Zsigmondi Zsolt: “a tánc egy zsíros gép”
Sikoltó ritmusok ősi szavára keblek lázas tornyai omlanak rengve, nehéz parfümök émely szagától fulladva zihál az értelem. Nyáréjszaka dúl, ócska nyár ez, ócska ricsaj, nettó táncmulatság – ilyen az, amikor a téren táncolnak. És a banda játszik. Tánczenét játszik a banda, jelenlétük szinte elhalványul a hullámzó testek zsírzuhatagában. Karok vannak itt és törzsek. Abszolút vállak és húsos cipők, rengő hasfalak és kivirult emlők és lüktető térdkalácsok és könnyen hajló hajlatok. Lábak vannak itt és derekak és bokák és felhevült tenyerek. Valahol az örvény közepén egy megkopott nyakcsigolya heves táncba kezd, mire az öregúr izzadt szmokingját a földre dobja, partnere nyelve lihegve lóg, ő pedig behunyt szemmel repdes a lábaival. A szürke szmokingot, mint ahogy azt a szmokingokkal ilyenkor tenni szokás, megtapossák: az őszülő halánték kalapácsléptekkel vasalja, nyaldossa – nyelve mozog az időben. Furcsán mozog, ez már nem is emberi, ez már tiszta turgor, gyomrában a világ, úgy forgatja, nézzétek, hastánc, perisztaltika. Valaki lője már le, hol vannak a puskalábú cowboyok? Most: “Pin-up girl a babám”. A skálakópé is beszáll, de hiába firka, az öreggel nem lehet versenyezni, lábtengóbajnok volt az ántivilágban, most közös képviselő, de ilyenkor nem, nem visel semmit, zsírlik a lába nyoma, úgy lubickol körbe – kisapám, ez más dimenzió. Féregjárat nyílik valami más idősíkba, ha nem is Einstein, de valaki biztosan tévedett, lám az ég kilukad, leereszkedik a limbólétra. Az ördög létrája, megmássza az öreg, extázisban fintorgat, “látjátok, így kell”, és meggörbíti maga körül a teret. A tömeg meg csak hintázik, hintázik, izzad, viszonylik, lebomlik a keret, ez a tömeg egy csapzott madárfogás, forog, de nincs tengelye. Valaki kontrollálatlan kántálásban tör ki, varázsige hussan, és hősünk – ki tudja, mi okból – egyedül marad. Pillanat nem sok, még annyi sem telik el, és hirtelen eltűnnek mellőle az emberek. Köddé váltak. A tér most kihalt és néma. Zavartan tekint körbe. Sehol egy lélek. Különös módon kissé hűvösnek érzi a levegőt. Szégyenkezve veszi fel porban hempergő felöltőjét, és dideregve fordul be egy elhagyott kapualjba. Léptei nyomán sötétség költözik a térre.
Illusztráció: Id. Pieter Bruegel Lakodalmas tánc c. festménye
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
