Antal Attila: Az utolsó sámán látomása (versek)
*
Az utolsó sámán látomása
„A Föld beteg és haldoklik.”
(jucsol indián sámán)
„Négyszögletű szürke házakban
fogtok élni, terméketlen, kopár
vidéken.”
(oglala-sziú sámán)
A madárhiányos égből a Hold kifordult
*****szeme-fehére
mered a halódó vizek tükrébe
a csillagok fény-húrjait
*****nádasok sárga
csontujjai tanítják földi sirámra
a szivárványt az ősi sírok
*****örvénylő torka
szippantja alsóbb tartományokba
az illattalanná sivárult
*****mezőkre pernyét
sodor a sivító jövőtlenség
a horizonton új vízözön ágaskodik
*****erre a világra
hogy emlékét is fölzabálja
*
Postáskisasszony
Arcán a meddő éjszakák elkapart
pattanásait ma is egyre látom
zárkózott volt pedig – nekem se szólt soha:
„gyere nézd van-e hajszál a ruhámon”
egyszer bekopogtam hozzá a hegyek
erjedt hólevének szagától részegen:
a stemplizés helyett a túlóra-időt
csavarogná el odafönn velem
kezében megállt a kopott pecsét
a haját hagyta lefolyni szemére
de nem mondott se nemet se igent
csak nézett mintha rácsok mögül nézne
másutt eldúdolt esztendők után
üveg-cellájában hírét se találtam
hóolvadáskor azt képzelem azóta
lucskos hegyek közt bolyong utánam
*
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: (1.) A szöveg sadduceusai, (2.) a magyar nípnek, ki ezt nem olvassa →
Leveles Ibolya: KÖLTŐK JAVA (versek) →
Szűcs Bertalan: Többrét reped (versek) →
