán elemzőszoftverek versengésére is sor kerülhet; magam ezt kíváncsian várom, de jelen pályázatunkat még emberi eszméletre terveztük.

Az értékelés során a lehetséges objektivitásra törekedtünk zsűritársaimmal. Pontoztuk a dolgozatokat, s a pontok összeadódván jószerével utólagos vita nélkül alakult ki a végső sorrend. A dobogós művek jeles volta kétségtelen; de mindahány benyújtott szöveg a maga módján értékes – vagy legalábbis érdekes – hozzájárulás közös szellemi otthonunk, a költészeti haza fölépítéséhez, megtartásához.

A költő, Babics Imre nevében is köszönöm, köszönjük mindahány pályázó részvételét ebben a komolysággal ékes játékban, a nyerteseknek pedig külön is gratulálunk!

[3. Hegyi Botos Attila]

Mennyi buzgóság, mennyi törékenység. Annyiféle értés, értetlenség alkalmasint. Az egyik szem sír, a másik nevet. Féltése a műnek s alkotójának. Úgy a pályázatkiötlői, amint a pályázói reményeknek. Öröme jól végzett munkának s a legapróbb felvillanásnak – felismeréseknek, méltón közelítéseknek. Legyenek egy kezdetleges elemzésben kurta szófordulatnyiak akár. Az összhangnak, az egybecsengésnek: bárhonnan, bárhogy, bármikor jelentkezik. Főhajtás, köszönet érte – mindenkinek.