Halmai Tamás: A földi bázis (Balla Zsófia és Báthori Csaba verskultúrája)

203 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026
ISBN: 978-615-6801-97-5

eredeti ár: 2990Ft
webshop ár:
2390 Ft  + 2000 Ft postaköltség
Megrendelés

Fülszöveg

Olyan költőket keretez egy kiadványba A földi bázis, akik civil valójukban is szoros társak. De a kötet szervezőelve korántsem a magánéleti indok: Balla Zsófia és Báthori Csaba gondolati költészete versnyelvi és világképi hasonlóságokat mutat, s lírán túlterjeszkedő teljes életművük is ugyanazon mércékhez igazodik. Esztétikájukba etikai megfontolások épülnek, műveik lelkiismeretét az igaz szépség és a szép igazság eszménye táplálja.

Halmai Tamás esszékötete előbb Báthori Csaba munkásságának különböző vetületeit deríti föl (értelmező kisesszék útján), majd Balla Zsófia poétikájáról ad tágas képet (verselemzések formájában). Egy közbülső, átvezető ciklusban Hölderlinnel, Rilkével, Babitscsal, József Attilával és Nemes Nagy Ágnessel is foglalkoznak írások; helyüket indokolja, hogy a két költő alkotói ethosza elképzelhetetlen volna e szellemtani hagyomány nélkül (a nevezetteknek Báthori ráadásul módszeres értője-fordítója is).

A könyvet rendhagyó függelék zárja: Halmai Tamás Balla Zsófiának ajánlott haikusorozata, mely Rilke Orpheusz-szonettjeit (Báthori Csaba fordításában) igazgatja át háromsoros esszenciákba.

Részletek a könyvből

„Hogy Báthori Csaba egyik legjobb értője s művelője a formanyelvi játékoknak, egyebek közt A lírikus 123 epilógja című kötete mutatta meg. Az adott alaktani dimenzió sorozatos elmélyítésére a Melankólia szonettjei nyújtottak példát. De a költő (esszéista, műfordító) valahány verseskötete ezt a gazdagon áradó lírikusi ambíciót bocsátja figyelmünk elé: a klasszikus poétikai ethosz és a létköltészeti komolyság munkálatait. Amelyek azonban – bár Shakespeare, Hölderlin, Rilke eszméleti zónájáig térnek vissza igazoló mintáért – nem maradnak adósak a groteszk, az abszurd, a nonszensz villódzásaival sem.

Kortársaink közül kevesek mernek (és képesek) ennyire hagyománytudatosak lenni. Csillagokat faggató eltökéltség nyilatkozik meg Báthori legutóbbi verseskönyvében is.

A hosszú táv a korábban megismert témairányokat távlatosítja a szerzőtől szokott nyelven és színvonalon. Az elpárálló idő az egyik perdöntő beszédtárgy (»Ha tested elvész, megdől minden égtáj« – Négysoros II.). A megtartó szerelem a másik (»Mi csak egymást ismerjük, ez a titkunk. / Nincs levegőnk, csak egymás közelében« – Hosszabban nevetni). Külön verscsoport világítja be ezúttal is a családi emlékezet zugait (»Nincs testvéred, ez is boldogtalanság« – Semmi zokszó); és jellegzetesek a költészetről, a nyelvről, a versírásról valló futamok is (»A költészet azt akarja, / ne bármi történjen veled, / hanem az, amiért élsz. […] Tudod, sokan titokban élnek. / A költészet hozzájuk odahajlik, / akiket hiába keresel« – Ars poetica).

[…]

Balla Zsófia Az élet két fele című gyűjteményes kötetének (2019) munkálataival hovatovább egy időben zajlott jelen esszéfüzér elkészítése. Ám míg a költő a teljességet rendezte egybe (s újra), Az óriási hárs – műfajánál s terjedelménél fogva – megelégszik az áttekintő vázlat státuszával.

Jóllehet a keretező dolgozatok összefoglaló igénnyel olvassák meg a költői pálya alakulását s a szerző egyetlen esszékötetét, a közbülső húsz verselemzést nem a hiánytalanság hermeneutikája szervezi. (Sem tematikus, sem poétikai vonatkozásban.)

Igyekeztem azonban mindahány alkotói korszakot – s azok jellegadó vershangját, formanyelvét, látásmódját – megidézni; illetőleg a mások által kimerítően elemzett, fajsúlyosabb versek helyett/mellett filigránabb darabok csöndes esztétikáját is üdvözölni.

Balla Zsófia szerzői vallomásai el-elhárítják a miszticizáló közelítéseket; s valóban: vallásos elköteleződésnek nyoma sincs az életműben. Ám e líra kérdésekből épülő egzisztencializmusa – a motivikus irányok és szakrális allúziók révén – mégiscsak transzcendens aurát von maga köré. Gondolati költészet – egyáltalán: gondolkodó irodalom – esetében ez talán óhatatlan is.

Amikor jelen közelítés itt-ott metafizikus fogalmi köröket nyit meg, reményeim szerint nem szerzői szándékot hamisít, hanem olvasói revelációt tolmácsol. Báthori Csaba – Hölderlintől kölcsönzött – kedves szófordulatával: »esztétikai egyházunk« védnöksége alatt.”