Ádám Tamás: Ágyban, versben, Virrasztás (versek)

Ágyban, versben

Alszunk, szeretkezünk, felszántjuk
ágyunk, közben lessük azt
a pillanatot, amikor megszületik
a vers. Lehetetlen feladatra
vállalkozunk, hiszen megfoghatatlan
már a szó is. Hullámok érkeznek.

Halk sortüzet szór az égre gépünk
billentyűzete, nap égeti bőrünkbe
a dőlt betűket, fájdalmasan szép
az élet. Kabátban, esőben, napsütésben.
Belső megfigyelések után elindul
valami, zúgva, sodorva halad a
megállíthatatlan folyam.

Agyaggalambok röppennek fel,
vissza sose térnek, szárnyukra lángoló
felhők ülnek, szivárvány ívébe simulnak,
testük vessző lesz, majd pont,
aztán vers.

Virrasztás

Pihennél vagy mégsem, az olajkályha
szaga bódító. A hengerelt fal mintáit
figyelmesen követi egy kövér pók,
beleakad a kusza vonalakba, úgy jár,
mint mi, amikor zavarodottan állunk
a felszaggatott sínek között, és keressük
az eligazodási pontokat.

Éjfélig kitartanak az újságok, betű nélküli
lapok fekszenek a díványon, hajnalra
megsárgulnak, mint halottak hátán
a bőr. Némi csönd után erősödik
a zsolozsmázók hangja. Nehéz így figyelni,
értelmezni összefolyó sorokat, túlélési
útmutatókat, kövérkés bodoni betűket.

Szakad a sötét, lopakodik a virradat,
az ablakpárkányon öregedő hajnalmadár
ébredezik. Várom a fűrésztaréjú kakas
figyelmeztetését: ideje lenne visszatérni
ebbe a valószínűtlen világba. Egy éhes
hiéna fenyegető, gúnyolódó sikolya
visszaránt a valóságba.