OPEN 48. – Aki kereste az igazságosság igazát
Heinrich von Kleisttől Sütő Andrásig, a kisregénytől a Kohlhaas-szindrómáig[1]
Táv irat: lehetvalakialegderekabbésalegszörnyűbbembereszerrestop
ezazeszelősjogérzetdrámájastop
Sütő András az erdélyi Mezőségen, Pusztakamaráson született 1927-ben. Az Anyám könnyű álmot ígér (1970) c. regényét (alcíme szerint: naplójegyzetek) tartja a legjelentősebb, maradandó művének az irodalomtörténet. Az 1970-es években írt történelmi paraboladrámáiban a személyiség és a hatalom viszonyának sokrétű elemzését adja. [2] Ezek közé tartozik Az Egy lócsiszár virágvasárnapja három felvonásos drámája, amelyet 1973-ban, a Ceaușescu-diktatúrának idején írt. Sütő saját politikai ellenállását fogalmazta meg a megszilárduló önkényuralommal szemben.[3] Az Egy lócsiszár virágvasárnapja a maga korában, 1973-ban Magyarországon is égetően aktuális volt, rengeteg áthallással. Vajon ma ki mit hall meg ebből?
*
A dráma alapja Heinrich von Kleist történelmi tárgyú kisregénye, amelyet 1810-ben adtak ki, de annak is van előzménye, és mindezeket megelőzi a valós történet. A kisregény alapja Peter Hafftiz Microchronologicum című, 1595-ben keletkezett művében található; Kleist közvetlen forrása Christian Schöttgen és Georg Christoph Kreysig 1731-ben megjelent történeti munkája volt. A cselekményt Kleist oly módon alakította át, hogy az alaptörténeten túlmenően az ideális világ és a valóság szembenállását is bemutatja.
*
Hans Kohlhase a 16. században élt Brandenburg tartományban, a Spree menti Cöllnben. A városi feljegyzések tanúsága szerint derék és jómódú polgár volt. Kereskedőként 1532. október 1-jén a lipcsei vásárra utazott. Útban Günther von Zaschwitz földbirtokos lefoglalta Kohlhase két lovát, zálogul a Drezda felé átutazás díjának fejében. Kohlhase jogi úton keresett elégtételt, de hiába, ezért 1534-ben hadjáratot hirdetett: Wittenbergben házakat gyújtott fel, és kifosztotta a zinnai kolostort. Martin Luther figyelmeztető levele sem tudta jobb belátásra téríteni, és további bűncselekményeket követett el. Többek között 1540 februárjában egy híd mellett megtámadta II. Joachim brandenburgi választófejedelmet is. A választófejedelem ezek után személyes ellenségének tekintette Kohlhasét, és szabad elvonulás ígéretével Berlinbe hívta tárgyalásra. Itt azonban az ígéret ellenére elfogták, 1540. március 22-én elítélték, és május 22-én nyilvánosan kerékbe törték.
A kisregény cselekményének összefoglalója
A brandenburgi lócsiszár Kohlhaas Mihályt rögtön a mű első mondatában úgy ismerjük meg, mint „aki a maga korában a legderekabb és legszörnyűbb emberek közé tartozott.” Kohlhaas egy fiatal ménessel Szászország felé indul, amikor a tronkai Vencel várnagya megállítja azzal az indokkal, hogy nincs passzusa. A várnagy zálogként visszatart két lovat, mondván, hogy majd ha Drezdában kiváltja a passzust, hazafelé utazása során visszakapja őket. Kohlhaas Drezdában megtudja, hogy a passzus megkövetelése tiszta önkényeskedés volt, ezért visszatérve a várba, el akarja vinni a lovait. Odaérve azt tapasztalja, hogy a mezei munkára befogott lovai állapota nagyon leromlott, és hogy Herse nevű szolgájával, aki ez ellen szót emelt, csúnyán elbántak.
Kohlhaas panaszt terjeszt a szászországi választófejedelem elé, amelyben a tronkai Vencel úrfi megbüntetését, a lovaknak előző állapotukba való visszaállítását, és a szolga ápolási költségeinek megtérítését kéri. Négy-öt hónap múltával megtudja, hogy a panaszt a drezdai törvényszéken elsüllyesztették, Vencel úrfi két rokonának, a választófejedelem udvartartásához tartozó Hinz és Kunz uraknak a befolyására. Ennek ellenére Kohlhaas továbbra is jogi úton próbál igazságot szerezni az ismerős városkapitány, Geusau Henrik támogatásával. Amikor ez a próbálkozása is kudarcot vall, felesége, Lisbeth asszony önként felajánlja, hogy maga viszi el a kérvényt a brandenburgi választófejedelemnek. Lisbeth azonban a fejedelmet körülvevő őrség „nyers buzgalma folytán” megsebesül és meghal.
Kohlhaas most kezdi felismerni, hogy a jog nem általános érvényű. Így a maga módján, a törvénnyel nyíltan szembefordulva próbál meg igazságot szerezni magának: jogi ügyekben jártas lócsiszárból gátlástalan gyújtogatóvá és gyilkossá válik.
Hét szolgájával megtámadja a tronkai Vencel úrfi várát, és megöli a várnagyot, a sáfárt és a vár népét, köztük a gyermekeket és asszonyokat is, a holttesteket pedig „Herse ujjongása közben” kidobatja az ablakon, magát Vencel úrfit azonban nem találja meg a várban. Miután Kohlhaas azt a hírt kapja, hogy Vencel egy apácakolostorban rejtőzik, kiadja az első „kohlhaasi parancsot”, amelyben „felszólította az országot, hogy Vencel tronkai várúrfinak, akivel ő jogos háborúságban áll, semmiféle támogatást ne nyújtson.” Csapatával, amely közben kibővült néhány tronkenburgi szolgával, akik elégedetlenek voltak a várúrfival, az erlabrunni kolostorhoz lovagol, mert úgy véli, hogy Vencel ott rejtőzik nagynénjénél, az apátnőnél. A kolostornál kiderül, hogy Vencel úrfi ismét odébbállt, ezúttal Wittenbergbe. Időközben harminc főre gyarapodott csapatával Kohlhaas Wittenbergbe siet, és kibocsátja második és harmadik parancsát az úrfi kiadatására. Mivel a város nem szolgáltatja ki az úrfit, Kohlhaas háromszor is felgyújtatja a várost.
A támadások nyomán pánikba esett városlakók kiadnák a várúrfit Kohlhaasnak, de nem találják meg. Ezért cselből kiküldenek egy csapat katonát, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az úrfi már elhagyta a várost. Kohlhaas elhiszi a cselt és követi a csapatot Lipcsébe. Ezt a várost is felgyújtja és beveszi magát Lützen várába, amelyet a következő parancsában „ideiglenes világuralmunk székhelye” névvel illetett, saját magát meg „Mihály arkangyal helytartójának” nevezte. Egy esőnek köszönhetően a tűz csak kevés kárt tett Lipcse városában. A megfélemlített városi tanács nyilatkozatokat adott ki, hogy Vencel úrfi nincs a városban, majd elterjesztették azt a hírt, hogy Vencel úrfi Drezdában van rokonainál.
Miközben Drezdában újabb lépéseket készítenek elő Kohlhaas ellen, egy titkos találkozóra kerül sor Kohlhaas és Luther Márton között, aki közbenjárást ígér a szászországi választófejedelemnél Kohlhaas szabad elvonulása és perének újratárgyalása érdekében. Ebben bízva Kohlhaas elhagyja csapatát és Drezdába megy az úrfi elleni perre. Egy ideig úgy tűnik, hogy Kohlhaasnak igazságot szolgáltatnak, de nem engedik visszatérni otthonába, és szállását akarata ellenére őrzik. A lócsiszár ezt az ígéret megszegésének tekinti, és a továbbiakban nem tartja magát az egyezséghez. Közben Kohlhaas csapatának egyik tagja, Nagelschmidt, Kohlhaas nevében újra csapatot toboroz, és levelet ír vezérének. Mivel Kohlhaas már nem bízik az amnesztiában, válaszul a felkelés folytatására utasítja Nagelschmidtet, de a valódi terve az, hogy Nagelschmidt segítségével Kelet-Indiába szökik. Ezt természetesen senki nem hiszi el neki, így az elfogott levél alapján elítélik.
Az ismerős városkapitány közbenjárására Berlinből kérik Kohlhaas kiadatását, mivel porosz alattvalóként nem ítélkezhetnek fölötte Szászországban. A kiadatás megakadályozására a szász udvar a német-római császártól kér segítséget, így a legfelsőbb hatalom is figyelemmel kíséri az esetet. A tárgyalás a lehető legszabályosabban zajlik, és a várúrfit arra ítélik, hogy a Kohlhaas lovait visszahízlalja és visszaszolgáltassa. Ezzel párhuzamosan a másik perben Kohlhaast halálra ítélik a tartomány békéjének megsértése miatt.
A kisregény utolsó negyedében az eddig realisztikus elbeszéléshez egy meseszerű mellékszál kapcsolódik: Kohlhaas még régebben egy cédulát kapott egy jövendőmondó cigányasszonytól a szász választófejedelem jelenlétében, amelyre három dolog volt írva: a ház utolsó fejedelmének a neve, az évszázad, amikor el fogja veszíteni birodalmát és annak a neve, aki azt fegyveres hatalommal elragadja. A cigányasszony szavahihetőségét több hihetetlen esemény támasztja alá. Az ítélethirdetés előtt a választófejedelem felismeri Kohlhaasban a cédula birtokosát, és mindent megpróbál, hogy megszerezze az írást. Kohlhaas azonban nem hajlandó a cédula árán megvásárolni az életét, és felakasztása előtt a fejedelem jelenlétében lenyeli az írást, így állva bosszút még halálában is. A fejedelem „ájultan, görcsök között esett a földre.” [4]
Különböző jogfelfogások
A műben állandó ellentét van a különböző jogfelfogások, különösen a középkori és a felvilágosodás korabeli között. Maga Kohlhaas gondolatmenetében és cselekvési módjában mintha a felvilágosodás filozófusai, például Thomas Hobbes közelében mozogna. Önbíráskodását úgy is fel lehet fogni, mint a társadalmi szerződés felmondását és a visszatérést a természetes állapothoz: miután az állam nem teljesíti azt a kötelességét, hogy igazságot szolgáltasson, Kohlhaas maga veszi a kezébe a törvénykezést, így a társadalmon kívülre helyezi magát. Lutherrel való vitájában Kohlhaas ezt mondja: „Kitaszítottnak nevezem azt, akitől megtagadták a törvényes védelmet! […] aki ezt megvonja tőlem, az kitaszít engem a sivatag vadjai közé és […] a husángot adja a kezembe, mely majd megvédelmez.” Kohlhaas azzal, hogy a nem működő közösségi bosszúállás helyett – Hamlethez és Akhilleuszhoz hasonlóan – az egyéni bosszúálláshoz folyamodik, hőssé és egyúttal szörnyeteggé válik.
*
Heinrich von Kleist kisregényével szemben lényegesen más Sütő András drámája, amelynek tragikus hőse törvénytisztelő polgárból válik forradalmárrá. Tetteiben a kényszerűség dramaturgiája működik: úgy válik önmaga ellentétévé, hogy közben küzd a változás ellen, látva annak veszélyességét. Kolhaas lovait az úri önkény elveszi, szolgáját összeverik. A törvényhez folyamodik, s folytat haláláig tartó küzdelmet a törvény érvényesítéséért. Kolhaas naiv igazságkeresése felesége halálát okozza. Ekkor választja a fegyveres harcot, s lép a „térdeplő reménység” helyett a „fölegyenesedett reménytelenség” útjára. Megváltozott belső meggyőződését Luther wormsi beszédének szállóigévé vált szavai hitelesítik: „Itt állok, másként nem tehetek…” Sorsának paradoxona, hogy csak kifosztottságában ébred rá megalázottságára, illetve attól a rendtől várja a maga védelmét, amely más hatalmi érdekek védelmére készült.
Sütő színpadi találmánya Nagelschmidt, aki bár szerepel Kleist elbeszélésében, korántsem ekkora súllyal. Sütő rezonőrként használja őt, a főhős lelki tusájának kivetülési felületeként. A két barát, Kolhaas és Nagelschmidt egymással folytatott vég nélküli, lázas disputájában tudja elmondatni a főhős belső vívódásait.
Így kezdődik a darab
Kolhaas története az „eszelős” jogérzet drámája. Az, ami e mintaszerűen törvénytisztelő és krisztusian jámbor lókereskedő már-már idillikus hétköznapjait feldúlja, voltaképpen egy apró, jogsértő affér. Kolhaas Mihály lókereskedő üzleti útjáról hazaérkezik családjához. Szolgája, Herse majd később követi. Házában leli Nagelschmidtet, legjobb barátját, aki üldözői elől menekült ide.
Az első felvonás első jelenete Kolhaas Mihály lakásában Kolhaasenbrückben játszódik. Ajtó, ablak nyitva, mint amikor egy rossz éjszaka után jobb napot kezdenek az emberek; vagy ha nehéz tél után kitavaszodott; vagy ha már eltemették a házból a halottat; vagy ha már – valamilyen oknál fogva – bízni lehet a külvilágban. Lutheránus istentisztelet hangjai: ének, orgonaszó. Mária, megosztván a házi munkát az istentisztelettel, időnként maga is átveszi a dallamot; áhítattal s halkan énekel, imádkozik. Kis idő múlva a városka főterén zaj keletkezik: kutyaugatás, kiáltások: „Fogjátok meg! Megkötözni! Megbotozni! A belét kitaposni! Günther úr, nem látom!” Föltehetőleg Günther úr hangja: „Szájtáti banda! Ostoba, bugris parasztja!” Ezzel a kiabálók tovarobognak. Mária olyannyira csak az Istennel társalog, a hangokat meg sem hallotta. Igyekszik a templomi énekhez igazodni. A város terére nyíló ajtóban ziláltan, futástól kifulladtan megjelenik Nagelschmidt. Egy pillanatig tűnődik, belépjen-e; Mária háttal áll vagy ül; újabb lábdobajra Nagelschmidt gyors macskaléptekkel beoson, a mosdófülke függönye mögé rejtőzik. A templomi ének felerősödik, Mária is hangosabban énekel. Az ajtóban, korbáccsal a kezében, egy zsoldos várkatona áll meg, majd belép; kellő tisztelettel megvárja, míg Mária befejezi az éneket.
VÁRKATONA
Hol van Nagelschmidt?
MÁRIA
Nagelschmidt?
VÁRKATONA
Ide kellett beszaladnia
MÁRIA
Nem láttam. De miért kellett volna ide szaladnia?
VÁRKATONA
Mert a ház urának, jámbor életű gazdádnak már nem szolgája, hanem kebelbarátja.
MÁRIA
Vitéz úr téved…
VÁRKATONA
A vitéz úr tévedhet, gazdája, Günther báró nem. A báró úr megmondta, hogy ez a lótolvaj…
MÁRIA
Lócsiszár…
VÁRKATONA
…lótolvaj. Ez a lótolvaj Münzer Tamás embere. Amikor a felkelés volt, két igáslovát lopta el a báró úrnak. A báró úr jobbágyai tanúsítják…
MÁRIA
Günther úr jobbágyait fölakasztották.
VÁRKATONA
Igen, ott tanúsították az akasztófa alatt: az igáslovakat Nagelschmidt lopta el Münzernek.
MÁRIA
Münzert lefejezték.
VÁRKATONA
Láttam. Magam is ott voltam, amikor Mülhausenben Münzert lefejezték. Ott álltam Günther báró úr oldalán, egészen közelről láttam, amikor ennek az Ántikrisztusnak a feje porba hullott és elgurult, és Münzer úgy kapdosott utána, mintha éppenséggel saját koponyáját akarta volna közibénk vagdosni.
Nevet.
MÁRIA
Istenem, miért mondod ezt nekem?
VÁRKATONA
Azért mondom, mert Günther báró úr azt mondja, hogy Nagelschmidt az Ántikrisztusnak volt pártfogója, ellopta az igáslovainkat, és most egy tisztességes lócsiszárnak a kebelbarátja.
MÁRIA
Gazdám, Kolhaas Mihály úr nem barátkozik lótolvajokkal. Isten és ember előtt tanúsítom, hogy nem rokonszenvezett a jobbágyfelkelőkkel és Münzer Tamással sem. Kolhaas úr a törvényes rend híve, és soha senkit másra nem intett, csak türelemre. Nálánál csak Krisztus urunk volt szelídebb és béketűrőbb, ezt gazdád is jól tudja, hiszen régi vásárlója, akár a tronkai Vencel báró úr. Kolhaas Mihály úr egyedül doktor Luther Márton főtisztelendő úr szavaira hallgat, és mindig a pártjára állott, valahányszor az a Münzer kitámadta, és Alamuszi komának, Hájfejűnek, sőt Szamárhúsnak nevezte.
VÁRKATONA
És Nagelschmidt?
MÁRIA
Kérlek, hagyj engem békében. Mindjárt hazaérkezik Kolhaas úr, és amilyen galamblelkületű, még egy pohár borral is megkínál –a pimaszságodért. Aki megdob téged kővel, dobd vissza kenyérrel, ez az én jó uram: ha meg akarod ismerni, a Bibliát olvasd. Ha pedig a Bibliát óhajtanád megismerni: Kolhaas Mihály életére vess egyetlen pillantást. Ő a megtestesült tízparancsolat és annak betartása egy személyben.
VÁRKATONA
Akkor megyek. Dajka létedre nagyon megokosodtál…
MÁRIA
Csak épp annyira, hogy ostoba rágalmaidat Kolhaas úr házában ne tűrjem.
VÁRKATONA
Egy kupa bort…
MÁRIA
Gazdád adjon, akivel a levágott fejekben gyönyörködtök. És most, ha el nem kotródsz – megátkozlak.
VÁRKATONA
Ijedten.
Csak nem vagy boszorkány?
MÁRIA
Mennyei Atyám, aki fent vagy az égben…
VÁRKATONA
Mária száját betapasztva.
Hallgass! Vagy elhallgattatlak… Könyörgöm…
MÁRIA
Hogy kiszabadítja magát a várkatona szorításából.
Csak annyit kérek: a szelídség és a türelem verjen meg téged…
VÁRKATONA
De csak ennyi… de csak ennyi…
Elszalad.
Túl sok volt a bizalomból: ajtót, ablakot becsukni.
Mária ezután hátrasiet a konyhába.
Nagelschmidt eléjön a függöny mögül, leül az asztalhoz. Mária bort hoz, elébe teszi.
Nagelschmidt tölteni akar magának.
Ez a Kolhaas úr pohara. Tulajdonképpen a bort is neki hoztam.
Még egy poharat tesz az asztalra. Nagelschmidt tölt, iszik. Mária nézi.
Tehát mégis itt vagy.
NAGELSCHMIDT
Ühüm.
Iszik.
MÁRIA
És mi történik veled, ha egyszer az ajtó nem lesz nyitva? Nagelschmidt az ablakra vet pillantást. És az ablak sem. Újabb körülnézelődésre. A kémény lika sem. A kulcs lika sem.
*
Miután hazaérkezett Mihály, a két férfi itt összevitatkozott, mert a barát a nemrég megvert Münzer Tamás tanainak és a népi mozgalomnak szenvedélyes híve és ezért üldözik, Kolhaas pedig Luther híveként türelemre, keresztényi alázatra, szeretetre inti barátját. A viszontlátás családi örömének és a baráti összeszólalkozásnak a tronkai vámos megjelenése vet véget, aki 50 garast követel a tronkai báró nevében, különben Kolhaas lovát nem hajlandó átengedni birtokán. A lókereskedő ugyan jogtalannak tartja a követelést, de hajlandó kifizetni a vámot, csak hogy lovai végre hazaérkezhessenek. De csak Herse szolga érkezik meg, ő is félig agyonverve. Kolhaas, a törvénytisztelő, törvényes orvoslást keres panaszára, s így kerül végül szembe a törvénnyel. Egy folyamodványt akar eljuttatni a választófejedelemnek, amelyben összefoglalja panaszát. Nem elsősorban két lováért küzd, hanem a jogtiprás ellen, amely büntetlenül hagyja az önkényeskedőt, s a törvényes rend helyreállítását akarja kikényszeríteni. A folyamodványt felesége, Lisbeth viszi Berlinbe, de amikor át akarja nyújtani a fejedelemnek, annak egyik testőre halálra sebzi. Betelik a pohár, Kolhaas a pör folytatása helyett vérbosszút fogad, hogy törvény híján maga vegyen elégtételt. A feudális önkényurak rettegett ellenfele lesz, váraikat feldúlja, szörnyű bosszút esküszik. Már-már úgy tűnik, semmi sem tartóztathatja fel, amikor a tronkai várban váratlanul Luther Mártonnal találja szemben magát.[5]
Harmadik felvonás első képe: Mihály vitája Luther Mártonnal
LUTHER
Kolhaas Mihály! Kolhaas! Mire vetemedel? Hogy merészelsz ide fegyverrel betörni? Elvakult ember, nyisd ki a szemed: kinek a színe előtt állasz?
KOLHAAS
A szívemnek legdrágább személy előtt, akit valaha ismertem. Doktor Luther.
LUTHER
A Názáreti sebeire tekints, ne reám, te végzetesen eltévelyedett szerencsétlen! Miként voltál képes úgy tüntetni föl magad, hogy az ég haragjának küldötte vagy? Az elvakult szenvedély tébolyában ki adta kezedbe az igazság pallosát, hogy magad ítélkezz keresztények fölött a magad feje szerint, a bosszú mámorában? Hogyan keresheted egymagad az igazságodat, mikor magad a csontod velejéig fertőzött vagy igazságtalansággal?
KOLHAAS
Bánattal, főtisztelendő uram.
LUTHER
Az emberi bánatra vigasztalás ígértetett; az igazságtalanságra kárhozat.
KOLHAAS
Velem történt az igazságtalanság.
LUTHER
Veled? Általad inkább. Békés közösségekre törtél nappal és éjjel, mint a puszták farkasai. Isten oltalmára bízott ártatlanokat hánytál kardélre egy haszontalan semmiségért indított pörnek az ürügyén. Hová tartozol te, Kolhaas Mihály? Nem a tartományúr s a választófejedelem alá? Ki vonta meg a jogodat, hogy törvényes elégtételhez juss a felsőbbség által?
KOLHAAS
Megpróbáltam, főtisztelendő úr…
LUTHER
Tétován és türelmetlenül, eleve bizalmatlanul, hivatalnokot és tartományurat tiszteletlenül összetévesztve, a panaszodat elsikkasztó törvényszolgákat a fennálló renddel azonosítva. Eszedbe jutott már, hogy rövidlátásoddal mily hosszú kálváriára indultál ezen a
földön és halálodon túl is? A pörödnek ilyenformán sohasem lesz vége. Hogyan vádolhatod majd a mennyekben a földi felsőbbséget, mikor az mind a mai napig semmit sem tudott a te potomságos panaszodról? Uram, ezt az embert, a vértől csöpögő kezével, sohasem láttam, nemhogy bántottam volna. Ezt mondhatja majd Isten trónusa előtt a Felsőbbség. És igaza lesz. Önkényeskedés helyett miért nem voltál alázatosabb és szorgalmatosabb a keresésben? És mi köze ügyedhez, lovaidhoz, szolgád tarisznyájához a nyomodba szegődő jobbágyseregnek, annyi vérontás után az újabb fölkelőknek? Van-e tudomásod arról, hogy Pleissenburg s Lützen környékén Münzer föltámadását hírelik, hogy éppen te vagy az, aki a felkelést meghirdetted? Ó kedves urak, mily gyönyörűséggel vág majd az Úr vasdorongjával közétek, vén cserepek közé! E szavakat Münzer mondta, most íme, neked tulajdonítják.
KOLHAAS
E szavakat nem mondtam, uram.
LUTHER
A tetteid megelőzték őket. A csatározásaid, gyújtogatásaid, a kastélyok falára szegezett kiáltványaid. Az egész reménytelen vállalkozásod. Legjobb híveim legjobbika, Kolhaas! Miként voltál képes Istentől így elrugaszkodni?
KOLHAAS
A reménységemet segítettem, főtisztelendő uram, a reménytelenséggel.
LUTHER
Micsoda kifejezés! Reménytelenséggel! Máglyatüzet érdemel a reménytelenséged. Most használod e pogány szót, amikor felszabadult hitünk végleg megszilárdul?
KOLHAAS
Minden megszilárdul. Csak az én életem omlott össze.
LUTHER
Mert önző vagy, bánatodban elvakult, és megreformált hitünk ellensége. Ha nem tudnád, Róma újabb támadásra készül, nem a lovad és tarisznyád: mindannyiunk ügye forog kockán, összefogásra, nem pedig széthúzásra van szükségünk.
KOLHAAS
Úgy kellene lennie.
NAGELSCHMID
Főtisztelendő uram! A császárt nem magad nevezted zsarnoknak és a szász herceget drezdai disznónak? Hogy egyik vámot a másikra, egyik adót a másikra halmozva úgy cselekszenek, hogy az rablóktól és gazemberektől is sok lenne – ezt nem magad mondtad, tisztelendő uram, a nagy fölkelés előtt?
LUTHER
Mindennek megvan a maga ideje. Aki nem tudja, hogy a történelemben minden órának más-más a parancsa, és valami mindig fontosabb, mint volt annak előtte, az ne merészeljen a szavamba vágni. Közös ügyünk a reformáció, közös ellenségünk Róma. Párizsban és Velencében máglyára hurcolják a hittestvéreinket! A pápisták nem válogatnak földesúr és jobbágy között. Egész nemzetünket az ellenreformáció pokla fenyegeti, ti pedig a négykézláb járó gondolkodás szintjén azokat öldöklitek itthon, akik visszatértek a tiszta evangéliumhoz?
KOLHAAS
Az én asszonyom, hites társam is visszatért, uram. Tudod-e, mi történt vele?
LUTHER
Tudom. A tettesek megbüntetését magam kértem a fejedelemtől. Lisbeth halálát én is megsirattam, Kolhaas Mihály, de könnyeinkkel nem áraszthatjuk el az Ügyet, amelyre életünket és üdvösségünket tettük föl. Ígérd meg, hittestvérem, Mihály fiam, hogy leteszed a kardot, amely a rablás és a vérszomjúság fegyvere. Leteszed most, és a haragot Vencel báró is leteszi. Feleséged utolsó kívánságával az Úr szól tehozzád: bocsáss meg azoknak, akik ellened vétkeztek…
KOLHAAS
Nem tehetem, főtisztelendő úr. Üdvösségemnek árán sem.
A vár négy sarkán megszólalnak a kürtök.
LUTHER
A meisseni herceg és a fejedelem közös hadserege. Nem én hoztam rád. Bár azt kellett volna tennem. Nem nyújtod a kezed, Kolhaas?
KOLHAAS
Sok évvel ezelőtt a wormsi birodalmi gyűlés elé idéztek egy embert, egy lánglelkű férfiút, aki bátorságával felforgatta a világot. Szigorú és ellenséges bírák elé idézték, hogy a császár előtt a tanait visszavonja. Egyetlen intésen múlott az élete vagy máglyahalála, mégis azt mondotta: Nem tudok és nem akarok visszavonni semmit, mert se nem tanácsos, se nem bátorságos bármit is a lelkiismeretünk ellen cselekedni. Távol álljon tőlem a szándék, hogy azzal a férfiúval, akinek most színe előtt állok, akit kezdettől szívembe fogadtam, doktor Luther Mártonnal, összehasonlítsam magam. Nekem nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavonását kérné bárki tőlem. De amily jelentéktelen a személyem: oly iszonyatos és pótolhatatlan a veszteségem. Igazad lehet: mindez csak porszem a te hatalmas igazságodban. De ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették? A meghirdetett és be nem váltott igazság, drezdai és brandenburgi alkotmányok, uram, ocsmányabbak a nyílt hazugságnál, mert olyanok, mint a csalétek; fogát vicsorítja, vagy elmenekül a kutya, ha vasvillát vetek feléje, de gyilkosának kezét nyalva pusztul el egy darabka mérgezett kenyértől.
A hiszékenység s a folyamodványos reménység vetett véget Lisbeth életének. Lehetséges, hogy az a gyermek, aki Schwerinben vár engem, anyja után most az apját is elveszti. Semmit sem hagyhatok rá, csak az árvaságot, amely térdeplő reménységből fölegyenesedett reménytelenséggé fogja nevelni őt. Az a férfiú, valamikori doktor Luther Márton, a wormsi birodalmi gyűlésen maga is fölegyenesedett, és azt mondta: itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen, ámen.
LUTHER
Szelídebben.
A valamikori Luther Márton ma is kész meghalni az Ember Fiának igazságáért. De az élet parancsa nem a halál, hanem annak elkerülése: nem az öngyilkos reménytelenség, hanem az okos cselekvés. Az eszes meglátja a bajt, és elrejti magát; a bolondok nekimennek, és kárát vallják. Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán. Elegendő büntetés nekünk a halál tudata. Az élethez kell tehát a férfibátorság, mert a halottak semmit sem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé.
*
Hiába érvel Kolhaas azzal, hogy az egyén igazsága nélkül nem lehet egyetemes igazságról beszélni. A hitújító itt már a hatalmi gépezet része, aki a reformáció általános érdekeire hivatkozva fegyverzi le, s szolgáltatja ki a fejedelmi ítélkezésnek, amely javait visszaszolgáltatja számára, az ellene vétő bárót megbünteti, ugyanakkor halálra ítéli Kolhaast. Az ő példája arra világít rá, hogy a törvények erkölcsi érvénytelenségének idején a romlott hatalommal való szembeszegülés marad az igazság érvényesítésének egyetlen lehetősége. Az evangéliumi egyenlőséget és vagyonközösséget hirdető Münzer szellemét éltető barát, Nagelschmidt mondja ki az emberi teljesség önvédelmét sugalló, s a dráma legfőbb üzenetét magába sűrítő axiómát: „Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.”[6] Ez a végén hangzik el, de előtte még történtek érdekes, nem várt dolgok!
Harmadik felvonás, második kép
Drezda piactere. Ujjongó tömeg, bírósági asztal. A háttérben fehér lepellel borított emelvény. Bevonul Kolhaas, Nagelschmidt, Herse és velük néhány lovász. Hangok: „Éljen Kolhaas! Igazságot Kolhaasnak! Büntetést a tronkainak! Tűzbe vele!” Kolhaas és társai az emelvény előtti padon foglalnak helyet. Vencel jön a tömeg hurrogása közben, Nagelschmidt át akarja adni helyét neki a padon, de nem fogadja el. Állva marad. A bíróság tagjai fölvonulnak az emelvényre: Zauner, Eibenmeyer, Müller, oldalt ül: Kallheim, Hinz, Kunz.
EIBENMEYER
Atyámfiai! Csendet, rendet kérek! Nyilvános ítélethirdetésünket a választófejedelem nem a zajongás, hanem a példastatuálás végett rendelte ide, Drezda piacára. Fegyveres őreink a rendbontókat helyben letartóztatják. Méltóságos tronkai Vencel báró! Jelen?
VENCEL
Jelen.
EIBENMEYER
Kolhaas Mihály, lókereskedő.
Kolhaas föláll.
Igen. Tessék állva maradni. A választófejedelem és a császár ítéletét kell meghallgatnunk. Zauner ügyész úr…
ZAUNER
Íme, Kolhaas Mihály, eljött a nap, amely fényre deríti a te igazságodat. Minekutána Tronkából szabad elvonulást biztosítottam neked, apránként vettem vizsgálat alá célodat is, amely oda kényszerített. Megállapítottuk, hogy sem rablási szándék, sem békés társadalmi rendünk felforgatásának jobbágyindulata nem vezetett, hanem kizárólag saját kicsiny javaidnak, igazságod morzsáinak a visszaszerzése. Istentől rendelt felsőbbségét, fejedelmét tiszteli meg az, aki annak meghirdetett igazságaihoz ragaszkodik. Kenyerétől fosztatik meg az, aki annak morzsáit elvesztegeti. Éppen ezért a mai napon elrendeltük: két fekete lovadat, abban az állapotban, amiként jogosan kívántad – csengőstől – visszaszolgáltassák. Hasonlóképpen visszaadassék a jogtalanul behajtott ötven garasod és Hutten Herse nevű szolgád kabátja, kalapja, tarisznyája, a benne talált személyi tárgyakkal egyetemben, úgymint: cseréppipa, tapló, kovakő, tizenkét garas és egy csontnyelű pipaszurkáló. Kelt Brandenburgban. Frigyes választófejedelem… Aki kegyességének újabb jeleként személyesen óhajtotta volna döntését közölni. A fejedelem elnézésedet kéri, Kolhaas Mihály, de császárunkat kell ma vendégül látnia. A császár is elnézésedet kéri, hogy feleséged, Kolhaas Lisbeth hozzá eljuttatott folyamodványára különleges elfoglaltsága miatt Müller Ferenc császári ügyész útján kénytelen döntését közölni. Müller úr…
MÜLLER
Ötödik Károly, isten kegyelméből választott római császárunk, a birodalom mindenkori gyarapítója, Németország, Spanyolország, a két Szicília, Jeruzsálem, Magyarország, Dalmácia, Horvátország satöbbi királya, Ausztria főhercege, Habsburg, Flandria és Tirol grófja – a brandenburgi választófejedelem igazságos keze által tisztázott pörös ügyben az alábbi kiegészítő végzést jegyzi saját kezűleg: A vessző és dorgálás bölcsességet ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját. Amiként a brandenburgi kancellária pártatlanságán ejtett foltot Hinz, Kunz és Kallheim úr: a mai nappal tisztségükből mindhármukat elbocsátjuk.
A tömeg felujjong.
S mivel bármely törvénysértés a Legfelsőbb Törvényhozó Személyét sérti, várúri jogainak túlhágása miatt tronkai Vencel báró kétesztendei börtönbüntetésre ítéltessék.
Döbbent csend. E pillanatban kürtök szólalnak meg, majd ágyúlövés hallatszik. A tér nem látható sarkából elvegyül a zajba Kolhaas lovainak csengőszava. Egy törvényszéki szolga átadja Kolhaasnak Herse kabátját, kalapját, tarisznyáját. A tömeg gyorsan eloszlik.
Kiáltások: „Itt a császár! Gyerünk a császár elébe! Éljen a császár!” Szigorú tartásban néhány fegyveres poroszló marad csak Kolhaas közelében. Kolhaas lassan tér magához a váratlan győzelem súlya alatt. Az ágyúlövés irányába zúduló tömeg után bámul.
KOLHAAS
Jóemberek! Most hagytok magamra? Senki sem kíváncsimár a dölyfös tronkaira? Emberek! Éljen a császár! Elhozta az én virágvasárnapomat… Éljen a császár!
Nagelschmidthez, mintegy végső replikaként minden vitájukra.
Éljen a császár!
Nagelschmidt rezzenetlen.
Ha későn is… Elhozta az én virágvasárnapomat. Hallod, Karl? Tronkai Vencel kétesztendei börtönbüntetésre ítéltessék. Mámorosan ízleli a szót. Ítéltessék… Ítéltessék… Lisbeth küldi sírjából a szikrányi vigaszt: Ítéltessék!
Diadalmasan.
Ismételd, Müller, drága barátom, vak malomként forgassa nyelved a szót: ítéltessék
MÜLLER
Megrendülten és verejtékezve.
Ítéltessék.
KOLHAAS
Ó, ha Lisbeth is hallaná, Karl!
Átöleli Nagelschmidtet.
NAGELSCHMIDT
Hallja bizonyára.
KOLHAAS
Ő hozta volna nekem… nekünk… ezt az üzenetet. Ember és elégtétel hogy képes ily messzire szakadni egymástól? Köszönöm, Karl, hogy mellém állottál… Ezt az egyetlen fáklyás szót bár – ítéltessék! – menedékünknek visszaszerezhettük.
NAGELSCHMIDT
Kevés.
MÜLLER
Nem ért véget, Mihály, a császár szövege. Mert bármily rövid az ember földi élete, és bármily hosszú és gyötrelmes legyen az igazságnak útja: senkinek sem áll jogában azt önhatalmúlag, mellékösvényeken keresni.
KOLHAAS
Mint e tronkai disznónak!
MÜLLER
Mert az igazság elfordul attól, aki igazságtalan módon igyekszik hozzá; mert a jogot csak joggal, az üdvösséget alázattal lehet megszerezni. Visszakaptál mindent, Kolhaas Mihály, mindent, ami megilletett, de ne felejtsd, hogy az ember, miközben az igazságot hajszolja: el is adósodik.
KOLHAAS
Mindenemet elkótyavetyéltem.
MÜLLER
Rajtad immár a sor a törlesztésben.
NAGELSCHMIDT
Rajta? Talán a tronkai Ántikrisztuson! Kolhaasnak minden elveszített java visszaszolgáltassék!
MÜLLER
(Fokozatosan elszigorodva, kiszakítván magát a baráti kapcsolat kínos kötöttségéből.)
Rajtad immár a sor a törlesztésben.
NAGELSCHMIDT
Nem törlesztünk! Követelünk.
EIBENMEYER
Igaz tanítás a császár tanítása.
MÜLLER
(Olvas.)
Várakat gyújtogattál, emberéletet oltottál ki, jogodért a jogtiprásnak útjára
léptél…
NAGELSCHMIDT
Mi mást tehetett volna? A keresztre feszített igazságot hogyan közelítsük meg, ha Pilátus latrai őrzik azt –ellenünk? Lepecsételt sírjából a jogot miként lehetne kiszabadítani a farizeusok hadának szétverése nélkül? Ügyész úr! A mi legfőbb igazságunk, akinek templomokat építettünk, talán békével és alázatos folyamodványokkal járult Kajafáshoz avagy a júdások elébe? Egyszülött fiát az Isten nem földindulással és kősziklarepesztéssel szabadította ki s emelte magához? Egyetlen utat jelöl ki nekünk a császár? Egyetlen járható útként – a járhatatlant?
EIBENMEYER
Nagelschmidt összetéveszti magát és gyújtogató társát a Törvénnyel és…
NAGELSCHMIDT
Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.
EIBENMEYER
Őrség!
Két katona elhallgattatja Nagelschmidtet.
MÜLLER
Kolhaas Mihály kolhaasenbrücki lakos, született 1502. június tizenhetedikén Schwerinben, a mai napon kötél általi halálra ítéltetik. Kelt mint fent, a császárnak saját kezű aláírása.
NAGELSCHMIDT
Úristen! Becsapták! Becsapták! Latrok, becsaptátok, tőrbe ejtettétek, verembe csaltátok, mért hallgattunk rátok? Ó, én ostoba, kinél ostobább csak Kolhaas Mihály volt!… Tudhattam volna… minden szavuk hiénabűzt áraszt, és minden ravasz engedményükkel a végső céljaikat palástolják. Müller úr! Nyelvedet adtad az ocsmány ítélethez – tépd ki a nyelved. Hangodat adtad hozzá –vágd el a torkod!
MÜLLER
A hang az enyém volt – a döntés a császáré, Mihály. Bocsáss meg nekem.
KOLHAAS
Utolsó kívánságod? (Görcsös kacagás.) Az ítélethirdetők utolsó kívánsága: bocsássunk meg nekik. (Újabb kacagását Vencel diadalmas-gúnyos kacagása szakítja meg. A tronkait kifelé kísérik az urak. Kolhaas, utána nézve.)
Találkozunk még!
Müllerhez.
De veled már sohasem. Elszámolnivalónk sincs már…
MÜLLER
Tudod jól… Mindent megtettem. A körülmények szerencsétlen kényszere, hogy…
KOLHAAS
Legyen neked könnyű a hatalom. Nyugodj békében. Müller kimegy. A színen csak az akasztásban érdekeltek maradnak. Fegyveres őr, hóhér, a kivégzést ellenőrző megbízott stb. Miközben a bitót a helyszínen állítják föl, Nagelschmidt kétségbeesetten, kiégett tekintettel nézi Mihályt.
KOLHAAS
Henriket ugye fölneveled?
Az amulettet Karl nyakába akasztja.
A kettőnk vitája véget ért. A hóhér tesz pontot rá. A kis lucfenyőt a kertünk sarkából költöztesd Schwerinbe. Lisbeth kívánságára ültettem, gyermekünk születésekor. Vigyázz, meg ne sértsd a gyökereit. Öntözgessétek, hogy új erőre kapjon. Milyen szelíd most az arcod, Karl. Soha nem láttalak ennyire szelídnek. Mintha Jézus törülközőjét használtad volna. Amelyiken rajta maradtak a vonásai. Az ő türelmére lett volna szükségünk – egymás iránt a közös veszedelemben.
Nagelschmidt könnyét törli.
Henrik ne lássa majd a könnyedet. Gondolod, hogy megkapaszkodik az a kis fenyő Schwerinben? A két fekete nyakára kössétek vissza a csengőket. Melyik úton mégy el?
NAGELSCHMIDT
Amelyik Münzer Tamáshoz vezet.
KOLHAAS
Az jó. Az a legrövidebb. A hazavezető.
A hóhér megáll Kolhaas előtt. Dobpergés, majd csönd. Távolról a két fekete ló csengője hallik. Harangok szólalnak meg a császár tiszteletére. A szín fokozatosan elsötétül.
*
Sütő András drámája a hatalomhoz való lehetséges viszonyulásokat járja körül, amely ma éppoly időszerű, mint volt 1973-ban, vagy annak előtte, a XVI. században. Három szereplő képviseli a különböző alternatívákat: Nagelschmidt a forradalmiságot, Lisbeth a keresztényi alázatot, Luther pedig a hatalommal való egyezkedést. Kolhaas mindhárom álláspontot követi – egy ideig. Egyik legfontosabb gondolata: „aki felkelést szít és nem viszi azt győzelemre: tömeggyilkos“. A mondat átokként ivódik a zsigereibe, és be is teljesedik végül, amikor az igazság zászlaját lobogtatva tömeggyilkosként ezreket vezet a halálba és ezrek családját irtja ki.
Végül szóljunk címválasztásról, amely sokatmondó. A húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe. A virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, a nagyhét kezdete, amikor Jézus diadalmasan vonult be Jeruzsálembe. Kolhaas mélyen istenfélő, minden gondolata, cselekedete vallásosságában gyökerezik. Emiatt még tragikusabb, hogy elfordul Istentől is: magányossá teszi a gyűlölet, és ebben a magányban nem hallja meg többé az ő Istene szavát.
Kolhaas „messiás királyként“ keresi az igazságát a jogait lábbal tipró hatalommal szemben, és sem Luther, sem felesége, Lisbeth ráhatására nem talál vissza a jámborság útjára, elvakultságában végső soron azonosul az ellene elkövetett törvénytelenséggel.
Móser Zoltán
Jegyzetek
[1] A Kohlhaas-szindróma egy olyan pszichiátriai tünetegyüttes, mely kóros viselkedésformákban nyilvánul meg. Nevét Kohlhaas Mihályról, Heinrich von Kleist történelmi tárgyú kisregényének főhőséről kapta. A Kohlhaas-szindróma (más néven kóros érvényszerzésbe tébolyulás) sajátosságai közé tartozik a kitaszítottság élmény és a bosszúvágy. Az egyén megszállottan ragaszkodik saját igazához, mely vélt vagy valós okok miatt – akár teljesen hétköznapi szituációkban is – alakulhat ki.
[2] Ez az ismertetőnk a német Wikipédia Michael Kohlhaas szócikk fordításának felhasználásával készült.
[3] Nicolae Ceaușescu: román kommunista politikus, a Román Kommunista Párt főtitkáraként Románia rettegett vezetője 1965-től 1989-es kivégzéséig.
[4] A történetet már a 19. században több ízben is színpadra állították. A 20. században többek között James Saunders (1972), Sütő András (Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1973), Stefan Schütz (1977), Yaak Karsunke (1979), Elizabeth Plessen (1982), Tasnádi Isván (Közellenség, 1999) írtak színpadi művet Kleist kisregénye alapján.
[5] In https://moly.hu/konyvek/suto-andras-egy-locsiszar-viragvasarnapja-csillag-a-maglyan
[6] Papp Endre: https://www.mmalexikon.hu/kategoria/irodalom/itt-allok-maskent-nem-tehetek
Illusztráció: OPEN – Móser Zoltán rovata
Ezek is érdekelhetik!
OPEN 51. – DRÁMÁK →
OPEN 50. – Shakespeare: Szonettek →
OPEN 49. – AKI ÉREZTE ISTEN IGÉJÉNEK ÉHSÉGÉT →
