Babics Imre: A szerencsés férfi kristálygömbje (részletek)

*

Szerkesztőtársunk nemzeti ünnepünk alkalmából kimagasló állami díjban részesült – a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetéssel értékelték alkotóművészetének éltető lényegét: „a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként” érdemelte ki barátunk a magas kitüntetést.

Szívből gratulálunk Babics Imrének – köszöntjük, éljen!

E nemes alkalomból is … nem mi tiszteljük meg őt róla szóló szavainkkal, hanem ő ajándékozza meg az olvasókat – legújabb verseinek* csokrával.

(A szerkesztőség)

Egy örökös fekély

A tenyérbe mászó arcok
jelentik a nagy kudarcot
az ember-évezredekben,
‒ de nekik szemük se rebben.

Egy gaz világ

Tarack, szulák, aszat, csalán
hajléktalanok oldalán
‒ a föld édesei; s fakók,
erejük így tapinthatóbb.

Egy függetlenség vége

Zebra, szelídíthetetlen,
folyóba lép, visszaretten,
késő: a harapás éget,
s nem vár engedelmességet.

Egy keverék tisztasága

Velem úszta át a tavat
kutyám, tudtam, többé avat
mint lehetnék: őrzött; jelen
van valómban ‒ nincs már velem.7

Egy elviselhetetlen szempár

Az elgázolt őzgidának
szemeiben nem volt bánat,
csak egyfajta ősbizalom,
mitől visszaretten fajom.

Egy bekeretezett elfajzottság

Viadalra kiképzetten,
megőrjített kutyák, ketten,
körülöttük kétlábúak
‒ keretet költői bú ad.

Egy megközelítés esélye

Örülnél, ha rád találna
édesvízi kagylók álma,
s a Semmihez legközelebb
egy tóban ringana veled?

Egy sosem volt fiú

Elszívott egy cigarettát,
majd kiugrott az ablakon;
meghalok, emlékét vedd át
‒ míg én valóját láthatom.

Egy idő története

Musztángvágta: felkavart por,
habár ott lebegsz majd egykor,
a szemcsék most ülepednek,
atomjaiként szemednek.

Egy államférfi pillantása

Látja bronzba öntött szobrát
az Időben: hanyatt, kobrák
kúsznak rajta, majd egy gleccser
morzsolja szét… Ez volt. Egyszer.

Egy kettévált létállapot

Sérült madár keres helyet
kimúlásához, ehelyett
tovább él: ember szívében,
míg az nem suttogja: Végem…

Egy leírt költő

Sötét szavaimra hó hull:
máz mintegy, útravalóul
pernyének, mely volt már penész
‒ mindent visszavár az Egész.

*(Műhelyünk hamarosan megjelenteti a költő új verseskönyvét; ebből kaptunk most ízelítőt; s áll lassan össze az eddigi életművéről szóló kritikák, tanulmányok és interjúk gyűjteményes kötete.)

Illusztráció: Labancz Viktória fotója (Artisjus)