április 21st, 2026 |

Liptay Katalin: Búcsú Kulcsár Katalintól

†

83. életévében elhunyt Kulcsár Katalin rádiós szerkesztő-műsorvezető, riporter, aki csaknem fél évszázadon át szolgálta a magyar kultúra ügyét a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán, később Művészeti Főszerkesztőségében.

Az első gondolat és érzelem ilyenkor a veszteség tudata, a fájdalom, a szomorúság. Egy értékes földi élet ért véget 2026. április 16-án délután.

Az utóbbi évek folyamán sorozatban kínzó betegségek látogatták őt. E súlyos szenvedéseket is méltósággal viselte. A barátoknak megkönnyebbülést szerezhet, hogy az utolsó órákban nem szenvedett, békésen elaludt. Végig kísérte a nehéz úton egy házbeli gondozó-ápoló család feje, aki mindenben segítette.

Megadatott néhány szép szerelem az életében, de saját családot nem alapított, így tulajdonképpen egész életét a rádiós munkájának szentelhette. Sok barát vette körül mindig, derűs, jóindulatú természete vonzotta embertársait. Mi ketten 35 évig voltunk szobatársak a Magyar Rádió Pollack Mihály téri épületének ötödik emeletén. Vitatkoztunk, zsörtölődtünk néha, de komoly veszekedés, esetleg mosolyszünet sosem adódott köztünk. Nemcsak békésen elviseltük egymást, de jó kollégák és igaz barátok is lettünk. Értékrendünk, világnézetünk, hagyománytiszteletünk, műveltségünk és humorunk sok ponton közös volt, ez megkönnyítette az együttélést. Kulcsár Kati mesterem volt, Albert Zsuzsával együtt ők vezettek be a rádiós munka rejtelmeibe és gyakorlati fogásaiba. 1974-ben kerültem a Magyar Rádió Irodalmi Osztályára. Rögtön befogadtak és mindenben segítettek ők ketten.

Kulcsár Katalin rádiós újságíróként évtizedekig jelen volt a szerkesztőség minden fontos műsorában. Könyvről könyvért, Édes anyanyelvünk, Hangtárlat, Társalgó, Irodalmi Újság, Határok nélkül az irodalomról – hogy csak a legjelentősebbeket említsem.

Nagy kár, hogy Kulcsár Kati írásban nem örökítette meg az életét és életművét. Pedig sokan sokszor biztattuk erre, de nem ambicionálta. A mi szakmánk az élőszó művészete, ezt tartotta és úgy gondolta, közülünk már csupán a költő-irodalomtörténész Albert Zsuzsa volt az utolsó, akinek könyvekben is érdemes volt megörökítenie pályafutása legértékesebb teljesítményeit. (Legendás irodalom-könyvsorozat)

Barátságai országhatárokon túl íveltek. Amerikai és európai emigráns magyarok, erdélyi, felvidéki és délvidéki magyarok, akiket rendszeresen megszólaltatott a műsoraiban – állandó riportalanyai és hűséges hívei lettek. Sütő András, Kányádi Sándor, Kallós Zoltán, Szilágyi István – micsoda névsor! És ezek csak a romániai magyarok, akiket említettem.

Sok évvel ezelőtt néhai kollégánk: Antall István ajánlotta őt a Magyar Örökség-díjat odaítélő kuratórium figyelmébe. Kati a hetvenes évektől szerkesztette és vezette a Határok nélkül az irodalomról című műsort, amivel úttörő szerepet vitt a magyar kulturális élet és a nemzetpolitika kereteinek kitágításában. Ebben jeles segítőtársai voltak Czine Mihály, Görömbei András, Nagy Károly, Püski Sándor, Csoóri Sándor, Pozsgay Imre és mások.

Jómagam is többször közbenjártam e megérdemelt kitüntetés odaítélésének érdekében, de nem sikerült a díjat megszereznünk neki, olyan sokan várakoznak jogosan a jelöltek könyvében. Nívódíjat és más rádiós, illetve minisztériumi kitüntetéseket gyakran kapott, élete vége felé még egy Eötvös Újságírói díj birtokosa is lett, ez nagyrészt Kövesdy Zsuzsa kolléganőnk érdeme. Akik a tanítványai és kollégái voltunk (a mai Magyar Rádiósok közül például Völgyi Tóth Zsuzsa vagy Veres Emese Gyöngyvér) hálával fogunk emlékezni rá, amíg élünk.

Magyar-népművelés szakot végzett az egyetemen, ahová első felvételije után még nem jutott be. Akkor szakmát tanult és munkásként már szabadabb volt az út a felsőoktatásba. Sokan tettek így akkoriban, Kósa Lászlótól Szondi Györgyig, Gergely Ágnesig. Kati a magyar irodalomban volt a legjáratosabb, de volt még két örök nagy szerelme: a görög és a latin-olasz kultúra. Sokat utazott, bejárta Európa múzeumait, mindenhonnan kedves emléktárgyakat hozott. Szép, otthonosan, barátságosan berendezett lakása szinte házimúzeumnak számított. Nem is beszélve óriási könyvtáráról, amelyre jogosan volt büszke.

A származási családját: szüleit és őt a Felvidékről telepítették át. Kati Érsekújváron született, Galántán volt kisgyermek. Anyai nagyapját egy szovjet katona agyonlőtte, amikor a galántai bankigazgató néhány menekült lányt próbált megvédeni a megerőszakolástól. Unokája 4-5 éves lehetett a kitoloncoláskor, egy ideig vasúti vagonban laktak. Édesapja újságíró volt, a Paraszt Pártban tevékenykedett. Később kiutaltak két családnak egy budai lakást, ahol Veres Péterékkel együtt laktak 1948-ig. Innen az Attila útra kerültek, immár külön lakásba, bérlőként. Ezért az otthonért azután Katinak felnőtt korában kellett keményen harcolnia, hogy ki ne lakoltassák. Erős ember volt, nem hagyta magát. Tulajdonosok változtak a fejük fölött, lakásüzérek cselvetései közepette kellett küzdenie, végül sikerült megvennie az otthonát.

Szülei házassága nem volt boldog, így az ő gyermekkora sem lett az. Korán megtanulta, hogy ki kell állnia magáért, saját értékeit megmutatva és képviselve barátságokat, kapcsolatokat kell építenie, hogy megmaradjon. Szeretett édesapját korán elvesztette. Édesanyjával élt együtt. Amikor az ő halála után teljesen egyedül maradt, nem tört össze, az akkor még élt szerelme (Ferdinandy György író) és a barátságai tartották meg. No meg a művészetek szeretete, az olvasás gyönyörűsége. Sokat volt egyedül, de nem volt magányos.

Az utóbbi egy-két évben végül már a lakásba kényszerült, de nem lett irigy és embergyűlölő. Méltósággal viselte a bezártságot, tudott örülni apróságoknak is, humorát is próbálta őrizni. Végig tartottuk a kapcsolatot személyesen és/vagy telefonon. Nagyon sajnálom, hogy bár a halála előtt pár nappal még készültem hozzá a kórházba, ez az utolsó látogatás már nem valósult meg. De korábban félig-meddig elköszöntünk egymástól, hiszen tudatában volt, hogy rövid időn belül búcsúznia kell az élettől.

Legyen neki könnyű a föld! – ahogy Sütő András mondta Illyés Gyula temetésén. Az értékek, amiket ő is közvetített, most még velünk vannak. Ha túlélik az idők kegyetlen változásait, abban az ő szellemi teljesítménye, állhatatos munkája is benne van. Isten veled, Kati! Köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy együtt dolgozhattunk. Nyugodj békében!