Múlhatatlan gyönyör, mit a perc nekem ad… (B. B. Nala versei)

Álmokat suttog a szél nekem

Hogy mondjam el egyetlen Szerelmem,
Hogy te vagy a felkelő Napom?
Sóhajtozva a hajnali csendben,
Álom-elixírre szomjazom.

Vágyat érzek én, mely múlhatatlan,
Szívem érted ég elevenen,
Aranyszárny röppen a virradatban,
Felhőkön át, sziklás hegyeken.

Te vagy álmom és az ébredésem,
A halk szelek a tűzzel játszanak,
Sorsom, hogy a szenvedély kísérjen,
Felkeltve az aranyszárnyakat.

Te vagy nekem a bűvölő napfény,
Feléd szállnék szélben, szabadon,
Áthatod a lelkemet dallamként,
Hisz te vagy minden gondolatom.

Szerelem aranyszárnya kitárul,
Álmokat suttog a szél nekem,
Rejtett titok, hogy elbűvölsz százszor,
Napsugár húrján szól énekem.

Ízisz meséje a sivatagban

Csillag-eső a nyári éjszakában,
Ízisz dalol szenvedélyesen,
Úgy lobbant szerelmem, mint a máglya,
Szüntelen az arcodat lesem.

Te jelented a dalt nekem a szélben,
Mely felcsendül a Hold hangszerén,
Szívem sóhajt, túl a nyári éjen,
Bőröd bársonyát érinteném.

Te vagy a legszerelmesebb dallam,
Csillag-eső hull az éjszakán,
Ízisz meséje a sivatagban,
Érzem, elfojtva kísért a láng.

Vágy dala a nyári éjszakában,
Baldachin, mit fellebbent a szél,
Szenvedélyem forró, mint a máglya,
Szívem felsóhajt a percekért.

Te jelented a szót nekem a szélben,
Mit Ízisz dalol az éjszakán,
Hold sugara csillan ékszerében,
Meséje a végtelenbe száll.

Varázsgömb titka a tűnő pillanat

Az álmok gyönyörét át nem élhetem,
Varázsgömb rejti el a végtelent.
Halkuló sóhajom az éji ködbe száll,
Úgy érzem, számomra az idő megáll.
Merengő szívemet elvarázsolod,
Mesék vándorútján feléd indulok.
Dallá változtattad égő lelkemet,
A csöndbe tűnő percek lángot keltenek.
Az éj varázsigéjét el nem árulom,
Csillagok peregnek az ezüstfátyolon.
Álmokat ébreszt az éji csönd-varázs,
Az óramutató holdfényben körbejár.
A szív zarándoka szüntelen mesél,
Holdfény varázsában színezüst az éj.
Varázsgömb titka, mit el nem mondhatok,
Az álom-csillag a ködfátyolra hullt.
Nem szűnő vágyamat hogyan mondjam el?
Éjek fényjátéka az óra és a perc.
A tűnő perceket megállítanám,
Hogy neked adhassam a hajnal csillagát.
Varázsgömb titka a tűnő pillanat,
Örök vágyam éjek csendülő dala.
Holdfény varázsában színezüst az éj,
Álmok gyönyörében átölellek én.

Szerelem csodaforrása, felszökő víz

Egyetlen perc üteme a szív dalának,
A madarak az arany csodakútra szállnak.
Amikor a végtelenbe száll az ének,
A szerelem szirmaihoz játszva érek.
Amikor a szél hullat barackvirágot,
Elsuttogom, hogy egy perc gyönyörre várok.
Ám szenvedélyem a madarak dalolják,
Végtelen mesém hangzik négy évszakon át.
Te vagy a szó, mit a szív magába foglal,
Tiéd mesém, melyet a perc vált valóra.
Szerelem csodaforrása, felszökő víz,
Vágyódó szívem egy álmot féltve őriz.
Pillantásommal folyton lelkedhez érek,
Benned élem át a végtelen meséket.
Vágyam egyesül a madarak dalával,
Amikor szirmot hullat a barackfa ága.

Megérintve a Nap medalionját

A szerelem-madár a kertbe röppen,
Amikor eljön a virradat,
Gyönyöre megérint perzselően,
Száz szirommal táncot jár a Nap.

Mit mesélnek a nyíló tearózsák,
Illatozva a nyár reggelén?
Te vagy a dal a szerelem húrján,
Az én sorsom az örök szenvedély.

A szerelem-madár az ágra röppen,
Felkeltve a végtelen nyarat,
Soha, de soha nem elég belőled,
Sorsom, hogy örökké várjalak.

Megérintve a Nap medalionját.
A gyönyörök perce visszatér.
Madár dalol a vágy csodakútján,
Száz szirommal táncot jár a szél.

Pillantásommal lelkedhez érek,
Amikor eljön a virradat,
Szívem titka, álom és ígéret,
A rózsák neked illatozzanak.

Álmom tükrözi a Hold

Olyan az éj meséje, akár a smaragd,
Felhangzik a holdfényben a hárfa dala.
Álmok ezüsthúrjain a dalt te élteted,
Imádatom csillag, mit a köd csipkéje rejt.
Soha nem szűnő vágyam el nem mondható,
Az éji széllel táncot jár a rózsaajkakon.
Az én sorsom, hogy szüntelen téged várjalak,
Újra, s újra felcsendül a hárfán a hang.
Álmom tükrözi a Hold a smaragdszíven át,
Szerelmes vallomásom halk, éji szerenád.
Hisz az éji eső sem olthat vágyamon,
Ám a rózsaszirmokkal csak szélként játszhatom,
Ezüsthúron át csendül, mit el nem mondhattam én,
Magadba foglalsz, akár a csillagot az éj.
Múlhatatlan gyönyör, mit a perc nekem ad,
Olyan örök szenvedélyem, akár a smaragd.

Megcsillan a völgyek pagodája

Virágzó völgy; az én dalom gyönyör a tavaszban,
Barackfák közt, szívemet örökre neked adtam.
Nap tüzében megcsillan a völgyek pagodája,
Szenvedélyem felhőkbe írnám virág porával.
Mit tehetnék, hiszen számomra te vagy a napfény,
Rejtett vágyam, hogy a szerelmes dalt eljátsszam én.
Olyan lelkem, mint a napsugárrá váló húrok,
Dal végtelenje száll, hisz a szerelmem sosem múló.
Te vagy álmom, ha felhő vonul a hajnali Égen,
Elrejted titkát elmerengő szívem ütemének.
Mit tehetnék, hisz vágyam nem foglalható szavakba,
Szenvedélyem olyan, mint a virágzó barackfa.
Dalt éltetsz bennem, hajnalok csendülő muzsikáját,
Madár dalolja mesémet a völgyek pagodáján.
Szívem sóhajt, amikor újra eljön a reggel,
Szirmok hullnak, ha barackfa virágzó ága rezzen.

Fellobbanó vulkánként hatsz át

Lobbanó tűz titka, szenvedély,
Lelkemben felkelti az éji dallamot,
Amikor az álom visszatér,
A vágy szavakkal el nem mondható.

Mit tegyek, hisz vulkánként hatsz át,
Felcsendül egy dal, mely végtelen,
Elsuttogom a tűz halk szavát,
Múlhatatlan gyönyört adsz nekem.

Hiszen a vágy folyton bennem ég,
Érted viaszcseppként olvadok,
A szerelem csillag-tengerét,
Sugaraddal folyton áthatod.

Csodám egyetlenegy pillanat,
Minden percben tűzzel játszanék,
A perc óramutatón halad,
Ám szívem az álomba visszatér.

Fellobbanó vulkánként hatsz át,
Végtelennek tűnő éjeken,
Szél ébreszti a tűz halk szavát,
Mint legszerelmesebb éneket.

Napsugárba szökő aranyszárnyakon át

Mit mondhatnék neked, hiszen az ajkam ég,
Álmot tükröz a Nap arany mandalaként,
Tündérrózsát bontva a szerelem taván,
Elmerengő szívem folyton csodára vár.
Csöndes varázslatként hatod át lelkemet,
A tündérrózsa szirma csodát rejteget.
Végtelen szenvedély ébreszti a homályt,
Napsugárba szökő aranyszárnyakon át.
Szitakötőszárny, mely a Nap körül kering,
Álomként hordozza sorsom ígéretét.
Rád gondolok, ám elhalkulnak a szavak,
Gyönyörködve nézlek, mint szerelem-tavat.
Tündérrózsa álma a végtelen szerelem,
Hiszen sugarad a gyönyört adta nekem.
Te vagy a Nap tüze a nyári évszakon át,
Az örök bűvöletből nincs feloldozás.
Hisz az én sorsom, hogy téged várjalak én,
Szívemben tükröződsz arany mandalaként.

Felröppennek a kék madarak

Merengő szívem álmot tükröz, akár a kelő napfényt a patak,
Illatok szállnak az erdőből, felröppennek a kék madarak .

Örökre neked adtam a szívem; szél suttogja, hogy eljön a nyár,
Vágy dala szól a sors esküjében, mit eldalol a kék szárnyú madár.
Szenvedélyt érzek, mely múlhatatlan, a szerelmes dallam csodát ígér,
Napsugár csillan a patakban; száz és száz szirmot felkap a szél.

Szenvedélyem virágzó erdő, vágy dala ébreszti a nyarat,
Álmodó lelkem oly merengő, oly titokzatos, mint a patak.

Érted mereng folyton a szívem, megérintve a Nap sugarát,
Egyetlen perc ígéretében a madár a csodaforrásra talál.
Kék szárnyain játszik a napfény, felkeltve a nyári virradatot,
Szüntelenül téged várlak én, szirmot sodornak a szélviharok.

Álmom dal a végtelenségben, felröppennek a kék madarak,
Máglya tüze a hajnali Égen, felhők útján át kel fel a Nap.

B. B. Nala a 2025-ös Cédrus-pályázat kiemelt szerzője