Magyar Miklós: Negyven éve jelent meg Esterházy Péter Függő című regénye
A szövegben szó szerinti vagy torz formában, többek közt, szó szerinti vagy torzított formák
vannak.
(Esterházy Péter)
E. P.
Esterházy regényének első mondatai jelzik, hogy a nyelvtani szabályok szerint itt egy függő beszédről lesz szó: „Elbeszélek, én, ez az „én” azonban nem koholt személy, hanem a regényíró, dolgokban jártas, keserű, csalódott ember, én, én mesélem el barátaim és barátnéim történetét,” Az „én” azonosul a regényíróval, látszólag egy „énregényről” lesz szó. Ám azonnal kiderül, hogy az „én” K.-val azonos, aki immár függő beszédben mondja el kamaszkori szerelmek és azok széthullásának történetét.
A regény szereplői lányok, közülük, akik a legtöbbet szerepelnek: Drahosch, Imecs és Kászoni, továbbá fiúk: az egyik „Ő”-vel jelölt, a többiek K., Halasi, Korom. A felnőttek: Hápapa, Frédi bácsi, Rónitz. A mű végén a buszsofőr nemi aktusa zárja le a fiatalok kamaszkorát. „Azt mondja nekem K.,hogy ő, K., ezt az asszonynak mondotta egy kristályos éjszaka, szereti az éjszakát, a tér fekete üregeit, a kétes sötétet, az ezüsthínáros égboltot, a távoli kettős hegy lomha estiségét, a szegényes, elhagyott utcákat etc.,” Ez a K. az első lapokon Kosztolányival azonosítható, aki az idézetek révén maga is mesélővé válik. Majd belép Kafka (K.), akinek A kastély című regényéből való idézet belesimul az éppen mesélő K. és az asszony egymást vigasztaló-kereső leírásába. Pontosan ez a keresés-motívum indokolja Kafka regényének felidézését: „az asszony is keresett valamit, és ő is keresett valamit, acsarkodva, fintorokat vágva, fejüket egymás mellére fúrva kerestek valamit, de ölelkezésük és föl-fölvetődő testük nem hozott rájuk feledést, ellenkezőleg, csak emlékezetükbe idézte kötelességüket, hogy keressenek;”
Függő
A szabadságról, a szavak szabadságáról, az ember szabadságáról elmélkedik K., amikor új szemüvegre tesz szert. Sokszoros áttételeken keresztül jut el az asszonnyal való kapcsolatától a naturalista részletek kimondásának kényszerén, a „szemüveg hozadékának” felsorolásán át egészen „a lélek legtitkosabb szerkezetének megőrzéséig”. Mindezt Ivanov, Kosztolányi és Ottlik idézetekkel. A francia új regényben Claude Simon és legfőképpen Jean Ricardou által gyakorolt „generáló elemekhez” hasonlatosan Esterházynál az egyik kép vagy szó hívja életre a következő képet. Itt K. fülét az új szemüveg kerete felsebzi, s „e véres, tépett húskolonc” generálja „a kutyák vinnyogó, alamuszi pofáját”, amire az Ivanovtól átvett szöveg erősít rá, majd ugyanebben a „vad”, „rémes” regiszterben jelennek meg Kosztolányi szavai. Azután a gimnazista lányok, a kirakatok, a villamos ismét Kosztolányit idéző képei után a szabadság általános képzete generálódik.
A mű egyetlen, függő beszédben írt mondatból áll, olvassuk valamennyi kritikában. Erre az állításra reagálva mondja az író: „Ez egy szamárság, mert aki magyar mondatot ennél, egy arasznál hosszabbat tud írni, az hazudik.”
Ugyanakkor tény, hogy a mű egyetlen nagy sodrású, pont nélküli gondolatáramlat, s ez a tudatregénnyel rokonítja a művet, ha nem is azonosíthatjuk a joyce-i tudatregénnyel vagy Proust szabadasszociációs hömpölygésű mondataival. Ebben a tekintetben a Függő talán Claude Simon A flandriai út című regényéhez áll a legközelebb, legalábbis abban, hogy a látszólag korlátlanul sodródó gondolatok rendkívül gondos szerkesztés nyomán kerülnek papírra.
Maga a regény a mű címében jelzett Függő függések, számos függés bonyolult szövedéke. Az intertextualitás révén a szereplők az idézett szerzők: Kosztolányi, Csáth, Mészöly, Camus, Kafka, Ottlik vagy Wittgenstein „nyelvén beszélnek.”
Esterházy bonyolult és áttételes idézéstechnikáját jól illusztrálja az a gondolatsor, ahol a függések és összefüggések rendkívül árnyalt szövedékében Csáth mondja ki az író véleményét az ország helyzetéről.
Csáth megjelenik Drachos ágya végében. A beszélő Csáth lesz az, akinek testi-lelki állapotáról árulkodó szólamába keverednek Ottlik, Kosztolányi és Thomas Bernhard mondatai. A jobb megértés kedvéért egy hosszabb idézettel mutatom be ezt a gondolatmenetet. Az idézet az osztrák Thomas Bernhard bírálatát tartalmazza saját társadalmáról. Ezt Esterházy azért adja Csáth szájába, hogy érvényessé tegye Magyarországra is. De mivel az eredeti szöveg nem rólunk szól, Csáth lesújtó véleménye az ország állapotáról egész Közép-Európára vonatkozik. Ezért azt mondhatjuk, hogy Esterházy korképet, kórképet és körképet ad a regényben: „olyan világ, ezt mondta Csáth, ahol az ember úgynevezett becsületsértés miatt bíróság elé kerülhet, olyan világ, amelyik azt állítja magáról, hogy van benne becsület, holott egészen nyilvánvalóan nincs benne becsület, helyesebben, soha még csak becsülethez hasonló ez vagy az sem volt benne, nemcsak félelmetes, nemcsak megfélemlítő, de nevetséges világ is, hanem hogy itt élünk egy ilyen nemcsak félelmetes, megfélemlítő és nevetséges világban, ebbe mindenkinek külön-külön bele kell törődnie, és hány százezer és hány millió ember beletörődött már ebbe, ezt kell gondolnia, hányan, de hányan beletörődtek elsősorban itt, ebben a kétségkívül félelmetes, megfélemlítő és nevetséges országban, ebben a legnevetségesebb és legfélelmetesebb hazában, ami ezt az országot, ezt a hazát illeti, itt, hogy egyáltalán létezhessünk, hogy csak egyetlen nappal is továbbzökkenjünk, sosem szabad megmondani az igazságot, senkinek és semmiről, mert ebben az országban csak a hazugság visz előre bármit, a hazugság, a tömérdek leplezéssel és cirkalmazással és torzítással és megfélemlítéssel, ebben az országban a hazugság: minden, és az igazságnak csak vádemelés, elítéltetés és megcsúfoltatás lehet a következménye, ezért nem hallgatja el ő, Csáth, hogy ennek az országnak az egész népe a hazugságba menekült, aki igazat mond, máris büntethető, és máris nevetséges, a tömegek vagy a bíróság döntik el, kit kell megbüntetni vagy nevetségessé tenni, vagy megbüntetni és nevetségessé tenni, ha nem lehet megbüntetni azt, aki igazat mond, akkor nevetségessé kell tenni, ha nem lehet nevetségessé tenni, akkor tenni kell róla, hogy büntethető legyen, nevetségessé vagy büntethetővé teszik ebben az országban azt, aki megmondja az igazságot,”
Alexander Rodcsenko: Függő konstrukció (1920) (illusztráció a Függőben)
Rónitz János, Drahoch „szerzeménye”, akit „polákos” alkata miatt Karolnak keresztelnek át a fiúk, akik azt szeretnék – Drahosch miatt – , ha nem is lenne, de van, szóval ezt a Karolt „megfertőzte valami tettvágy”, és elkezdett nyüzsögni. Esterházy Karol cselekvéseit sorolja fel csupa igével, de ezek a tettek jóval túlnőnek nemcsak Karol, de a regény összes szereplőjének tettein is. Felidézik a könnyű érvényesülésre (sündörödik, dörgölődzik, törleszkedik), a diktatúrára (megszégyenít, megaláz, megcsúfol, eltipor), a megszállásra (meghódoltat, megszáll, elfoglal, okkupál), egyszóval életünk minden helyzetére alkalmazható igéket. Ezzel párhuzamosan Esterházy Rabelais-t idézi, s az idézet a felsorolt magatartási formákhoz ad „használati útmutatást: „Mit berzenkedel, ha egyszer így rendeltetett?”
Esterházy felsorolása csupa ige, míg Rabelais-é csupa névszó. Így, egymás mellé téve Esterházy szövege és a tizenhatodik századi szatíra, a két, egymást megvilágító és ellenpontozó szöveg egyben a mai magyar valóság karikatúrája.
Esterházy szövege: „Karol alig beszélt, a lábát csosszantotta, lehajolt, fordult, a kezét emelte, vakaródzott, farkasfogait villogtatta, miközben pucolgatta, piszkálgatta őket, mindig pucolt és piszkált, körmét, orrát, a haját birizgatta, állandóan hozzáért valamihez, legtöbbet magához, mindig kapcsolatban volt valamilyen testtel, tárggyal, mindig érint, nyúl, babrál, bolygat, fog, illet, súrol, pedz, vonatkozik, hat, összeér, határoz, horzsol, sündörödik, dörgölődzik, törleszkedik, felkavar, felturkál, felbomlaszt, megbolydít, megragad, megszorít, elkap, hajszol, nógat, sért, puhít, meghat, megejt, megbabonáz, megigéz, elragad, elkápráztat, lenyűgöz, lebilincsel, rabul ejt, tart, vesz, ragad, legyőz, diadalmaskodik, lelép, zsebre tesz, kenterbe ver, leteper, elbolondít, elcsal, elfog, megakaszt, nyomorgat, szutyongat, sürget, nyomaszt, terhel, nehezedik, feszít, szorít, tör, tol, siettet, szorgalmaz, feltüzel, fellázít, vérbe fojt, megnyer, kompromittál, dezavuál, diszkreditál, mardos, furdal, marcangol, csippent, metsz, felülmúl, megtáltosodik, felizgat, megmarkol, beszorít, szorongat, fog, nyom, nyomul, toszul, hatol, nekibuzdul, megnyer, megkaparint, meghódoltat, megszáll, elfoglal, ellep, okkupál, leigáz, elnyom, megszégyenít, megaláz, megcsúfol, eltipor, szertefoszlat, felgöngyölít, bemocskol, letarol, eltökít, rápirít, unszol,”
Rabelais szövege: „Mit berzenkedel, ha egyszer így rendeltetett? Te akarsz a sors akaratának ellenszegülni, te elvirult herezacskó, te penészes herezacskó, te elaggott, te holtfáradt, kilúgozott, meghajszolt, bolhacsípett, te jéghideg, boldogtalan, te elhasznált, tengő-lengő, te kicsépelt, kákabelű, te százráncú, muzeális, te füstbement, rangjavesztett, te kicsorgott, rozsdamarta, te képtelen, tetűrágta, te dekadens, hamvábadőlt, te obsitos, töve-rokkadt, te elernyedt, fölösleges, te elnyúzott, szétmacerált, te porfedte, gutaütött, te naplopó, megboldogult, te kirázott, reménytelen, te meghülyült, dologtalan, te kipréselt, megkopasztott, te megposhadt, tökéletlen, te csapravert, kibelezett, te megkergült, használatlan, te nyugdíjas, haszontalan, te megrokkant, tönkrejutott, te szétfreccsent, agyongyötört, te végigszart, szegényházi, te kiszikkadt, lehugyozott, te kikészült, elvirágzott, te kipukkadt, tessék-lássék, te apokrif, padkán-ülő, te kiszolgált, elpazarolt, te elspriccelt, kopaszodó, te kiaszalt, üresre-fúlt, te leromlott, eltékozolt, te megzápult, száraz mellű, te eldugult, laposranyűtt, te pókhálós, divatjamúlt, te őskori, kimángorolt, te kipukkadt, összeaszott, te rommálőtt, tutyi-mutyi, te impotens, riherongyos, te lestrapált, agyontekert, te nagybeteg, élhetetlen, te kimustrált, elcsorgatott, te kidöglött, csiricsáré, te kivásott, degenerált, te egykedvű, fonnyadozó, te kifacsart, flegmatikus, te halvérű, kapitulált, te megromlott, kizsákmányolt, te elherdált”
Ugyancsak megjelölve és változatlanul beemel az író egy teljes Pilinszky-verset, de itt ismét új funkcióval. A szövegben szereplő „a csend törékeny és üres” szavakra rímel az Őszi vázlat:
A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szíved,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
(Pilinszky János)
Másutt az idézett szerző „nyomán” vesz át szövegeket Esterházy. Drahosch gyanakszik K. idejére: „kénytelen felfedni a nyomorúságát, azt, hogy éppen arról van szó: nincs benne idő, (…) ne higgye a nő, hogy ő búvalbélelt fickó volna, vagy hogy a világ ily makacsul vigasztalan etc.,” És itt Stb.-vel kezdve beemel egy szöveget az író „Gosztonyi Péter nyomán”: „Stb.– mint egy legyintés. Ami egy rejtettebb, egyszerű emberi elfogadás is: minden olyan, amilyen. És még valami: egy láthatatlan örökös satöbbi világába utal itt mindent valami kimondhatatlan, értelmezhetetlen, megcélzott, de soha el nem talált, meg nem érthető tárgy- és világfelsorolás, egy odaértett enumeráció, amelynek a satöbbivel jelzi csak a végpontját: a romlást természetesen. A stb. jelzést mindig is az időmúlás köznapian démoni: tárgyszerű betűjelének érzékeltem, kísérteties, mindentudó betűhármasnak, kétértelmű inkognitónak, amely az időmúlás folytonosságát és bamba, megállíthatatlan automatizmusát jelzi, azt, amelyben csupán mi vagyunk a megszakíthatók, az összefüggéstelenek, a megtorpanók.”
A Függőben az idézet több helyütt mintegy nyelvi generáló elemként szerepel. K., a mesélő, a futballról Drahosch szájára és nyelvére asszociál. Jegyezzük itt meg, hogy a nyelvi generálók szerepe igen sok hasonlóságot mutat Esterházy és a francia új regény Nobel-díjas írójának, Claude Simonnak regényeiben. Az utóbbinál főleg a Triptichonra gondolok, ahol képeslapok, színek, formák generálják az erotikus jeleneteket. Esterházynál a felidézett képet egy Handke-idézet generálja: „Korom, egyensúlyozta a labdát, s mihelyt a tanítvány ezt észrevette, áhítatosan elhallgatott, szótlanul nézte a labdát, aztán hátba vágta Koromot, s futni kezdett a hátsó medence felé, Korom utána rúgta a labdát, és elfutott ő is, ő, K., penig állt, egyszer megleste Drahoscht, amint a térdén egy meggyűlt sebet nyomorgatott, a nyelvét figyelte csak, amely, mint a gyíkoké, ki-bejárt a szájnyíláson, vörös volt, nyálas, egy ficánkoló húsdarab, a stadionban Korom megkérdezte őt, próbálkozott-e már azzal, hogy egy-egy támadásnál elejétől fogva ne a csatárokat figyelje, hanem a kapust, akinek a kapuja felé a támadók rohannak; nagyon nehéz dolog elfordítani szemünket a csatároktól meg a labdától, és csak a kapust figyelni, így Korom, el kell szakadni a labdától, ami egészen természetellenes dolog; meg lehet szokni, így Korom, csak éppen nevetséges; ő, K., kevés obszcénebb dologra emlékezhetik, mint az a kapus meg a Drahosch nyelve, elvörösödött akkor, és elfutott, Drahosch meg szántotta tovább a térdét, gennyet csapolt, földszemcséket bányászott elszántan, mint rendesen,”
A Függőre is érvényes, amit Esterházy a Bevezetés a szépirodalomba fülszövegében írt: „Nem könnyű és nem nehéz könyv, mert ez teljességgel az olvasótól függ.”
Idézett írók (illusztráció a Függőben)
Illusztráció: “Függő” (fh. Rodcsenko)
Ezek is érdekelhetik!
H. Végh Katalin: Az orosz tudatfolyam-elbeszélés →
Tóth Kálmán: Lobogóm: Márai →
Feledy Balázs: Elültetett kiadó. Szondi György Napútja és a képzőművészet →
