Gutai István: A kémgyanú
(Részlet a Petneházy-induló. Egy családfa gyökere és ágai című, megjelenés előtt álló kötetből)
1945. április 7-én csöngettek Petneházy Zalán budai lakásának ajtaján. Gondolom, a folyamőrtiszt megrezzent. (Én a helyében, abban a helyzetben biztosan megrezzentem volna.) Még nem pihente ki az elmúlt napok, hónapok izgalmát, alakulatától negyvened magával megszökött és a göcseji dombok közül hat nap alatt ért haza.1
Az ajtóban két szovjet tengerésztiszt állt. „Honnan tudták ezek, hogy már itthon vagyok? – gondolhatta; …hogy egyáltalán élek?” Megválaszolhatjuk talán a kérdést: Dercsényi Miklós folyamőr százados (alig néhány év múlva vádlott társa lesz egykori bajtársának; valóban társa lesz a bajban) 1945 februárjában felajánlotta szolgálatait Debrecenben az ideiglenes nemzeti kormánynak. Őrnaggyá, majd ezredessé léptették elő és kinevezték a SZEB – Szövetséges Ellenőrző Bizottság – haditengerészeti osztálya összekötő tisztjévé.2 Az osztály egyik feladata az elsüllyesztett hajók kiemelése, a Balaton és a Duna aknamentesítése lett. Így találhatták meg ilyen gyorsan Petneházy Zalánt. A két szovjet hadfi mellé oda kell képzelnünk egy civil ruhás magyart is; nevezzük összekötőnek, esetleg muszkavezetőnek, aki ugye rendelkezett a szükséges helyismerettel és az esetleges nyelvi nehézségeket is kész volt feloldani. Tolmácsolásra azonban nem volt szükség, mert – már a szobában -, franciául és angolul zajlott a tárgyalás. Petneházy Zalán nagy megkönnyebbülésére nem fogságba, hanem a budapesti szovjet tengerészparancsnokságra hívták, ahol megbízták az aknakereső alakulat megszervezésével3. Petneházy Zalán 1952. október 9-i autográf életrajza szerint4 a kihallgatás négy napig, 8-12-éig tartott.) Nemsokára bevagoníroztak a Filatori-gátnál és a megérkezés után a tihanyi Sport Szállóban helyezkedtek el mintegy hetvenen. A helyszíni szemle után munkához láttak a szovjet haditengerészet ellenőrzése mellett.
Októberig szegényes felszerelésükkel körülbelül 200.000 taposó- és ugróaknát, tüzérségi lövedéket, bombát emeltek ki a tóból és kiszereltek 12 000 kiló trotilt, amit a szénbányászat hasznosított. Öten közben hősi halált haltak, tizenketten megsebesültek, köztük a parancsnok is.5
Petneházy Zalánt eredményes munkája befejeztével őrnaggyá léptették elő. Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. október 3-án írt levelében kéri a honvédelmi minisztert, hogy továbbítsa Petneházy (akkor még) századosnak és beosztottjainak a rendőrség köszönetét, azért az önzetlen és igen értékes munkáért, amelyet a demokratikus magyar rendőrség újjáépítése érdekében kifejtettek.6
1951. július 24-i vallomása alapján pillantsunk vissza a volt folyamőr őrnagy (a kihallgatás idején nyomdai tisztviselő) addigi életére! (A kiegészítéseket, melyeket a kistarcsai internálótáborban 1952. október 9-én keletkezett autográf Önéletrajzából vettem, dőlt betűkkel jelölöm.)7
Szinérváralján született 1910-ben, édesanyja neve Czakó Erzsébet. Apja, Petneházy Boldizsár járásbíró volt Szinérváralján, Nyíregyházán és Lőcsén. 1919-ben törvényszéki bíró lett Kecskeméten, aztán Pécsett, 1934-ben a budapesti Táblabírósághoz helyezték és 1941-ben nyugdíjazták.
Fia, Zalán Pécsett érettségizett, majd (1928-1932) elvégezte ugyanott a Zrínyi Miklós Közrendészeti Katonai Akadémiát, utána áthelyezték a Ludovika Akadémiára, onnan pedig a Katonai Műszaki Akadémiára. 1932. augusztus 20-án avatták folyamőrtisztté. 1930-40 között hajózási munkatársa a Kereskedelmi Tengerész, a Hajózási Hírlap, a Búvár, a Földgömb… című szakfolyóiratoknak.
1932 októberétől az óbudai aknász századnál teljesített szolgálatot, az úszóegységek fedélzeti – és gépi karbantartásával megbízott tisztként. A következő évtől a Révfőkapitányság főhadnagya volt 1937-ig, közben a Mária Terézia Laktanyában kiképző tisztként tevékenykedett. Utána 1938 őszéig a „Kecskemét” őrnaszádon lett másodtiszt, majd két évig a „Tüzér” páncélmotorcsónak parancsnoka. Nyolc katonájával Mohácstól 16 kilométeres szakaszon felderítő és elhárító szolgálatot teljesített. Egy alkalommal egy jugoszláv gőzöst kísértek, amely Németországból lőszert szállított. Máskor egy bolgár gőzöst követtek a jugoszláv határig. A hajón Palesztinába menekülő zsidók utaztak.
Adjuk át a szót Petneházy Zalán nyugalmazott kapitánynak, aki a szemtanú és résztvevő hitelességével, történelmi hűséggel számol be közelmúltunk egyik alig ismert, alig ismertetett eseményéről.8 „…1939-ben az egyre súlyosbodó nyomás ellenére Magyarország >majdhogynem< szervezett központja lett és maradt a menekítésnek – írja.” A szálak egy budapesti ügyvéd kezében futottak össze, aki kapcsolatban állt Csáky külügyminiszterrel is. Az üldözöttek szállítására a Duna-Fekete- tenger utat tartották a legbiztonságosabbnak. A hajók biztosításával a MFTR vezérigazgatója a kereskedelmi igazgatót, egykori haditengerésztiszt fregatt hadnagyot bízta meg. A magyar „Erzsébet királyné” mintegy ötszáz, a jugoszláv Car Dusan közel háromszázötven cseh, szlovák, felvidéki, kárpátaljai, német és lengyel menekülttel 1939. július 2-án indult el Budapestről és augusztus 5-én érkezett meg Sulinába. Ott azonban az utasokat vesztegzár alá helyezték, nem engedték, hogy átszálljanak az őket váró „Noémi Júlia” panamai teherhajóra. A két folyami hajó azonban – parancsnoki utasításra – kifutott a nyílt tengerre és utasaikat áthajózták a gőzösre. Az utolsó hajó, amelyik ki tudott csúszni Európából – ehhez a Belügyminisztérium IX., Menekültügyi Osztálya vezetőjének hathatós intézkedésére is szükség volt -, a bolgár zászló alatt közlekedő „Pentcho”volt. Annak az utasai is megmenekültek. Nézzük meg, hogyan!
Abban az időben Petneházy Zalán határszolgálatot látott el a Duna Mohács alatti szakaszán. A Pentcho, amely „ormótlan volt és fekete, mint valami koporsó”, kikötött Mohácson. A hajó parancsnoka azonban alkalmatlanná vált további szolgálatának ellátására, ezért Petneházy Zalán utasítást kapott Budapestről: vegye át és vezényelje le a hajót az országhatárig. Azt is megparancsolták neki, hogy erre az utasításra nem hivatkozhat!
A magyar hajóskapitány az indulás előtti rutintájékozódás közben elborzadt: a csövekből szivárgott a gőz, a fenéken locsogott a víz, élelmiszer, ivóvíz, kötszer, higiénia, mosdási, főzési lehetőség alig; a férfiak, nők, gyerekek egy helyen zsúfolódtak össze a szétterített szalmán. Az üzemanyag jó, ha a határig elég. A hajó biztosítva sem volt.
Petneházy Zalán gőzkészre rendelte a gépeket és elindultak! Egy óra múlva megérkeztek a határra. Ott a parancsnokságot jelképesen, megmenekült utasait pedig valóságosan átadta a jugoszláv kapitánynak.
A Pentcho és utasai további sorsáról Petneházy Zalán a tengerjáró hajók tisztjeitől kapott, angol nyelvű újságokból tájékozódott. Útközben járvány tört ki a hajón, ezért a jugoszláv hatóságok karanténba helyezték. ”Hosszas hányattatás után szinte csodával határos módon, pár vihart és temetést is átélve – ez a rozzant úszó koporsó mégis eljutott a palesztin partokhoz. Itt azonban újabb, s majdnem megoldhatatlan nehézségek jelentkeztek. Az angol hatóságok ugyanis az ilyen hajóknak és utasoknak megtiltották a partraszállást. […] Ha ilyen hajót a partőrség feltartóztatott, azt Haifába kísérték és utasait tüskésdróttal elkerített hajókra rakták, majd pedig Ciprusra vitték az ottani gyűjtőtáborba.” Ezt a rendelkezést azonban a hajó parancsnoka kijátszotta és a menekülők biztonságban partra szállhattak.
„Vajon él-e még közülük valaki, s emlékszik-e ennek a szomorú utazásnak a történetére?” Petneházy Zalán ezzel a kérdéssel fejezte elbeszélését.
„Többen is éltek és emlékeztek arra a hajóútra. Zalán bácsit megkereste egyszer valamelyik kibucból egy fiatalember, aki kiskamasz korában ott volt akkor a Pentcho-n. (Úgy emlékszem, többször járt nálunk, amikor Magyarországon tartózkodott.) Meghívta Zalán bácsit és feleségét abba kibucba, ahol többen éltek arról a hajóról. Ők, akkor már felnőtt emberek, javasolták állítólag Zalán bácsit kitüntetésre, gondolom, a Yad Vasemre. Ő azonban elutasította, mert szerinte élő ember ne kapjon olyan elismerést.
Úgy tudom, mint a kibuc vendégét, több ottani újság is megkereste és az izraeli tévében is készítettek vele interjút. Arra is emlékszem, hogy valamelyik magas rangú személy is meghívta beszélgetésre. Van nálunk egy elismerő oklevél, amit Zalán bácsi Eszternek adott, ő őrzi.
Még a szocialista időkben itthon titokban meglátogatta Zalán bácsit a zsidó hitközség rabbija. Nem emlékszem rá ki, de úgy tudom, neves elismert ember volt. Köszönő levelet, elismerést vagy kitüntetést kapott Zalán bácsi; ami tudomásom szerint Ausztriában, azóta elhunyt fia hagyatékában van.” (Tordáné dr. Petneházy Judit kiegészítése.)
Petneházy Zalán 1941-ig segédtiszt az 1. Folyamzár Zászlóaljnál. Még abban az évben a Görgey Artúr Műszaki Hadapródiskola állományában lett szakoktató és nevelőtiszt. 1943 őszétől tagja egy radikális németellenes szervezkedésnek. A csoport a felszabadulás után önmagától feloszlik. 1944. augusztus 25- től október 20-ig Petneházy Zalán Zsujta községben végzett erődítési munkán segédtiszt. 1944 októberében a „Szeged” ágyúnaszádra vezénylik, ott 1945 márciusig teljesít szolgálatot, közben légnyomás miatt egy hónapig Bécsben kórházban ápolják. Felgyógyulása után a folyamőrség hadihajós osztályára kerül. Március 3-28 között létszámfeletti Balatonfüreden a tóvédelmi csoportnál, 28-tól április 6-ig szökésben Bak község és Budapest között.
A balatoni aknaszedés után a folyamőrségnél őrnagyi rangban dolgozik, 1945. december 8-án a honvédelmi miniszter parancsőrtisztje, másnaptól 1946. január 15-ig szabadságon van, majd saját kérelmére helyezik szolgálaton kívüli viszonyba. Még aznap (?) megkezdi próbaszolgálatát a folyamrendőrségnél és augusztus 15-én elbocsátják, mint megbízhatatlant.
Októberig munkanélküli. 1946. novembertől 1947 márciusáig az Albana textilgyárban fűtő, segédmunkás és raktáros.1947. április 1-től 1951. március 30-ig, letartóztatásáig az Egyetemi Nyomdában gondnok, anyagbeszerző, gépkocsi-előadó, anyaggazdálkodó.
1947. május 1. óta tagja volt az SZDP-nek, a MKP-nak és az MDP-nek, amelynek „szűrési” eredményét az önéletrajz írásáig nem közölték vele.10
1948. március 28-án éjszaka az ÁVH őrizetbe vette. (Korábban hallottam családtagtól, hogy Petneházy Zalánt a Rajk-perben ítélték el. Olvastam is erre utaló megjegyzéseket. Őt idézte az újságíró, hogy fiatal tiszt korában barátai, Radnóti Miklós és József Attila rábeszélésre -, részt vett azokon a beszélgetéseken, amelyeket Rajk László és más kommunisták rendeztek egy Római- parti lakásban. Később tudta meg, hogy az kommunista szeminárium volt.11 Ennek tudatában akartam megtalálni Petneházy Zalán nyomait a hírhedett per iratai között. Meg is találtam P. Vezér Ferenc terrorista bandája vizsgálati dossziéjában, amit 1951. február 27-én nyitott meg az ÁVH, és a pálos rend, valamint Grősz József kalocsai érsek ellen felépített koncepciós per dokumentumait tartalmazza.12
Kárpáti Zoltán Endre A pálos rend elleni 1951-es koncepciós per formálása és előzményei című, hatalmas dokumentumanyagot feldolgozó tanulmányában13 bemutatja a pálosszentkúti tanyavilágból induló kirakatper eseményeit. A per koncepciója: P. Vezér Ferenc 1944-ben terroralakulatot szervezett és ő is részese egy szovjet katona megölésének. Az ügyben Komlós János államvédelmi százados, a későbbi rovatvezető, irodalmi szerkesztő, sikeres humorista, színi direktor… nyomozott, „akinek az egész ország tapsolt”. Ezt egyik áldozata, (akit nem csak megalázott és megszomorított, hanem meg is kínzott) állapította meg14 Egy fogdaügynök is Komlós keze alá dogozott.
Érdemesnek tartok idézni – ismeretterjesztő céllal – Kárpáti Zoltán Endre könyvének 22. jegyzetéből, az MDP titkárságának 1951. május 4-i jegyzőkönyvéből néhány sort: „A per politikai vonala a következő legyen:
a./ a vádlott pálos szerzetes gyilkosságainak elkövetésénél szövetkezett a népi demokrácia esküdt ellenségeivel, ellenforradalmi szervezetet épített ki és ebben a munkában támaszkodott nemcsak saját rendjére, hanem az egész klerikális reakcióra, beleértve a püspöki kart.
b./ A pernek bizonyítani kell, hogy a vádlott püspökök a régi rend visszaállítását akarják, esküdt ellenségei a népi demokráciának, illegálisan dolgoznak ellene, megszegik törvényeit, kémkednek, valutaüzleteket kötnek…
c./ A pernek bizonyítani kell, hogy a legfontosabb szerzetesrendek… illegalitásba vonultak, szervezett államellenes működést fejtenek ki, a reakciós püspökök tudtával és segítségével.
d./ A pernek bizonyítani kell, hogy a szerzetesrendek és tagjaik erkölcsi mocsárban éltek.
Az Államvédelmi Hatóság teljesítette az MDP parancsát. P. Vezért 1951. augusztus 3-án kivégezték, Grősz érseket 15 évi fegyházbüntetésre ítélték.
Az ávósok a nyomozás során őrizetbe vették Bihar Árpád (Tádé) pálosrendi szerzetest, a Szikla-kápolna papját is, aki a vád szerint segítette Vezért és társait a bujkálásban, és a rendbe való belépése előtt a horthysta folyamőrségnél aktív szolgálatot teljesítő, elhárító tiszt volt. Vallatása közben elmondta, hogy a legutóbbi időkig kapcsolatban állt Dezsényi Miklós folyamőr ezredessel és Petneházy Zalán folyamőr őrnaggyal.
Részletek P. Bihar fogdaügynökének jelentéséből: ”…az eredmény majdnem nulla… lehetetlen türelem kell ehhez az emberhez… nem hiszik el neki, hogy nem emlékszik dolgokra és ezért tudja, hogy agyon fogják verni… hogyha megmondanák a bűnöket ő boldogan aláírná, csak ne bántsák többet.”15
Egy áv. főhadnagy jelentése 1951. május 23-án egy másik fogvatartott kihallgatáson való magatartásáról: „Ma már nyugodtan viselkedett. Jelenleg vallomását tanulja nagy szorgalommal, már kívülről eltudja (sic!) mondani szó szerint, annyiszor elismételte magában.”16
Megkezdődött Petneházy Zalán kihallgatás-sorozata is. A Hatóság nyilvántartásában az angol hírszerzőszervek ügynöke, akit a felszabadulás után egy ugyancsak angol ügynök, egy volt kat. pol. alezredes bejuttatott a néphadseregbe.
Az ÁVH adatai szerint Petneházy tagja volt a Szentgyörgyi-féle, angol irányítás alatt álló ellenállási csoportnak. Feladat: bizonyítani Petneházy kémtevékenységét (vö: P. Vitéz pere) felderíteni az ellenállási mozgalomban részt vevő belföldi és külföldi kapcsolatait.17
1951. július 3-án lakásán és munkahelyén házkutatást tartanak és lefoglalnak néhány levelet, köztük egy történelmi tartalmút is, amit feleségének írt: „Jelenleg Újvidéken állunk és a németeknek vagyunk alárendelve. A város a csetnik támadások retorziójára alaposan össze van lőve. Naponta 20 embert végeznek ki merényletek miatt.”
Milyen külföldi államokban járt 1945 előtt? Ezt volt az 1951. július 27-i kihallgatás fő kérdése. Ausztriában, Jugoszláviában, Görögországban, Olaszországban, Németországban, Angliában, Portugáliában, Rhodosban, Palesztinában, Egyiptomban, Szudánban, Tripoliszban, Algírban, Marokkóban… elégedett lehetett a vallató: világot járt fogvatartottal volt dolga.
Szeptember 7-én az Államvédelmi Hatóság meghozza véghatározatát, amely szerint „az eljárás alá vont személy a múltban aktív katonatiszt volt, a VKF/2-nél teljesített szolgálatot, a felszabadulás óta demokráciaellenes tevékenységet fejtett ki, ezért internálása államvédelmi szempontból szükséges.”
Petneházy Zalán az előtte kihirdetett határozatba belenyugodott és fellebbezéssel nem élt. (Az irat érdekessége: feltűnik rajta az egykori áldozatával néhány évtized múlva találkozó Vajda Tibor áv. őrnagy aláírása. A találkozás meglehetősen nagy teret kapott annak idején a magyar nyilvánosságban.)
A kihallgatások természetesen a kistarcsai internáló táborban is folytatódtak. A Farkas Pongrácz fedőnevű ügynök beszámolójából az addig már megismert adatok (őrszolgálat a határon, kapcsolat Bihar Árpád Tádéval, aknaszedés a Balatonon, bélistázás, Egyetemi Nyomda…) kiderül, hogy Petneházy Zalán osztálytársa volt a Ludovikán Pálfy-Össtereich Györgynek és Földi Lajosnak, a (túlélők és utódaik által hátborzongató katpol rövidítéssel emlegetett) Katonapolitika, az ÁVO és az ÁVH elődje két vezetőjének. (Az ügynök vajon nem téveszti össze Zalánt unokatestvérével, Lászlóval?)
A Kistarcsán keletkezett kihallgatási jegyzőkönyvekből válik nyilvánvalóvá az olvasó számára a szándék: az angolkém-gyanút egyesíteni a VKF/2-nél végzett szolgálattal. „Petneházy a múltban évenként különböző tengereken és a környező országokban töltötte szabadságát és így széleskörű külföldi ismeretségre tett szert, többek között igen sok angol barátot szerzett magának… A tengeri utazásokra csak a VKF/2 osztály adhatott engedélyt, és akik ezt megkapták, majdnem minden esetben a VKF/2 beszervezettjei voltak.”
Földi 1946-ban szervezte be formálisan Petneházyt, ’49-ben pedig „ha nem is konkrétan, hanem burkolt formában” közölte vele, hogy ő és Pálfy „megpróbálják a hadsereget angol vonalra átjátszani”. Petneházy menjen ki Angliába, és puhatolózzon, „milyen visszhangja lenne egy ilyen tervnek.” Petneházy Zalán kitért a válasz elől, a Rajk-ügy után pedig elveszítette időszerűségét a terv.
A jelentésben szó van Petneházy Zalán rokoni kapcsolatáról az akkori váci, a volt veszprémi megyéspüspökkel, Grősz-per egyik külföldi szereplőjével, aki a Vatikáni Rádió bemondója.
A jelentést készítő áv. alhadnagy levonja a következtetést: „Petneházy teljesen jobboldali beállítottságú, rendszerellenes, nyugatbarát.”18
Az 1952. július19-én kelt környezettanulmány konkrétan megmondja, mi Petneházy Zalán internálásának az oka: VKF/2-kapcsolatok, továbbá járt Európa nyugati tengerparti országain túl Észak-Afrikában, Elő-Ázsiában, a Közép-amerikai szigetvilágban. Az ÁVH azt is tudni véli, a folyamőr tiszt kikkel levelezett; azt is felderítette, hogy a háború után Budapesten angol nyelvleckéket vett. Arra is kíváncsi volt a szerv, hogy egykori legénysége tagjai közül kikkel tart kapcsolatot, akikkel „… azt a tervet dolgozták ki, hogy Petneházy hajójával együtt átszökik az amerikaiakhoz.”
Azt sem felejti el (újra) megemlíteni a környezettanulmány, hogy Petneházy volt ludovikás évfolyamtársai közül kik voltak azok, akik a felszabadulás után vezető pozíciókba jutottak a honvédség kötelékében, és akik a Rajk-per vagy más hűtlenségi ügyek miatt börtönbe kerültek vagy kivégeztettek.19
Az Összefoglaló jelentést látva20 már-már bizakodni kezd az olvasó: „Kémtevékenységére vonatkozóan bizonyítékokkal nem rendelkezünk.” Hiába a remény: Petneházy Zalán internáltat két áv. alhadnagy az áv. őrnagy egyetértésével munkára javasolja átadni a KÖMI-nek, a Közérdekű Munkák Igazgatóságának. (Vö: GULAG – Táborok Főigazgatósága.)
Erre azonban nem kerül sor: 1953. szeptember 19-én internálását megszüntetik. Ő is aláírja azt a titoktartási nyilatkozatot, amit unokatestvére, László aláírt Kazincbarcikán és a táborból Győrbe távozik. Visszatér a hajózáshoz, a győri Vízügyi Igazgatóság hajójavító üzemében talál munkát, erkölcsi rehabilitálását és rendőri felügyeletének megszüntetését kéri a Legfőbb Ügyésztől. Dolgozik Győrben öntözési, talajjavítási, folyamkotrási „szakvonalon” is.
A rehabilitációs felülvizsgálatot lefolytatók 1956. október 1-jén ezt állapították meg: „Petneházy VKF/2-vel fennálló kapcsolatát csak az a körülmény dokumentálja, hogy 1944-ben több alkalommal vitt titkos postát a Honvédelmi Minisztériumba, amit a postabontóban adott le. Más jellegű kapcsolata a VKF/2-vel nincs bizonyítva.”
„Az sem bizonyított, hogy a >konspiratív úton beszerzett ellenőrizetlen (kiem. G. I.) jelzés< szerint a felszabadulás előtt az angol hírszerzőszervek szolgálatában állt volna.”
„P. Bihar Árpád Tádé pálos rendi szerzetes pappal való kapcsolata abból ered, hogy a szerzetessel a felszabadulás előtt együtt teljesített katonai szolgálatot.”
„Petneházy Zalán ellen nem volt elég bizonyíték, internálása csak a gyanú alapján történt, törvényellenes volt.” (Kiem. G. I.)
A jegyzőkönyvet egy áv. főhadnagy, áv. százados és áv. alezredes írta alá. A bizottság tagjai javasolják Petneházy Zalán rehabilitációjának megadását, 5000 forint egyszeri segélyezését, rendőri felügyeletének megszüntetését és kitiltásának feloldását. A gépiratra 1957. december 5-én ütötték rá az Internálása rehabilitálva-pecsétet.21
Miután Petneházy Zalán szolgálaton kívüli állományba helyezéssel megvált a honvédségtől, a polgári életben helyezkedett el. „Feleségének hiányzott az arany kardbojt, és a szerényebb életkörülmények miatt öcsémet hibáztatta” – írja Petneházy Szabolcs már ismertetett családtörténetében. Petneházy Zalán első felesége, akivel 1938-ban kötött házasságot, és aki 1953-ban elvált tőle, 1958-ban látogató útlevéllel Ausztriába utazott, ahonnan nem tért vissza. Két fiuk azután önállóan tartotta el magát. Az 1940-ban született cukrásznak tanult, a fiatalabb (1943) a Plakát – és Címernyomdában először segédmunkás, majd ipari tanuló, magatartása példamutató, munkáját odaadó szorgalommal végzi, és a magyar kerékpáros válogatott tagja. (A legfiatalabb gyermek tragikus baleset következtében halt meg ’56-ban.)
A testvérbáty érzékelteti Petneházy Zalán rehabilitálásának finomságát is: „Kapott egy szép pecsétes írást, hogy bocsánat, félreértés és túlkapás az egész és elmaradt keresete címén egy kis pénzt is, amelyből azonban elvonták az állami vendéglátás költségeit. Pestre nem mehetett vissza (arra vigyáztak), hát Győrött próbált meghúzódni.”
Később Petneházy Zalánt áthelyezték Budapestre, az árvízvédelmi készenléti szervezethez. ’59-ben a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságnál megbízták a BM folyamrendészeti szakfelügyeletével, a folyami kitűzőszolgálat vezetésével (Szob-Dunaföldvár).
A BM Pest-megyei Rendőr-főkapitányság III/III-2 alosztály Belső ellenséges erők helyzete a KÖVIZIG-nél című nyilvántartásában22 tizenhárom személyt figyeltek. Petneházy Zalánról „Szolnoki” fedőnevű informátor jelentett. Rajta kívül még két besúgó ténykedett az igazgatóságon, de a BM szerint a hálózat bővítésére volt szükség.
Petneházy Zalán ezután kétszer lett a vízügy, egyszer a közlekedés kiváló dolgozója, megkapta a TIT kitüntetett népnevelője és oktatója elismerést is.
„A családi szájhagyomány és a Zalán bácsi által már csak töredékesen mesélt és megjegyzett elbeszélés szerint produkál a történelem egyet-mást. Zalán bácsit Alig utcai lakásuk előtt 1975 tavaszán fekete autó várta, amikor hazaért. Ez, mint tudjuk, nem mindig jelentett jót abban a rendszerben. De akkor őt szerencsére a HM-be vitték. Ott kiderült, hogy a megemlékezések során egy nyugdíjas orosz tábornok is részt vett Czinege miniszter kitüntetéseinek átadásán. A tábornok együtt ügyködött a háború után Zalán bácsival a dunai és a balatoni aknamentesítésnél. Állítólag nem ismerte fel azokat, akik azért kaptak kitüntetéseket, és hiányolta közülük Petneházy kapitányt. Ezt szóvá is tette. Ezután keresték meg lóhalálában Zalán bácsit és ő is kapott valami elismerést. [Petneházy Zalánt a felszabadulás 30. évfordulóján a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával… a fegyvernemi évfordulón másodszor az Aknakereső Érem arany fokozatával tüntették ki.] De ami még fontosabb: úgy tudom, akkor rendezték nyugdíját is, mert az a korábbi események miatt nagyon alacsony volt. Zalán bácsi állítólag néhány, az aknamentesítésben részt vevő katona nevét is pótoltatta. A történtekről többet nem tudok és adatokkal sem tudom igazolni, mert Zalán bácsi nem mesélt többet.” (Tordáné dr. Petneházy Judit kiegészítése.)
Egy idő után a fiúk követik édesanyjukat a szabad világba. A BM az idősebbet beszervezési céllal „feldolgozás alá” vonja. Erről szigorúan titkos levél tájékoztatja az illetékes vezérőrnagyot (!) Az idősebb Petneházy fiú feleségét, (aki Clevelandben született, amerikai állampolgár, titkárnő egy angol vegyipari konszern bécsi kirendeltségén) is figyelik: hányszor, milyen rendszámú gépkocsin utazott Magyarországra, kikkel találkozott…
Két év múlva azonban szigorúan titkos, különösen fontos utasítás tudatja a bécsi főrezidenssel: „Személyével [az idősebb Petneházy-fiúval] beszervezési céllal foglalkoztunk és az egyetemi kutatómunkában kívántuk foglalkoztatni, de op. lehetőségei és életkoránál fogva a jövőben erre alkalmatlan.” A célszemély, fedőneve: „Parkins” időközben ugyanis befejezte egyetemi tanulmányait, „így célirányos felhasználásának lehetősége megszűnt, továbbá életkoránál és jelenlegi munkájánál fogva (biztosítási ügynök) perspektivikus céllal – célobjektumaink felé közvetlenül – nem hasznosítható.”
Édesapjáról sem vették le figyelő tekintetüket, aki másik fiát szerette volna meglátogatni. A BM III/I-2 osztálya 1980. július 23-i szigorúan titkos! feljegyzése szerint Petneházy Zalán a Rajk-per során letartóztatásban volt.
A BM III/I. 2-E alosztálya 1980 (59-1661/1980.) Budapesten, 1980. szeptember 11-én kelt Szigorúan titkos! Különösen fontos! (hiv. sz.: 67/52/924/1/) környezettanulmányt készít az akkor már nyugdíjas Petneházy Zalánról. Szomszédait (házfelügyelőt, orvost, nyugdíjast, lakóbizottsági elnököt, hangmérnököt, háztartásbelit) kérdezik meg, „akik elmondták, hogy [Petneházy Zalán] egy ideig fizikai munkásként dolgozott lakatos és hegesztő munkakörben, majd- miután rehabilitálták -, ismét eredeti képzettségének megfelelő beosztásba került. Jelenleg is dolgozik, a Közlekedési Múzeumban teremfelügyelő. Az információt adók egyöntetű véleménye szerint nem politizáló alkat, azonban – ha nem is kifejezetten szocialista értelemben véve -, feltétlenül a hazafiság az egyik fő jellemzője… Munkaadói egybehangzóan pozitív jellemzést nyújtanak róla. Az értékelésekben kiemelik magas szakmai felkészültségét, sokoldalúságát, nagy munkaintenzitását, kollégáihoz való jó kapcsolatát, pontosságát. Lakókörnyezetében is köztiszteletben álló ember. Szomszédai kedvelik, gyakran kikérik különböző kérdésekben a véleményét és segítőkészségére bármikor számítani lehet. Feltétlenül becsületes, egyenes jellemű személynek tartják.”
Mintha látnám, amint a Közlekedési Múzeumban fess egyenruhájában türelmesen magyaráz a diákcsoportoknak vagy érdeklődő felnőtteknek. Kitüntetéseivel, emléktárgyaival, fotóival, könyveivel… meg lehetne tölteni egy tárlót; hadd látná a kíváncsi utókor egy mozgalmas, küzdelmes és tevékeny élet tárgyi emlékeit!
Jegyzetek:
1. Várkonyi Endre: Vizek katonája. In Magyarország 1977/45. 21. p.
2. Szapudi András: Feltámadt hajók. In Somogyi Néplap 1988. január 28., 4. p.) Szapudi András hasonló tárgyú tárcát írt a Napló 1995. március 6-i, 7-i, 8-i, a Somogyi Néplap 1997. november 8-i számában is.2 Az újságíró megkérdezte olvasóit: „… néhány helytörténészen kívül vajon hányan ismerik kies partunkon Petneházy Zalánnak és társainak történetét?” Tudomása szerint sehol nem emeltek addig emlékművet vagy avattak emléktáblát a tiszteletükre.
3. Várkonyi Endre idézett cikke
4. ÁBTL 3.1.9. V-103451 29.
Petneházy Zalán 1971. május 20-án írt életrajzában leírta: Miután 1945. március 28-án a nyugatra vonulást megtagadta, alakulatát feloszlatta és megszökött. Április 6-án ő jelentkezett a felszabadult honvédségnél, illetve a szovjet haditengerészeti parancsnokságnál.
Dezsényi Miklós 1951. július 1-jei kihallgatásán azt mondta, hogy 1945 januárjában Petneházy nála jelentkezett, mivel nagy szüksége volt tapasztalt hajósra, azonnal kinevezte és beosztotta a balatoni aknakereső osztag parancsnokának.
5. Szapudi: Napló, 1995. március 6. 7. p.
6. Petneházy Zalán iratai. T. 42902 HM Központi Irattár. Az alakulat ugyanis a rendőrség két motoros mentőhajóját is a felszínre hozta
7. Feljegyzés ÁBTL 3.1.9. V-103451 29.
8. Egy hajóút margójára. Magyar Nemzet, 1987. november 28., 14. p.
9. Petneházy Zalán: A Duna vallomása… Egy hajóskapitány emlékeiből. In Új élet, 1981. június 15. 4. p.
10. Gyanúsított jegyzőkönyv Bp., 1951. szeptember 7. ÁBTL 3.1.9. V-103451 189. p.
11. Várkonyi Endre idézett cikke
12. ÁBTL 3.1.9. – V -96674/1/251)
13. epa.oszk.hu
Illusztráció: Családfa
Ezek is érdekelhetik!
Kiss Etele: A magyar korona kettős arculata →
Kész Barnabás: Magyarok vagy türkök? →
Pelyach István: A kézcsók →
