Midhall töprengése a dolgok állásáról (Batári Gábor versei)

Lét-nemlétigék
A tékozló fiú verse

Voltál és mégis lettél,
Sírgödörbe világfát ültettél,
„Lett”-ként sírtál és kacagtál,
Valóként izzadtál, vacogtál.
Lettél, pediglen voltál,
Szívembe parazsat szórtál,
Bárcsak, bárha csak volnál,
Nem röffeszkednénk disznóólnál.

Kérdés
A XIX. század költőinek

Ragyogsz koponya-palotában
Földi sátorházunk testetlen zsarnoka?
Lét-csarnokunk mely üregében honolsz
Gyors ideghúrjaink lantosa?
Ha porba hull végzetterhes lantod,
Semmibe tűnsz, mint a pára?
Nyomozhatatlan szférákba távozol,
Hol épül fényed fellegvára?

Tokaj nemes levének eredete
Balassi Bálintnak, a bárónak, borisszának, török- s boroskulacstorok-verőnek, istenes vitéznek, lovagköltőnek, az első magyar nyelven író poétának, az első szerelmes versciklus alkotójának

A bornak szól
Ez írott malaszt,
Mely élő vízbűl
Sziklát fakaszt,
Kősziklábúl
Hegyet sarjaszt.
Hegybűl nyertük
Tokaj levét,
Anyaföldbűl
Vérünk hevét,
Úristentűl
Hegynek kegyét.

Midhall töprengése a dolgok állásáról

Kozmikus porból lettünk,
Kozmikus porrá leszünk,
Közösek bennünk az alkatrészek,
Bár néhol vannak hézagok, rések,
De ott az űrkitöltő: csillagmalter,
Ősrobbanás, a teremtő valcer,
Vonzás-taszítás az ósdi habarcs,
Mely lelket-testet egybekavart.
A mennyekből leszakadt
Egy „Big Bang”-nyi darab,
Fénygerezd
Az Örök szövetéből,
Egy szál
Kerubseregek gyöngycsillós
Hajából,
Aranyszegecs
A tér-idő metszetéből
Léket ütve az éter
Homorú hasába.
Confessio materialis
Éltet lehel magába az élettelen,
Lelket fakaszt magából a Lélektelen,
Öntudatra ébred: a szellem kígyója
Tekereg, sziszeg már sapiens fejében –
Sarjait végre istenné varázsolja.