Búzás Huba: Élek még, de félek
ditiramb’ – március 30-án – a Föld napjára
hatalmas istenségem! haldoklásod bőget:
a könnyem óceán, miközben, ej, akár
az óbort, kortyolom még levegődet…
de lám, az űr szeme ma tágra tár:
mi lelt? a sarki jéghegyek
hogy olvadoznak? kocsma nyit, bezár a bár?
netán… mit mondsz? időzített ketyeg?
felség! a fények mára gyérek!
hová legyek vagy mit tegyek,
na, és a többi féreg?
hogyan? ki volt a terrorista – kérdezem –
te? én, a flótás? – élek még, de félek…
bár minden részeg tényleg, hajh, ezen
röhécsel: levegőnk a méreg…
tömény törek-ganajt eszem-
iszom, a nektáradnak nemcsak stichje van már,
asztmásodik pár slukkodtól a vadvilág,
pimpósodik az életíz, a lakmár…
uram, te tudtad tán rég, vajh mi rág?
hogy mi e kór, avagy titok?
elkékülnek a színeink, bordók, lilák
és egyre kevesebb madár csivog,
halál motoz az erdeinkben…
hiába hit, imák, szutyok-szitok,
a lélek szerte libben,
ki tudja, merre, innen… senki sem marad
gömb égitesteden, se künn, se itt lenn
és rajtad senki nem tapod sarat,
többé havat… hogy mi a tippem?
óh, mennyi fuldokló garat!
több milliárdnyi száj hörögve kéri számon
fekáliánk: az összes láb abban tocsog,
enyém, övék, helyettük szánva bánom
– szennyáradat, töméntelen mocsok –
a bűnt, a táj belé remeg
és összedől, mit építettünk: városok,
a bűzös bulvár, gyárak, repterek;
eh, vége dőre dáridónknak,
s mindössze én vezekelek?
hja, mert ők sohse gyónnak,
a vétkesebbek, ártatlan a hatalom,
elsüllyed minden bűnjel, mentőcsónak,
aztán az utolsó rideg napon
az embert, magamat, futólag
akár agyon is csaphatom
Illusztráció: “ditiramb’ – március 30-án”
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Karel Kryl: KÖSZÖNÖM →
