Sir Philip Sidney Astrophil and Stella c. szonettciklusából
89.
Most, hogy hiányzik, a leggyötrőbb éj
Legbúsabb árnya borítja napom;
Mert Stella szép szeme, örök napom
Elhagyja világom, rám hull az éj;
Hosszú a nap, reménye hosszú éj;
Puszta az éj, vágya közelgő nap;
Lankaszt a sok szenny, mit darál a nap,
Fáraszt a szörnyhad, mit köp a vak éj,
Viselve a kínt, mit kelt nap és éj,
Nem mordabb sötét az éj, mint a nap,
Sem nap nem kevésbé halk, mint az éj;
Ily rossz kevercs nekem az éj s a nap;
Hogy itt a legsötétebb téli éj,
S lánggal éget a leghőbb nyári nap.
105.
Borús látvány, elillant a kedves,
Bár itt volt s jókor, hol mindent szabad?
Holt üveg, így őrzöd te tárgyadat,
Mit szívem még lát, azt nem kémleled?
Esküszöm rá, kiért szívem eped,
Hibám nem volt, kápráztató hadad
Az égi Stella lényéhez vontam,
A port markolva lám mire megyek.
De szűnj, két szemem, könnyed elárul,
Bűntelen nem ittad égi mézed.
Átkos apród silány volt fáklyástul,
Átkos éj meg se szánta küzdésed,
Átkos kocsis oly űzve vágtatott:
Engem szörnyűbb átok sújt, hiányod.
Kiss Zsuzsánna fordításai
Illusztráció: Sir Philip Sidney (John De Critz festménye, 1585 körül)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
