Dráma

november 7th, 2025 |

Fehér József: Özvegyasszony három lánya (Népi komédia egy felvonásban)

Szereplők:

Matykó Palkó (18 éves, jóvágású legényember, a szemközti házban lakó Matykó Pál fia.)

Matykó Pál (55 év körüli, erőteljes parasztember, Palkó édesapja.)

Kövegyiné Julcsa néni (50 év körüli, özvegy parasztasszony, aki egyedül neveli a három lányát.)

Julcsa néni lányai:

Kövegyi Borcsa (20 éves, botra támaszkodva jár.)

Kövegyi Rozika (19 éves, kancsal; ő a bandzsi lány.)

Kövegyi Sára (18 éves, szép és okos teremtés.

Vigadozó szomszédok (akik táncolnak, énekelnek.)

Zenészek:

Hegedűs

Bőgős

I. jelenet

Este van. Már csak a hold világít, és az égen a csillagok. Kövegyiéknél még fény szűrődik ki az ablakon. Matykó Palkó bezörget az ablakon. Julcsa néni hálóingben résnyire ablakot nyit.

Palkó: Néném asszony…! Néném asszony!

Julcsa néni (zsörtölődve kinyitja a szoba ablakát): Ki az mán, és mit akar?

Palkó: Palkó vagyok, a szomszéd. Sára lányát küldje ki!

Julcsa néni: Minek küldjem? Mit akarsz té tűle? Este van mán, ilyenkor aludni kéne. Nem látod, hogy hálóingben vagyok?

Palkó (zavarában egyik lábáról a másik áll a nyitott ablak előtt): Diskurálni szeretnék vele.

Julcsa néni: Diskurálni ilyenkor? Elmönt az eszöd?

Palkó: Nappal bizony dolgozni köll. Nem ér rá az embör.

Julcsa néni: Mirül akarsz ilyenkor diskurálni vele?

Palkó: Mirül…, mirül…? De kíváncsi maga! (és fölsóhajt) …Hát a Holdrul, mög a csillagokrul.

Julcsa néni (fölkapja a fejét): Azt velem is mögbeszélhetöd…

Palkó: Nem akarom én néném asszonyomat fárasztani ezzel. Dolgozik maga egész nap éppen eleget.

Julcsa néni: Nem fáradtság, möghallgatlak. Kíváncsi vagyok, mi újat tudnál neköm mondani a Holdrul, mög a csillagokrul. A kalendáriumban sok újdonságot olvastam mán. Mögtudhatjuk belőle, mikor van telihold. Mikor van fogyóhold? …És mikor holdnélküli az este?

A legény elgondolkodik, leveszi a kalapját és megvakarja a fejét, mint aki tudja: nehéz helyzetbe került.

Palkó: Magának mégsem udvarolhatok, Julcsa néném.

Julcsa néni: Udvarolni szeretnél? Möghallgatlak én fiam, aztán elmondom Sárának, Borcsának és Rozikának.

Palkó: Né tréfálkozzon velem, néném asszony! Nem akarom én mindhármat feleségül vönni.

Julcsa néni: Nem is adnám hozzád, csak az égyiket. Azt is csak azért, mert jó dolgos embörnek ismerlek tégödet.

Palkó: Maga szerint melyik lönne az, akit hozzám adna?

Julcsa néni: Először a legidősebbet, Borcsát köll férjhöz adnom, aztán Rozikát, végül pedig Sárát.

Palkó (megrázza a fejét): A mindönit!… Borcsa sántít, Rozika bandzsít. Sára mög olyan kecsesen lépdel, mint egy született kisasszony. Ő köllene neköm… Őt szeretném.

Julcsa néni: Akkor ki köll várnod a sorodat.

Palkó: … És ha sénkinek sé köll Borcsa mög Rozika, vénlány marad Sára?

Julcsa néni: Ahogy mondod fiam… Ahogy mondod…

Palkó: Van magának szíve? (keseredik el) Mért ilyen kegyetlen?

Julcsa néni (szétárja karjait): A sors ilyen kegyetlen, én nem töhetök rúla. A tehén rálépett még kicsi korában Borcsa lábára, mert a lányom nem figyelt oda, azért sántít annyira. Rozika lelköm mög azért bandzsít, mert amikor én vele viselős voltam, a szomszédék kutyája rám vicsorgott, és én ijedtömben bandzsitva elordítottam magam. Értöd mán?

Palkó (a fejét fogja): Istenöm, most mit csináljak?… Most mit csináljak?… Vögyem feleségül először Borcsát, váljak el tűle, aztán vögyem el Rozikát, hogy végül Sára löhessön a feleségöm? Azt a mindönit! …És ha égyik sé akarna elválni tűlem, akkor a nyakamon maradna a sánta vagy a bandzsi lány? Azt mán azért mégsé! Jó éccakát Julcsa néném! Nézze égyedül a Holdat, mög a csillagokat! Sömmi kedvem, magának udvarolni!

II. jelenet

Elsötétül, majd lassan kivilágosodik a kép. Szobabelsőt látunk. Égő petróleumlámpa a falon és az asztalon. A szobaasztalnál a három lány ül, hímeznek, horgolnak, varrnak. Julcsa néni zörrenve bezárja az ablakot.

Julcsa néni (feléjük fordul): Lányaim, nagy újság van! ( Csapja össze a tenyerét.) Kérő gyütt a házhoz.

A lányok örvendeznek, fülig ér a szájuk. Abbahagyják a munkát és kérdően néznek az anyjukra.

Borcsa: No, mondja mán, kit akar mögkérni?

Julcsa néni: Sárát akarná elvinni.

Rozika (grimaszt vág): Sárát?… Ez nem igazság!

Sára (erre büszkén kihúzza magát és föláll. Illegeti-billegeti magát): …Mert én vagyok a legszöbb és a legokosabb. (Mondja elégedetten.)

Borcsa: …Mög a legkényösebb. (És ráölti a nyelvét.) Mindig úgy riszálja ez magát söprés közben az utcán (fordul anyja és Rozika felé), mint égy dáma. Jó, hogy fölfigyelnek rá.

Sára (megrántja a vállát): Riszáld magad té is! Ringjon a derekadon a szoknya, ha mán lánynak születtél!

Rózika (grimaszt vág): Ugye Borcsa, szépek vagyunk mi is…?

Julcsa néni: Azok vagytok hát!(Kiáltja lelkesen) Mögmondtam neki, hogy először Borcsát adom férjhöz. Aztán Rozikát. Utoljára pedig Sárát.

Rozika és Borcsa: Jaj, de jó!… (Tapsikolnak) De jól tötte anyám!…

Sára: Mi lösz velem, ha egyikőtöket sé kérik mög? ( S az anyja felé fordul.) Akkor anyám nyakán maradunk mind a hárman. (Jegyzi meg gúnyosan mosolyogva.) Maga tart el majd bennünket.

Julcsa néni: Azt már nem! ( Csap az asztalra öklével egy nagyot.) Három fölnőtt lányt én nem tudok eltartani. …Majd ti möntök kaszálni, kapálni, földet művelni.

Sára (fölnevet és kuncog): Ha férjhöz adjuk anyánkat, férfiembör kerül a házhoz! Akkor lösz, aki eltartson bennünket.

S eléneklik: Kis kút, kerekes kút van az udvarunkban. / De szép barna kislány van a szomszédunkban. Csalfa szemeimet rá se merem vetni,/Fiatal az édesanyja azt is kell szeretni.”// Megismétlik: „Csalfa szemeimet rá sem merem vetni,/ Fiatal az édesanyja azt is kell szeretni.”

Julcsa néni: Ezt ti komolyan gondoljátok?… (néz rájuk kétkedve. ) Kinek köllenék mán’ vénségömre? Mögmondanátok?

Borcsa (fölnevet): A vén kecske is mögnyalja a sót!

Rozika: Mög bizony… De még mennyire!

Vihognak, nevetgélnek.

Sára (elgondolkodva): De azt még nem mondta anyám, hogy ki akarna engöm feleségül kérni?

Julcsa néni: …Ugyan kinek riszálod magadat naponta? (Aztán csak kimondja.) A szomszédék fia, a Matykó Palkó jött mögkérni.

Sára(fölvidul): A Palkó neköm is tetszik ám (mondja fölsóhajtva és leteszi a hímezni valót). Szép szál embör…, mögdobogtatja a szívemet, és hirtelen melegöm lösz. Amikor möglát, rám köszön és a bajuszát is mögpödri. Úgy mögy el mellettem, mintha égy huszártiszt lönne, pedig csak kaszát, kapát visz a vállán. Érzöm, hogy átölel a tekintetivel. Úgy magamhoz szorítanám, de úgy… (ábrándozik), és hagynám, hogy csókolgasson.

Julcsa néni: Én mög alaposan elvernélek a söprűnyéllel, hogy elvögyem a kedved az ölelgetéstül.

Sára (csípőre teszi a kezét): Anyám is jobban tönné, ha tényleg keresne égy magához illő férfit, mert ebbe az égyedüllétbe belerokkan. Ráférne magára egy férfikéz simogatása.

Julcsa néni: Miket beszélsz té lány? (Fölkapja a sarokból a söprűt és nevetve kergeti vele Sárát.)

Borcsa és Rozika (összecsapják a tenyerüket): Ilyen jót se mulattunk mostanában!…

III. jelenet

Kakaskukorékolás hallatszik. Lassan kivilágosodik a kép. Sára már az utcán, a járdát söpri a házuk előtt. Matykó Palkó vállán a kapával elhalad mellette. Látja ám, hogy Sára gömbölyű fenekén csak úgy ring a szoknya. Szinte beleszédül ebbe a szoknyaringásba. Ha tehetné, végig simítana rajta.

Palkó (megáll, rámosolyog a lányra): Szép, jó reggelt, Galambom! De korán keltél ma?

Sára (két kezével ráfog a söprűnyél végére, de kitér a válasz elől): Szép, jó reggelt magának is! Igaz, hogy tégnap este itt járt nálunk?

Palkó (leveszi a kapát a válláról, és a kapa fejét a járdának támasztja): Itt bizony! Udvarolni szerettem volna neköd.

Sára (arcán huncut mosoly jelenik meg): Házasság céljából, vagy más egyébért…?

Palkó (a közönség felé): Nagyon céltudatos ez a lány. Olyan, mint az anyja.

Most Sára felé fordul és így folytatja: Tetszöl neköm te, lány, beléd habarodtam. Úgy odavagyok érted (sóhajt egy nagyot), hogy itt az utcán összevissza csókolnálak.

Sárának elakad a lélegzete és a szívéhez kap. Nem szól egy szót sem, hagyja Palkót tovább beszélni.

Én tégöd akarlak feleségül vönni (Sóhajtozik Palkó). Csakis tégöd. Nem Borcsát, nem Rozikát, hanem tégöd. Olyan szép vagy, olyan izzig-vérig feleségnek való teremtés vagy, akit neköm szánt az Isten. (Epedezve nézi a lányt, majd fölfalja a szemével.)

Sára (kicsit magakelletőn): Maga is tetszik ám neköm. Szívesen lönnék a felesége. De ott vannak a testvéreim, akiket előbb férjhöz köll adni. Anyám mög kemény asszony ám!

Palkó: Hajaj…! (kiáltja legyintve) De annak örülök…, nagyon örülök, hogy hozzám gyünnél feleségül. Mondd, hogy lögyünk boldogok (sóhajtja), ha anyád nem hagyja.

Sára (nevetve): Még ezt sé tudja kegyelmed…? Pedig mán kitalálhatta volna. Szöktessön mög! Akkor kénytelen lösz anyám magához adni. …Mert nyomban arra gondol, hogy mán égyüttháltunk.

Palkó (a közönség felé): Hüű, de okos lány ez! Úgy vág az esze, mint a borotva. Nem hiába szöbb is a többinél.

Most a lány felé fordul: Gyere ki este a kazalhoz, a mezőre! Ott elbújunk, aztán átszökünk mihozzánk.

Sára (mögcsóválja a fejét): Kazalhoz nem mögyök, abbul csak baj löhet. Mondok én jobbat magának. Gyűjjék ide este parádés kocsival! Zenészt is hozzon ám magával, és adjon szerenádot. Verjük föl a szomszédokat, hogy mindönki hallja, lássa, hogy maga csak Sárát akarja.

Én mög fölülök maga mellé a bakra, kerülünk égyet a faluban, és behajtatunk magukhoz, a házuk udvarára. Akkor mán anyám sé töhet sömmit.

Palkó: Így lösz lelköm, így lösz! (Lelkesül föl.) Ezt aztán jól kigondoltad! Estére találkozunk. Most hazamögyök, hogy mindönt előkészítsek a szöktetéshöz.

Sára (kihúzza magát és büszkén annyit mond): Ha ez sikerül, mög vagyok mentve.

IV. jelenet

Rozika és Borcsa is fent vannak már házban. Sugdolóznak, és a szoba ablakán félrehúzva a függönyt, kilesnek az utcára. Látják ám, hogy Sára húguk a ház előtti járdát söpri de nagyon. Mindön mozdulatára ring rajta a szoknya.

Borcsa (botjára támaszkodva fölvihog): Ugyé mögmondtam? Úgy söpri, mintha fizetnének érte. Szemét sincs a járdán. Még nyár van, levél sem hull.

Rozika: Mög akarja fogni magának a legényt. Ládd-é, mán gyün is Palkó, és hogy mereszti Sára mozdulataira a szömit. Ilyenkor úgy ring az a szoknya ezön a lányon, mintha önálló életre kelne.

Borcsa homlokát ráncolva fordul nővére felé: Én így (emeli föl a botját) söprögetni sé tudnék. Hogy foghatnék legényt magamnak? Kinek köllenék mán? Az asszony arra köll, hogy ellássa a háztartást, mosson, főzzön, takarítson. A gyerökszülésrül -, nevelésrül nem is beszélve.

Rozika ujjával a melleire bökve: Mondd mög, kinek köllenék én? A legény a szömömbe sé tudna igazán nézni. A kancsal szömöm mindig másfelé néz. Hogy vallanának neköm szerelmet? (Sóhajtozik) A női praktikákat (a riszálást, magakelletést) mi is el tudnánk sajátítani.

Borcsa vállrándítva: De hát kinek, minek? Sömmi értelme! Nézd csak (mutat ki az ablakon), majd fölfalják, úgy nézik égymást.

Rozika (odanyomja az arcát az ablaküveghez, aztán legyint egyet): Nem is nézöm, mert mögfájdul a szívem. Nekünk vénlányként köll léélnünk az életünket. Milyen jó lönne pedig, ha születne égy fiam és égy lányom! Család nélkül nem élet az élet.

Borcsa: Jól mondod, nővérkém. Nőnek születni áldás. Így mög (mutat végig magán) átok. Átöleli Rozikát, kiesik a kezéből a bot, és csattanva vágódik a szoba döngölt padlójára. A csattanásra a konyhából beszalad Julcsa néni, kezében egy törlő ronggyal.

Julcsa néni: Mit pusmogtok itt? Tán’ engöm akartok férjhöz adni?

Borcsa és Rozika megilletődötten: Nem, anyánk, ilyesmi mög sé fordult a fejünkben.

Julcsa néni: Éppen elég bennetöket is ellátni, nemhogy még égy korhely férfit.

Borcsa: Mért gondolja anyám, hogy magának csak korhely férfi jutna?

Julcsa néni csípőre teszi a kezét: Mért? Mért? Mert öreg vagyok én mán a szerelemre. Tudjátok, mögszoktam mán, hogy égyedül vagyok. Hiányzik ugyan a férfikéz a háznál. De legalább szabadnak érzöm magamat. Né mondja mög neköm sénki, hogy mikor mit csináljak. Tudom én a dolgomat.

Rozika: Nem győzi így. Nagyon beleőszült mán az égyedüllétbe.

Julcsa néni: Olyankor szólok Matykó szomszédnak, hogy gyűjjön át segíteni. Szívesen gyűn, jó embör.

Csend támad a szobában, a két lány bazsalyogva összenéz.

V. jelenet

Amíg Julcsa néni kimegy kertbe megkapálni a veteményest, a két lány összesúg. Gyorsan megigazítják magukon a ruhát, megfésülik a hajukat és egy kosár almával a kezükben átmennek Matykó Pálhoz látogatóba. Palkó, a fia úgysincs most otthon, nincs, aki megzavarja a beszélgetésüket. A kapu nyitva, bemennek a házba. A kutya nem ugat, ismeri a Kövegyi lányokat.

Idős Matykó kalapban a fején, kukoricát morzsol egy nagy fűzfakasba, dolgozós ruhát visel. Meg is lepődik, amikor Borcsát és Rozikát meglátja. Feláll a hokeliről, amin eddig ült, és egymásnak feszítve két kukoricacsövet, morzsolta a fűzfakasba a szemeket. A helyiség falain tányérok, szögre akasztva óra és egy petróleumlámpa.

Borcsa és Rozika: Jó napot, Pali bácsi!

Matykó megpödri a bajuszát: Adjon Isten, lányok! Mi járatban? Anyátok kűdött benneteket?

Rozika: Sénkisé kűdött, magunktól gyüttünk.

Matykó: Az mög, hogy löhet?

Borcsa: Hoztunk égy kis almát (nyújtja át a kosarat), mert mi szeretjük ám a Pali bácsit. Mindig olyan kedves, és szívesen átgyün segíteni, amikor anyánk mögkéri rá.

Matykó: Ez mán a jó szomszédéknál így szokás. (Újra megpödri kackiás bajuszát.)

A lányok egymásra néznek, mert azt érzik, elakad a beszélgetés, pedig fontos dologban jöttek ők. De hogyan kezdjenek bele?

Rozika: Mi szeretjük a Pali bácsit…

Matykó: Én is szeretlek benneteket kicsi korotoktól kezdve.

Borcsa (a bátrabb): Szeretjük a Pali bácsit (nyel egyet), és arra kérjük, hogy legyen az apukánk!

Matykó (döbbenten néz rájuk): Jól értöttem, mögkéritök a kezemet anyátok számára?

Borcsa (belepirul a válaszba, arcához kapja mindkét kezét): Anyánk nem is tud rúla, hogy átgyüttünk. Kérdözöm: tetszik-é magának? Mögkérné-é a kezit?

Matykó: Mit mondjak, formás asszony. Dógos asszony. Jól főz. Mindig mögkínál égy tányér étellel, ha segítök neki. De először Palkó fiamat köll mögnősítenöm.

Sosé gondoltam nősülésre, amióta az asszony örökre elhagyott bennünket. Égyedül neveltem a fiamat, olykor tanácsot kértem anyátoktól, ha valamiben elakadtam. Még azt sé tudom, anyátok akarná-é. Hozzám gyünne-é feleségül? Majd kiforogja az élet.

Rozika: Mi annak örülnénk, ha minél előbb kiforogná. (Mosolyog rá incselkedőn.)

Borcsa: Most már mögyünk, néhogy anyánk keressen bennünket. Mi azt szeretnénk, ha Pali bácsi feleségül vönné anyánkat!

VI. jelenet

Meleg nyári este van, a telihold világít. Sáráék háza elé begördül egy parádés szekér. (Fehér háttérre vetítve a kocsit.) Fent a kocsin egy hegedűs és egy bőgős húzza a talpalávalót.

Palkó (A kocsin áll, Sárát hívogatja):

Sára lelköm, gyere ki,

Palkó vár rád ideki!

Feleségül kérlek én,

érted jöttem, légy enyém!

Hirtelen fény villan a ház ablakában.

Julcsa néni (hálóingben kipattan az ágyból és ezt kiáltja): Innen sénki nem mögy ki!

Míg Julcsa néni az ablakból fenyegetőzik, Sára halkan kinyitja az ajtót és kiszalad a ház elé. Ő meg ezt kiáltja:

Itt vagyok már, itt vagyok!

Hozzád jöttem, galambom.

Téged akar a szívem,

ölelj, ölelj, kedvesem!

Julcsa néni (látja, Sára már fönt van a parádés kocsin): Az anyja mindönit ennek a lánynak! (Csóválja a fejét) …Nem túljárt az eszömön?!

Pontosan olyan, mint én voltam lány koromban. Engöm is így szöktetött mög annak idején a Kövegyi Pista.

Borcsa és Rozika (bánatosan): …És velünk mi lösz édösanyám?

Julcsa néni (mérges is, és büszke is Sára lányára): Nyughassatok mán, majd csak kitalálunk valamit!…

(A lányok halkan összevihognak, mert ők már felkészítették Matykó Pált.)

Fények gyúlnak a környező házak ablakában. Van, aki kihajol, van, aki kimegy háza elé, az utcára. Tapsolnak, örvendeznek az esti mulatságnak. Felhangzik a nóta: „Asszony lesz a lányból, bimbóból a rózsa.”

Táncolnak, vigadoznak az emberek, mintha máris lakodalom lenne.

VII. jelenet

Julcsa néni hálóingben, vállkendőben átmegy Matykó szomszédékhoz, és bezörget az ablakon. Megjelenik a kapuban Matykó Pál, a ház ura.

Matykó Pál (megpödri kackiás bajuszát): Julcsa lelköm, mit akar? Mit akar?…

Julcsa néni (Csípőre teszi mindkét kezét): Azonnal adjátok ki a lányom, mert nem állok jót magamért!

Matykó Pál (mosolyogva kihúzza magát és alaposan megbámulja Julcsa nénit): Ő most már a mi lányunk… Itt lakik majd minálunk. Örüljön, hogy eztán mán csak két lányról kell gondoskodnia magának. (Aztán kissé megenyhülve) No, gyűjjék be…, no, gyűjjék be! Igyunk rá égy áldomást, mert ez a két fiatal, nagyon szereti ám égymást.

Julcsa néni: Föl sé vagyok öltözve, hálóingben még sé möhetök be.

Matykó Pál: Mért né gyünne? Érezze otthon magát. Formás, szép asszony, jól áll magán még a hálóing is. Régóta mög akartam mondani mán, hogy mennyire tetszik neköm. Eddig nem volt hozzá bátorságom. Feleségül kéröm, lögyön az én párom!

Julcsa néni (zavarban van, töpreng, egyik lábáról a másikra áll hímzett papucsában): Nem is tudom, mit is mondjak rá. Igazán elkelne égy férfiembör a háznál! Lögyön hát! ( és puszit nyom Matykó Pál arcára.)

Megjelenik Sára és Palkó bentről a kapuban kicsit borzasan, kócosan.

Matykó Pál (a fiának): Hozd ki Palkó a kisdemizsont a kamrábul! Most Sárához fordul: Té mög lányom, készíts poharakat a tálcára!

Mire visszaérnek a fiatalok a demizsonnal és a poharakkal, addigra az Öreg Matykó átöleli Julcsa nénit, aki körbe puszilja őt. Ekkor megjelenik az ajtóban Rozika és Borcsa. Kórusban mondják nevetve.

Rozika és Borcsa: Sikerült a tervünk. Férjhez adjuk anyánkat!

Palkó pálinkát önt a poharakba, Sára pedig mögkínálja édesanyját és a leendő apósát. Aztán mindannyian koccintanak.

Matykó Pál: Gratulálunk az ifjú párnak!

Palkó és Sára: Mi mög az idős párnak!

A közönség felé fordulnak: Igyunk most mindenki boldogságára! Egészségünkre!

Az utcára tóduló emberek kórusban éneklik: a „Lakodalom lösz a mi utcánkban”. Táncolnak, mulatoznak.

Függöny le.

Vége