Fábián Tibor: Amikor hazaérsz
•
Milyen az, amikor hazaérsz valahonnan? Egy nagyobb útról, vagy csak egy pár órás ügyintézésről. Mit érzel, amikor belépsz az ajtón? Amikor az autóval begurulsz a parkolóba, a ház elé vagy az udvarra? Amikor érzed, hogy itthon vagy végre. Itthon, a megszokott környezetedben, ahol fellélegezhetsz, ahol átválthatsz otthoni üzemmódba. Ami egy igazi átváltozás. Ahol teljesen önmagadat adod. Jóval és rosszal egyaránt.
Hosszú utakon, amikor még sok-sok kilométer áll előtted, még csak egy vágyálom mindez. A hazaérés. A megérkezés. Az otthon. A szeretteid. Az ölelés. Olyankor még feszült vagy és arra koncentrálsz, hogy épségben hazatérj. Megérkezz. Mert sok a rossz hír, sok a baj, a tragédia. Amik mind-mind intenek. Arra, hogy légy óvatos, mert a baj gyors lábakon jár. És te haza akarsz érni. Haza, ahol már várnak. Gondolnak reád. Talán azon tűnődnek, vajon hol lehetsz? Merre járhatsz éppen? Talán egy imát is mondanak érted. Hogy hazaérj. Épségben. Hozzájuk. A karjaik közé.
Gondolatban veled vannak. Gondolataik vissza-visszatérnek hozzád. Megidézik arcodat. És mint egy mágnes, vonzanak haza. Gyere! Várunk!
Aztán lassan begurul az autó az udvarra, becsukod magad mögött a kaput. Itthon vagy. Hazaértél. Egy több órás vagy több napos út végre véget ért. Kifújhatod magad.
Nem kell mindig hosszú útról érkezz, ahhoz, hogy várd a megérkezést. Elég egy gondokkal terhelt nap. Amikor csak jöttél és mentél. Ügyeket vonszoltál. Akár házon belül is, mert mindig várt egy újabb sürgető feladat. Aztán egy még újabb. Mert ilyenek ezek. Nem akarnak elfogyni.
Végre itthon. Fáradt vagy. Pakolsz. Még nem álltál át. Még gondolatban úton vagy. Még ural a stressz, a görcs. Kezet mostál, átöltöztél. Ez segít. Magadhoz térsz. Végre a lelked is megérkezett.
Aztán belépsz hozzá. Mesét néz. A tekintetetek összeér. Ellágyulsz. Sorjáznak előtted a nap során elvégzett teendők. Gondok és terhek. És most végre látod a lényeget. Őt. És ez segít, hogy újra, megint átértékelj mindent. És lásd, hogy kiért és miért ez az egész. Mert csak így van értelme. Ha ő itthon van és vár reád. Ha ő rád néz, mikor hazatérsz; a tekintetetek és a karotok összeölelkezik és pont kerül mindenre. Egy egész napra is.
Csak így van értelme mindennek. A sietségnek. Az elmenésnek és a hazatérésnek. Ezzel az öleléssel. És tudod, ha a következő pillanatban minden véget érne, boldog megelégedettséggel mennél el. Mert volt pár jó pillanatod. Volt valaki, aki várt reád, aki ott volt, amikor érkeztél. Aki azt mondta: „szeretlek, apa!”
És ez széttör minden rosszat. Szétmorzsolja a lelkedre nehezedő terheket, mert érzed, hogy van értelme. Van értelme minden útnak, minden indulásnak, mert van valaki, aki hazavár. Rád néz és átölel. A tekintetében elmerülsz. Mint egy tó tükrében. És ez jelzi a lényeget. Amitől új erőre kapsz. Megújulsz. Nekimész a holnapnak is. Szétmorzsolod a sziklákat. Elhordod a hegyeket az útból. Mert van kiért.
Zlatan Ibrahimovic, ez a zseniális focista és furcsa fazon mondta egyszer: a boldogság valójában pillanatokból áll. Most éppen boldognak érzed magad, aztán lehet, hogy tíz perc múlva minden más lesz. Háborogni fogsz. De most még boldog vagy. Hát becsüld meg. A pillanatot. Ami a tiéd. Most.
Illusztráció: G. Courbet
Ezek is érdekelhetik!
Tamási Orosz János: Diptychon mellékdallal (Mt. 4.11.) →
A hanyatlás esztétikája →
Németh István Péter: VALLOMÁS A MÉLYREPÜLÉSRŐL →
