Mondd meg nékem, merre találom…

Vers elizium

április 3rd, 2020 |

0

Németh Erzsébet: Eliziádok

 

 

Az alábbi versek 7,5,7 szótagszámú, rímtelen sorokból állnak, Utánanéztem, szakembereket kérdeztem: a nemzetközi poétika nem ismeri az ilyen szabályú versformát, mely a keresztségben frissiben az eliziád nevet kapta. Talán nem követek el illetlenséget megállapításommal, miszerint: a haiku egyik legközelebbi magyar rokona lehet ez a háromsoros gondolatetüd…
Németh Erzsébet
 
Serkentene szerkesztőségünk: szülessenek sokaktól eliziádok – a legjobbaknak folyamatos fórumot ajánlunk itt a közlésre.

 

 

Uram ha nem a léted
akkor hiányod
az mi bennünket éget
              *
Hűs alkonyat lejtőjén
harangszó gurul:
eltévedt szívdobbanás
             *
Mert alázat ellen nincs
semmilyen fegyver –
az maga a győzelem!
             *
Nehéz építőmunka
nagy pontossággal
a jó köntörfalazás
             *
Ki tudja megmondani
melyik vagyok én:
a könny vagy aki sírja?
             *
Ki álmodott meg engem
hogy átléphessek
e lángoló küszöbön?
             *
Egy hajszálon utazom
szakadék fölött
körözve önmagamban
             *
Arcom még emberarc
furcsa árkai
nem csak könny-elvezetők
              *
Állunk a kép szegélyén
– fájdalom reszket –
mázba dermed a szemünk
              *
Meg sem érintettelek…
Hol éjszakázol
ha hirtelen meghalok?
              *
A nap almafaágak
között üldögél
és figyeli az embert
              *
Ugyanazok a síkok
adják keretét
örömnek s hiánynak
              *
Kicserélnek az évek
észrevétlenül
leszek önidegenné
             *
Bolygónyi bárkaéjben
élővilágunk
örökre elúszik tán…
            *
Csendes tóba dobott kő
visszhangja neved
magányomban elenyész
              *
Átrendeződöm olykor
nem csak külsőleg
módosul tartalmam is
             *
Csak azt érzem ami nincs
elkapart sebek
árnyéka nem látszik már
             *
Leégett éjszakáknak
hamuhelyein
milyen remények nőnek?
             *
Küszöb mit nem léphet át
idő és sors sem –
ott a kegyelem tanyáz
             *
Itt hagytad homlokomon
másnak szánt csókod –
mily kisemmizett lettem!
             *
Szép szavaidból kifut
velem a vonat
eltűnsz a kanyar után
             *
Templomok áhítata
a horizonton…
üresen lakatlanul
             *
Szemünknek fedélzetén
utazó világ
tudod-e hová jutunk?
             *
Gondok szögeztek hozzád
remegtem érted…
csatakiáltás vagyok!
             *
Homlokodra egy évszak
göndör tincse hull –
nem lépek ki magamból
             *
Mint madárhang követlek
fölszedegetve
elhagyott lábnyomaid
            *
Kilobbant őszi csillag
a szemeidben –
szívemet homok lepi
             *
Tulajdonságaink közt
– ha kellemetlen is –
örök szabadverseny dúl
              *
Boldog ki megérkezik
ahová indult
és soha nem tévedt el
              *
Ismersz kóbor szomorú
gazdátlan napot
mely már ne talál haza?
              *
Kezek: misztériumok
és propellerek
Holdig föltekerődzve
             *
Ki vagy te hogy ismertél
és ki vagyok én
hogy elveszítettelek?
            *
Csak a megtett utak és
a sírfelirat
ígér örökkévalót
           *
Nagykorú országot és
nagykorú embert
álmodtam magunknak rég
           *
Mi folytatódunk tovább –
a jövő veszte
akár bennünk dőlhet el
            *

 

 

Illusztráció: Élüszion

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás