Vers

július 31st, 2025 |

Babics Imre: Tollvégek avagy spirituális ornitológia (részletek)

•

A veréb fejébe sörét
üt gyógyíthatatlan lyukat,
sötétbe hull, s az tömör Ég
‒ aprók őrzik ott súlyukat.

Hattyú úszik a tengeren,
s vele múlhatatlan fenség:
sorsokban áhítat terem,
percre ejtvén bajt, szerencsét.

Bagoly hallja, ahogy zeng-bong,
temetésre hív a harang,
Az, Ki tőle bút, gyászt megvont,
éjt ad helyette, nyugtalant.

Albatrosz egy szárnycsapása
kísértetnek egész korszak,
s alkalom, végre meglássa:
lét s halál kitől is torzak.

Kolibri szívén egy foton
megperdül: hullámmá válik,
partot ér virágszirmokon,
nem vár kolibri-halálig.

Sirály csap le hajótörött
kétszersültjére tutajon
‒ bárhol, e mozgássor örök,
két lélek merre jár vajon?

Pingvin operaáriát
hall: jégtörőről szétterjed;
idegen szél, nem éli át,
mély zúg, hívja egyre lejjebb.

Kábán bukdácsol a dodó
lemészárolt társain át:
egy repüléssel álmodó
bunkóval zúzta szét inát.

Nem lesz címerállat a pinty,
képe zászlón nem díszeleg,
mit nem hagy el sok hím amint
gyűlnek baljós előjelek.

Hárpia bámul boára,
ahogy pókmajomra támad,
nem sugallja más, nagy pára:
létezik valahol bánat.

Krokodilmadár s krokodil
‒ percekre tán ‒ önfeledtek:
Legtávolabbi Partok ily
különös módon szeretnek.

Vén, vak ebtől gém retten meg,
szárnyait tárja, elröppen,
látványa két kutyaszemnek
üresség: azok Ősködben.

Illusztráció: fd. litográfia, 1893