Stanczik-Starecz Ervin: Vén oroszlán (versek)
*
TAM -TA – TAM -TA – TAM -TA – TAM -TA
NÉMETH TAMÁS
KEZDŐDŐ ÉLETÉRE
A KONGÓN HAJÓZTUNK AFRIKA SZÍVÉBEN A NÉGEREK ÍJJAL LŐTTEK
DE MI TOKAJIT ITTUNK ÚGY HARSOGTUNK MINT EGY HADSEREG
VELÜNK VOLT KASSÁK MIKES BERZSENYI VÖRÖSMARTY VILLON
BOLDOGOK VOLTUNK ÖTVEN KONGÁN JÁTSZOTTUNK A KONGÓN
NEM FOGOTT RAJTUNK NYÍL, KROKODIL ÁLLKAPCSA MERT
A VARÁZSÉNEKET VARÁZSÉNEKET VARÁZSÉNEKET
CSAK MI TUDTUK AMIRE FÁK MEGHAJOLTAK HEGYEK VETETTÉK
MAGUKAT VÍZBE PÁRDUCSZEMEK VILLOGTAK ÉGTEK
HAJÓORRBAN A TÁLTOS CSENDRE INTETT MINKET
MOST JÖN AZ ÖRÖK VÍZESÉS VERD ÜSD A MELLEDET HAMUVAL
TÖMD KI SZÁDAT NE ÜVÖLTS MÁR HIÁBA HÖRÖGJ BELÜL
HEMPEREGJ ÉLES TÜZES KÖVEKEN HIÁBA TÜZES KÖVEKEN HIÁBA
TÉGY ÚGY MINT AKI MEGPIHENT DE ÁLLVA HALT MEG VERD
A DOBOKAT MIK KŐVÉ VÁLTAK HIRTELEN VERD A DOBOKAT
P.S.:
HA ISTEN EGY SZÁRAZ, KORHADT FÁT HAT NAPIG ÖNTÖZ,
KIVIRÁGZIK. (ZULU KÖZMONDÁS)
———————
Gabriella Mistral, a Nobel-díjas költőnő sok-sok év után után felkereste szegényes szülőfaluját, gondolván, találkozik régi ismerősökkel barátokkal. Sajnos, nem derítették jókedvre a falubéliek hírei. Az egykori, melegszívű boltosok közül jó néhányan elhagyták már az árnyékvilágot, sőt a plébános is, aki keresztelte Gabriellát.
Búsulva rótta a kis falu poros útjait, amikor a legrégebbi kávézó teraszán ismerős arcot vett észre. Kért egy kapucsínót és leült szembe az idős, ismerős férfival. Lassan-lassan döbbent rá, hogy fiatalkori szerelme kávézik s mélyen belemerül egy gyűrött újság olvasásába. Gabriella lelkén végigzúdult számtalan boldogságban töltött nap. A férfi azonban nem nézett föl rá. Gabriella többször leejtette a kávéskanalat a földre, s finoman köhécselgetett, amire csak a pincér reagált.
– Hölgyem, parancsol még valamit? – kérdezte nyájasan.
A nőnek eszébe villant, hogy José kedvenc fagylaltja a pisztácia volt.
– Igen, igen. Kérnék 2 adag pisztáciafagylaltot és hideg limonádét.
A kiszolgáló gyorsan kihozta a rendelést.
– A fagylaltot és a limonádét hová tegyem, melyik asztalra?
Gabriella csak a kezével mutatott a szemben ülő, fehér öltönyös férfira. A férfi meglepetten csinált helyet a fagylaltos kehelynek és a pohárnak, s akkor fölpillantott, s azonnal meglátta és fel is ismerte a fekete hajú nőt. Majdnem fölborította meglepetésében az asztalt.
– Gabrielle! Gabrielle! Hát, maga az?! Hogy kerül ide? Tudja mennyit gondoltam önre?! De hát, amióta olyan híres lett, nem lehet utolérni.
– Híres! – ugyan hagyd már ezt a butaságot.
– Száz levelem is visszajött „inconnu” bélyegzővel. Meg is mutathatom. Ráérsz?
– Természetesen! Két perc múlva már az eukaliptuszfák során andalogtak.
A pincér pedig tanácstalanul állt a kávézó teraszán, de hosszan mosolygott.
Én így képzelem az alábbiakban közölt vers születését, amit persze néhány tény is alátámaszt. A költemény a Tala c. kötetben jelent meg, elébb Santiagoban (Chile), majd Dél-Amerika összes országában.
VÉN OROSZLÁN
A sörénye már kifehéredett. Félelmetes hangja elnémult,
tátott szája a szeretet barlangjává változott.
Ennyi idő múltán kellett látnom őt…
A szeme nagy, fekete, fénytelen tompa,
tudom, süketségében is hallja a templomok
messzeségből hallatszódó harangjainak hangját.
Oly sokat szenvedett, a szíve már csak mézre fanyalodik,
szeretetben és fájdalomban gyengültek meg inas, erős kezei,
melyek öleltek valamikor engem is.
Illusztráció: The djembe of the lion
Ezek is érdekelhetik!
Benkő Ildikó: kapcsolat (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Hegyre fel (haibun) →
Győri László: KIS ARS POETICA (versek)* →
