Halmai Tamás: Nem táj, hanem otthon (Esszék, könyvajánlók, elemzések – a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napút folyóirat szerzői és szerkesztői köréből –)

225 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026
ISBN: 978-615-7137-11-0

eredeti ár: 1990Ft
webshop ár:
1590 Ft + 920 Ft postaköltség
Megrendelés

Fülszöveg:

„Minek ide
szó? Majd kopogtatnak
csőrükkel az ablakon.”
(Hegyi Botos Attila: Libretto)

„Egy más nyelv lesz, csak szokni kell,
új nézőpontot is kivág,
türelmesen majd létrejön
egy hozzá illő új világ.”
(Szauer Ágoston: Olvasat)

„Mindannyian a paradicsomban lakunk.
Csak még nem tudjuk, hogy hazaértünk.”
(Stenszky Cecília: Otthon)

Részletek a kötetből:

Áhítattá emelt ámulat
Baka Györgyi: Átmozduló léthatárok
(Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2023)

Következetesen önazonos az a megszólalásmód, melyet Baka Györgyi lírája kötetről kötetre kitart. E zeneműszerűen szakaszolt, keskeny szabadversek alanyi misztikára hajlanak, vallomásos metafizikából épülnek. A megtalált Istent keresi ez a lírikusi magatartás. A Jézust szólongató sóvárgás a gyermekkor és a szülőföld menedékét is újrateremti; a mélységből kiáltás poétikája a létbizalom magaslati alkímiájától fényesül; az érzéki világban-léthez a természet eredendő transzcendenciája csatol kozmikus távlatokat.

A kiadvány nyitánya angelizmussal ébresztgeti az olvasót: „Angyal kaparász / az ajtórésben” (Őszi lombhullásban) – a zárósor végigazságot suttog világgá: „Boldogok a Lélekért szegények!” (A keskeny út). E kettő közt a szakrális számvetés szólamai kanyarognak: „lassan közelít felém / a felemelt ujjú angyal” (Közelít felém); „sötét éj után / virágsziromesőtől / tisztul a lélek” (Virágsziromeső); „ahol az árnyék / ott van az Ő fénye is” (Egymásra ébredésünk). És emlékezetes szótalálatok, szószerkezetek vallanak rá egy személyen túli személyesség múlhatatlan szükségére: „égben gyökerező fény” (Egyesítő fehérség); „az igazmondás égető tövisei” (Ámulások és zuhanások); „létteremtő szeretet” (Egymásra ébredésünk)…

A poeta sacer alkotói hagyományát éleszti föl az Átmozduló léthatárok szándékrendje; a szavak felekezete Baka Györgyi versvilágában áhítattá emeli az ámulatot, a szorongó keserűség kísértését pedig az önátadás és önmeghaladás krisztusi vágyával hárítja el.

„Ennyi a miénk – / de ez elveszíthetetlen” (Egymásból lélegzünk).

Nem táj, hanem otthon
Szabó Aida (Jampa drolma): Misztérium
(Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2024)

Ritka tünemény, hogy egyetlen verseskötet több költészeti teljességgel lepjen meg. Szabó Aida könyve ezzel az erénnyel ékes: egyik dimenziójában az ősmagyar hitvilág megszólaltatásához talál regés beszédmódot, balladás hangnemet, igrices szókincset; másik kiterjedése keleti műfaji fuvallatokat (haikuk, vakák, haibunok) formál Kárpát-medencei lélegzetté. Azaz egyszerre kapcsolódik az Arany János-i honszeretet poétikájához és a Macuo Basó-i miniatűrök szellemtanához. S mindkét irányban derítő távlatokat nyit, szabadító terekhez juttat. Mindezt egy szonettbeszédet is ismerő, stilizáltan vallomásos versciklus egészíti ki, hogy hármas szerkezeti rend szavatolhasson a megverselt harmóniáért.

Igen színes, mégpedig szó szerint is az ez a líra. A fehér és a vörös eleven érzékszervi és jelképtani kontrasztját például énekes ütem érzékíti: „Fehér hattyú, vörös hattyú / tűz körül jár, keringve száll, / Holdat rejti, Napot kelti, / Napot rejti, Holdat kelti” (Vörös hattyú, fehér hattyú). Az út ősképét madarak festik át egy háromsorosban: „Vörös varjak a / Napban. Tenyeremben út. / Fellegek szállnak” (Napúton járunk). És itt a fekete-fehér végletek is inkább a közép biztosítékának látszanak, mintsem egymást kioltó létminőségnek: „Kert fehér lilioma, fekete lilioma / se élő, se holt, és mégis élt, mégis holt” (Mirha könnye).

Táltos szavak röppennek égtájtól égtájig Szabó Aida Misztérium című verseskötetében, de ők tudják a legjobban: az ég nem táj, hanem otthon.

Szelek, fák, madarak
Czilczer Olga: A világ ideje
(Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2025)

Két könyvet vehet kezébe az olvasó, amikor Czilczer Olga új kötetét magához vonja. Hiszen felerészt verseket, felerészt rövidprózákat tartalmaz A világ ideje. Azaz egészrészt: irodalmat.

S hogy mifélét?

Létösszegzést, kozmoszi keretezésben – és egy minden elemében delejezően költői látásmódot.

A levegősen központozatlan szövegtestek a soráthajlások játékából is metafizikus létbizalmat nyernek ki („a felhők közt is laknak”); a kihagyásos-utalásos versbeszéd sűrű személyessége identitástisztázó meditációk hanglejtését követi („lépteim kottába vannak írva”). Szelek, fák, madarak lakják a sorközöket is; lebbenékeny mindennapok titokzati rendjéhez életképek egyetemes távlatossága idomul („honnan hová tart a szél üzenete” – „Fejmagasságban a napi fény birodalmi határa”).

Elmélyült és míves alanyi hitellel („Mióta a tüskék közé estem, a rózsák az arcomon nyílnak”) végső soron az idő életrajzát írják ezek a művek.

A versek Nemes Nagy Ágnes és Rába György költészetét idézően veretesek, a prózai szövegek pedig stilisztikai mestermutatványok, meghitt lírai példázatok. Ekképp kétszeresen is találkozhat a befogadó ízlésével ez az anyag – és ez az anyagtalan.