A. Gergely András: Ölbe holtan… – de mindent túlélőként
•
Gyászosan gyanús cím, ez igaz.
De a túlélőművészet remekei önmagukat és körülményeiket is túl szokták élni, s így esett ez Blaise Cendrars esetében is, aki mint csodabogár – svájci születésű francia író, költő, újságíró, filmíró, esztéta, haditudósító, életművész… – egyszersmind a francia irodalmi közélet hírhedt fenegyereke maradt mindhalálig. Ám nem lévén irodalmár, csupán a „sugallatra” építek, mikor éppen Őrá emlékeztetek, hiszen a nálunk talán indokolatlan ismeretlensége, meg mindaz, ami körülötte-tájon mostanság válik éppen (újra vagy végre) fontossá, mégis úgy láttatják, mintha nem volna érdektelen, amit létrehozott.
Volt már egy korszaka, nagyjából halála (1961) után, amikor (a korábban Kassák Lajos gondozta Húsvét New Yorkban (1963) poémát követően Az arany. Ivó a véres bödönhöz című kötete (1966) napvilágot látott, s ezt követte A villámsújtotta ember (L’homme foudroyé) hazai kiadása (1975), amikor ráviláglott a fölismerés, hogy szinte ismeretlen zseniről van szó, akinek egész élete legalább hatszor annyi, mint munkássága. (Ez akkor is csekély 15 kötet, ha még talán a Freddy Sausey, Frédéric Sausey, Jack Lee, Diogène álnéven írt műveit ide se vesszük, s ezekben sem írta meg mindazt, amit átjutott…!)
A magyarul legkésőbb megjelent műve: A Halvaszületett. /Franciául ez tán egyszerűbben hangzik: Moravagine – ami talán leginkább „Ölbeholt” lenne, de mindkét jelentés egyként kifejező is, meg hát megtévesztő is, különösen akkor, ha a mű sodrását, lelkiségét, elszántan mítosz-konstruáló mivoltát vesszük. Egy mítosz nemigen vész el, csak esetleg regényesen átalakul. S ez egy pszichopata főhős, meg egy elmegyógyász méltán „pszichedelikus” kalandja során a történés nemhogy nem vész el, de megépül…! Mint ezt a kötet maga mutatja/.
E 20. századi kalandregény úgy kezdődik, mint Cendrars privát élete: Svájcban született (éppenséggel Frédéric-Louis Sauser néven, alkotói hitvallásaként a hamvaiból – „cendre” = hamu – újrakeletkező főnixmadárral és az önemésztő művészi – ars – sorsválasztással, a létmagyarázatában megújulással rokonított ars poeticában kifejeződő teremtési szándékot is magára véve), majd évekig orosz földön egy Rogozsin nevű ékszerkereskedővel flangált Szibériában (1904–1907), hogy azután kereskedelmi, majd orvosi, majd bölcsész-tanulmányokat folytasson ismét Svájcban, később Párizs, Szentpétervár, New York következik, megjelennek első poémái, összebarátkozik Apollinaire-rel, Sonia Delaunay-val, Abel Gance filmrendezővel, Le Corbusier-vel, Fernand Léger-vel, Darius Milhaud-val, filmeket készít, svéd baletthez („A világ teremtése”) fog hozzá, afrikai költészeti antológiát szerkeszt (Anthologie nègre), folyóiratot alapít (1912) Szittya Emillel Les Hommes nouveaux címen, és megírja Húsvét New Yorkban poémáját, később A transzszibériai expressz és a franciaországi kis Johanna prózája című művét is, melyet Kassák Lajos szerkeszt, fordít magyarra és illusztrál, ettől kezdve a párizsi avant-garde egyik meghatározó figurájává válik, a szimultán írás megformálójává és a Faust/Mefisztó páros hírhedt megjelenítőjévé – ami a Moravagine háttértörténetében is megjelenik. A Halvaszületett ugyanis a regényben ténylegesen titkos magyar trónörökös beteg, mániákus gyermek- és nőgyilkos, aki a legzártabb intézetben eldugva okoz talányt orvosának. Kettejük szökését azután sorozatos németországi kéjgyilkosságok, orosz földön kirobbantott felkelések, merényletek, angol és amerikai menekülőutak, brazíliai indián-kalandok, európai háborús részvétel és morális-mentális-fizikai halál követi. Euro-amazonasi krimi, (első) világháborús befejezéssel, a méltó pusztulás méltatlan pompájával, a modernitás korának értelmetlenségét és embertelenségét iszonytató erővel megjelenítő tónusban. A mefisztói oldal pazar győzelme a fausti morállal szemben, a lehetséges emberi létezés mindennemű bolyongáson túli értelmetlensége, Cendrars kihívó életenergiáinak parttalan áradásával – ez maga a könyv, ez maga az alkotói sors, sőt Cendrars valódi élete is. Önkéntes katonaként az első háborús években elveszíti jobb karját, de megtanul autót vezetni, vadászni, többször végigutazza fél Dél-Amerikát, Hollywoodban filmezik, a második világháborúban haditudósító (ebből születik Veszélyes élet című kötete is, 1939), majd négy kötetnyi tetralógiában („emlékiratok, melyek nem memoárok”) kiadja A villámsújtotta ember-t (1945), A levágott kéz esszéregényt (La main coupée, 1946), a Bourlinguer-t (1948) és Az égbolt fölosztása kötetben (Le lotissement du ciel, 1949) az aviatika első kísérletezőinek állít emléket, maga is repülgetve… Utolsó kötete a Gyere velem a világ végére! (Emmène-moi au bout du monde!, 1958) már a „regény regénye” önképével élve is búcsú a szenvedélyes élettől, amit két agyvérzés is követett, immár lehetetlenné téve a további alkotómunkát.
Megannyi további részlet megtudható még a közkedvelt weblexikon lapozgatása közben, no meg a tiszteletére létrehozott svájci Cendrars Kutatóközpont anyagaiból (⇒https://constellation-cendrars.ch/) persze sokfelé elcsábulhatunk, egyebek között a köntörfalazás nélküli elbeszélő próza avantgárd méltóságáig, vagy az amerikai filmipar csábító fényeiig, a latin-amerikai misztikus-egzotikus mágikusságáig, vagy a kelet-európaiság számos tüneményéig. Cendrars volt bálnavadász (ami utóbb megjelenik La Confession du Dan Yack kötetében), kalandozott Marseille-vidéki vándorcigányokkal (mely egy gyönyörű fejezetben szinte önálló regény A villámsújtotta ember-ben), volt zsonglőr egy angol cirkuszban, a Húsvét New Yorkban készülését megelőzte egy valódi kóborlás a város utcáin és egy Haydn Teremtés-oratórium élménye, (melynek revelatív hatását Apollinaire sem tagadta), no meg ismerte Al Caponét Chicagóban, lemásolt egy egész lovagregényt Apollinaire-nek, eszement tempóban végigszáguldott Francia- és Spanyolországon egy Alfa-Romeóval, melyet Braque dekorált kívülről, járt Pekingben, és Amazónia utazott dögvészes mellékfolyócskáin (utóbbi A Halvaszületett egy jelentős fejezetébe kívánkozott) – egyszóval feltalálóként, kísérletezőként és a végletek embereként mindazt át is élte, amit később megírt. Valóban újrafölosztotta az égboltozatot, de nemcsak szimbolikus terekre, hanem berepülési, szakrális és civilizatorikus zónákra is – A Halvaszületett főhőse maga is egészen a Marsra költözik narkotikumokkal megtöltött fantázia-utazásaiban és megírja 1925-ben egy 2013-ig tartó háború, pusztító atombomba és apokaliptikus jövő teljes vízióját, készülő filmforgatókönyvét, ahogyan egy marsbéli nyelv „szótárát” is formálni kezdi. Ahogy a Lotissement kiadói előszava jelzi: újabb nemzedékek számára azt az üzenetet hordozza és közvetíti, ami a fantasztikus képzelet, az emberi fenség keresésének folyamatában a szinte egyetlen megőrzött örökség, tehát ezáltal Mások érzékeny megismerésének feladata és megjelenítésének kötelezettsége is (Édition Denoël, Paris, 1949:9). A Halvaszületett drámai pillanataiban, épp egy new yorki utcai sétán állapítja meg az „ifjú amerikai nép” perfekcionizmusának, a tökéletesre, gépiesre, haszonelvűre változó kultúrának megdöbbentő maiságát: „Itt vannak tehát a gépek és nagyszerű optimizmusuk. Olyanok, akár a népi személyiség továbbfejlesztései, legtitkoltabb gondolatainak megvalósulása, legzavarosabb vágyainak, falánk étvágyának tárgya. A gépek a népi személyiség tájékozódási érzékszerve, tökéletessége, egyensúlya, nem pedig animisztikus külső valóság a gép, nem fétis, és nem is magasabb rendű állat. Az ifjú amerikai nép minden tiszteletet megérdemel, amiért fölfedezte a hasznosság elvét és ennek megszámlálhatatlan alkalmazási területét, amelyek között már a legelemibbek is fenekestül felforgatják az életet, a gondolkodást, megváltoztatják az emberi szívet. Pragmatizmus. A kerekség már nem kör, mivel kerék lesz belőle. És ez a kerék forog. Hatalmas fogaskerekeket, titáni tengelyeket, óriási átmérőjű, hosszú csöveket hoz létre. /…/ Igen, ebben a rendkívül hatalmas munkában, mindezen gyapjú, gyapot, gumi, kávé, rizs, mindenféle gabona, halnemű, élelmiszer, mindennemű vasáru, juhok, konzervek, hűtőszekrények, a Sacré-Coeur emblémái, Liszt-rapszódiák, foszfát, banán, T alakban meghajlított acéltraverzek közepette, lemezek és rúnák, portugál és kínai közepette, számok és márkajegyek és ipari szabványok, bélyegek és menetjegyek, műszaki leírások és jelkódok közepette a nyelv újraalkotja önmagát és testet ölt, a nyelv, amely az emberi tudat tükre, a költészet, amely megismerteti az őt megalkotó szellem képét, a lírizmus, amely a létezés és érzés egy módja, a mozi képírása, amely az írástudatlanok türelmetlen tömegéhez fordul, az újságok, amelyek nem törődnek a nyelvtannal, sem a szintaxissal, arra törekszenek csupán, hogy nagy szalagcímeikkel minél feltűnőbbek legyenek, árleszállítást bejelentő cédulák egy nyakkendő alatt a kirakatban, színes hirdetmények és gigantikus betűk, amelyek lábalnak az utcákon, a minden este égnek meredő új elektromos szerkezetek, mindenféle eredetű füst a hajnali ködben. Ma. Mélységes maiság. Minden arányt és léptéket vált. Minden távolodik, minden közeledik, felhalmozódik, rosszul működik, nevet, kijelent és kétségbeesik. Az öt világrész termékei ugyanazon a tányéron csodálhatók meg, vagy akár ugyanazon a ruhán láthatók. Aranyizzadsággal táplálkozunk minden étkezésnél, minden csóknál. Minden mesterséges és valóságos. A szem. A kéz. Iszonyú számbunda, a bank ezen hempereg. Az üzemek szexuális dühe. A forgó kerék. A levegőt szelő szárny. A bizonyos vonal mentén terjedő hang. A fül egy trombitában. A tájékozódás. A ritmus. Az élet.” (154-157. oldal).
A ritmus, a tájékozódás, az élet. A forgó kerék… – Cendrars 1912 őszén a párizsi Boul’ Mich-en ül a kávéházban és ír. Sokszor napokig csak egyvégtében ír, egy kenyérmaradékkal az asztalán. Még éppen a Húsvét-kötet korrektúráját adja le, de már hozzákezd a Transzszibériai vasúthoz, közben „állandóan valami sötét ködben életem, könyvtárakban dolgoztam, fordítottam az Egy énekesnő emlékiratait … egy exkluzív sorozat számára, a Francia Percevalt a Bibliothèque Bleu sorozat számára, aztán állandóan dolgoztam a Revue de Géographie-nak, a Revue de Commerce-nek, valamint az Industrie de l’Exportationnak, stb.” Ekkor húsz éves. Öt évvel korábban esett meg, hogy megszökött szülei mellől egy szálloda ablakán át, eltűnt, majd elszegődött ékszercsempész kereskedősegédnek német földön egy Szibériába induló vonatra szállva. Éveket töltött Szentpéterváron úgy, hogy a történelmi és politikai zűrzavart szinte napra pontosan idézi föl A Halvaszületett első felében. Fényes tükre ez annak, hogy a lehetséges művészi alkotómunka Számára nem másabb, mint valaminő folytonos önperzselésből adódó újrateremtő létforma. Cendre+Ars.
„Ma, 1917. szeptember elsején vagyok harmincéves. Megkezdtem A világvégét, A Halvaszületett folytatásaként.
Harminc év! Valamikor ezt a kort szabtam meg magamnak az öngyilkosság határidejeként, amikor még hittem az ifjúság zsenialitásában. Ma már semmiben sem hiszek, az élet nem tölt el több iszonyattal, mint a halál. /…/
Hogy a könyvem jó-e? Ítélje meg mindenki maga, aztán hagyjatok békén!
Nem kell magunkat túlságosan komolyan venni. Ha hülye lennék, rossz lenne nekem, mert túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítanék magamnak, túl komolyan venném magam. De még előttem áll egy szép utazás.
Emberek vagyunk.
A világvégét egyetlen éjszaka írtam, és csak egy javítás van benne! Az volt a legszebb irodalmi éjszakám. A legszebb szerelmes éjszakám.” (La Pierre, 1917. szeptember 1.) (Pro Domo. Hogyan írtam meg A HALVASZÜLETETTet, 254-255. oldal)
Még előtte állt egy szép utazás. Két házasság, három gyerek, négy földrész, meg két háború, hadirokkantság, mocsárláz, vagy negyven költözés, megannyi menekülés, szárnyalás, New York-i éhezés és tanyasi létforma állattartással és növénykísérletekkel, meg tizenöt kötetnyi életmű (összkiadása: Œuvres complètes, 1969–1971), rádiójátékok, filmek, interjúk, kiadványtervek, és a folytonos „Gyere velem a Világ Végére!”.
Lehet-e anyaölbe holtan is akkorát élni? S ha nem, mit kezdünk azzal, akinek mégis sikerült? Holott már lemondani sem hagyott magáról, mint környezete A Halvaszületettről. De Cendrars még az alkotói világ végén is velünk marad. S mire odaérünk, talán már újabb összkiadásban bővelkedik, túl az orosz forradalmon, a holdraköltözésen és az amazóniai hajókázáson. Csak éppen fölismernünk lesz nehéz, ha nem vagy nem eléggé ismerjük. Mert az élveszületett élete valóságos pokol marad, de fordítva a helyzet eleve az öröklét.
Illusztráció: Moravagine, Cendrars (Modigliani)
Ezek is érdekelhetik!
Fábián Tibor: Amikor hazaérsz →
Tamási Orosz János: Diptychon mellékdallal (Mt. 4.11.) →
A hanyatlás esztétikája →
