Györgyi Csaba: égből égbe hulló

80  oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023
ISBN: 978-615-6180-75-9

eredeti ár: 1990Ft
webshop ár:
1 590 Ft + 500 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás:

Györgyi Csaba negyedik, égből égbe hulló című kötete többnyire olyan prózaversekből, puszta versekből vagy mininovellákból, újdonsült műfaji meghatározással élve: nollákból áll, amelyeket többnyire paradoxon, abszurd helyzet vagy meghökkentő, jelzős szerkezetek alkalmazásával megvalósított intenzív, tömör kifejezésmód jellemez. Azonban a forma ezúttal sem cél, hanem a valóság ihletett ábrázolására irányuló szellemi törekvésnek a térhez-időhöz történő hozzálassulása.
A szerző eddigi négy kötete (Mint két idegen – Te, és, én – Barokk vihar – égből égbe hulló), miként a négy évszak, egységet alkot.
Az utolsó kötet az őszt jeleníti meg:

köd ölelgeti a szelet, és a színnel teli
ősz hasadt, veres sebére hull a csók,
mint zsebben zörgő, de földre hullva
elnémuló diók

Új műfajt alkotott és éltet a negyedik kötetes szerző – a Prágai Tamás-díjas író legújabb kötetének nolláiból hármat ajánlunk az olvasók figyelmébe.

Gramofon bácsi és a császár

A nagy háborúk előtti villanyoszlopok drótjain ballagó fénytanok futnak le a hegyekből. A hegyek mögötti távírdai fabódék felé bök egy turista. Megtudta, hogy nyom nélkül eltűnt ükapja még él, s hogy távírótiszti hivatalát becsülettel ellátva valahol arrafelé szolgál valami rég halott császárt. Nyilván oda még nem jutottak el a hírek…
Hónapokig tart, amíg a bonyolult, és legkevésbé sem összehangolt menetrendek alapján közlekedő, vén buszok hátán átbucskázunk a hegygerincek vonalán. Mégis mi ez, egy mese, amelyben végül mindenki mindenhová megérkezik? Azt, hogy mese vagy nem mese, nem tudom, s ha tudnám, akkor sem mondanám meg, de mindenesetre mi megérkezünk, s az állami utcaneveket kapott bódésorok között aztán hamar meg is találjuk a vasalt egyenruhás öregembert. Nem sokkal később előkerülnek a régi fotók is…
– Igen, az a beteg kisfiú ott, azon a fényképen én vagyok – mondja a turista –, viszont a felvételen minden egyéb hazugság! Az ükanyám sokáig várt rád, de aztán nem a városok városába, hanem egy tengerparti házba vitt át bennünket, amelynek akkor még egyetlen ablaka sem nézett a tengerre.
– Mondjátok meg neki – válaszolta az öreg –, hogy még mindig szeretem őt, s az álom és a valóság határpillanataiban, amikor már tudom, hogy vagyok, de még nem tudom, hogy ki vagyok, minálunk, otthon, a kiskertben járok-kelek, a padok mögötti harangvirágok árnyékában, ott, ahová a törött gyermekjátékokat szokás eltemetni.

Házam

Egy hatalmas, lomhán lélegző állat a házam, benne lakom. Nem sokat beszél, viszont sokat álmodik, és ha álmodik, vele álmodhatok én is. Nagyon messziről érkezett, és már nagyon vágyik haza, de csak akkor térhet oda vissza, ha már elég sokáig lakott benne valaki. Hatalmas ablakszemei mögött, a gyomorkonyhában édes gumókat növeszt nekem reggelire, és amikor este hazaérkezem a grillsütőrács-gyárból, szívszobáinak egyik alvó pitvarában mindig énekel nekem korábbi, nagy utazásairól. A mesélő mindig ő, a mesék hőse mindig én vagyok, s lélegzetvételeinek ütemére lassan belesimulok mély honvágyának völgyeibe.

Föld 2.0

Amikor végre előmászhattunk földbe süllyesztett menedék-tartályaink torkából, mindent repkény borított körülöttünk: a régmúlt korok építményei, a villanyoszlopok, a Földön rekedt repülőgépek és a toronydaruk mind-mind egy dinoszauruszokról szóló, B-kategóriás mozi óriásdíszleteként vártak ránk, és „zöld zöld zöld”… ezt az egyetlen szót ismételgetve hívtak bennünket egyre beljebb és beljebb, öntudatlan valóságuk fenségesen mély szívébe.
A meleg és párás lég édeskés, tavaszi illatába ritka fűszerként ismeretlen virágok és különös formájú gyümölcsöket termő, bokorszerű fácskák egymással kergetőző párái vegyültek. Évszázadok, sőt, talán évezredek is elteltek, amíg a hibernáló folyadék védelmező, ugyanakkor fullasztó börtönébe zárva, álomtalan álmaink tengerén keresztül eljutottunk egy új világgal való találkozás nagy pillanatáig.
Most itt áll egy kis tudóscsapat, mi, a túlélők, és egyikünknek sem kell kimondania, milyen kicsik vagyunk a mérhetetlennek tűnő égbolt horizontjának alsó csücskében. Most ide fut be minden remény, most innen indul el minden élet.