Halmai Tamás: Aggállyal gondozott szavak
Egy kötetcím tanulságai
*
A hazai prózakritika gyakran merül ki a recenzeálandó regény vagy novellagyűjtemény tartalmi összefoglalásában, a cselekmény ismertetésében, a szereplők jellemrajzában, a szerkezet áttekintésében. Mintha nem vennénk elég komolyan számításba, hogy nemcsak a lírai, de az epikai művek is: nyelvből vannak. Azaz érdemes nyelvi-poétikai (mikro)elemzésekben is számot vetni azzal, miféle stilisztikai tényezők miféle összjátéka hat a befogadóra az olvasás során.
Hadd hozzak egyetlen – igaz, csak félig-meddig szépprózai – példát.
Bartusz-Dobosi László Grafit és fűszál (Kerti esszémeditációk) című kötete (Arany János Alapítvány – Orpheusz Kiadó, 2024) részletesebb elemzést érdemelne, de most állapodjunk meg a címénél. Mint jelentős munkák általában, ez a könyv is már föliratával esztétikai előleget nyújt.
Egyensúlyos szimmetriát mutat ez a kapcsolatos szószerkezet: két főnevet, két-két szótagot találunk a mellérendelés két oldalán. A Grafit az emberi világ jelölője – azon belül az alkotás (vö. ceruza) antropológiai ismérvét hangsúlyozza. A fűszál a természeti univerzum szava – még pontosabban egy emberi közreműködést nem igénylő növényi létezőt emel látóterünkbe.
A Grafit egyszerű, a fűszál összetett szó. Előbbi anyagnév, tagolatlanság jellemzi. Utóbbiban a (gyűjtőnévszerű) fűre mint kontextusra és közösségre vetül vissza a szál utótag. Az egyöntetű és egységes (esetleg magános) kerül így párba a nagyobb rend sejtelmével, az összefüggések távlataival.
Hangtani nézőpont is kínálja magát. Hiszen veláris és palatális hangokat tükröztet ez a szerkezet: a–i és ű–á; mély–magas és magas–mély hangzók fordulnak egymás felé. Az ekképp összetükröződő emberi és nem-emberi dimenziók egymást föltételező létmódját nyomatékosítja a jelöltek részleges párhuzama: a ceruzabél és a fűszál mérete, alakja hasonló, de előbbi kitartóan egyenes, utóbbi elevenen hajlékony alakzat.
A két szóban az f fonéma közös, azaz átvezet egyik jelölőből a másikba. Ugyanakkor a kapcsolatos mellérendelésben megtestesülő egyenrangúságot két előremutató mozzanat is árnyalja. Egyrészt a nyitány keményen pergő Gr- hanghatása a cím végén az -ál eltátott lágyságában oldódik föl, akárha a természethez, a természetességhez visszatérő humán kondíció a szelíd békesség övezeteiben találna otthonos nyugvópontot. Másrészt a Grafit két rövid szótagja (mely az és kötőszóval már dinamikát ígérő anapesztusba rendeződik: u u –) megiramló hatást kelt, kapkodó emberségünkre utal – hogy a fűszál spondeus verslába (– –) a kiérlelt nyugalom közérzetével ajándékozhasson meg.
A kötet a kerthez, a természethez való viszony alakulását taglalja; a tájjá ébreszthető tér és a kertté származtatható táj esélyeit latolgatja – nem elválasztva az önművelés aktusától, a belső kert kiművelésének szakralitásától. Ez a nemesen eltökélt kultivációs igyekezet teszi meg első mozdulatait a fölirat hosszasan vizsgálható esztétikájában.
*