Baukó Tamás: Árnyversek
*
Kétféle örökkévalóság
Mindenről azt hitted
(Néha túl könnyen adod fel)
Végleg és örökre elveszett,
(Hisz semmiért sem küzdöttél még)
És észre sem veszed:
(De olykor ha a nap kel)
Emlékedben őrzöd még mindet
(Benned is a tettvágy tüze ég).
*
Paradigmaváltás
Ahol már sokszor megpihentem
(Ahová önmagam sajnálni jártam)
Az a hely nem enyém már egy ideje
(Azt a helyet végleg felednem kell)
Most fényre vágyik a szemem
(Gondjaimnak megmutatom a hátam)
Csodákat akarok már meglátni vele
(A rejtekhelyen csak a bánat felel).
*
Pálfordulás
Éltettem már sokféle messiást
(Hevesen átkoztam aki nem hitte)
De mert a Föld nem áll meg soha
(Értük mások szennyesét teregettem)
Megfordult a kocka hogy lásd
(Végig úgy hittem hogy megérte)
Minden szőttesnek van ám fonákja
(A bűnösök ellen én is bűnös lettem).
*
Felnőttlét
Megválasztom kötelességem
(Felelnem is kell mindenért)
Ha nem tetszik, nem kell megtennem
(Marasztal vagy elmarasztal a világ)
Amit keresek a jövőképben
(Aki tőlem mégis mást kért)
Azt még így sem lelem sehol sem
(Annak megbocsájtom csalódottságát).
*
Jó leszek egyszer
Lopott kincseim itt mind megleled
(Kis csibészből lettem én bandita)
Lopnom kellett hogy nekem is legyen
(Sosem vettem el azt ami mást illet)
Egy jó szót és egy mosolyt tőled
(Hanem jónak lenni de jó volna)
Hogy nekem is jár, most már elhiszem
(Remélem ezt egyszer te is megérted).
*
Eskü alatt
Ezt a várat én építettem
(Délibáb volt minden tégla)
Két kezem kemény munkája emelte
(Útvesztők lettek ott a folyosók)
Most mégis úgy kell tennem
(És mert elszakadt a cérna)
Mintha sosem jártam volna benne
(Most időtlenül benn bolyongok).
*
Párharcaink után
Izzó hévvel átkoztál engem
(Remélted, láthatsz összetörve)
De erőm végtelenné épp ez tette
(Sebhelyekbe rejtettem tartalékom)
Meglátom magam a szemekben
(Nem léptem be a bűvös körbe)
Amikor befelé néznek elveszve
(Most is a megbocsátást gyakorlom).
*
Bálvány
Ha lelked is olyan tiszta volna
(Szónokol egy porból lett világ)
Mint az ég azon a neves éjszakán
(Hiszen azt már mindenki jól tudja)
Sosem hozhattad volna azt szóba
(Aki a tiltott gyümölcsön rág)
Hogyan találtál egykor régen rám
(Tiltott tudásról szól annak szája).
*
Babilon
Meredekek voltak az álmok
(Féket a vágynak ki szabhat)
Az égig is felértek és még tovább
(Hogy az ép ész gyeplőt ragadjon újra)
Most bűnbocsánatra várok
(Ha a szív tovább nem várhat)
Fátylat az éj lázamból sző csak rád
(Könnyen könnyelmű lesz lángra kapva).
*
A vértanú-fejezet
I
Ha csak elnyűtt arcodra nézek
(Bár csak képzeletben látom),
A vértanúk kínjait vitézül állod
(Bár úgy tanítottak, hogy felnézzek rád) –
Engem is hívni kezd a végzet
(Bár én a harcot nem várom),
De tudod – kígyókkal én nem hálok
(Tovább írnám én is hőseink históriáját).
II
Mártírt csináltak belőled
(Bár megvallani nem merem),
Kínjaid krónikáit gúnyba csavarták
(Bár emléked még mindig tovább él) –
Tovatűnt bő dicsőséged
(Bár erőm belőled merítem),
Nem járhat már neked az olajág
(Hőstetteid még most is zengi a szél).
III
Múzeumoké lett véres kardod
(Hitedért mártottad azt húsba)
Rongyos naplóidra kockát vetettek
(Méltóságodért már szót sem emeltél)
Elfeledték a vértanú-arcot
(Hiába vártál a feloldozásra)
Ha felnövök hozzád, én megértelek
(Rajtad sem könyörült meg a zord tél)
IV
Visszhangzik még a legenda
Pernyéjéből az elégett krónikáknak:
Emlékszünk még a vértanúra –
Megmutatta az emberek mivé válnak.
*
Szántóföld
Ha kezed nyújtanád nekem
(Tettél már így annyiszor)
Olyan lenne most is a fogadjisten’
(Kenyér voltál koldusok gyomrában)
Ahogyan azóta is mesélem
(Belőled a békesség szól)
Hogy csak ujjongana gyermek énem
(Láttad bennem amit én sem láttam).
*
Életkép
Lapjaim most mind kiterítem
(Lapjaim az élet osztotta rám)
Ingujjamban ászok sosem bújtak
(Mi máshogy játsszuk minden háznál)
Az asztalon láthatod szívem
(Lapjaim százszor is eldobnám)
Ha elfogadod, nem indulok útnak
(Ha egyetlen percre mégis maradnál).
*
Mohóságom (Vezeklésem)
Meglehet: csak a földön járok
(Erre kárhoztat a vad törvény)
Már azóta, hogy lábam járni kész
(A véges világ titkait sem ismerem)
De nem itt vannak az álmok
(De mert az ember furcsa lény)
Annak, ki folyton csak az égre néz
(Tetten éred a gyarlóságot bennem).
*
Baukó Tamás a 2025-ös Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
*
Illusztráció: J. Martin, 1831
Ezek is érdekelhetik!
Ispány Marietta: Teleírt papír →
Handó Péter: Közép-európai üvöltés →
LÉLEKHITELMINŐSÍTŐ – Vörös István versei →
