Mondd meg nékem, merre találom…

május 28th, 2016 |

0

Füleki Gábor

     

    Az irodalomhoz gyermekkorom óta szorosan kötődöm. Esszéim, tanulmányaim esetében érdeklődésem homlokterében a metafizikai-egzisztenciális kérdéseket fölvető, és azokra autentikus válaszokat kereső, főként kortárs magyar művek elemzése áll. Verseim fő témái általában Isten és ember viszonya, a transzcendens és az evilág összefüggéseinek boncolgatása, továbbá a szerelem mélységeinek – magasságainak ábrázolása, hol elvontabb-orfikusabb, hol közvetlenebb, lineárisabb nyelvezeten, többnyire kötött, néha oldottabb versformákban.
    Egyetemi tanulmányaimat biológia-magyar – XX. századi magyar irodalom speciális képzés szakon Szegeden végeztem, 1998 és 2003 között. Szakdolgozatomat Weöres Sándor költészetéből írtam.
    Verseim, tanulmányaim a Napút, a Műhely, az Irodalmi Jelen, a Kortárs, a Nagyvilág és az Agria folyóiratokban jelentek-jelennek meg, emellett a Napút Hetedhét rovatának szerkesztője vagyok.
    Zengő anakronit címmel első verseskötetem 2012-ben látott napvilágot az Ad Librum Kiadó gondozásában, Solymosunk című helytörténeti könyvem a Napkút Kiadónál jelent meg 2018-ban. A Napút folyóirat 2013-as Weöres Sándor verselemzés-pályázatán, 2017-es Arany-pályázatán, illetve 2019-es Ady-pályázatán tanulmányaimmal első helyezést értem el.

     

    Publikációs jegyzék

    – A homéroszi és az orpheuszi versbeszéd elkülönítési kísérlete Weöres Sándor tizenkét szimfóniájában, OTDK és szakdolgozat, 2003.
    – Teremtés (vers) in: Versbe álmodó (Poet évkönyv 2009., szerk. Beri Róbert), Lícium-Art Kiadó, 2009., 66. l.
    – Zengő anakronit (verseskötet), Ad Librum Kiadó, 2012., 103 l., kötetbemutató 2013. 04.12-én a Költészet Napja alkalmából Gyöngyössolymoson a Gárdonyi Géza Művelődési Házban és 2013. 12. 10-én Dabason a Halász Móricz Kúriában.
    – ,,Ajándék e perc” A világlét periódusai Weöres Sándor Hatodik szimfóniájában, Napút, 2013/7. 65-74. l., Weöres-pályázat, 1. díj, bemutató előadása 2013. október 7-én Budapesten a Nádor-teremben
    – Meditáció, Téli álmodozás – versek, Napút, 2014/1. 109-110. l.
    – Rainer Maria Rilke: Mulandóság (versfordítás), Napút, 2014/3. 84. l.
    – Elemekből egészet – tanulmány Báthori Csaba: Elemi szonettek című verseskötetéről, Napút, 2014/3. 103-124. l.
    – Hódolat Határ Győzőnek, Győzelegy – versek, Napút, 2015/1. 128. l.
    – Létfolyosók – Alek Popov Testgyomok című kötetének két novellájáról, Nagyvilág, 2015. február, 211-220. l.
    – Taréjtan – haikuk, Napút, 2015/2. 13. o.
    – Episztolák óceánja, Napút-füzetek 95., 2015., a Napút 2015/5. számának melléklete, 1-53. l.
    – Öröklét, Út, Isten – versek, Napút, 2016/1. 116-117. l.
    – Piramiskönyv – esszé Babics Imre Gnózisáról, Irodalmi Jelen, 2016. május, 97-130. l., ill.: https://www.irodalmijelen.hu/2016-apr-20-0800/piramiskonyv-essze-babics-imre-gnozisarol
    – Regénygúla – vers, https://www.irodalmijelen.hu/2016-szep-15-1906/regenygula-fuleki-gabor-verse-babics-imre-gnozisa-nyoman
    – Missa solemnis – vers, http://www.naputonline.hu/2016/05/05/fuleki-gabor-missa-solemnis/
    – ,,Halottak magnéziumlángban” – tanulmány Pilinszky KZ-oratóriumáról, Napút, 2016/5. 116-126. l.
    – Hódolat Határ Győzőnek, Reqviem – Határ Győző halálára – versek, AGRIA, 2016. ősz, 102-104. l.
    – Lét-Határok le-Győzője – esszé, AGRIA, 2016. ősz, 105-106. l.
    – Egyesülés, Hajnal – versek, http://www.naputonline.hu/2016/10/05/fuleki-gabor-ket-vers/
    – Egy régi és egy új elem – esszé, Napút, 2016/9. 5-8. l.
    – Napkút útján – vers, A hetvenkedő Szondi György köszöntése c. kötetben, Műpártolók egyesülete, Budapest 2016, 27. l.
    – Az első emlék – vers, http://www.naputonline.hu/2017/01/03/fuleki-gabor-az-elso-emlek/
    – Rainer Maria Rilke levélerdeje – tanulmány, Műhely, 2017/2. 61-70. l.
    – Szonett-szövet – tanulmány, Télelem-fény – vers, Kortárs, 2017/4. 61-64. o.
    – Zengőkövek – tanulmány Toót-Holló Tamás: Üsse kő című regényéről, Napút, 2017/5. 99-110. l., ill.: http://www.naputonline.hu/2017/06/07/fuleki-gabor-zengokovek/
    – Irodalmi négykezes Határ Győzőről – Búzás Hubával közösen – Csillagbörtönből a csillagokba, Határ(r)okon, Santih – verselemzés, vers, Agria, 2017. nyár, 150-154
    – Önmosolygó János – elmélkedés Arany ontológiájáról és humoráról, Napút, 2017/6. 32-42. l., Arany-pályázat, tanulmány kategória, I. díj
    – Hallgatni Arany(t) – vers, Napút, 2017/6. 56-57. l., Arany-pályázat, verstisztelgés kategória, II. díj
    – Advent – vers, Napút, 2017/10. 7. l.
    – Hamvas/zkodás, Egy költő apológiája – tanulmány, Napút, 2018/10. 102-120. l.
    – Oromsor – haikuk, Téli álmodozás – vers, Napút, 2019/2. 36-37. l., 94-95. o.
    – Napút-himnusz, http://www.naputonline.hu/2019/06/27/2650-elmer-istvan-fuleki-gabor-szaraz-miklos-gyorgy/
    – Hat vers – Ősállapot, Kút, Átváltozás, Alkonyatban, Mátraalján, Zengő a Szóvetők című antológiában, Vachott kör Irodalombarát és Alkotói Közösség, Gyöngyös, 2019. 47-53. l.
    – Gemmepolis – vers a ,,Gyöngyös verse 2019” pályázatra, I. helyezés
    – Tárnák és fehér lótuszok, Napút, 2019/3. 167-179. l., Ady-pályázat, verselemzés kategória, I. díj

     

    Szekunder irodalom

    Széles Klára: ,,…aranyfonalat leltem”, kritika a Zengő anakronitról, Napút, 2014/1. 102-108. l.
    Suhai Pál: Bábeli adósságok – Levelek Füleki Gábornak, Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, 2016. 52-54. l.

     


    Feltöltötte:

    Napút Online adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás

    hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom giftcardmall/mygift betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet perabet perabet giriş