Kelemen Lajos: Motívum
*
A százéves Nagy Lászlónak
Mégis mi marad: a tér s népe –
egy-, két-, háromlábúak, négykézláb mászó
erkölcsükkel? Üresség zúg,
titkok lélegzenek a hangok agyagkorsójából?
Milyen csodás a hegyi terasz! Csak ne
színezzük: rogyadozó parasztházban nem
gyárt magáról se gazda, se kísértete
szezononként érdek-érvű biográfiákat.
Ha lyukas is a tető,
még egy sor kavicsot, a szőlőtöveket szabadjon
megvizsgálni, bort és barátságot aggályosan.
S ha néha tán lopva elpártol is a magasságtól,
végül feljön, mint vadcsalán, üdén,
mérgével, helyi csodáján túl, ég-közeli
tartományig, kit-kit lelke szerint vágyba várva,
nyers, erős, bátor, fék nélküli élet.
Hébe-hóba elvérzik tán akarata, egy-két sebhely
makulátlan gyógyul. S mert megvolt már,
meglesz újra. A téridő pecsétje is, a következő
évgyűrű a fákon.
Persze: hegy a pálya; másnak lehet másféle dolog,
itt szellem járja,
és szerelme visszaadja egy napra, évre,
századokra – hátha lánymosoly,
makrancos lovacska, szöcske, futó patak jöttéről
jut eszembe a láthatatlan új neve – hogy
a keresztségben mint szólítsák? Hölgyek, urak!,
e töprengés elévült elfoglaltság? Ugyan-ugyan,
mi volna vitálisabb tennivaló?
*
Illusztráció: Présház a szőlőhegyen (Ditrói T.)
Ezek is érdekelhetik!
Juhász Anikó: Halál, halott, agónia (Versciklus I.) →
Horváth Ferenc: Halottak napjára, élőknek →
MARTON ÁRPÁD: A KÁRHOZAT LITÁNIÁJA →
