Szappanos Gábor: Útikönyvecske az élet útvesztőjébe (Füves könyv, részletek*)

*A könyv a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában kiadás előtt áll

Előszó

Utoljára nagy magyar szépíró 1943-ban írt füves könyvet: Márai Sándor. Azóta több mint nyolcvan év telt el, és a világ nagyon megváltozott. Márai a második világháború apokalipszisének kellős közepén vetette papírra az általános emberi értékekről, azok megőrzésének fontosságáról szóló művét, amelyben az ókori sztoikus bölcselők – akiket annyira szeretett ‒ nyomdokán haladva és saját gazdag élettapasztalatát felhasználva igyekezett az erkölcsös életre, vagyis a jó és értelmes emberi életre tanítani másokat és saját magát, valamint hasznos tanácsokat adni embertársainak a mindennapi élet ügyes-bajos dolgaiban. Könyve igazi sikerkönyv lett, emellett egy irodalmi tradíció méltó folytatója is, hiszen szellemi elődei között ott van Epiktétosz, Seneca, Marcus Aurelius római császár és filozófus, valamint későbbi korokból a francia Montaigne.

Kedves olvasóm joggal teheti fel a kérdést, mi értelme van, hogy egy újabb füves könyvet böngészgessen? Hiszen nagyon sokan megírták már bölcsességük kivonatát, és nagyon sok oldalról ábrázolták az embert mint erkölcsi lényt, kiemelve jó és rossz oldalait, s a változni képes és hajlandó kortársaiknak és az eljövendő nemzedékeknek elvi és gyakorlati útmutatást tudtak nyújtani az élet mindenféle dolgaiban.

Nos, több oka van, hogy én is – illő szerénységgel – e nemes írásművek hagyományához csatlakozom.

Az első az, hogy – bár az ember alapvetően mit sem változott a történelem kezdetei óta ‒ a világ rohamos gyorsasággal változott az utóbbi bő nyolcvan esztendőben, sőt, a változás egyre gyorsuló ütemben zajlik napjainkban is. És ismerjük a latin mondást: Tempora mutantur et nos mutamur in illis (Változnak az idők, s velük együtt változunk mi is). A változás manapság olyan szédítően sebes, hogy alaposan próbára teszi nemcsak az ember (amúgy igen rugalmas) alkalmazkodó és létfenntartó képességét, hanem erkölcsi tartását is.

A második ok: a világ szerkezete is gyökeres változáson ment át az utóbbi évtizedekben. Jelenleg sokkal rejtettebb és kifinomultabb, mondhatni: ravaszabb hatalmi struktúrák irányítják a világot, mint valaha, és ez a kisembert jóval kiszolgáltatottabbá teszi, mint szinte bármikor a történelemben.

A harmadik ok pedig, hogy igen sok új tudásra tettünk szert az utóbbi időben, és ezek okos alkalmazásával jobbá és értelmesebbé tehetjük életünket. Amit ezekből az új ismeretekből megtudtam, át szeretném adni embertársaimnak.

A negyedik ok az internet feltalálása, amely a korábbi, beszéd és olvasás alapú tudást, ismeretszerzést digitális, virtuális tudássá alakítja át. Az internet feltalálása – bátran állítom – legalább akkora jelentőségű, mint a keréké sok évezreddel ezelőtt. Az internetnek hallatlan előnyei mellett hallatlan veszélyei is vannak, és ezekkel mindenkinek számot kell vetni, és éberen őrizni függetlenségét és emberi méltóságát.*

Az ötödik ok pedig az, hogy a világ ezekben az években több szempontból is válaszúthoz érkezett. A környezetkárosítás, az embernek ember általi manipulációja, kizsákmányolása, valamint az egyes emberek és országok, illetve kontinensek között a vagyoni különbségek olyan méreteket öltöttek, hogy azok már az emberi élet fennmaradását veszélyeztetik, és mindent elpusztító háborúk kirobbanásával fenyegetnek. Az egyén egymaga természetesen nem tudja ezeket a problémákat megoldani. Én csak segíteni szeretnék az egyes embernek, tanácsokat adni, hogy életét miképp tudja okosabban irányítani, hogy mind a maga, mind szerettei, mind hazája, mind az egész világ javát szolgálhassa, de legalábbis hogy ne ártson nekik. Hogy ne rontson a maga és a világ állapotán. Sok kicsi sokra megy. Ha valaki egészségesen él, egészségesen gondolkodik, mentesíti magát a környező világ káros hatásaitól, akkor pozitív energiákat sugároz ki embertársaira, és már ezzel is hatalmas szolgálatot tett az emberiségnek.

Sok ember ebben az összezavarodott világban elbizonytalanodott, eltanácstalanodott, lelkileg magára maradt. És mint a fuldokló, úgy kapaszkodik minden olyan tudásba, amelyről azt hiszi, a segítségére lehet. Ezt a tömegigényt meglovagolva számtalan olyan könyv született és születik, amely olcsó, könnyű és „biztos” megoldásokat kínál a fuldoklóknak. Az emberek csak kapkodják a fejüket ebben az információ-áradatban, hogy hogyan legyenek boldogok: sportolással, élelmiszer-kiegészítő szerekkel, zöldségek, gyümölcsök és fehér húsok fogyasztásával, pozitív gondolkodással, ilyen-olyan jógával, tantrával, titkozással (értsd: a vonzás törvénye alkalmazásával), agykontrollal, titkos, okkult, ezoterikus tanok megismerésével. Aztán amikor elmarad a gyors siker, lohad a lelkesedésük, mert azt hitték, hogy könnyen, gyorsan, egy csapásra megoldódnak a gondjaik ‒ ahogyan a tévéreklámokban is látják, miként oldódik meg a problémája a szép, fiatal, jómódú és egyébként gondtalan embereknek, akiknek épp csak egy bizonyos felkínált anyagi termék vagy szolgáltatás hiányzik a tökéletes boldogsághoz.

Most, a látszólag korlátlan szabadság korában, amikor a nyugati ember elvileg minden információhoz hozzájuthat, elvileg mindent bátran kimondhat, most, amikor a klasszikus szabadságjogokkal elvileg mindenki szabadon élhet, életünket szürke miazmaként fojtogatja a szövevényes hazugságok bonyolult hálója. Ma is, mint mindig, amióta az írást feltalálták, vannak igazi és áruló írástudók, amiképpen régen is voltak igaz és hamis próféták.

Azoknak az írástudóknak, akiknek Isten – vagy ha egyeseknek így jobban tetszik: a sors – kegyelméből megadatott a viszonylag nyugodt alkotómunka, kutya kötelességük, hogy embertársaik szemét felnyitogassák az igazságokra, miképpen élhetnek normális emberi – de legalábbis elviselhető ‒ életet, miképpen próbálhatnak meg jók lenni – magukkal és másokkal.

Ezt szem előtt tartva írtam én is ezt a könyvet.

*Utólagos megjegyzés

A könyv írását a 2020-ban, a Covid-járvány idején fejeztem be, de akkor a mű nem talált kiadóra. Azóta eltelt hat év, és a világ még ijesztőbb hely lett, mint amilyennek akkor látszott. A regionális háborúkra gondolok, ám ezekről nem óhajtok itt írni, viszont szükségesnek tartom az internet veszélyeiről írottakhoz hozzáfűzni, hogy az utóbbi években a Mesterséges Intelligencia vált – az internethez hasonlóan – egy igencsak Janus-arcú informatikai tudományággá, melynek a Wikipédia szerint „tárgya az emberi intelligenciájú gépek és szoftverek fejlesztése.” Közismert előnyei ellenére sokak félelme szerint az a potenciális veszély fenyegetheti az emberiséget, hogy az általa kifejlesztett MI túlnőhet kiagyalóján, az emberen, és konkrétan átveheti az emberiség fölött a hatalmat. Ezzel kapcsolatban csak azt tanácsolhatom minden okos embernek, hogy csínján bánjon vele, ne járuljon hozzá, hogy a MI túlnőjön rajtunk, hogy elszakadva tőlünk, s önállóvá válva emberi, sőt, talán isteni babérokra törjön. Az emberek közötti uralmi viszonyok is eléggé kétségbeejtőek, még csak az kellene, hogy gépek uralják az egész emberiséget.

Az ősbizalomról

Ha te is belenéztél már karon ülő csecsemő ártatlan szemébe, érteni fogod, mire gondolok. Nemde, azt érezted, hogy kénytelen vagy lesütni a szemed vagy arrébb fordítani a fejed, mert nem állod a tökéletes ártatlansággal téged fürkésző gyermeki tekintetet? Azért nem álltad a tekintetét, mert elszégyellted magad, hogy te már nem vagy és nem is leszel soha olyan ártatlan, mint ő. A kisgyermek minden és mindenki iránt ősbizalommal viseltetik. Nem rontotta még el a világ, nem koptatta jellemét, személyiségét, senki nem tette még őt ravasszá, számítóvá, bizalmatlanná, folyton gyanakvóvá. Ő az ősbizalom birtokosa – a születésekor egy tisztább, szebb világból érkezett, amelyben a lélek még tökéletes és érintetlen minden rossztól. És nemde azt tanítják az alváskutatók, hogy akkor lesz nyugodt az álmod, ha nem nyomaszt semmi, ha ezzel a gyermeki ősbizalommal hajtod nyugovóra a fejed. Először minden egészséges ember jól alszik, kivált kisgyerekkorában, aztán az évtizedek múltával és az élet gondjainak növekedtével sokak alvása romlik, esetleg elkezdenek altatót szedni. És nemde azt is tanítják, hogy üzletkötéskor a feleknek bizalommal kell lenniük egymás iránt: a bizalom közgazdasági szakszó is, amit iskolákban tanítanak.

Nem véletlenül gondolták az angol romantikusok, hogy a gyermek a túlvilágról, a születésekor hozza magával a jóságot és az ártatlanságot.

Az ősbizalom az ember normális alapállapota, amely ahhoz szükséges, hogy élhető társadalmat hozzon létre. És miért van kevés élhető társadalom? Mert nem gyerekek, hanem felnőttek hozzák létre és működtetik a társadalmakat, felnőttek, akik már meg vannak fertőzve irigységgel, hatalomvággyal, gőggel – mindennel, ami a gyermeki ősbizalom szöges ellentéte.

Te azért, felnőtt emberként, ne add fel a reményt, hogy lehet javítani a világ állapotán és sorsán. Ha nem is lehetsz már soha olyan ártatlan, mint a gyermek, jó azért még lehetsz, és törekedned lehet és kell is a jóra.

Azok a felnőttek (szülők vagy mások), akik a gyermekeknek ezt az ősbizalmát megrendítik – erőszakkal vagy egyéb rossz cselekedetekkel, megbocsáthatatlan bűnt követnek el.

Kis kedvesség – nagy öröm

Nem is hinnéd, hogy az emberek sokszor milyen kis kedvességgel beérik! Férfitárs, tudod te is, hogy a nők legtöbbje mennyire örül egy egészen apró bóknak is. Nos, mindenkiben, a férfiakban is létezik egy kis női lélek. Minden egészséges lelkű ember szereti, ha kedvesek vele. És mégis, néha még azt a kicsike kedvességet sem vagyunk képesek kipréselni a szánkon! Pedig egy kis dicséret bearanyozhatja embertársad napját. Mondd hát ki, ne fukarkodj! Neked is jól fog esni, ha embertársad örül, öröme visszaháramlik rád.

A szent emberekről

A szent emberek általában nem szentként kezdték az életüket. Sokan közülük dorbézoló, korhely életet éltek, Szent Ágoston kivált jeleskedett a kicsapongásban. Aztán hirtelen megváltozott bennük valami, és egyik szélsőségből a másikba estek – mármint az átlagember szemével nézve. A szentek pálfordulásai arra világítanak rá, hogy az emberi életben, ami adatott nekünk, valahogy mindig minden kiegyenlítődik. E csodálatos egyensúly úgy alakul ki az életünkben, hogy az egyik – először többnyire a rosszabbik – végletnek megtapasztaljuk az ellenkezőjét. De még a szenteknél is sokszor rezeg a léc, és előfordul, hogy „visszaesnek” régi, züllött életükbe – hogy aztán annál nagyobb hévvel térjenek vissza újra a szentség útjára.

Egyetlen olyan embert ismerek, aki soha nem tért le a szentség felé vezető nyílegyenes útról. Hivatalosan még nem szentje a katolikus egyháznak, de előbb-utóbb az kell hogy legyen. Márton Áron erdélyi püspökről beszélek, aki soha nem hozott rossz döntéseket hosszú munkálkodása alatt a szörnyűséges huszadik században, ami már önmagában is kész csoda. Csalhatatlan iránytűje mindig megmutatta neki az egyedül helyes erkölcsi irányt.

De neked, embertársam, nem kell olyannak lenned, mint a szentek. Képzeljük el, milyen unalmas lenne a világ, ha csupa szent flangálna benne, az Urat dicsérve. A szentek azért vannak, hogy követendő példaként szolgáljanak nekünk, egyszerű földi halandóknak, mutassanak utat, hogyan lehetünk jók, és erősítsék meg lelkünket, hogy minden rosszból van kiút.