Oláh Tamás: Tűröm, Érzem, Vanília égbolt
•
Tűröm
Éhen-szomjan is.
Tűröm a Világ
Kemény tilalmait.
De győzni nem tudok,
Ha nem tudom
Élsz-e és szavam elér-e?
Le tudok győzni
Minden testi bajt,
Ha igen a feleleted.
Az ég is kék lesz újra,
És akár az angyal,
Ha szárnyat bont,
Új Napom részeges
Lángja elém lobban.
Megkettőzött
Árnyékunk
Birkózni kezd,
Már nem látom
Hol állsz Te,
S meddig vagyok
Benne Én.
*
Érzem
Érzem, amit leírni
lehetetlen,
mint a friss levegőt,
ha van,
mikor lélegzet követ
lélegzetet,
az egész részekre bomlik,
majd új anyaggá szövetkezik,
s teszi, amit tennie kell,
mikor a jelen kiszakad,
múltat és jövőt összekötő
hemzsegő valóságából,
s más lesz, nem válik
szét a tegnap és a holnap,
az értelem,
mintha nem is lenne,
többé nem mérlegel,
minden ősivé, éppen zajló
megannyi teljességgé válik,
a rend nem
kormányozza a testet,
a most tölt be vért, sejtet…
*
Vanília égbolt
Mikor éppen megérintenélek,
babérfává változol.
Tükröt hiába állít
szemem szemed elé,
ha elválsz tőlem,
kibírhatatlan
magányba taszít
ólom ablakba zárt
alakod színes képpé változik.
Miért érzem újra és újra
egy szökevény érzést kergetek?
Ha egybenőve
nem keringhetünk,
miért a Nap, a Hold,
a sok Csillag körülöttünk?
*
Illusztráció: ld. Galleria Borghese…
Ezek is érdekelhetik!
„Hiába erőlködünk” (Ádám Tamás versei) →
Fodor Miklós: Jelfogó →
KISS ANNA: FELTALÁLNI A FAEKÉT (RÉSZLET) →
