Idézetek az Életképekből*

*Bóra Ferenc 1848. március 15 hiteles tényei c. gyűjtése alapján

„A fővárosi fiatalság március 15-én reggel … tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat mellyel élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság, egyetértés. Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtószabadságot, a cenzúra rögtöni eltörlését; – felelős minisztériumot Budapesten; – évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! – Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; – kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállítassák, védje hazáját minden férfi, egyenruha ne legyen; – közös teherviselést; – úrbéri viszonyok megszüntetését; – esküdtszékeket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül; – nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, – magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsátassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, s bízni önerejébe… Egyenlőség, szabadság, testvériség!””

(1848. március 19.)

„A nép innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának, senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hívta el közgyűlésre a tanuló ifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket…”

(1848. március 19.)

Petőfi ezt írta naplójába: „Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot.”

„Jókai harmadszor is a nyílt piacon felolvasá a proklamációt, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát (Nemzeti Dal), melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teliesülésbe viendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenást nyomdájába menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetéből választmány tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók, hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programot, s Petőfi felolvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomtatni? A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyorssajtó alól ezrével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztottak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek.”

(1848. március 19.)

„A déli harangszó egy óráig félbeszakította a mozgalmakat, s ekkor gyülekezőhelyül a Nemzeti Múzeum tér tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. Jó jel! – mondá a nép. Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép elhatározta, hogy a városházára megy. A tanácsterem megnyittatott s tartott nyilvános ülést az összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjait s a tanácsjegyző mondá, hogy azok el vannak fogadva…”

(1848. március 19.)

„A nép kívánta, hogy Stancsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétségei miatt fogva van Budán, – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek – szabadon bocsátassék, s a cenzurale kollégium rögtön mentessék fel hivatalából. A nép e kívánat teljesítésére átment Budára, s a hatósági épület udvarán zászlója körül gyűlve, állt jogai kívánata mellett míg … kijelentették, hogy a helytartó tanács e három pontba egyezett bele: Stancsics kiadatása, cenzúra eltörlése, bíróságnak a nép közüli választása. Egyúttal kimondá, hogy a katonaságot csak a esetben fogja kirendelni, ha azzal a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni.”

(1848. március 19.)

„Ez a nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk Bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruhákban, nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére feltűzve, közepén a háromszínű zászló.

Ez alatt a nép, a megszabadított Stancsics kocsiját önkezével vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott.”

(1848. március 19.)