Leveles Ibolya: KÖLTŐK JAVA (versek)

MONODRÁMA

„És születik és hozza és megnyugszol: jól van.
Életet, kínt, örömöt adhatsz,
viselje emberöltőn át e gyönyörű terhet.”
(Farkas Árpád)

belső forgószínpadon
villognak arcváltásai.
már nem idegsejt
dirigál izmoknak.
mellékvese kever
hormonkoktélokat,
rugója pattanásig
feszült nézőket ért.
megül egy hang
reflektorok mögött.
felmagasztalódik a
tenyerek közti nesztelen.
.-.

SEJT

részleteid kitisztulnak,
ha rádgyönyörödik.
csendbeáll ölelés parancsára.
fekvő támaszodra alapoz.
beléd törődése, fordulván
vigyázzba tessékel. felemel.
.-.

NAGYVÁROSI ESTE

tompítatlan fényekkel
túltáplált klorofillszín
sárgul át betegesen
ciprusi szent epifán.
presszók áramkörében
torkokban zizeg a zaj.
hallatlanná simul egy
hullámfüggetlen zene.
.-.

TERMÉSZET IS

olyan természetes, hogy idő.
hogy rügyezik a fa,
gömbölyödik a szilva.
hogy csigák, vagy hőség,
vagy árvíz. hogy gomba.
olyan természetes, hogy csoda.
.-.

HARCTALAN

egyre csak
gyűlik a sokaság
félelmek hada előtt.
éveknek nevezik,
pedig csak hívek.
a betelt mezőn
csata nem indul.
a félelem ismét,
istené.
.-.

KÖLTŐK JAVA

sosem csak ige. mindenekfölött.
pillantásra áll össze a képtelenség.
mondatuk nem tárgy, de alany.
vigyázva nyúlnak a szavakhoz,
mikor még nem tartoznak.
ujjuk alatt glória rajzolódik,
vagy györgyölő sárkány.
szemük héj alatt is nyitva,
érzékeik nem csapódnak
be, le róják más kép soraikat
végső kétségbe esetten
igéket hasznának.
utolsók öröme.
.-.