Vers

június 25th, 2025 |

Baán Tibor: FÉSZEKRAKÓ (vers)

„Semmi vész gyerekeim…”
————-Kormos István

A hazatérés egyre inkább
Mint fészekrakó gondolat
Hogy is lehetne elkerülni
Ha már lefelé jár nap

Nem jár nem húz cipőt fel
Csak a szavak villámlanak
Metafora telefonommal
Pompás lepkéket fogok meg

Megfogom s eleresztem őket
Szárnyukon ezüst csillagfény
Mintha számjegyek mutatják
Emlékké illant éveim

Nem számolom amit megéltem
Hiszen az év az óra is
Kisebb részekre bomlik
Töredezik a másodperc

Az érzékelés legszélén
Már nincs idő Csak csend
Felfogható – felfoghatatlan
Bimbókat legeltet a nap

Voltam …most álomkép vagyok
Vízjel egy hófehér lapon
És elmélkedve hallgatok
Elvégre is miért ne?

Történetem centivel
Méricskélni felesleges
És gyászolni nem engem
Vacak világunk kellene

Vacak vagyis vacok
Hol meghúzódhatunk
És nézhetjük leselkedők
Ragyognak kacér csillagok

Csöpp pupillám szemgolyóm
Érzékeny érzékszerveim
Ugyan nem értik mi ragyog
De attól még ragyog

Illúzióknak rózsacsokrát
Szerelmes áhítattal
Átadom hívő – hitetlen
Mielőtt késő lenne

Volt események megfagyott
Fényképeit ha nézem
A fénykép mögött meglelem
Egykori létezésem

Olvasó voltam legyintő
A halál messze járt épp
Palacsintákat ebédeltem
Dús fűben elterülve

Nem sejtettem hogy évre év
Zuhan rám észrevétlen
Hogy színt vált a valóság
És véget ér a végtelen