Basa Viktor: Diófa (versek)

•

Diófa

hatalmas lény
a világ végében áll
nem jut mögé
a fény sem

mámorító gondolat
hogy egyszer én
ha sokáig nézem
elérhetem

tudok majd járni és
az utam végén
fölemel majd
a végtelen

borzadó szemem előtt
rezeg
ezernyi karja
végükben furcsa függelékek

vékony kocsányokon
mártogatja őket
a levegő hullámaiba

lénye zöld
s ha úgy akarja barna
apró alkotó elemeit
kitartja

s ha elereszti őket
fölperzseli
a teljes alvilágot

a földet
amin járok
betakarja

szent fa
nem bálvány
korrespondancia

misztérium
a Te első jeled

beszélni sem tudtam még
amikor föltártad

HATALMAS

Évkör (részletek)

súlyos feledés
mint dunna az alvóra
borul rá a tájra

szűz hómezőkön
egy görnyedt lélek lépked
az év beroskad
************(December)

fehér kiáltás
éles hómező fölött
a kezdet vakít

párálló vérünk
csorog a kemény jégen
együtt születünk
***********(Január)

cipőtalpunkat
sár borította tegnap
ma újra megfagy

tűrjük a kemény
sötét lelkű diktátort
visszahanyatlunk
**********(Február)

*

Nyári vihar
夏の嵐

Vízcseppek hangja az emeleti szobában.
Kemény sorozat a falon, a leveleken, az üvegen.
Az aranytól porló levegőbe ömlik a zápor.
Az ég szürke. A sugarak helyére árnyak állnak.
A szél hirtelen behúzza az ajtót. Kizáródik a függöny.
Zászló lobog a szélben. Egyre hangosabb a dobolás.

lassú menetben
közelít egy hadsereg
a nyári vihar

Illusztráció: Papp Aurél-festményrészlet