Mondd meg nékem, merre találom…

toot_hollo_tamas

január 30th, 2016 |

0

Toót-Holló Tamás

     

    Toót-Holló Tamás (1966): szerkesztő, író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember (korábbi szerzői névalakja: Toót H. Zsolt). 1994-től kezdődően irodalmi lapok munkatársa (Magyar Napló, Európai Utas, Napút). A Heti Válasz alapító főszerkesztője, 2004-ig felelős szerkesztője. 2004 és 2005 között a Reggel című napilap felelős szerkesztője. 2006-tól az MTI szerkesztője, parlamenti rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese, majd 2013 és 2017 között főszerkesztője. 2012 és 2017 között a Hungary Maters és a Külhoni Magyar Sajtószolgálat felelős szerkesztője. 2017-től a Mediaworks központi online szerkesztőségének alapító főszerkesztője. Az általa jelenleg is vezetett kollektíva 2019-ben elnyerte az Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nagydíját. Az irodalomtudomány kandidátusa (1994). Irodalomtörténészként 1993 és 1996 között az ELTE, médiaelemzőként pedig 2016 és 2019 között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, valamint a Magyar Írószövetség tagja. A Nemzeti Tehetséggondozó Nkft. újságíróképzésének vezető tanára az írott sajtó print és online szakirányán. Íróként eddig tizenkettő különböző műfajú kötet (irodalomtörténeti monográfia, esszéfüzér, tanulmánykötet, regény, liturgikus dráma) szerzője. Prózaíróként a magyar folklór őshagyományából és a posztmodern intertextualitásból egyaránt építkezve alkot.

     

    Legutóbbi kötetei a Napkút Kiadónál a Toót H. Zsolt névalakkal: Apasorban (esszéfüzér, 2003). A Toót-Holló Tamás névalakkal: Üsse kő – A Garabonciás Könyve (regény, 2012), Üsse kő – Jelenések hét rendbéli úton (dráma, 2012), Három a kő – A Garabonciás Könyve (regény, 2013), Gördül a kő – A Garabonciás Könyve (regény, 2014), Garabonciások könyve és szerelme (irodalmi tanulmányok egy magyar őshagyományról, 2015), Csobban a víz – A Forrás Könyve (regény, 2015), Csillan a hab – a Forrás Könyve (regény, 2017). Királyregény-trilógiájának záró darabja, a Mátyás királyt és Szép Ilonkát megidéző Csordul a csepp című regény, amelyből a Napút 2019. júniusi számában jelent meg az első mustra.

     


    Feltöltötte:

    Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás