Érdi Rózsa Nyomda: 25!

Csakhogynem egybeesett a Napút folyóirat indulása (majd a Napkút Kiadóé és a Cédrus Alapítványé) az érdi Rózsa Nyomda alapításával. De 2001 óta együtt: a velük dolgozó ügyfelek elsői közé tartozunk. Negyed százada.

Mert huszonöt éves az Érdi Rózsa Nyomda!

Ezernyi könyv, 225 Napút-szám, 150 Káva Téka-füzetmelléklet – a nyomda kiadványtengeréből a mi részünk. S valamennyi esetében a korrektség, a minőség, a figyelmesség valódi netovábbja. Írhatom így „nemhivataloskodó” szóval – mert köszönetünkben s köszöntésünkben is ez dukál: az a közvetlenség, rugalmasság, ami közöttünk – minden helyzetben – kialakulhatott már a kezdetektől.

Bizonyos, hogy nélkülük így nem lombosodhattunk volna ki, rájuk bizton építhettünk. Rájuk: Juhász Lászlóra, Juhász Lászlóné Anikóra, (Schvirjánné Virlics) Mónikára, Juhász Krisztára s a többi munkatársra.

Engedtessék meg, hogy épp a nyomtatott kiadványok területéről lassan kivonuló műhelygazda Szondi Györgyként érzékenyebben ünnepeljem ezt a huszonöt pazar közös esztendőt. S kívánjak a Törökbálinti úti szép műhelysor családi(as) közösségének további emberi és szakmai sikereket. Veletek tovább (elejétől fogva) fiam, Bence maga a Napkúttal (s immár a Kalotával) – folytatjátok gyönyörűen. (Szondi György)

Schvirjánné Virlics Mónika, Szondi György, Juhász Krisztina (Mj.: Februárban látogatást tettünk a nyomdában, a mellékelt fotók – egy kivételével – ekkor készültek)

Báthori Csaba: A 25 éves Rózsa Nyomda köszöntése

Huszonöt éves az érdi Rózsa Nyomda, – de én már időtlen idők óta örülök annak, hogy létezik, és művein át örökké való.

Nem emlékszem kapcsolatunk kezdetére, de hogy végét se látom, az bizonyos.

Mi az író könyve nélkül? Alig valami. De azt, azt az élményt, amikor megjelenik életében a könyv, le nem írhatom érdi barátaim elmélyült munkája nélkül. Elképzeled a tükröt, a betűformát, a borító köntösét, a színeit, a papír sárgáját és a könyvjelző nyugtató pirosát, – és máris látod: ugyanaz született meg, amire vágytál, ami képzeletedben megfogant. Éppen az a szín, éppen az a papírminőség, éppen az a gyöngéd könyvtapintás, amelyre sóvárogtál… semmi nem más, mint az eszményi Idea, és mégis ott van a kezedben.

Nem számoltam, hány könyvemet teremtette meg az érdi elhivatottak szorgalma és tudása, csak egyet tudok: vagy harmincszor zárták bele a könyv nevű műalkotásba azt, amit én gondolatban megálmodtam. Úgy mondhatnám: az érdi nyomdával ápolt kapcsolatomban az az elem uralkodó, amely az életet amúgy kevéssé jellemzi: barátságunkat nem teszi keservessé a legkisebb csalódás sem. Goethe azt írja egyik levelében: a barátságokat az jellemzi, hogy a felek már sokszor megbocsátottak egymásnak. De én azt mondom: van, igen, van olyan barátság is, amelyet nem nevezünk barátságnak, és mégis az. Nekem elég barátságnak, hogy még soha nem volt szükségünk arra, hogy megbocsássunk egymásnak.

Hányszor, de hányszor, megannyiszor hallottam barátaimtól, ismerőseimtől, amikor kezükbe nyomtam egyik-másik könyvemet: Milyen szemrevaló, milyen gusztusos, milyen ízléses. Lehet, hogy a túlvilágok egyikében egyszer megkérdezi tőlem valamely Fennebbvaló: milyen öröm ért a földön, mesélj? És akkor én felmutatom majd egyik művemet, amelyet éppen az érdi Rózsa Nyomda Mestere, Juhász László, és nélkülözhetetlen csapata tett remekművé, és azt mondom: örömeim, elégedettségeim egyik bő forrása, immár semmi kétség, Érden eredt. Ott ismertem meg aprólékosabban, mi a tudás, mi a lelkiismeret, mi a teremtés gondossága, mi a kölcsönös bizalmon alapuló emberi érintkezés.

Semmi kétség: tökéletes könyveik révén ők engem is teljesebb emberré tettek. Ha meghalok, egyik könyvükkel oldalamon szeretnék eltűnni a földről.

A digitális részlegnél

Suhai Pál: A „Rózsa”

Huszonöt év! Emberi kormeghatározás szerint az élet tavasza (vagy delelője), egy vállalkozás esetében talán matuzsálemi kor. Az Érdi Rózsa Nyomda azonban, legalábbis innen, szerzői szemmel nézve virul – tevékenysége és termékei, a könyvek ilyennek mutatják. Frissek és fiatalosak, sőt szépek is – kívánatosak. (Bárcsak a mindenkori olvasó és terjesztő is így vélekedne!) Igaz, hogy ebben a megjelenésben manapság, a digitális világban a kötet mindenkori kiadójának és tördelőjének munkája is komolyan benne van – hogy a szerzőről már ne is beszéljünk. Talán mégis beszéljünk. Nekem még vannak emlékeim a kefelevonatról. De az érdiekkel mindvégig számítógépes kapcsolatban. A kor színvonalán. Ha jól számolom, hét könyvemet nyomták és kötötték (vagy köttették) az elmúlt másfél évtizedben. És mindannyiszor, csak a kötet kinézetére gondolva is mekkora öröm. Köszönet alapítóinak és munkatársainak, munkásainak érte. Viruljon – bár én ezt már meg nem érem – a következő negyedszázadban is virágja, virágozzék a „Rózsa”!

A kötészetnél

Toót-Holló Tamás: A Rózsa neve, a rózsa kertje

Ha ott vagy, megtudod a rózsa nevét. Nem egyét, az összesét. Mert ha úgy érkezel, hogy a nyomda tulajdonosa, Juhász László éppen ráér, ő bármikor kapható egy kis idegenvezetésre a nyomdai épületekhez szépen hozzásimuló rózsakertben. Hogy hallhasd a jogos büszkeséget áradni a szavaiból, amellyel a rózsáit néven nevezésre méltatja. De mire elérsz a kertig, már túljutottál a nyomda legszebb géptermein is. Ahol László ugyanazzal a büszkeséggel nyugtázta a gépek duruzsolását, mint ahogy a kertben a rózsák illatozását.

Voltam már a Rózsák Völgyében, Kazanlakban is, Bulgáriában, a Karlovo és Kazanlak közötti térségben. Láttam ott a híres damaszkuszi rózsákat, s nem tudtam betelni az illatukkal – amit parfümben persze el nem viselnék, hiszen ott inkább a Massimo Dutti White Evening iránya az én irányom, de természetben más. S különösen más Kazanlakban.

S megint csak más Érden, a Törökbálinti úton. Nem mintha össze akarnám keverni ezt a két helyszínt. Pedig könnyű lenne – épp csak Szondi Györgyöt, a neves bolgaristát, atyai jóbarátomat kellene behozni a képbe. S akkor már menne minden magától. Mert ő mindent összekeverne, s vele aztán Érd egészen és azon nyomban Kazanlakig érne. Gyurinak köszönhetem ugyanis az Érdi Rózsa Nyomdát is, hiszen az ő könyv- és lapkiadói munkáját dicsérő nyomdaipari remeklések mind ott készültek.

De maradnék inkább egy másik nyomban, amelyet követve Érdre én is sokszor elértem – hála annak a szellemi jelzőfénynek, amelyet Érdig felragyogó fénnyel Szondi Gyuri kigyújtott előttem. Hogy ott aztán már egy másik távoli táj, Egyiptom és Hurghada szerelmese, Juhász László legyen az, aki a figyelmemet lekösse.

Mert figyelmesnek azért figyelmes vagyok – az írók azon fajtájához tartozom, akik szeretik a könyv készítését a szerkesztésen, a korrektúrán és a tördelésen át egészen a nyomdai műveletekig nyomon követni, s szeretnek mindenre vigyázó tekintetet vetni. Ha a rossz nyelvek erre azt mondanák, hogy ez kontrollmánia, az persze igaz lenne, de mondhatná ezt szebben az a néhány kis lovag. Nevezhetnénk mondjuk ezt a szenvedélyt kedvesen, jóval kedvesebben gondoskodó figyelemnek. Nos, az Érdi Rózsa Nyomda ebben is partner volt mindig – engedték, hogy a gépindulás kezdetére magam is kimenjek, hogy a színbeállítások színhelyességére magam is gyógyító pillantást tudjak vetni. S azt kell mondjam, hogy itt még ezt sem bánták. Nem okvetetlenkedő jelenlétnek tekintették, hanem a szerzői műgond minősített esetének, amely azonban szinte semmiben nem különbözött attól a nyomdászi műgondtól, amivel pedig ők tették a dolgukat.

Ha valaki adatokat akar tudni az érdi rózsások munkájáról, a honlapjukról ezeket az információkat is begyűjtheti, de szerintem nem ez árulja el a legtöbbet róluk. Hanem az, amikor a kész könyvet átvenni ott jársz náluk. Az írók általában kimaradnak ebből a pillanatból, már csak a kiadóban vagy netán a könyvesboltokban találkoznak a könyveikkel. Akik így járnak, csak magukra vethetnek. Mert kint járni a nyomdában egy nyomdafestéktől illatozó frissen elkészült könyvet frissen meggusztálni, feledhetetlen élmény.

Amikor náluk járva én is ezt tettem, Juhászék mindig szépen leültettek az irodában, s hagyták kibomlani azt első találkozás minden szépségét. És minden aggodalmát – mert persze aggódni mindig jogos. S aki azt hinné, hogy ez holmi felesleges hóbort, az még nem élte át, amit én átéltem egy másik – amúgy joggal agyonsztárolt, de az esetemben óriásit hibázó – nyomdában, ahol a frissen elkészült könyvemet kézbe kaparintva arra kellett rájönnöm, hogy a kötet végéről egy teljes nyomdai ív hiányzik. Elfelejtették bekötni. Mindegyik könyvbe. Van ilyen is. De Érden a rózsásoknál nincs ilyen. Ott csak az áhítat van – amint az első aggodalom már elmúlik.

S ott még az a szép pillanat is mindig megadatik a szerzőnek, hogy Juhászék, miután az első szemrevételezés örömét megengedték a lelkes jövevénynek, mindig kijelentik, hogy akkor egy példányt ők most eltesznek a gyűjteményükbe. Ahol minden általuk kinyomtatott könyv egy-egy támpéldányát híven megőrzik.

És ez így szép és jó. Azt a gyűjteményt nem kell látni, elég tudni róla. Tudni, hogy még mindig ott vannak abban a gyűjteményben a tieid is. Ott, az érdi rózsák kertje mellett valahol. Ahol a nyomdagépek duruzsolnak, amíg a rózsák a kertben illatoznak.

Ahol a rózsa neve nem ám a véletlen műve. Hanem egy rózsás kedvű nyomdász teremtő akaratának eredménye.

Kívánok nekik sok rózsás kedvet még, és sok rózsás logóval kiadott könyvet is még.

Vakáción – Juhász László, Juhász Lászlóné Anikó

Tornai Xénia: Érd-emes írni

Szövetségesünk az Érdi Rózsa Nyomda

A költő alkot. Ír papírra tollal. Szemceruzával olykor – boríték hátoldalára, buszon. Aztán otthon előveszi. A gyűrt cédulán olvashatatlan betűk, sor közben kicsorbult gondolat. Leül tehát görnyedve laptopja mellé. Fejében már régóta ott dönög a dallam. Lüktet a vérárammal egy ütemben a kimondhatatlan, aminek, tudja, meg kell születnie. Hosszan viselős vele. Verssé azonban csak a csend teszi. A csend, melyben emlékké szűrődik a pillanat. Mert írni csupán a távlatok idegenségében érdemes. Ott, ahol egymásba ér múlt és jelen. Ott, ahol szellem és lélek megmártózhat az időtlen időben. És akkor újra világra jön a teremtő ige – melynek formája van, és teste van. Hatalma van. Mégis könnyűvé teszi azt, ki írta. Égi üzenet és földi való.

Ám a teljesedés nyugalma a költőt még mindig kerüli.

Kerüli pedig mindaddig, míg meg nem adatik számára az égiek kegyelme, mely leggyakrabban a váratlanban mutatkozik. A Jóakarat szólítja meg a Kiadó köntösében, kinek földi szemmel nem érzékelhető párkakeze és valós igyekezete az Érdi Rózsa Nyomda felé mutat. S a fióklakó versek életre kelnek a nyomdagépek fészekmelegében. A könyvlapok fehérsége nem ketrec, hanem megannyi szárny, melyek messzire repítik a gondolatot.

Az Érdi Rózsa Nyomda könyvei az ókor szépségeszményre való törekvését testesítik meg a modern kor igényeihez igazodva. Az intézmény a szerzővel közös munka kezdetekor éppoly láthatatlan, mint a Kiadó sorsfonó, harmadik keze. A nyomdai feladatok elindítása nem igényel személyes egyeztetést, nincsenek véget nem érő üzenetváltások. A kivitelezés gyors, akár Zeusz villáma, és pontos, mint Apollón nyila, mely mindig célba talál. Az eredmény: háromszáz példány – harminc kötegben, tízesével zsugorfóliázva, raklapon. Az átvétel az előre megbeszélt időpontban – mosolytól kísérve – zökkenőmentes. A kötetfedél selymesen simul a költő ujjai alá. Élvezet tapintani. A pasztellszínekkel megfestett látomás szinte lebeg a könyvborítón. A nyomdatechnika megőrzi a hajnal derengő fényeit. A pasztell azt jelenti: púderszerű. A leányalak éppoly sejtelmes, ahogyan a képzőművész álmában megjelent. A belívek elegáns fehérsége azonban a tisztaság szimbóluma.

A szerző, ki személyes élményeire támaszkodik, de általánosságban beszél, természetesen én vagyok. Mindössze egyetlen alkalommal találkoztam a nyomda áldásos tevékenységével: 2024 áprilisában, amikor Ideát című, második versgyűjteményem általuk teljesedett. A kötetbemutatón ismerős érzéssel vettem kezembe a legelső példányt. Mintha már ősidők óta hozzám tartozott volna. E könyv, bár anyagi mivoltában csak papír és festék, tökéletesen önazonos velem. Nem gondolom, hogy elfogult vagyok. Hálás annál inkább.

Teremtett szó, kiadói ösztöke és fizikai megvalósulás: e Szentháromság Szondi György berkeiben az Érdi Rózsa Nyomda, a Cédrus Művészeti Alapítvány és a szerzők jóvoltából szerves egységet képez. S bár a költészet maga végtelen magányra ítél, ilyen csapattól támogatva élménnyé válik az alkotás. Érd-emes írni tehát. Ne kételkedjetek!